A második világháború utolsó lövései több mint 65 éve dördültek el, és a fokozatosan napvilágra kerülő archív dokumentumok az elkötelezett történészek számára új megvilágításba helyezhetik ugyan a konfliktust, azt nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a tömegfogyasztásra - inkább szórakoztatási, mint tájékoztatási céllal - készített médiatermékek túl sok újdonságot nem mondanak el a témáról.  Csakhogy a téma elég hálás, így a televíziózás világában még mindig megéri lehúzni róla a sokadik bőrt.

Tavaly januárban pl. egy kanadai stúdió rukkolt elő a beszédes Legnagyobb tankcsaták címet viselő dokumentumfilm-sorozattal, melyet több TV-csatorna is műsorára tűzött. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, szorgos kezek már több epizódot feltöltöttek a youtube-ra, és ezek újabb példát szolgáltatnak arra, hogy a könnyen emészthető, látványos előadásmódra való törekvés milyen vadhajtásokhoz vezet. A filmesek vették a fáradságot, hogy ellátogassanak az egykori csatamezőkre, felkeressék és meginterjúvolják a harcok még élő veteránjait, ráadásul nem érték be archív filmfelvételekkel, hanem rengeteg CGI-t használtak.

Mindebből könnyen kisülhetett volna valami igazán jó is, ha nem döntenek az egykori ütközetek olyasféle bemutatása mellett, amely a történelmi hűség terén leginkább valami másodrangú múlt századi tankszimulátorhoz hasonlítható. Megtudhatjuk például, hogy a harckocsikat minden hadviselő fél úgy vetette be, hogy összegyűjtött belőlük pár tucatot egy nagyobb placcon, aztán elindította mindet egy irányba, egymástól kb. 10 méterre, mert az úgy jó. Ha pedig az egyik találatot kapott, akkor minden esetben azonnal felrobbant az egész, majd látványosan szénné égett. Egy tank ugye már csak ilyen. Ízelítő gyanánt itt látható a páncélos hadviselés netovábbjaként emlegetett prohorovkai ütközetről készült epizód:

Jellemző módon kritikátlanul ismétli el az eseménnyel kapcsolatos összes legendát, mint pl. hogy ez volt a történelem legnagyobb tankcsatája, melynek során sok szovjet harckocsizó kamikaze módjára ütközéssel akarta harcképtelenné tenni az ellenséget, és amelyben rengeteg Tigrist vetettek be. (Minderről bővebben itt.) A német Citadella-hadművelet témájában egyébként készült egy másik rész is, a harapófogó másik száráról. És mivel ebben a műfajban a nézettség nem elhanyagolható szempont, természetesen terítékre kerültek a Nyugaton ismertnek számító második világháborús ütközetek: El-Alamein, Arracourt és az ardenneki offenzíva, amelyről szintén két epizód készült, lásd itt és itt. Elsősorban a hazai közönséget veszik célba azok a részek, amelyek kifejezetten a kanadai páncéloserők második világháborús szerepvállalásával foglalkoznak. Pl. az 1. kanadai hadsereg ÉNy-Németországban a rajnai hídfőállásokért vívott harcaival 1945 márciusában, vagy a 2. páncélosdandár részvételével a normandiai partraszállásban:

Sanda gyanúm szerint sok egyesült államokbeli TV-néző meglepődve hallotta, hogy az Overlord-hadműveletben britek és kanadaiak is részt vettek.

[Egy random javaslat házibulikra: ha a kedves olvasó és baráti köre nem tartanak az alkoholmérgezéstől, nézzenek meg kettőt-hármat a fentebb linkelt epizódok közül, és döntsenek le 1-1 felest minden alkalommal, amikor a tigris v. párduc szavak elhangzanak.]

A sorozat készítői azokra is gondoltak, akik nem akarnak egy X-edik TV-műsort megnézni a második világháborúról. Íme, néhány epizód egzotikusabb témákban:

- 1973-as arab-izraeli háború, Golán-fennsík

- koreai háború:

- 1991-es Öböl-háború:

Az epizódokhoz nem fűznék kommentárt, és azokat inkább kikapcsolódás gyanánt ajánlom a kedves olvasónak - sok újat aligha mondanak neki, ha a 20. századi hadtörténelmében képben van, és jó eséllyel már egyébként is ismeri ezt a televíziós műfajt. Ehelyett inkább végszó gyanánt egy sajátos médiajelenségre hívnám fel a figyelmet, amelyre ez a sorozat is kiváló példát szolgáltat, nevezetesen hogy a közelmúltban készített hadtörténelmi dokumentumfilmek hajlamosak a 20. századi háborúk pontosan ama vetületeire fókuszálni, melyeknek a jelen hadviselésében végképp semmi jelentősége nincs. A páncéloscsata mellett ilyen pl. a légiharc (lásd: Dogfights, melyet már nem egyszer emlegettünk), vagy a rendszerint típusösszehasonlításokban megnyilvánuló fegyverpornó (lásd Top 10, Future Weapons ill. ezzel a - biztonságpolitikai közbeszédet könnyen vakvágányra terelő - jelenséggel behatóbban foglalkozó posztunk.) 

Alighanem feltenni is felesleges a költői kérdést, hogy ez mivel magyarázható. A magam részéről csak annyit mondok: érdeklődve néznék végig egy dokumentumfilmet a II. vh. népszerű mítoszairól, a 20. század sikeres COIN-műveleteiről, Mexikó drogkartelljeiről vagy Afganisztán/Csecsenföld/Kongó hadurairól, és ezzel talán nem vagyok egyedül. Könnyen belátható viszont, hogy egykettőre a politikai inkorrektség ingoványos aknamezején találhatja magát bármelyik médiamunkás, aki ilyen témák boncolgatásába kezd.

Ui: ezt a posztot Dr. Számvéber Norbertnek ajánljuk, a reggeli kávé mellé helyett. A kurszki offenzíváról szóló bármelyik rész is önmagában megdobja majd a vérnyomását.