,,Henrik, ha mint király kormányozol ...
. . . én. s tízezer boldogtalan hazánkban,
Nem hagy halálát gyászoló özvegyet ... "
("VI. HENRIK" II. FELV. 6. SZÍN. VAS ISTVÁN FORD.)

„Szent angol vér trágyázza majd a földet
S álnok tettét késő korok nyögik,
Pogány törökkel kél a béke nászra,
S e békés honban szörnyű háborúk
Kevernek össze majd rokont rokonnal;
Zűr, irtózat, lázongás, rémület
Ver itt tanyát s e hont a koponyák
Hegyének s Golgotának nevezik majd."
(,,II. RICHÁRD" IV. FELVONÁS 1. SZIN.
SOMLYÓ GYÖRGY FORD.)

"Isten legyen könyörületes hozzánk az ő szent irgalmával, hogy minél előbb jó és bölcs uralom alá kerüljön ezen grófság, mert még soha nem hallottam annyi rablásról és gyilkosságról ebben a grófságban, mint most, igencsak rövid idő alatt." - részlet Margaret Paston férjéhez írt leveléből, 1462. január

Podcastunk 105. adásában, melyben ígéretet tettünk, hogy részletekbe menően vissza fogunk térni még az angliai rózsák háborújára, III. Richárd filmes ábrázolásairól beszélgettünk. Most eljött az ideje, hogy beváltsuk ezt az ígéretet, és először is érdemes tisztáznunk, hogy a Shakespeare által sommásan befeketített York-házi király alakja nemcsak mozifilmekben került a képernyőre, hanem legalább egy TV-sorozatban is. Ez a magyar szinkronnal is forgalmazott A fehér királyné (Company Pictures, 2013), mely mai adásunk egyik témája.

Amikor 2022 elején adást közöltünk le az új, Villeneuve-féle Dűne adaptációról, ígéretet tettünk, hogy a 2. résszel is foglalkozni fogunk. Ne mondja senki, hogy nem tartjuk meg az ígéretünket: ez a film a témája a KatPol Kávéház 108. adásának.

A kiszolgált katonák élete valószínűleg helytől és kortól függetlenül sosem volt könnyű, még akkor sem, ha az őket szolgálatba hívó állam történetesen hajlandóságot mutatott a velük való törődésre. Persze így is akadnak, akikből ilyen helyzetben nemhogy nem párolog el az életkedv és tettvágy, mint ahogy ez sajnos sokukkal megtörténik, hanem a békeidőket kihasználva egyenesen belevetik magukat vérmes elgondolások megvalósításába.

Szélsőséges példa erre Ludvig Kahlen hadnagy története, aki a XVIII. századi porosz hadseregben bizonyára példásan kitanult fegyelmet, szorgalmat és rendezettséget burgonyatermesztő telepesként remélte sikeresen kamatoztatni. Az ilyesmi ugyebár sosem számított kifejezetten könnyed, kényelmes életformának, de az eltökélt Kahlen ezt képes volt még azzal megfejelni, hogy a dániai Jüt-félsziget északnyugati részén, a Pallas Nagylexikon leírása szerint terméketlen, "posványoktól megszakított homokos területen" kezdett gazdálkodni.

Az ukrajnai háború eseményeit figyelve nem lehet elmenni a Jevgenyij Pirgozsin nevével fémjelzett – és vele gyakorlatilag eggyé váló – Wagner katonai magánvállalat mellett, amely a szíriai és afrikai műveletei után legnagyobb eredményeit pont abban az Ukrajnában szerezte meg, amely 2014-ben szülőhelyéül szolgált. A Wagner 2022-től kezdve számos számos front mentén, de leginkább Bahmut ostromakor mérettette meg magát. Popasznaja, Liszicsanszk és Szoledar elfoglalásával a Wagner „brand” legendává vált a front mindkét oldalán, amelyet tovább emelt Prigozsinék 9 hónapos teljesítménye a bahmuti húsdarálóban. Utóbbit végül csak a finálét jelentő 2023. júniusi „Igazság menete” tudta megtörni, amely végső soron Prigozsin és az addig ismert Wagner végét hozta el magával. De, antik görög drámához hasonlóan a Wagner-eposz esetében sem maradhatott el a katartikus lezárás Prigozsin 2023. augusztusi, máig tisztázatlan légikatasztrófájával.

Ebben a helyzetben kapcsolódunk be a meglepően nagy érdeklődést keltő Legjobbak a pokolban című akciófilmhez. Maga a film még 2022 októberében jelent meg Jevgenyij Prigozsin személyes finanszírozása és közreműködése mellett. Ez sem véletlen, hisz még bukása előtt Prigozsin egy nagyobb szentpétervári központú médiabirodalommal rendelkezett, így pontosan értette és tudta, mi szükséges a Wagner körüli mítosz további fejlesztéséhez. A cím egyben a Wagner nem hivatalos – de szintén Prigozsintól származó – szlogenjének a parafrázisa, amely szerint „bár mind a pokolra kerülünk, de a pokolban is mi leszünk a legjobbak”.

„S ezért, mivel mulatni nem tudok, mint

Szerelmes e sok szép szavú napokban,

Elvégezém, hogy gazember leszek,

S utálom léha kéjit e napoknak.”

- Shakespeare: III. Richárd (fordította: Szigligeti Ede)

III. Richárd angol király az irodalomtörténet egyik leggonoszabb cselszövője: a saját rútsága miatt érzett dühből álnok módon gázol át mindenkin, egymás ellen fordítva bátyjait, majd hidegvérrel meggyilkoltatja két unokaöccseit, hogy trónjukat elbitorolhassa. Felesége kezét az általa megölt előző férj koporsójánál kéri meg, de megmérgezteti, hogy elvehesse saját unokahúgát. Nem létezik olyan gonoszság, amit el ne követne. Végül aztán Isten kegyéből a jóságos Tudor (VII.) Henrik megöli a bitorlót, megmentve Angliát a gonosztól. Hogy honnan tudjuk mindezt? William Shakespeare-től, aki az említett Henrik unokájának, I. Erzsébetnek a szolgálatában állt.

Az 1415-ös Agincourt-i csata tipikusan az a fajta drámai esemény volt, amelynél kb. a hadtörténelem iránti érdeklődés felkeltésére alkalmas minden elképzelhető olyan részlet adott volt, ami egy hőstörténet alapanyagául is szolgálhat: egy merész, de jól számító hadvezér, egy valódi csodafegyver, ami nemcsak a fantázia világában döntő fontosságú, egy elég csüggesztő kiindulópont és a végzetesen elbizakodott ellenség. Ha pedig történetesen egy fiatal lovagkirály áll a győztes sereg élén, a megfelelően honesztáló krónikákat még egyszerűbb feladat papírra vetni.

Jellegéből fakadóan az őskutatás meglepő eredményeket hozhat, melyek aztán cselekvésre is sarkallhatják az embert - főleg akkor, ha egy irodalmárról van szó, akinek természetesen az ihlet mindig jól jön. Már 58 évesen ugyan, de tapasztalhatta ezt a jeles angol regényíró, Bernard Cornwell is, aki kanadai felmenőit kutatva a római fennhatóság romjain létrejött angolszász királyságok koráig, egészen a VI. századig visszavezethető családfát vindikált magának, egy helyileg ismert történelmi személyiségnek számító northumbriai felmenővel, Bamburghi Uthreddel együtt. Szerencsés egybeesés, hogy Cornwellt már fiatalon magával ragadta az a kor, s így megvoltak arról a megfelelő ismeretei. Mindez akkora alkotásvágyat ébresztett benne, amely végülis egy 13 kötetes történelmi regénysorozatban öltött testet. Ezt dolgozta fel az az öt évados BBC-, majd Netflix-sorozat, ill. az ezt követő film, amely aktuális adásunk témája egyben.

Üdvözöljük minden kedves hallgatónkat!

Mikor az első világháború szóba kerül, viszonylag keveseknek szokott eszébe jutni a katonai igazságszolgáltatás vagy Stanley Kubrick neve, míg az emberek életét felelőtlenül feláldozó, karrierista tábornokok annál inkább. A Katpol Kávéház mai, 102. adása pontosan ennek a három témának az egyvelegéről szól, amelyet A dicsőség ösvényei c. 1957-es fekete-fehér film mutat be.

Az első világháborúban az emberek életét semmibe vevő, csak a saját előmenetelükkel törődő tábornokok toposza igencsak széles körben ismert. A valóság ettől azért általában bonyolultabb volt, az bizonyos, hogy a katonai patthelyzet feloldásáig csak igen véres támadásokat tudtak indítani a szembenálló felek, amelyek alig hoztak eredményt. Egy ilyen esemény körül zajlik a film története is 1916-ban, amikor az előléptetésért teperő Mireau tábornok lehetetlen küldetéssel bízza meg az embereit, mivel felettese, Broulard tábornok előléptetéssel kecsegteti siker esetén.

Őszintén szólva tőlünk egy fejvakarásnál többre aligha futotta volna eddig, ha meg kell neveznünk akár egyetlen filmet is (vagy bármi mást), amely az amerikai FBI testületét mint egy megkülönböztetett, üldözött etnikai kisebbség egyetlen jótevőjét ábrázolja. Azt pedig végképp nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen alkotás nemcsak hogy el is készül, hanem ez ráadásul a megfelelő hírverés mellett a nagy Scorsese keze nyomán történik meg. A nálunk Megfojtott virágok címen forgalmazott film nem illeszkedik ugyan podcastunk szokásos témáiba, de mivel a híres rendező egyik filmjét már gorcsó alá vettük (New York bandái), ahogy botrányos pereket bemutató egyéb filmeket is (Tiszt és kém, Nem hagytak nyomokat), úgy véltük, ennyi erővel miért ne tehetnénk meg ezzel az igen terjedelmes bűnügyi drámával is podcastunk 101. adásában.

Kedves hallgatóink! A KatPol Kávéház a századik alkalomhoz - reményeink szerint - méltón egy különleges adással jelentkezik. Az eddig megszokottaktól eltérően nem egy filmet vagy sorozatot elemzünk, hanem egy regényt. Könyvből is elég rendhagyót választottunk, méghozzá Trenka Csaba Gábor 1991-es művét, az Egyenlítői Magyar Afrikát. Csapatunk elsőkörben igyekezett tisztázni a kötet műfaji sajátosságait, mivel ez egy alternatív történelmi mű és egyfajta karrierregény keveréke, ami egy terjedelmes önéletrajzként került leírásra.