Az Egyesült Államok dél-és délkelet-ázsiai aktivitása az elmúlt egy-másfél évben egyre szembetűnőbbé vált. Noha Barack Obama november 9-10-én egy alig kétnapos indonéziai látogatást szuszakolt be ázsiai körútjába, a vizit jelzi, hogy az USA Kína befolyásának növekedését ellensúlyozni igyekvő törekvéseiben kulcsszerepet szán Indonéziának.

Obama indonézai látogatását nemcsak személyes kötődése miatt övezte várakozás (ismeretes, hogy Obama a hatvanas évek végén négy évig élt Indonéziában).  A vietnámi háború lezárásával kezdődően, de különösen Washington 2001 utáni afganisztáni és iraki tevékenysége miatt a régió szemmel láthatóan hátrébb sorolódott a State Department prioritásai között. Kína régióbeli befolyásának erősödése és a világgazdasági válság miatt azonban Washington ismét kénytelen nagyobb figyelmet szentelni Délkelet-Ázsiának és azon belül régi, bár  kissé elhanyagolt szövetségesének, Indonéziának.

A kapcsolatok átmeneti leértékelődése (1991-2001)
Az USA-Indonézia kapcsolatok Sukarno bukása (1966) után látványos fejlődésnek indultak. Az új, Suharto-féle jakartai vezetés (1966-98) a hatvanas évek elejének Kína-barát kurzusa után egyértelműen a Nyugat felé fordult (az USA 1965-ös puccsban játszott valószínűsíthető szerepe nem független ettől). A hidegháború idején kulcsfontosságú Indonézia fokozatos leértékelődése a Szovjetunió szétesése után rögtön megindult. Az USA a kilencvenes években erőteljesen a volt keleti blokk felé tekintett. Mindemellett Washington, noha továbbra is szövetségesének tartotta Jakartát, a hidegháborús feszültség elmúltával egyre többször adott hangot emberi jogi témájú kritikáinak, és az 1991-es kelet-timori santa cruzi mészárlás után 1992-ben felfüggesztette az indonéz hadsereggel közös képzési programját. Bár 1995-ben részben újraindult a program, az 1999-es kelet-timori zűrzavar és az indonéz katonai körök a lakosság elleni atrocitásokban játszott szerepe miatt 1999-ben Washingtonban ismét felfüggesztettek minden katonai segélyezést és fegyverembargót vezettek be Indonézia ellen.

Washington támogató szerepet játszott az 1998-as demokratikus átmenetben, többek között Bill Clinton is felhívta Suhartót, hogy lemondását tanácsolja. Az USA nagy várakozással, ugyanakkor aggodalommal figyelte az 1998-2001 közötti a demokratikus reformokat, ugyanakkor a növekvő instabilitást és a Kelet-Timor problémakört is. Utóbbi kérdés miatt rég nem látott lehűlés történt a Jakarta-Washington viszonyban. Ezen alig javított az, hogy a frissen elnökké megválasztott Abdurrahman Wahid 1999. novemberében ellátogatott az USÁ-ba (ahol szemműtét is várt rá), ahol találkozott Bill Clintonnal és kiállt a Kelet-Timorral kapcsolatos párbeszéd mellett.

Indonézia fokozatos, lassú felértékelődése (2001-)
Az USA és Indonézia kapcsolatában 2001. szeptember 11. indított el változást. Indonézia jelentősége felértékelődött Washington szemében, mely a terrorizmus elleni háborúhoz keresett szövetségeseket a muszlim világban. Megawati Sukarnoputri elnök terrortámadásokat pár nappal követő amerikai látogatásán elítélte a merényleteket és szolidaritásáról biztosította Bush elnököt (enyhítve Hamzah Haz indonéziai alelnök szavai által okozott sokkon, miszerint a támadások „megtisztítják Amerikát a bűneitől”. Haz 1999-ben egyébként többek között azért ellenezte Megawati államfővé választását, mert szerinte az iszlám törvények szerint nő nem lehet elnök) . A szolidaritás mindazonáltal nem jelentett aktív részvételt Jakarta részéről, mely egyrészt saját iszlám szélsőségeseivel volt elfoglalva, másrészt az Afganisztánt érő amerikai támadás általános társadalmi elutasítottsága miatt nem sok támogatásra lelt volta a lakosság részéről.

A 2002-es bali terrortámadások sem változtattak érdemben Indonézia külpolitikai hozzáállásán (a belpolitikain azonban igen: a kormány erélyesen és eredményesen lépett fel a Jemaah Islamiyah mozgalom ellen), sőt, Hamzah Haz alelnök Abu Bakar Baaysir JI-vezetőt támogató nyilatkozatai ismét némi kommunikációs zavart és nyugati megrökönyödést keltettek. Bush 2003 végi bali villámlátogatásán nemcsak a két ország közötti kapcsolatok javulása volt tetten érhető, de az USA Indonéziát érintő segélyeinek újraindulása is. A biztonságpolitikai kapcsolatok felmelegedése is ekkortól számítható. 2005 elején az USA komoly logisztikai segítséget nyújtott Jakartának a 2004. karácsonyi cunamit követő kárenyhítésben. Bár a Kongresszus továbbra is aggályokat fogalmazott meg az emberi jogi helyzettel kapcsolatban, az Indonéziában is folyó terrorizmus elleni harc miatt fokozatosan újraindultak a fegyverszállítások, sőt, 2005 után fokozatosan újraindult a katonai együttműködés is. A 2004 októberében beiktatott Yudhoyono-féle jakartai kormány jó pontokat szerzett Washingtonban terrorellenes fellépésével és az acehi rendezéssel is (2005 augusztus 15.). Yudhoyono elnök 2005. májusi washingtoni látogatásán Bush elnökkel közösen bejelentették a közös katonai kiképzési program (IMET) felújítását (az emberijog-sértésekkel vádolt indonéziai elitalakulat, a Kopassus csak 2010-ben térhetett vissza a kiképzési programba), majd 2005 végén az USA feloldotta a fegyverek eladására vonatkozó moratóriumot is.

Indonézia fokozatosan aktivizálódó délkelet-ázsiai külpolitikája egybeesett Kína és Washington térséget érintő érdeklődésének egyidejű növekedésével. Peking és Jakarta politikai és kereskedelmi kapcsolatai az indonéziai kínai közösség felé nyitó Wahid elnöksége óta dinamikusan növekedtek, Yudhoyono elnöksége alatt pedig újabb lendületet kaptak. 2005-ben stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá és Kína egyre nagyobb érdeklődését fejezte ki Indonézia kőolaj-és földgázkincse iránt. Indonézia ugyanakkor igyekezett bizonyos távolságot is tartani Pekingtől és az ASEAN élén egyfajta regionális szószólóként próbált fellépni. Washington azonban 2005-2006-tól azonban egyre nagyobb gyanakvással tekint Kínára és igyekszik szövetségeseket keresni dél-délkelet-ázsiai régióban. Mindez Bush 2006-os indiai látogatásával látványos lendületet is vett. Bush 2006-ban rövid időre ellátogatott Indonéziába is (ahol egyébként utódjával ellentétben sosem volt különösebben népszerű), ahol dicsérte az ország demokratikus átalakulását és – természetesen - a kormány szélsőségesekkel és terrorizmussal szembeni sikeres fellépését.

A fegyverpiac
Az USA nemcsak a két ország közötti kapcsolatok javítása érdekében szüntette meg a fegyvereladásra vonatkozó moratóriumot 2005-ben. Egyfelől az Washingtonnak nincs ellenére (ebben a jogvédő szervezetek kevésbé gátolják) Indonézia fegyverzetének megújítása és katonai büdzséjének emelkedése, hisz mindez Indonézia térségbeli pozícióinak és stabilitásának erősödésével jár. Másfelől az 1999-2005 közötti időszakban Washington el is rekesztette magát az indonéziai fegyvereladási lehetőségektől, aminek nem szándékolt legfőbb haszonélvezője Oroszország lett. Indonézia 2003-ban két Mi-35-ös helikoptert vásárolt Oroszországtól, mely kedvezményes hitelekkel segítette a vásárlást. 2007-ben a moszkvai MAKSz show-n 300 millió dollárért 3-3 Su-27SKM és Su-30MK2 repülőgép vásárlásáról döntött a jakartai kormány. Ugyanebben az évben egy 1,2 milliárd dolláros üzlet keretében (melynek része egy 1 milliárd dolláros orosz hitel is) két Kilo-osztályú tengeralattjáró, 22 Mi-35-ös helikorpter és 20 harckocsi vásárlásáról egyezett meg az orosz és indonéziai elnök. Jakarta emellett további fegyvervásárlásokat is kilátásba helyezett.
Mindezzel egyidőben a fegyverpiacon Kína is elkezdett fel-feltünedezni. A dinamikusan növekvő kereskedelmi és politikai kapcsolatokba többek között fegyverfejlesztési együttműködési tervek és C-802, QW-1 valamint QW-3 rakéták is belefértek. A kínai-indonéziai katonai kapcsolatok azonban több okból sem értek be igazán. Egyrészt Peking – Moszkvával ellentétben - nem hajlandó kedvezményes hiteleket nyújtani a vásárlásokhoz, másrészt Jakarta ilyen körülmények között inkább fordul a megbízhatóbb orosz eszközökhöz, mint a legendásan harmatos kivitelű kínai fegyverekhez. Harmadrészt az évtizedek óta az amerikaiakkal szoros együttműködést ápoló indonéz hadsereg (TNI) hagyományosan is kevésbé bízik kínai kollégáiban. Igaz, Indonézia a Pekinggel való kokettálással saját jelentőségét is igyekszik növelni Washington szemében. 2010-ben Jakarta ugyan fejleszteni kívánta a Kínával folytatott katonai kereskedelmét, de az Indonézia által a kínai C-802-es rakétákért felajánlott helyi készítésű sisakoktól, egyenruháktól, nem túl meglepő módon, nem igazán jöttek lázba Pekingben (homokeladás-a-sivatagban modell).

Erősödő amerikai aktivitás Délkelet-Ázsiában
Barack Obama hivatalba lépésével az USA erős lépéseket tett a délkelet-ázsiai visszatérés érdekében. Jellemző, hogy az elnök beiktatása után szinte rögtön a régióba látogatott Hillary Clinton külügyminiszter. Clinton Indonéziában járva a demokratikus átalakulás dicsérete mellett megerősítette, hogy az USA különösen számít Jakartára térségbeli érdekeit illetően. Clinton 2010 nyári ázsiai látogatása ismét megerősítette a térséggel kapcsolatos amerikai érdekeket, sőt Clinton délkelet-ázsiai területi vitákat érintő megszólalása heves kínai reakciót váltott ki. Mindez sokakban már most nyílt Kína-USA rivalizálás érzetét keltette.

2010. november elején Obama ázsiai körútján Indonéziába is ellátogatott (ahol a korábbi várakozásokat jóval csökkentette az amerikai elnök útjának kétszeri elhalasztása), ahol nyilvánvalóvá vált, hogy Washington tovább akarja erősíteni kapcsolatát Jakartával. Obama rövid látogatása alatt kölcsönös partnerségi megállapodást írtak alá, a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről is megegyeztek (Obama jelezte, hogy az USA Indonézia elsőszámú kereskedelmi partnere szeretne lenni), és több mint 800 millió dolláros amerikai befektetésről is döntés született. Az amerikai befektetések egyébként jórészt az energiaszektort érintik, amire Kína is szemet vetett. Washington fegyverpiac iránti érdeklődését és Indonézia délkelet-ázsiai stratégiai erősítésének igényét jelzi, hogy az USA emellett modernizálás fejében 24 db F-16-ost is felajánlott Jakartának.

Összegzésként elmondható, hogy Indonézia ismét az USA fontos szövetségesévé vált a régióban, mely India mellett önmagában és az ASEAN vezető tagországaként is az USA dél-és délkelet-ázsiai érdekeinek sarokkövévé vált. Jakarta nemcsak a történelmi kapcsolatok, de stratégiai elhelyezkedése és mérete folytán érdemelte ki ezt a pozíciót. Washingtonban egyre inkább úgy látják, hogy Kína növekvő délkelet-ázsiai befolyásának ellensúlyozására a térség két legnagyobb államára is egyre jobban kell támaszkodni. Mindez persze még nem jelent nyílt rivalizálást a térségben. Bár az ASEAN-tagállamai (ahogy Indonézia is) örülnek a Kínával folytatott növekvő kereskedelmi kapcsolatoknak, de nem szeretnének Peking hegemóniája alá sem kerülni. Nem lelkesednek ugyanakkor egy agresszívabb amerikai fellépésért sem, mely feszültséget okozna és veszélybe sodorná a térség virágzó kereskedelmi kapcsolatait. Délkelet-Ázsia országai különösen el szeretnék kerülni azt a szituációt, hogy választani kelljen Peking és Washington közül, de ez a a közeli jövőben nem is valószínű. Peking elsősorban kereskedelmi kapcsolatainak fejlődésére összpontosít és nem is képes valódi kihívást intézni az USA ellen a térségben (lásd Kína-sorozatunkat), ugyanakkor Washingtonnak is el kell fogadnia Peking térségbeli színrelépését.
 

Irodalom:
Kang, David C. (2007): China Rising: Peace, Power, and Order in East Asia. Columbia University Press, New York.

STRATFOR (2010): China: Power and Perils. STRATFOR, Austin.

Sutter Robert G. (2006): China's Rise: Implications for U.S. Leadership in Asia. East-West Center, Washington

Jamestown.org

The Jakarta Post

Asia Times

New York Times

Los Angeles Times

BBC

UPI Asia

Fox News

ABC News

fightglobal.com

spacewar.com