Már a 2010-es év második felében járunk, így a nép lassan feledni kezdi az egyelőre nem sok látványos sikert hozó, viszont annál több kellemetlen meglepetéssel járó afganisztáni háború kirobbanásának körülményeit és az amerikai katonai beavatkozás eredeti célját. Egyre többen sugallják az egész vállalkozás hiábavalóságát, ami sokak számára aggasztó. Közéjük sorolhatóak a TIME szerkesztői is, mivel lapjuk legfrissebb számában új igazolást tálaltak olvasóik elé a külföldi csapatok további afganisztáni állomásoztatására: meg kell védeni az afgán nőket a tálibok terrorjától. 

Dr. Herencsár Lajossal 2008-ban már készítettünk egy interjút a nemzetközi terrorizmus témájában. Most abból az apropóból kerestük meg ismét, hogy 2009. júniusa és 2010. áprilisa között Afganisztánban tartózkodott a HBAid (Baptista Szeretetszolgálat) programigazgatójaként. Szerkesztőségünk ezúton is köszöni neki, hogy elfogadta felkérésünket és elvállalt egy második interjút is, amit a terjedelemre való tekintettel két részben fogunk leközölni.

Tegnap előtt -  2010. augusztus 1-én - hatályba lépett a fürtös bombák betiltását célzó nemzetközi megállapodás, melynek megszületését 2008. májusában mi még cinikus kétkedéssel fogadtuk. Mielőtt azonban bárki is billentyűzetet ragadna egy-egy kárörvendő komment erejéig, kötelességünk tudatni, hogy a látszat ellenére ezzel sem kerültünk közelebb a fürtös bomba-mentes világ eszményi állapotához.

Libanon leghíresebb síita szervezetéről sok dicső és kevésbé szép, valódi és kitalált történet kering az interneten. A utóbbi időben azonban előkerült egy sztori, amit mostanában egyre nagyobb hévvel nyom a neokon sajtó, és amit nem tudok hova tenni. Naszrallah élcsapatának legújabb állítólagos hobbija ugyanis az, hogy Mexikóban próbálnak pozíciókat szerezni a drogkereskedelemben, amit mellesleg terrorcselekmények előkészítésére akarnak használni. Ahogy az ókori görögök mondanák, WTF?

Mint ismeretes, a politikusok gyakran tesznek "sajátos" nyilatkozatokat az éppen folyó háborúkról (is) annak megfelelően, hogy megítélésük szerint aktuális érdekeiket éppen mi szolgálja a legjobban. Persze egyes megnyilvánulásaik - ostobaságukból vagy  szimpla pofátlanságukból fakadóan - jóval botrányosabbak, mint mások. Nemrég a nagyérdemű ismét ízelítőt kaphatott abból, hogy használják fel ezeket a tengerentúlon a belpolitikai hangulatkeltés érdekében.

A gyakorlott olvasó minden bizonnyal azt várná a KatPoltól, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének áldásos tevékenységéről csakis a csipetnyi cinizmussal vegyített maró gúny hangján nyilatkozzék. Azonban el kell ismernünk, hogy az ENSZ 65 éves fennállása során minden kudarca ellenére számos alkalommal tevékenyen járult hozzá a legkülönfélébb konfliktusok kezeléséhez.  No persze nem a béke köztiszteletben álló nemzetközi őrének soha meg nem valósult szerepében, melynek fájó hiánya felett pacifista széplelkek olykor egy-egy vaskos könnycsepp elmorzsolására is hajlandóak.

De a világszervezetben folyó végeláthatatlan szócséplés árnyékában olykor munkájának jól leplezett pozitívumait is tetten érhetjük. Erre pedig kiváló példa a dél-koreai Cshonan fregatt – minden jel szerint Észak-Korea által elkövetett – elsüllyesztése körül kialakult igencsak feszült válsághelyzet és az ennek kapcsán a Biztonsági Tanács elnöke által múlt héten kiadott, látszólag semmitmodó nyilatkozat szövevényes háttere, különös tekintettel Kína vitatható szerepére.

„You have the watches, but we have the time.”
tálib mondás

Februárban indítottam el egy rövid cikksorozatot, melynek célja  a COIN (Counterinsurgency - a wiki szócikkével azért számos tekintetben nem értek egyet) fogalmi alapjainak tömör ismertetése volt.  Míg az első két rész (1. rész, 2. rész) elsősorban a felkelésekre fókuszált, addig a 3. és 4. rész már magával a COIN-nal foglalkozik. Lássunk tehát neki.

(Az első rész itt olvasható.)

Terjed a "fekete veszedelem"

A Dél-Afrika fekete lakosságának szisztematikus marginalizálásával szembeni ellenállás vezető ereje az 1912-ben alapított Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) volt, amely kezdetben tiltakozó akciókkal, petíciókkal próbálta megakadályozni az Apartheid fokozatos kiépítését. Mivel panaszaik a politikai vezetésnél nem túl meglepő módon süket fülekre találtak, és a feketék egyre nagyobb mértékű diszkriminációt szenvedtek el, az ANC annak rendje és módja szerint radikalizálódott. A kommunista párttal és más radikálisokkal együttműködve követelte minden faji megkülönböztetés megszüntetését,  a bankrendszer és a (bánya)ipar államosítását, és mindennek tömegtüntetésekkel, bojkottal és a polgári engedetlenségre való felszólítással kívánt érvényt szerezni.

A neten bóklászva találtam egy rövid cikket Martin van Creveld mestertől a jó öreg Irán vs Izrael nagy leszámolásról, ami rávilágít egy ritkán figyelembe vett oldalára is a dolgoknak.

Szigorúan tudományos kutatásaink során újabb érdekes iraki és afgán szabadidős tevékenységekre, kiképzési eljárásokra és egyéni teljesítményekre bukkantunk. Egy korábbi, méltán nagy sikerű poszt folytatása.