Utolsó kommentek

Hirdetés

"Only the dead have seen the end of war."
(Anyázni meg itt lehet: katpolblog@gmail.com)

Cikkek

  • A Garuda felszáll?

    Tegnapelőtt beiktatták második ciklusára Susilo Bambang Yudhoyono (SBY) indonéz elnököt. A nyugalmazott tábornokból lett reformista politikus újabb öt évet tölt el a világ legnépesebb muszlim országának állam-és kormányfői székében. A régi-új elnök lényegesen szélesebb belpolitikai és külpolitikai mozgástérrel vághat neki 2014-ig tartó mandátumának. Utóbbi különösen újdonságként hathat.

  • Az elfeledett orosz hadiflotta

    Az orosz illetve szovjet haditengerészetről általában kevés szó szokott esni Oroszország illetve a Szovjetunió tárgyalásakor. A mainstream filmipar is csak egyszer karolta fel e haderőnemet, a Vadászat a Vörös Októberre című filmben. Oroszországban viszont - joggal - jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a haditengerészeti haderőnemnek, mert annak kiépítése szorosan összefüggött Oroszország politikai folyamataival és az orosz nagyhatalmiság kiépülésével és fenntartásával. Végső soron a mostani moszkvai vezetés sem felejtette el az utóbbi két évtizedben lerongyolódó flottát: a Kreml többször is komoly fejlesztést előlegezett meg a következő évtizedre.
    A minap az - idén egyébként 300. jubileumát ünneplő - szentpétervári Központi Haditengerészeti Múzeumban barangoltunk, és az ott készített képek alapján vázoljuk fel az orosz flotta történetét, szerepét és kissé lebecsült jelentőségét.

  • Afgán vegyessaláta

    By SchA & CN

    Régóta tervezem, hogy írok valamit arról, hogy mi is zajlik Afganisztánban, de annyi minden történik, hogy mire utánaolvasok valaminek, már rég nem aktuális, és fél tucat eseménnyel megint le vagyok maradva a napi hírektől. Ezért már az elején leszögezném, ezt a cikket nem egy hírösszefoglalónak szánom az utóbbi egy hónapról.  Szerencsére azért akad egy dolog, ami permanens az egész afganisztáni háborúban - a káosz.

    Egy hónapja ünnepelhettük a szeptember 11-i merényletek 8. évfordulóját, amire válaszul megindultak az amerikai, és némi fáziskéséssel a NATO seregek Afganisztánba. Azóta érzésem szerint egyre többen teszik fel a kérdést: biztos, hogy a jelenlegi irányba kellett elvinni a háborút? Az amerikai hadigépezet sok feladat ellátására képes, és igazán kiválóan rombol le országokat, de mégis mióta feladata felépíteni egyet a semmiből? Nem vagyok túl nagy híve az egykori Szovjetuniónak, de ha annak idején a 9/11-hez hasonló terrortámadás érte volna Moszkvát, amiért egy, a világ túlsó felén fekvő ország lett volna a felelős, az elvtársak lebombázzák, leatomozzák, stb őket, de semmiképpen sem fordul meg a fejükben, hogy a legjobb gyógyír a bajra bevezetni a "demokratikus szocializmust" a támadóknál.

    Akkor hát mire föl vívják/vívjuk ezt a háborút?

  • Lendületben az ország

    Október 1-jén 60. jubileumát ünneplelte a Kínai Népköztársaság. Mondanunk sem kell, hogy a világ legnépesebb országa fordulatokban gazdag, jelentős utat tett meg ebben az időszakban. Pekingben immáron a hadsereg lényegéről is másként gondolkodnak, mint az elmúlt hatvan évben. Ennek mi sem lehet jobb kifejezése, mint egy grandiózus parádé a Tienanmen téren.

  • Áll az alku? – Iráni atomprogram és amerikai rakétavédelem I. rész

    Nonproliferációs téren igencsak mozgalmasra sikeredett ez az utóbbi két-három hét. Irán hat hónap után nemrég jelezte, hajlandó visszatérni a tárgyalóasztalhoz, Barack Obama egy huszáros mozdulattal felfüggesztette a hírhedtté vált rakétavédelmi rendszer európai komponensét, mostanság Oroszország is mintha a szokásosnál egy árnyalattal több ejnyebejnyét engedne meg magának Irán kapcsán, végezetül pedig a múlt héten napfényre került egy második - mindezidáig titokban tartott - urándúsításra szolgáló iráni létesítmény építése is.

    Mintegy az elmúlt hetek eseményeinek megkoronázásaképpen pár órán belül - ezek a diplomaták nem egy korán kelős fajta - Genfben ülnek össze Irán és a P5+1 (az ENSZ BT állandó tagjai és Németország) képviselői. Ha abban a szerencsében(?) lesz részünk, hogy a megbeszéléseknek a hírekbe is sikerül magukat beküzdeniük, akkor bizony nem árt egy-két dolgot jó előre tisztáznunk, mielőtt megindul a bullshit árja.

Linkek

[KNN] Idegen érdekek hálójában - Az AmConMag interjú

2009.11.19. 08:00 SchA

A The American Conservative-tól már korábban is linkeltünk anyagokat, de egy hónapja egy olyan interjút hoztak le, amit érdemesnek tartottam, hogy szélesebb körben is megismerjenek idehaza, ezért a könnyebb olvashatóság kedvéért egyszerű linkelés helyett lefordítottam az egészet magyarra. Az interjút Sibel Edmonds-szal készítették, egy ex-FBI fordítóval, aki egy elég durva sztorival állt elő, a hivatali korrupcióról, és idegen országok az egész amerikai politikai vezetést behálózó érdekérvényesítő és hírszerző  rendszeréről. Lesznek itt török kémek, izraeli lobby, Tom Lantos, szeptember 11., Obama, szex, botrány, minden. Érdemes elgondolkodni, hogy ha Edmonds csak egy kis szeletét látta a színfalak mögött zajló eseményeknek, akkor mi folyhat még, amiről nem tud a közvélemény.  Továbbá, hogy ha ilyen mértékben be lehet épülni az amerikai államigazgatásba és politikai vezetésbe, és ilyen könnyű azt más országok érdekeinek megfelelően befolyásolni, akkor egy kisebb államot - nevezzük mondjuk Magyarországnak -  vajon milyen szinten manipulálhatnak idegen országok.  Jó olvasgatást! (Ja, és az eredeti verzió is megtekinthető itt.)

13 komment

Címkék: knn usa izrael törökország amconmag pakisztán kémek al kaida

[KNN] Legfőbb érték az ember

2009.11.16. 21:30 Rammjaeger83

A Mission: Readiness nemrég jelentette meg Ready, Willing and Unable to Serve c. jelentését - pdf-ben hozzáférhető itt -, amelyet elsősorban azok figyelmébe ajánlok, akik az Irakban és Afganisztánban tevékenykedő amerikai bombavadászokról szóló hírt érdekesnek találták. Röviden összefoglalva az derül ki belőle, hogy a 17-24 év közötti amerikaiak háromnegyede alkalmatlan a katonai szolgálatra.(folyt.=>)

37 komment

Címkék: knn usa

[KNN] Egyszer minden jónak vége szakad?

2009.11.11. 14:00 Rammjaeger83

A közelmúltban érdekes hír érkezett a végtelen Kelet-európai szyteppékről: az Udmurt Köztársaság bíróságán csődeljárást kért Oroszország legnagyobb lőfegyvergyártója, az IZSMAS Részvénytársaság ellen annak egyik beszállítója, a Gremiha Kft., mivel szerintük az több mint 13 millió dollár adósságot halmozott fel velük szemben. Az IZSMAS képviselői hivatalos sajtóközleményben - amely itt olvasható (oroszul) - tagadták, hogy csődbe mentek volna, és kijelentették: a szóban forgó Kft-vel már volt gazdasági perük, és korábban is voltak hasonló cégek, amelyek hasonló eljárást kezdeményeztek ellenük, de a vádak mindig megalapozatlannak bizonyultak. Sajtóértesülések szerint a Gremiha kétes hírű tulajdonosa - egyben a Zsirinovszkij-féle nacionalista Liberális Demokrata Párt helyi vezetője -, Andrej Markin ezzel a húzással persze elsősorban nem azt akarta elérni, hogy az IZSMAS tényleg tönkremenjen, hanem hogy visszakapja a pénzét. (folyt.=>)

46 komment

Címkék: knn oroszország india venezuela bulgária kína irak

[KNN] Ellenállók kérték - Aller Anfang ist Schwer

2009.11.08. 08:00 KatPol Blog

A különböző milíciák a világ minden szegletében hangulatos promóvideókat készítenek az Ügyről, az erejük fitogtatására és a gaz ellen elrettentésére. Most nálunk is született egy rendkívül impresszív bemutatkozóanyag a sogenannte "Betyárseregtől". Ennek apropóján egy kis játékra invitálnánk a kedves olvasókat - keressék meg a lehelletfinom különbségeket a magyar és a külföldi mozgalmak videói között.

33 komment · 1 trackback

Címkék: aktuális propaganda knn humor

[KNN] Bombavadászok akcióban

2009.11.03. 22:00 Rammjaeger83

A "terror elleni világméretű háború" kezdete óta intenzív, bár a közvélemény számára - pl. a hidegháborús évtizedekben tapasztaltakhoz képest - kevéssé látványos fegyverkezési verseny folyik az Afganisztánban, Irakban harcoló amerikai csapatok és az ellenük harcoló gerillák között, amely az utóbbiak kedvenc fegyverének számító improvizált robbanószerkezetek (IED) evolúciójában és a semlegesítésükre kifejlesztett újabb és újabb technikák, harcmódok megjelenésében ölt testet, a sokadik bizonyítékot szolgáltatva arra, hogy bizony kevés dolog készteti olyan mértékben kreativitásra az embert, mint a háború. (folyt.=>)

43 komment

Címkék: knn irak afganisztán coin usa

[KNN] A hízelgés legőszintébb formája...

2009.10.27. 09:00 Rammjaeger83

...az utánzás, legalábbis a közmondás így tartja. Úgy látszik azonban, hogy a britek, legalábbis közülük néhányan, egyáltalán nem így gondolják. Másképp minimum több megértéssel viseltetnének egyik egykori gyarmatuk magatartása iránt. (folyt=>)

64 komment

Címkék: knn ltte sri lanka britek coin kína irán pakisztán

A Garuda felszáll?

2009.10.22. 08:00 CSM

Tegnapelőtt beiktatták második ciklusára Susilo Bambang Yudhoyono (SBY) indonéz elnököt. A nyugalmazott tábornokból lett reformista politikus újabb öt évet tölt el a világ legnépesebb muszlim országának állam-és kormányfői székében. A régi-új elnök lényegesen szélesebb belpolitikai és külpolitikai mozgástérrel vághat neki 2014-ig tartó mandátumának. Utóbbi különösen újdonságként hathat.

6 komment

Címkék: indonézia izrael aktuális japánok india kína irán

Az elfeledett orosz hadiflotta

2009.10.19. 08:45 CSM

Az orosz illetve szovjet haditengerészetről általában kevés szó szokott esni Oroszország illetve a Szovjetunió tárgyalásakor. A mainstream filmipar is csak egyszer karolta fel e haderőnemet, a Vadászat a Vörös Októberre című filmben. Oroszországban viszont - joggal - jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a haditengerészeti haderőnemnek, mert annak kiépítése szorosan összefüggött Oroszország politikai folyamataival és az orosz nagyhatalmiság kiépülésével és fenntartásával. Végső soron a mostani moszkvai vezetés sem felejtette el az utóbbi két évtizedben lerongyolódó flottát: a Kreml többször is komoly fejlesztést előlegezett meg a következő évtizedre.
A minap az - idén egyébként 300. jubileumát ünneplő - szentpétervári Központi Haditengerészeti Múzeumban barangoltunk, és az ott készített képek alapján vázoljuk fel az orosz flotta történetét, szerepét és kissé lebecsült jelentőségét.

74 komment

Címkék: oroszország egyenruhák

[KNN] Olaszok állták a számlát...és franciák fizettek meg érte?

2009.10.18. 08:00 NagyH

Kezdjük az elején. Történt még 2008 júliusában, hogy az Afganisztánban állomásozó francia kontingens átvette a fővároshoz közeli Sarobi körzet irányítását az olasz erőktől. Sarobi, már csak a fővároshoz való közelsége miatt is, a békésebb területek közé volt sorolható (bár ott-tartózkodásuk alatt az olaszokat több támadás is érte). Ezért is volt annál nagyobb a légi fedezet, nehéz fegyverzet és tartalék lőszer nélkül flangáló, francia ejtőernyősökből álló őrjárat meglepetése 2008. augusztus  18-án. Egy több mint 100 fős, masszívan felfegyverzett csapat ütött rajtuk, az eredmény: 10 halott és 21 sebesült francia, valamint protokollfotók a zsákányolt ruhákkal és fegyverekkel pózoló felkelőkről (ld. alant) - az egész kínosan emlékeztet egy réges-rég, egy messzi-messzi országban lezajlott incidensre.

22 komment

Címkék: knn afganisztán hearts and minds olaszok franciák

[KNN] A béke fekete angyala

2009.10.16. 07:30 KatPol Blog

by 5.g & Rammjaeger83 & SchA

"He really is the next Jimmy Carter."
/
komment a BBC oldalán/

"They could quite justifiably give it to an inept wannabe serial killer for not being good enough at murder." 
/komment a Reuters oldalán/

Egy bizonyos Tom Lehrer nevű úriember állítólagos megállapítása szerint a politikai szatíra műfaja 1973-ban vesztette el értelmét, midőn Henry Kissinger Nobel-békedíjban részeltetett. Nos, az emberiség kollektív szellemi leépülése ez év október 9-én minden bizonnyal hasonló mérföldkőhöz érkezett: a Nobel-békedíj idei nyertese Barack Obama, hivatalban lévő amerikai elnök.

WTF? E jeles kitüntetés értelmével kapcsolatban eddig sem voltak túlzott illúzióink, idén azonban még a szokásosnál is szürreálisabb döntés született. Elmondjuk miért.

36 komment

Címkék: atom egyiptom észak korea irak irán izrael knn propaganda rakétavédelem sri lanka usa szudán