Üdvözlöm minden kedves olvasónkat! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és ez itt a modern Kína történelmével foglalkozó sorozatunk idei első része.
Az előző rész tartalmából: Csang Kaj-sek Sanghajban a helyi alvilággal karöltve véres leszámolást rendez a helyi kommunisták körében – A Nemzeti Párt (KMT) két részre szakad: a baloldali érzelműek központja Vuhan, Vang Csing-vej vezetésével, míg a hadsereg nagy része Csangot támogatja – Újrakezdődnek a hadúri offenzívák a nemzetiek ellen, de végül kudarcot vallanak Feng Jü-hsziang, a „Keresztény Tábornok” beavatkozásának köszönhetően – Feng mindkét kormánnyal megállapodik, végül azonban Csang mellé áll – A baloldali KMT is szembefordul a kommunistákkal, kitör a nancsangi felkelés
Az eddigiekhez hasonlóan, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar átírást használom, mellette a pinyin vagy más bevett angolos alak zárójelben szerepel az első említéskor.
A tájékozódást segítő térképek ITT érhetők el.
A megaláztatás évszázada XIV: Zászlónk alatt egyesül majd minden ember (1927-1928)
A kommunista népfelkelés mítosza megszületik
A Nemzeti Párttal (Kuomintang, KMT) folytatott egységfrontpolitika bukását követően 1927. július 30-ra időzítették felkelésüket a vörös csapatok, ám erre csak augusztus 1-jén került sor. A mintegy 20.000 fős hadsereg parancsnoka Csou En-laj (Zhou Enlai) volt, tagjai között számos olyan akadt, akik később vezető szerepet töltöttek be a Kínai Vörös Hadseregben, köztük Csu Te (Zhu De). A nevek között azonban hiába keresnénk Mao Ce-tungét (Mao Zedong), aki ekkor még a vuhani, baloldali KMT-szárny üdvöskéje volt Vang Csing-vej protezsáltjaként. Még maga sem sejtette, mennyire is történelmi döntést hozott akkor, amikor úgy döntött, inkább elvtársaival tart. „Vigasztalannak éreztem magam, jó ideig nem tudtam, mitévő legyek” - nyilatkozta később a vacillálás napjairól.
Utolsó kommentek