Pontosan harminc évvel ezelőtt a Lengyel Népköztársaság (LNK) területén a kora hajnali órákban már zajlottak a belügyi szervek különböző titkos akciói, majd reggel 6-kor egy vérbeli tisztséghalmozó, Jaruzelski tábornok-pártfőtitkár-kormányfő-miniszter nyilvánosan bejelentette a hadiállapotot (stan wojenny). A katonai junta hatalomra jutása félreérthetetlenül jelezte, hogy az ország nemcsak az eladósodás, de a belpolitikai élet terén is a latin-amerikai színvonalhoz konvergál. Az azt megelőző másfél év eseményei után azonban, melyek minden korábbi feszültséggócnál jobban próbára tették a szocialista válságkezelés képességeit, ez még mindig optimális intézkedésnek tűnt.

Atrox keresztes háborúkról szóló vendégsorozatának második részében elesik Jeruzsálem és megalakulnak az első lovagrendek.

Korábban már megjelent a blogon egy cikk, ami azt ecsetelte, hogy a vallást belekeverni a modern háborúkba nem feltétlenül szerencsés dolog. Akkor ez a téma a COIN kapcsán jött elő, most viszont a hadviselés másik végletébe, a nukleáris fegyverekhez ugrunk. Ha az atombomba és az elborult vallásosság elegyéről beszélünk, akkor sokaknak rögtön Irán és a 3. ábrahámi vallás jut eszébe. Pedig a többi vallásból  -  az alábbi példában az oly békésnek beállított kereszténységből - is születhetnek hasonlóan érdekes egyvelegek.

A második világháború utolsó lövései több mint 65 éve dördültek el, és a fokozatosan napvilágra kerülő archív dokumentumok az elkötelezett történészek számára új megvilágításba helyezhetik ugyan a konfliktust, azt nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a tömegfogyasztásra - inkább szórakoztatási, mint tájékoztatási céllal - készített médiatermékek túl sok újdonságot nem mondanak el a témáról.  Csakhogy a téma elég hálás, így a televíziózás világában még mindig megéri lehúzni róla a sokadik bőrt.

Az előző rész tartalmából: 1992 novemberében, Észak-Korea és Izrael egy balszerencsésen indult üzleti tárgyaláson nem várt érdekközösségre leltek. Phenjan felajánlotta, hogy egy nem is oly szerény pénzösszeg fejében többé nem látja el ballisztikus rakétákkal Jeruzsálem közel-keleti ellenfeleit. Az ötletet elnyerte az izraeli külügyminisztérium tetszését, a Moszad emberei ellenben hozzáfogtak annak elszabotálásához.

Mindeközben Washington és Phenjan közt kifejezetten kiélezett volt a viszony Észak-Korea atomprogramja miatt, a koreaiak ráadásul épp az Atomsorompó-szerződésből való kilépéssel fenyegetőztek. Hőseink kedélyes eszmecseréjéről tudomást szerezve így hát az amerikaiak rögvest megpróbálták kérdőre vonni Izrael washingtoni nagykövetét, ám hiába, az illető úr nem volt beavatva a konspirációba.

A mai napon indul egy kedves barátunk, a Lemilen korábban már publikáló Atrox tollából származó vendégposzt-sorozatunk, mely a keresztes háborúk, és háborúk forgatagában született lovagrendek történetét meséli el, a közvetlen előzményektől egészen az utolsó lovagrendek bukásáig.

A zsidók, a rakéták és a kommunisták hosszú-hosszú idők óta a (biztonság)politikai szóbeszéd legnépszerűbb szereplői közé tartoznak. Mégis ritkán állnak össze olyan szemet gyönyörködtetően töketlen jutalomjátékra, mely ma induló kétrészes cikkünk tárgya.

A ’90-es évek elejének egyik kevéssé ismert epizódja volt ugyanis, amikor a gazdasági összeomlás felé magabiztos léptekkel tántorgó Észak-Korea – kivételesen némi üzleti érzékről tanúbizonyságot téve – közel-keleti rakétaszállításainak felfüggesztéséért cserébe megpróbálta lefizettetni magát Izraellel. A közelmúlt történelmét akárcsak felületesen ismerő olvasóink talán már a poszt címe nélkül is sejtették volna, hogy az üzlet végül elbukott. Hogy min, az legyen kétrészes posztunk titka. Előljáróban talán elég annyi, hogy nem épp az izraeli államapparátus példás erkölcsein és bajtársias összetartásán.

(Az előző rész itt olvasható.)

Új ellenség, új csataterek

Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a "demokratikus" Vietnam (VDK) küzdelme a két országrész egyesítéséért bizony jóval összetettebb politikai környezetben fog zajlani, mint az európai gyarmatosítók elleni felszabadító háború. Immár egy szomszédos állam volt az ellenség, amely a franciáknál kifinomultabb eszközöket alkalmazó amerikaiaktól kapott egyre növekvő mértékű támogatást már az Eisenhower-kormány alatt is. A világkommunizmus egységfrontja közben a múlté lett, és Hanoi a nagy kínai-szovjet haragszomrád kezdetén a kínai oldalon találta magát, mivel a vietnami állampártban (VDP) az északi szomszéd döntő befolyással bírt.

Mivel a cinizmusukról méltán elhíresült pekingi vezetők Indokínát saját érdekszférájuknak tekintették, számukra az volt az optimális forgatókönyv, hogy a két Vietnam szép lassan kifárasztja egymást, az amerikaiak pedig végül a franciákhoz hasonlóan kivonulnak. Ebből a megfontolásból Hanoiban a Giappal (balra) és a többi hidegebb fejű pártemberrel szemben a déli országrész elleni azonnali harcot sürgető keményvonalasokat támogatták, akik így 1960-ban a VDP III. kongresszusán magabiztosan határoztak a (papíron) nemcsak a kommunistákat, de több ellenállási mozgalmat is tömörítő Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front (DNFF) megalapításáról.

Annak fegyveres erőit - ismertebb nevükön a Vietkongot (VC) - Giap fő riválisa, a konvencionális háború mellett elkötelezett és közismerten radikális Nguyen Chi Thanh tábornok irányította. Meredeken nőtt a csapatainak északról küldött támogatás, így gyorsan zajlott az eszkaláció is. A történetírás hagyományosan a tonkini incidenshez köti a vietnami - vagy más szóhasználat szerint a második indokínai - háború kezdetét, de valójában mind a VDK, mind az Egyesült Államok már egymástól függetlenül korábban eldöntötte, hogy a dél-vietnami helyzetet a hagyományos úton kivívott döntő katonai győzelemmel rendezi a maga javára.

A HK Hermanos Kiadó kérésére közöljük le az alábbi pályázati felhívást.

A HK Hermanos Kiadó cikkíró pályázatot hirdet. A pályázati határidő 2012. április 15.

Idén is áldozatul esett egy tábornok karrierje túlzott őszinteségének. Peter N. Fuller dandártábornok, aki az afgán erők kiképzésének irányításában játszott szerepet, többek között azt találta mondani, hogy Karzai elnök korrupt és elszigetelt a valóságtól. (Lásd itt.) (Csak emlékeztetőül, korábban Stanley McChrystal is kicsit meggondolatlannak bizonyult volt a nyilatkozatait illetően. Lásd megakadt sorozatunkat itt és itt.)