„Egy olyan helyen éreztem magam, ahol nincsenek rasszok és nemzetiségek, ahol attól függetlenül segítenek rajtad, hogy milyen nyelven beszélsz, milyen a bőröd színe vagy a szemed formája. A tengeren mindnyájan karnyújtásnyira vagyunk Istentől.” – így tűnődött Sztanyiszlav Berezkin, a Russian Ocean Way nevű vitorlás kapitánya, amely Kronstadtból indult világkörüli útra, de 2023 márciusában a Csendes-óceánon végzetesen megrongálódott egy viharban. Egy panamai zászló alatti teherhajó, a Sounion sietett a három hajótörött segítségére a vészjelzés fogadása után és vette őket a fedélzetre, a pórul járt felfújható, háromgerincű vízi alkalmatosságot pedig Chilébe vontatta. (A részletekre inkább senki ne kérdezzen rá, mivel mi is csak laikusok vagyunk ezen a téren.)

A nyugati/nyugatos politikai közbeszédben olyan nekibuzdulással felemlegetett téma, mint az árnyékban bujkáló és alattomosan (fel)támadó fasizmus, nincs még egy. Ha ezt a jelenséget mi is ugyanúgy hajlandóak vagyunk belelátni bárkibe és bármibe, ahogy a veszélyeire figyelmeztetők általában teszik, akkor elmondhatjuk, hogy kulturális értelemben is számtalan esetben és formában bemutatott témáról van szó.

Ami azonban a szigorúan politológiai értelemben vett, (reálisan) létező olasz fasizmust, még korlátozottabb értelemben annak felemelkedését és hatalomra kerülését illeti, az azt feldolgozó történelmi filmet vagy sorozatot a magunk részéről igazság szerint nem tudunk megnevezni, legalábbis annak szülőhazáján kívül biztosan nem.

Ha találomra megkérdeznénk embereket az utcán a leghíresebb terroristákról, aligha akadna a felsoroltak között orosz nemzetiségű személy. Pedig az 20. század fordulóján Oroszországban a cári kormányzatnak igen meggyűlt a baja a terrorizmussal, aminek állami vezetők (köztük miniszterelnökök és cárok) is áldozatául estek. Ennek emlékezete Oroszországon kívül már nemigen van, de orosz közegben továbbra is ismert ez az időszak. Az egyik terroristával foglalkozunk a KatPol Kávéház 121. adásában, akinek életét a Fakó lovon ülő halál c. orosz film is feldolgozza.

A NER bizonyos kurzusfilmjeit, mint a podcastunk profiljába illeszthető kortárs termékeket, már górcső alá vettük – ezeket az adásokat linkeltük a poszt végén -, de hasonló sorozatokkal még egyáltalán nem foglalkoztunk, úgy általában a magyar TV-sorozatok közül is csak eggyel, de az sem kifejezetten jelenkori alkotás. A TV2 tavaly megjelent S.E.R.E.G. c. minisorozatát már csak ezért sem hagyhatjuk említés nélkül, és természetesen azért sem, mert a magyar állam bármelyik fegyveres ereje számára aktuális imázsfilm vagy -sorozat emberemlékezet óta biztosan nem készült.

Puskin egy helyen szerénytelenül a "jekatyerinai sasok dicsőséges seregeként" aposztrofálta azokat a tehetséges állami tisztviselőket és katonai parancsnokokat, akiket a "Nagy" jelzővel illetett híres cárnő szintúgy tehetséges (vagy egyszerűen csak szerencsés) kézzel választott ki magas pozícióikba, ezzel (is) megalapozva az orosz biodalomépítés egyik legjelentősebb korszakát. Közülük Fjodor Usakov tengernagyot a krónikások inkább mellőzték a többiekhez képest, elvégre "csak" kisnemes volt egy alapvetően ugye szárazföldi hatalom szolgálatában, egy épphogy csak létrehozott és mellékes orosz flottánál, olyan háborúkban, melyek nem kifejezetten a tengereken dőltek el. De ilyen körülmények is kétséget kizáróan bizonyította zsenialitását a tengeri hadviselés terén.

Legutóbbi adásunkban az amerikai polgárháborús tematikájú westernfilm alműfaját tárgyaltuk ki, amely elég nyilvánvalóan mutatja meg azt, hogy a közönség kíváncsiságát egyaránt csigázzák fel az egzotikus tájak, gyéren lakott hatalmas térségek és a tovaszállt korok, amikor még fiatal volt a nemzet és könnyebben akadtak lelkesítő nagy közös célok. A múlt szelektív megszépítése, romantizálása persze minden társadalomban jelen van, és bizony furcsa lenne, ha ez pont a filmművészetben nem érvényesülne. Diktatúrákban ez bizonyára fokozottan érvényes, pláne ha egyenesen a rendszer születésének és megszilárdulásának „hőskora” kerül vászonra.

A Szovjetunió esetében ehhez hozzávehetjük, hogy a konszolidáció és viszonylagos enyhülés periódusában felértékelődött a könnyed tömegszórakoztatás, és korlátozottan persze, de azért új lehetőségek nyíltak a nyugati kulturális trendek követésére, összhangban a közönség erre vonatkozó jelentős igényeivel. Így futhatott fel – bár kultúrtörténeti léptékben azért nem olyan hosszú időre - a műfaj, amit a Vasfüggöny túloldalán Eastern/Ostern névvel illettek, azaz vadregényes távoli vidékeken játszódó és az amerikai westernek főbb mintáit átvevő szocialista kalandfilm.   

A Vadnyugat névvel fémjelzett időszak alatt leginkább az 1849-es kaliforniai aranyláz és a 20. század közötti időszakot szokták érteni. Ekkor az Egyesült Államok telepesei meghódították a gyéren lakott belső részeit a kontinensnek, míg végül a modernizáció véget vetett ennek a pionír hőskorszaknak. A KatPol Kávéház 117. adását két ilyen tematikájú filmnek szenteltük: az 1959-es Lovaskatonák-nak és az 1969-es A legyőzhetetlen-nek.

A belföldön legpozitívabb médiavisszhangot kapott, legnépszerűbb háború, melyben az Egyesült Államok valaha részt vett, kétségtelenül a Spanyolország elleni - pontosabban a még megmaradt spanyol gyarmatbirodalom felszámolásáért indított - volt 1898-ban. A gyors és látványos győzelem, a különböző egzotikus szigetek feletti fennhatóság ill. hegemónia megkaparintása messzemenő következményekkel járt az immár világhatalomként a történelem színpadára lépő nemzet jövőjére nézve.

Az olasz bevándorlók helyzete az Egyesült Államokban nem volt túl rózsás a 19. században, sokszor emberszámba sem igazán vette őket az angolszász lakosság. Ahogy korábban a hozzájuk hasonlóan katolikus íreknek, nekik is meg kellett küzdeniük azért, hogy elismerjék őket. Ebben a helyzetben érkezett a pápa engedélyével egy apáca, Francesca Cabrini (aki felvette a „Xavér” férfinevet Xavéri Szent Ferenc tiszteletére), hogy gyámolítsa a rászorulókat. Ez a sok nehézség ellenére olyannyira jól sikerült, hogy az általa létrehozott jótékonysági hálózat mind a mai napig működik a Föld számos országában, ő maga pedig az első amerikai szent lett. Az ő történetét bemutató filmről, az idei Cabriniről szól a KatPol Kávéház mai adása.

A Wikipedia szerint a South Pacific 1949-ben jelent meg, mégis a mai napig az egyetlen jelentős musical az Egyesült Államokból, amely II. világháborús eseményeket dolgoz fel. Sajnos ezt csapatunk szerény művészettörténeti ismeretek birtokában sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja; mindenesetre annyit magabiztosan leszögezünk, hogy a szűkebb értelemben vett téma és helyszín a címből azonnal kikövetkeztethető.