Jordánia fővárosában, Ammanban, a Husszein Király Sportváros szabadidő-komplexum közepén található a Mártírok Emlékműve, mely emléket állít az 1916-ban kezdődött Arab Felkelés óta elesett katonáknak, és bemutatja a fegyvereiket és harcaikat I.  Abdullah király beduinjaitól egészen a modern jordán hadseregig. Megjegyzendő, hogy a tárlatok csak azokra a konfliktusokra térnek ki, melyek sikeresek és dicsőségesek voltak Jordánia szempontjából, vagyis a 6 napos háborúról vagy éppen a Fekete Szeptemberről nem sok szó fog esni.

Karácsonyi ajándék gyanánt egy régi elmaradást pótolva folytatom a nicaraguai sandinisták történetéről szóló sorozatot.

Mint arról már mi is gyakran írtunk, az Egyesült Államok afganisztáni és iraki kalandjai óta szakmai körökben (is) fokozott érdeklődés tapasztalható a felkelők elleni tevékenység (COIN) elmélete iránt. Szkeptikus hangok azonban többször is joggal rámutattak ennek igen szelektív mivoltára. Ez alatt az értendő, hogy a szakértők figyelme szinte kizárólag néhány nyugati állam (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország) harmadik világbeli harcaira korlátozódik (Malájföld, Indokína, Algéria, Kenya), ugyanakkor más országok (pl. Oroszo., India, Srí Lanka, Thaiföld stb.) hadtörténelmének hasonló és nem kevésbé érdekes fejezeteivel – nyilván részben a nyelvi korlátok miatt – alig foglalkozik valaki.

Az iraki Abrams-ek érkezésével kapcsolatos poszt, valamint a korábbi, a katonák életének könnyedebb pillanatait bemutató bejegyzések sikerén felbuzdulva úgy éreztem elérkezett az idő, hogy a kettőt kombináljuk.

Figyelmeztetés: az alábbiakban rövid, de sok (és velős, meg főleg rombolós) videó következik, ami a forgalomkorlátos vagy lassabb kapcsolattal rendelkező olvasóknak problémát okozhat. Az értelmetlen rombolást ellenzőknek nem ajánlott!

Cikkünk előző részében áttekintettük a nemzetközi fegyverkereskedelem sajátosságait. A második részben sorra vesszük, hogy milyen nemzetközi rezsimek léteznek a területen, mi várható a jövőben, különös tekintettel az ENSZ-tárgyalásokra.

Megállapítottuk, hogy a nemzetközi fegyverkereskedelmet szabályozó megállapodások megkötését két fő tényező motiválja: egyrészt a fegyveres erőszak monopóliumának megőrzése az államon belül, tehát az illegális csoportok fegyverhez jutásának megakadályozása, másrészt a nemzetközi fegyverpiac átpolitizáltsága, a gazdasági és politikai-biztonsági érdekek összefonódása, ütközése.

A minap érkezett a hír, hogy Asgabatban kormányközi megállapodást kötött Türkmenisztán, Afganisztán, Pakisztán és India, mégpedig a négy résztvevő nevének kezdőbetűiből képzett elnevezésű, ún. TAPI-földgázvezeték megépítéséről. Három résztvevő állam Gurbanguli Berdimuhammedov türkmén, Hamid Karzai afgán és Aszif Ali Zardari pakisztáni elnök személyében legmagasabb szinten képviseltette magát, míg Indiát - szintén magas szinten Murli Deora energiaügyi miniszter képviselte. Bár a hír akár világrengetőnek is tűnhetne (már csak a rivális európai tervekre való hatása miatt is), az embernek mégis hamar déja vu érzése támad: ilyet mintha már láttunk volna valamikor...

Kedves olvasók! December 13-án (hétfő) 15:15-től egyik szerkesztőnk, Rammjaeger83 szerepelni fog a Kossuth Rádió Kihívás c. műsorában, melyek témája ezúttal a fegyverkereskedelem és -csempészet. A hanganyag a sugárzást követően meghallgatható lesz a rádió honlapján. Tune in! 

Bevezetés – röviden a fegyverkereskedelem elméletéről

„Szaúd-Arábia 60 milliárd dollár értékben vásárol fegyvert az Egyesült Államoktól”; „Thaiföld kiadja Viktor But nemzetközi fegyverkereskedőt az USA-nak”; avagy „Oroszország visszalép az Iránnal kötött rakétaszállítási megállapodástól” - a globális médiában legtöbbször ilyen hírek kapcsán találkozunk a fegyverkereskedelemmel. Az ittenihez hasonló portálokon ezen kívül megtaláljuk az adott technikai eszközök részletesebb leírását, vagy éppen a konkrét személyes élettörténetét.

A világpiacon sokféle termék cserél gazdát – így természetesen fegyverek is. A fegyverek piaca azonban természeténél fogva nem írható le tisztán keresleti-kínálati függvényekkel, egyensúlyi árakkal. Tipikusan olyan szektorról van szó, ahol a közgazdasági törvényszerűségeknek (részben) nincs értelme. Az egyszeri fogyasztóhoz képest ugyanis egy állam érdekei a „biztonság piacán” valamivel összetettebbek, túlnyúlnak a „minél több fegyvert, minél olcsóbban” analógián.

Ha egy politikai rendszer képes nagyobb anyagi forrásokat fordítani a médiamegjelenésre, ill. a média befolyásolására, akkor a fegyveres erők népszerűsítésére több eszköz is rendelkezésére áll. Ilyenek pl. az ismeretterjesztő TV-műsorok, melyekre az előző részben mutattam be amerikai mintára készült példákat Indiából és Pakisztánból, vagy a filmiparral folytatott együttműködés annak érdekében, hogy a nézőközönség a hadsereget pozitív fényben feltüntető szellemi táplálékhoz jusson (ezt szintén az amerikaiak fejlesztették tökélyre). Mindezek az ún. szürke propaganda kategóriájába tartoznak. A hasonló célú fehér propaganda eszköztárának legismertebb eleme a toborzóreklám, a leghatékonyabb viszont alighanem a hazafias zene, tágabb értelemben pedig a hazafias célzatú szórakoztatás. 

Az elmút évtized növevő energiaárai, a 2008-as orosz-grúz háború, majd a gazdasági válság hatást gyakoroltak a Kaszpi-régió politikai-gazdasági körülményeire is. Növekvő olaj- és földgázbevételei, a Nyugat dél-kaukázusi régióban mutatott közelmúltbeli passzivitása és a Nabucco állandósuló csúszásai miatt Azerbajdzsán kül- és energiapolitikája a (geo)politikailag alapvetően kívánatosabb európai iránnyal szemben egyelőre a rövid távú gazdasági előnyöket kénytelen választani.

by 5.g & SchA

"- Ezredes, ezek lőnek ránk! Ezredes, ezek lőnek ránk!
- Hát lőjön vissza!"
(Black Hawk Down)

Hála a mindenhatónak, ismét olyan incidens történt a világban, melynek kapcsán a sajtó jól tájékozott képviselői biztonságpolitikai szakértőknek, no és persze az utca népének szegezhetik a shakespeare-i kérdést: kitör-e végre a III. világháború? Nos, egy kicsit jobban belegondolva ez azért nem túl valószínű - bár azt se felejtsük el, hogy anno a Téli Háború is úgy kezdődött, hogy Finnország egyszer csak agresszív módon a szovjet tüzérség lövedékei alá állt.