Nem kimondottan mai a hír (konkrétan három hetes, köszönhetően a szerkesztők szerző munkamoráljának), hogy két, Jemenből az Egyesült Államokban tartó gépen roppant kreatív módon nyomtatópatronnak álcázott bombákat fedezett fel a szemfüles brit illetve dubai reptéri biztonsági személyzet. Örömteli hír, mely látványosan igazolja a polgári repülőtereken alkalmazott biztonsági intézkedések hatékonyságát… vagy nem.  A mondat első fele ugyanis igaz, a második legalábbis vitatható, összefüggés pedig igazából nincs, legalábbis ebben a konkrét esetben biztosan. 

70 éve ezen a napon szálltak fel a Luftwaffe bombázói, hogy az "Operation Mondscheinsonate", azaz a Holdfényszonáta-hadművelet keretében megsemmisítő csapást mérjenek Nagy-Britannia hadiiparának egyik legfontosabb városára. Ez a város Coventry volt, a német légierő támadása pedig már a háború alatt hírhedtté vált, felhasználta céljaira mind a szövetséges, mind a német propaganda. Azonban az esemény az igazi súlyát csak a háború után a félművelt médiamunkások és  a történelmet a maguk szája íze szerint ferdítő megmondóemberek révén nyerte el. Következzen hát a mítoszrombolás: Coventry.

Az Egyesült Államok dél-és délkelet-ázsiai aktivitása az elmúlt egy-másfél évben egyre szembetűnőbbé vált. Noha Barack Obama november 9-10-én egy alig kétnapos indonéziai látogatást szuszakolt be ázsiai körútjába, a vizit jelzi, hogy az USA Kína befolyásának növekedését ellensúlyozni igyekvő törekvéseiben kulcsszerepet szán Indonéziának.

Futólag ugyan, de már többször említést tettünk a leginkább az infotainment kategóriájába sorolható haditechnikai/hadtörténeti témájú amerikai dokumentumfilm-sorozatokról.  Jellegzetes példák ezekre a Dogfights, a Top Ten és a Future Weapons (hogy mást ne mondjak), amelyeket (legalábbis a kábel TV előfizetéssel rendelkező olvasóinknak) valószínűleg felesleges bemutatni. Leginkább szembetűnő közös vonásuk a hazai gyártmányú/használatú fegyverek öncélú fetisizálása - és általában véve a saját katonai képességek dicsőítése -, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a narrátor/műsorvezető vérkomoly arckifejezéssel és/vagy drámai hanghordozással ismerteti a különböző fegyvertípusok szédületes technológiai paramétereit. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy ezek a műsorok (többek között) két ázsiai nagyhatalom PR-szakértőit is megihlették.

Az eddigi képrejtvényeink osztatlan sikerére való tekintettel következzen a KatPol Twitteren is beharangozott harmadik forduló, ezúttal a változatosság kedvéért nem nehézfegyverzet témájában.

Figyelem, kedves olvasók! Egyik szerkesztőnk, Rammjaeger83 ezen a héten ismét a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsorának vendége lesz. A beszélgetés, melynek témája az 1956-os szuezi válság (más terminológia szerint a második arab-izraeli háború v. "szuezi hadjárat"), szombaton 17:30-tól, az ismétlés pedig vasárnap 02:00-től és 09:00-től hallgatható meg itt. A hanganyag később letölthető lesz a műsor archívumából. Tune in!

UPDATE: a letöltési link megváltozott

Megérkeztek Irakba az első M1A1 Abrams alapharckocsik. Az alábbiakban egy rövid áttekintést igyekszem nyújtani a rendszerbe állításuk körülményeiről és arról, hogy ez mit jelenthet Irak szempontjából a jövőre nézve.

Irak papíron jelentős páncélos- és gépesített erőkkel rendelkezett a 2003-as háború előtt.

A régi hadsereg típusmixe:

• T-54 és T-55
• T-59
• T-62
• T-69
• T-72 (A T-72 iraki verziójáról itt lehet információt találni.)
• Az Irak-iráni háborúban zsákmányolt iráni Centurion, Chieftain, M-48, M-60, és AMX-30 páncélosok.

A háború előtti becslések 1800-2000 darab bevethető iraki páncélosról beszéltek. Ezek az erők három páncélos hadosztályba voltak szervezve a hadseregben (3. páncélos, 6. páncélos és 10. páncélos hadosztály) és másik háromba a köztársasági gárdában (a Medina, az al Nida és a Hammurapi hadosztályokba).

Összességében elmondható, hogy az iraki páncélos erők a 2003-as háború előtt eléggé rossz műszaki állapotban voltak: a jelentős számú típus karbantartása a szankciók miatt szinte lehetetlenné vált, és a műszaki képességek fejlesztésére sem kerülhetett sor. 

Szerkesztőségünk a korábbi nagysikerű képrejtvény játék felélesztésére tesz az alábbiakban kísérletet.

A permanens forradalom jegyében szerkesztőségünk nemrég az év elején elkezdett peresztrojka töretlen folytatása mellett döntött (bár szilárdan hisszük, hogy blogunk nem jut majd a nagy Szovjetunió sorsára). Két új sorozat, a "Hadimúzeumok" valamint a "COIN - Elmélet és eszközök" elindítása mellett a korral haladva rövid ajánlóinkat a KatPol Twitterrel váltjuk fel (az öt legfrissebb bejegyzést lásd itt balra), reményeink szerint ezáltal  is gördülékenyebbé téve az érdekesebb biztonságpolitikai vonatkozású hírek, tanulmányok, fejlemények minimális kommentárral történő közzétételét. Ezt természetesen lehet követni akár Twitteren, akár RSS-en, s ha valaki égető szükségét érzi a hozzászólásnak, e cikk alatt azt is bármikor szabadon megteheti. A korábbi ajánlók pedig továbbra is elérhetőek maradnak az "ajánló" címke alatt és itt is.

Köszönjük a figyelmet, további jó olvasgatást!

Minden állam szeret a sikereivel büszkélkedni, illetve válságosabb időszakairól megemlékezni. Ez Új-Zélanddal sincs másként. Bár e tőlünk igen távol eső kis ország már csak elhelyezkedésénél fogva sem igen kerülhetett volna bele a történelem fősodrába, a Brit Birodalom révén a huszadik század jelentősebb háborús eseményeibe mégis sikerült belefolynia. Új-zélandi barangolásunk idején az aucklandi Hadtörténeti Múzeum  kiállításából szemezgettünk.