De ez a levél hosszúra nyúlt, elnök úr, és ideje befejezni.
Vádolom Du Paty de Clam alezredest abban, hogy ördögi közreműködője volt a jogtiprásnak, hitem szerint öntudatlanul, és abban, hogy három éven át védelmezte káros munkáját a legabszurdabb és legbűnösebb machinációkkal.
Vádolom Mercier tábornokot abban, hogy bűntárs, még ha lelki gyengesége által is, az évszázad egyik legnagyobb bűntettében.
Vádolom Billot tábornokot abban, hogy kezében tartotta a Dreyfus ártatlanságát igazoló megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot, és eltitkolta azt; hogy bűnös az emberiesség és igazság elleni bűnben, melyet politikai cél és a kompromittálódott vezérkar megmentése motivált.
Vádolom de Boisdeffre és Gonse tábornokokat abban, hogy bűntárssá váltak ugyanebben a bűnben, egyikőjük egyértelműen hitbuzgósága, másikuk talán azon testületi szellem által, amely a katonai hivatalokat szent tehénné, megkérdőjelezhetetlenné teszi.
[…]
Végül, vádolom az első hadbíróságot abban, hogy jogsértő döntés hozott, amikor elítélte a vádlottat olyan dokumentumok alapján, melyek titkosak maradtak, és vádolom a második hadbíróságot abban, hogy elfedte ezt azon tudatos törvénysértés által, hogy a bűncselekmény elkövetőjét felmentette.
- Részletek Émile Zola „Vádolom…!” (J’Accuse…!) című nyílt leveléből, a L’Aurore párizsi napilap 1898. január 13-i számából
A francia költő híres levelének szavai mind a mai napig erős érzelmeket ébresztenek az olvasóban, és úgy emlékeznek e sorokra, mint egy kiemelkedő sajtótörténeti pillanatra. A költő 1898-as írása ugyanakkor csak egy mozzanata volt annak az ügynek, amely kb. egy évtizedre a francia belpolitika egyik legfőbb csatatere lett. Ez az 1894-1906 között húzódó Dreyfus-ügy, amely egy német felmenőkkel rendelkező, zsidó vallású francia vezérkari százados hazaárulás miatti életfogytiglani elítélésével kezdődött, melyet a borzalmas dél-amerikai Ördög-szigeten kellett eltölteni (lásd lent), és a teljes francia politikai élet átrendeződésével végződött.
A liberális „dreyfusardok” és a jobboldali, gyakran antiszemita „anti-dreyfusardok” küzdelme a Harmadik Francia Köztársaság egyik meghatározó politikai-társadalmi krízise volt. Az ügy inkább szimbolikus jelentőségű volt, de tényleges következményei távolra mutatók voltak, így többek között az idehaza nem túl pozitív kicsengésű Georges Clemenceau – aki hatszáznál is több cikket írt Dreyfus védelmében – is ezáltal tudta megszilárdítani saját politikai karrierjét.
Ezt, az idehaza részleteiben nem túlságosan ismert ügyet és időszakot idézi fel Roman Polanski új filmje, a Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy, amelyről a KatPol Kávéház mai adása is szól, Rammjäger83 és Enz részvételével. A film a lehető legnagyobb történelmi hűséggel követi végig a Dreyfus-ügyet, ám annak főszereplője nem a névadó százados, hanem egy bizonyos Georges Picquart ezredes, aki az ügyben nyújtott „érdemei” miatt a katonai elhárítás élére kerül. Picquart hamarosan nyomozásba kezd, és rájön, hogy Dreyfus elítélése egyszerű bűnbakkeresés volt, ugyanis a bűnösségét alátámasztó bizonyítékok a legjobb esetben is közvetettek. A valódi tettest egy híres magyar nemesi vérvonal illegitim leszármazottjában, Ferdinand Walsin Esterhazy őrnagyban véli felfedezni, akit anyagi okok motiválhattak tettében.
Picquart a felettesei elé viszi az általa talált bizonyítékokat, ám lelkesedését hamar letörik, ugyanis a vezérkar nem érdekelt abban, hogy az ügyet újra nyissák. Picquart hamarosan szembe találja magát a saját hadserege vezetésével, és miután nem tudják elhallgattatni, a politikai jobboldal céltáblájává is válik. Küzdelmét magánéleti konfliktusok is tovább nehezítik.
Az adásban szó esik a film alapját képező Dreyfus-ügy történelmi hátteréről, illetve az ehhez kapcsolódó egyes elméletekről, a legfontosabb szereplők tetteiről és életútjáról. Ezt követően magát a filmet vesézzük ki mind történetvezetési, mind technikai szempontból.
Az adás letölthető innen, a korábbi adások pedig elérhetők itt.
Az adáshoz jó szórakozást kívánunk!
Utolsó kommentek