Tovább folytatódtak a média által felkapott orosz (fegyver)kereskedő, Viktor But megpróbáltatásai Thaiföldön. Elfogásáról márciusban blogunk is beszámolt; az USA-nak történő kiadatása ügyében kitűzött, augusztus végén esedékes bírósági meghallgatást annak idején elhalasztották, így ezen a héten került rá sor. (folyt.=>)

Érdemes egy kicsit foglalkozni az illegális fegyverkereskedelem témájával ahhoz, hogy az eseményeket értelmezni tudjuk. Az üzletág töretlen virágzása elkerülhetetlenül következik bizonyos nemzetközi jogi normák és az államérdek létezéséből - tudnillik bármely (nagy)hatalom kerülhet abba a helyzetbe, hogy érdeke fűződik a földgolyó valami távoli helyén tomboló (polgár)háború valamelyik résztvevőjének támogatásához, ám ezt nem teheti meg nyíltan a várható diplomáciai következmények miatt, pl. mert nemzetközi fegyverembargó van érvényben a reménybeli vásárlók ellen. (Természetesen járhat hasonló cipőben egy hadiipari cég vagy egy korrupt katonatiszti csoport is, akiket hatalmi érdekek helyett a jó öreg profit motivál).  Ilyenkor a tisztelt kormányzat piszkos módszerekhez folyamodik, mivel úgy kell célbajuttatni a fegyvereket, hogy azok eladóját lehetőleg senki ne tudja lenyomozni.

Itt lépnek a színre a fegyverkereskedők, akik időtlen idők óta borzolják a tisztességes, békeszerető emberek idegeit. Cinikusabb szerzők, köztisztviselők el is keresztelték őket "halálkufároknak" (merchant of death) - szerintem a dohány- és szeszgyárak igazgatói inkább rászolgáltak erre a jelzőre, de a lényeg az, hogy nem But volt az első, aki ezen a néven futott, és nem is ő volt közöttük a legsikeresebb. Érdemes megemlíteni a minden hájjal megkent görög származású kereskedőt és későbbi cégtulajdonost, Bazil Zaharov urat, aki bensőségesebb kapcsolatot ápolt a kormányokkal és hadiipari cégekkel, mint 21. századi utánzói. A nagyobb profit érdekében előszeretettel értékesítette ugyanazt a fegyvertípust (például a Nordenfelt I. tengeralattjárót)  több rivális országnak is azzal az indokkal, hogy "már a másiknak is van". But többször is hasonló elmés módszert alkalmazott, amikor például az angolai kormánynak és az ellene harcoló UNITA-nak is szállított, vagy amikor Zaire dicső elnökét, Mobutut kimenekítette az országból, ahová már behatoltak az általa (is) felfegyverzett felkelők (erről bővebben ebben a pdf-ben).

A mi szempontunkból viszont talán leginkább a hidegháború legnagyobb halálkufárának kikiáltott libanoni örmény üzletember, Szarkisz Szoghanaljan története lehet tanulságos (várom a visszajelzéseket nyelvtanilag tájékozott olvasóink részéről, hogy korrekt-e a fonetikus átírás), aki egy interjúban kerek perec kijelentette: csak Amerika-barát kormányoknak szállított, ezért soha nem hozott semmilyen döntést az USA beleegyezése nélkül. Ez nem túl meglepő: az ilyen biznisz felvirágoztatásához pénz, kapcsolatok, hamis dokumentumok kellenek, márpedig ez nem működne egy vagy több ország hallgatólagos beleegyezése nélkül, akiknek az érdekeit ezért figyelembe kell venni. Persze ez kockázatot jelent, mivel emberünket egykettőre "beáldozza" az adott kormány, ha például jóváhagyás nélkül fog üzleti manőverekbe, javulnak a kapcsolatok egy országgal, melynek egy ellensége a vásárlói között van, vagy egyszerűen nincs rá többé szükség. Jáir Klein esetéről már írtam, Szoghanaljant bebörtönözték az iraki seftelés miatt, és a szíriai nagymenőt, Monzer al-Kasszart is kiadta az USA-nak Spanyolország, aminek addig a vendégszeretetét élvezte. Bizony szép, de viszontagságos élet a fegyverneppereké.

Azt hiszem, valami hasonló történt Viktor Buttal is. Üzletfelei között túl sok olyan szervezet volt, melyeknek állami támogatója kevés, ellensége viszont annál több: a tálibok, a Sierre Leone-i Forradalmi Egységfront, az ICU, a kolumbiai FARC (ez utóbbival fenntartott kapcsolatai miatt tartóztatták le). Az is furcsának tűnik, hogy a titoktartásra nagy gondot fordító kerkeskedő belesétál egy ilyen csapdába, és személyesen megy Thaiföldre tárgyalni - talán orosz pártfogói is tudtak az amerikaiak előkészületeiről, de nem adták le neki a drótot, esetleg ők is benne voltak az egészben? Ki tudja. Mindenesetre a meghallgatások októberben folytatódnak, szóval stay tuned! But nyilván akkor járna jobban, ha inkább Oroszországnak adnák ki - az ügyvédei ezen dolgoznak -, és nem az USA-nak (bár végső esetben ott is "kipakolhat" az Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai csapatoknak küldött szállítmányairól). 

A téma iránt érdeklődőknek egy adag nézni- és olvasnivaló:

- But tevékenységéről bővebben itt

- ENSZ-dokumentum But libériai ügyeiről (pdf)

- dokumentumfilm Szoghanaljanról

- a Russia Today tudósításai a But elleni eljárásól: