A statikus védelem a 20. századi hadtörténet egyik többnyire lesajnált elgondolása, melyet az újfajta motorizált hadviselés apostolai csak kiröhögtek. A Maginot-vonal neve pl. örökre egybefonódott a francia hadsereg nem túl meggyőző teljesítményével az 1940-es tavaszi hadjárat során. De Európában máshol is épültek hasonló célú védelmi vonalak. Ezek végül nagyrészt vagy nem váltották be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket, vagy a nagypolitika fordulatai következtében kihasználatlanul váltak az enyészet martalékává - hogy ez üdvözlendő fejlemény volt vagy sem, azt mindenki döntse el magának. Egy földrajzilag közeli példáról következzen most egyik törzskommentelőnk, sirdavegd fényképes beszámolója, amelyért ezúton is köszönetet mond neki a szerkesztőség. A képekre kattintva megtekinthető azok nagyobb változata, a teljes album pedig megtekinthető itt. Jó szórakozást!
***
A csehszlovák kormány 1935 és 1938 között az ország legfontosabbnak tekintett területeit egy bunkerekből álló védelmi vonallal kívánta megvédeni a növekvő német (és másodsorban magyar) fenyegetéssel szemben. Az erődrendszer rendeltetése egy meglepetésszerű támadás feltartóztatása lett volna annyi időre, hogy a csehszlovák hadsereg időben végrehajthassa a mozgósítást, és végeredményben sikeresen vegye fel a harcot a franciák, magyar támadás esetén pedig a románok oldalán - legalábbis valami ilyesmiben reménykedhettek az ötletgazdák.
A védelmi vonalat francia szakértők segítségével építették ki, az ország erőforrásaihoz képest hatalmas ráfordítással. Pl. az 1938. évi költségvetés felét szánták az erődrendszerre, a hadsereg modernizációjára és egyéb védelmi kiadásokra. A tervek szerint 1941/42-re készült volna el a munkálatok első üteme, míg a teljes kiépítés az 1950-es évekre történt volna meg. A mind kedvezőtlenebbé váló külpolitikai környezetben már a lengyelekre is potenciális veszélyforrásként tekintett a prágai vezetés, azonban az 1938. szept. 29-i müncheni döntés Csehszlovákia felosztását eredményezte: a német fél a Szudéta-vidéket, Magyarország Szlovákia déli sávját és Kárpátalja magyar többségű délnyugati részét kapta meg, Lengyelország pedig az 1919-ban elvesztett és feketekőszénben gazdag Olsa-vidéket, más néven Teschen-Sziléziát (lengyel terminológia szerint Zaolzie).
1939-re a maradék cseh területek is Németországhoz kerülnek Cseh-Morva Protektorátus néven. A külföldön Benes-vonalként, a csehek körében pedig egyszerűen határerődítményekként emlegetett védelmi vonalat így sosem tették próbára az eredeti koncepció szerint. A német hadsereg előbb hadgyakorlatok során, továbbá fegyverek tesztelésére használta (ezeket a tapasztalatokat később a Maginot-vonalnál kamatoztatta), majd később az Atlanti-fal megerősítéséhez vitte el a mozgatható eszközállományt (acélkupolák, fegyverek stb.). Az Opava-Ostrava vonal végül a szovjet előrenyomulás feltartóztatásánál jutott szerephez 1945. április 17-25 között, a háború végóráiban. Ezt követően a védműveket javarészt felszámolták, a vasanyagot beolvasztották.
A továbbiaknak azt tekintjük át, milyen képet mutat ma a Benes-vonal egyik legjobban megerősített szakasza, Bohumín és Opava között. Mint az a mellékelt térképen látható, egy bunkerláncra kell gondolni az itt még nem túl széles Odera folyótól nyugatra egy finoman hullámzó dombvidék hol erdővel, hol szántóföldekkel borított vidékén.
Az egyes bunkerekből oldalazó tűzzel lehetett kölcsönös támogatást nyújtani. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a masszív vasbeton főépületeknél (gyalogságot rejtő kazamaták és lövegerődök) a feltételezett irányból frontálisan támadó ellenséggel "csak" egy lankás törmelékhalom és a tetőn lévő acélkupolába telepített géppuska nézett volna szembe. A komolyabb tűzerő (aknavetők és páncéltörő ágyúk) mindennek védelmében a szabad ég alatt, a betonozott falú futóárkok, rókalyukak és harckocsiárkok közelében helyezkedett el, a bunker védőgéppuskáival pedig az azt megkerülő ellenséges gyalogságot kaszálták volna le. A védelem kiépítői tehát számoltak a rohamozó ellenség esetleges kezdeti sikereivel, ám ennek kiküszöbölésére szolgált a fő bunker mellé két sorban telepített 4-7 (olykor vasbeton) géppuskafészek is. Az ellenséges előrenyomulást emellett szögesdrót, acél harckocsiakadályok ("cseh sündisznók", ill. svájci kifejezés szerint "acélpókok"), harckocsiakasztó gúlák ("sárkányfogak"), gödrök, árkok valamint a néhol igen sűrű erdő hivatott megtörni.
Bohumín, majd az Odera elhagyása után az autópálya vonalában kezdődik a védelmi rendszer (itt minden hídra, lehajtóra jut legalább egy bunker), én a zöld turistajelzést követtem túrám elején. Egy lovastanya mellett hagytam el az országutat egy facsoportokkal szegélyezett murvás mezőgazdasági útért cserébe, itt hamarosan találkoztam az első, MO-S 8 (Dvur Paseky) névre hallgató közepes gyalogsági kazamatával, ami elsőként készült el 1935-ben.
 |
| Származási hely: Karviná Fotók |
A romantikus mezei út ezt követően bevezet az erdőbe (egy sorompó miatt gépjárművel nem lehet tovább menni), majd a zöld jelzés egy óvatlan pillanatban bevezet a sűrűbe. „Járt utat járatlanért…” - tartja a szabály, de mindent az olvasókért. És különösebben el sem merültem a felázott földúton.
 |
| Származási hely: Karviná Fotók |
A növényzet igen sűrű, persze a 80 évvel ezelőtti fák már sehol sincsenek, azonban ha ilyen volt, akkor érthető a géppuska- és lövegfókuszú tűzrendszer, mert könnyűharckocsival is csak egy kiadós erdőirtás után lehetne boldogulni errefelé. Légvédelemről pedig egyik forrás sem ír, tehát bombázással, a hátországban ledobott ejőernyős alakulatokkal a védők nem számoltak, így az ilyen természetű ellenintézkedésektől nyugodtan eltekintettek. Itt bukkantam rá a soron következő bunkerre.
 |
| Származási hely: Karviná Fotók |
Kerítés, lezárás, „Pozor!” nem volt, de azért túlságosan nem mertem bemenni, mert errefelé ami nem múzeum, az vagy el van árasztva, vagy részben fel lett robbantva, és törött karral, vérző orrot törölve csehül mentőt hívni egy betondobozból sok lett volna egyszerre, így inkább mentem tovább.
Származási hely: Karviná Fotók
Az út innentől már egész kulturáltnak volt mondható, bringás és gyalogos túrázók is akadtak szép számmal (még egy lovas is).
Származási hely: Karviná Fotók
Kisvártatva egy kereszteződéshez értem, a zöld jelzést itt el kell hagyni és rá kell térni az egyenesen tovább vezető aszfaltos útra. Az első magaslat tetején ott is volt a soron következő páciens – és egy bácsi háromkerekű biciklivel (igen, túrázók). Itt már kezdett gyanús lenni, hogy ezek az objektumok csak hátrafelé tudnak tüzelni, tekintve, hogy én a baráti hátország felől közelítettem meg őket.
Származási hely: Karviná Fotók
A következő bunker már testesebb volt, lehetett mellette látni futóárkokat, mélyedéseket is.
Származási hely: Karviná Fotók
Származási hely: Karviná Fotók
Csak, hogy megmutassam, hogyan festett volna a németek szemszögéből a dolog, a ritkásabbá váló erdőben találtam még egy nehézobjektumot:
Származási hely: Karviná Fotók
Muskátlival, pipafüsttel mehetne is Hobbitfalvára a fenti MO-S 13 (Cerny les) névre hallgató, I-es (azaz leggyengébb) osztályú gyalogsági kazamata. A másik irányból azonban nem sikerült fotózni, mert nem akartam megzavarni az ott piknikező népelemek romantikus pillanatait. A lényeg, hogy mindkét oldalára jutott egy páncélelhárító löveg (36-os Skoda modell) és egy dupla géppuska (37-es modell), a két kupolában pedig 26-os könnyűgéppuskák kaptak helyet a megfigyelők mellett.
Ezt követően kiértem az erdőből, és a következő domb tetején a helyi vízmű mellett megtaláltam a következő bunkert. A fentebb linkelt adatbázis egyébként kissé lényegre törő, ugyanis az erdei objektumokat nem tartalmazza, ahogyan ezt sem. Az asztal és a szék valószínűleg nem korhű dekoráció.
Származási hely: Karviná Fotók
Innen leereszkedve a Markvartovice-Silherovice országutat keresztezve gyanútlanul elhaladtam a növényzet által belepett MO-S 16 és MO-S 17 mellett, majd az erdőből ismételten kilépve Hat’ és Hlucín között a 469-es út mellett rábukkantam egy szabadtéri bunkermúzeumra. Van itt harckocsi, szögesdrót és különféle harckocsiakadályok is:
Származási hely: Karviná Fotók
A létesítmény állapota jónak mondható, még a kupolákat is igyekeztek restaurálni:
Származási hely: Karviná Fotók
Látótávolsága pedig ott volt az egyik fedező géppuskafészek is:
Származási hely: Karviná Fotók
Szemből pedig így fest:
Származási hely: Karviná Fotók
A népes látogatósereglet miatt inkább továbbmentem, kicsivel odébb ugyanis fel lehetett menni egy elhagyatott és északi irányban berobbantott bunker tetejére (az adatbázisban nem található):
Származási hely: Karviná Fotók
Íme egy installáció helyi sörrel, bunkertetővel és az eredeti csehszlovák védelmi stratégiába nyilván be nem illesztett szovjet vadászpáncélos-típussal:
Származási hely: Karviná Fotók
Itt volt a könnyűgéppuskát tartalmazó megfigyelőkupola:
Származási hely: Karviná Fotók
Számomra lenyűgöző a 80 éves betonfödém nagyszerű állapota. A II-es osztályú típusú bunkerek 2 méter vastag vasbeton födémmel készültek, míg a IV-eseké (ilyennel nem találkoztam) elérte a 3,5 métert – mint az 1939-es tesztek során kiderült, a német tüzérség nem rendelkezett megfelelő löveggel ennek leküzdésére. A bunker által oltalmazott Darkovicky-falu látképe:
Származási hely: Karviná Fotók
A mellékelt ábra azonban jól mutatja, hogy ezen a problémán felül lehetett emelkedni:
Származási hely: Karviná Fotók
A soron következő objektumban egy másik múzeum üzemel:
Származási hely: Karviná Fotók
A lankás dombok közötti mászkálásban már kezdtem elfáradni, így egy rövid lengyelországi kitérő (Chalupki) beiktatásával visszafordultam Karviná irányába. Összességen mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a túrát, a 76km-es táv (oda túraútvonalon, vissza a nagyszerű minőségű országutakon) fotózós szöszmötöléssel is 5 óra alatt teljesíthető. És a túra után különösen értékeli az ember, hogy az egykoron rettegett és erősítgetett határra jelenleg ez a fák között szerényen megbúvó kis kék tábla utal:
Származási hely: Karviná Fotók
Felhasznált források:
Czechoslovak border fortifications
Czechoslovak Fortifications: overview
Csehszlovákia felosztása, 1938-1939
További források, fényképek:
Czechoslovakian defence fortifications from 1935–1938
Modern European Military Fortifications, 1870-1950
Fortress Europe: European Fortifications Of World War II
Utolsó kommentek