Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez hasonlóan, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar átírást használom, mellette a pinyin alak zárójelben szerepel az első említéskor. 

Az előző rész tartalmából: Feng Jü-hsziang kiűzi a Tiltott Városból az utolsó kínai császárt, Pu Jit – a mandzsúriai Csang Co-lin lesz Északkelet-Kína legerősebb hadura – Szun Jat-szen Pekingbe érkezik tárgyalni, de az kudarccal zárul – Szun halála – Csang és Feng harcából az előbbi kerül ki győztesen, megerősítve domináns pozícióját 

A tájékozódást segítő térképek ITT érhetők el. 

A Generalisszimusz útja a hatalomig (1925-1926) 

A keleti hadjárat

1925 elején, amíg Szun Jat-szen (Sun Yat-sen) a fővárosban, Pekingben haldokolt, délen hívei, a Nemzeti Párt (KMT, Kuomintang, Guomindang) tagjai harcot vívtak Szun régi ellenlábasával, a „Hakka Tábornok” néven is emlegetett Csen Csiung-ming (Chen Jiongming) hadúrral. A hadjáratot a whampoai kadétiskola feje, Csang Kaj-sek (Chiang Kai-shek) tábornok vezette, szovjet katonai tanácsadója pedig az a Vaszilij Blücher (más átírás szerint Bljuher) volt, aki később az első öt marsall között kapott helyet (1923-ban készült portréját lásd jobbra). Akárcsak a többi tanácsadó, ő is álnéven tartózkodott itt (az esetében felesége neve után „Galen” lett). Ugyan a tanácsadók vezetője a korábban bemutatott Mihail Borogyin volt, Blücher sokkal fontosabb szerepet játszott a későbbi eseményekben. Ebben közrejátszott, hogy jó barátságot kötött Csang Kaj-sekkel. 

1925 februárjában a nacionalista erők Blücher tanácsára megelőző csapást indítottak Csen erői ellen. A whampoai kadétok még nem estek át a tűzkeresztségen, és ez többször is megmutatkozott. Ho Jing-csin (He Yingjin) tábornok vezette az előőrsöt (jobbra), és amikor szovjet tanácsadója javaslatát megfogadva megmászta az összecsapás helyszínéül szolgáló vasútállomás melletti dombot, hirtelen elkékült, szemeit forgatta, lábai pedig remegni kezdtek. Csak az nyugtatta le, amikor a szovjet tanácsadó a vérhasa kúrálására fogyasztott kakaójával kínálta, és végül az összecsapást is megnyerték. A következő fiaskó egy szomszédos, hat méter magas fallal körülvett városban volt, amit Csang Kaj-sek szovjet tanácsadói javaslatára frontális rohammal készült bevenni. A támadás reggelén azonban menet közben kiderült, hogy az erre a célra szánt létrákat elfelejtették a kiosztani a katonáknak, és míg Csang az ágyúk mögött idegesen föl-le járkált, Ho tábornok egy bokor mögött kuporgott. Végül az egyik szovjet tanácsadó megmutatta, hogy tudják megmászni a falat puszta kézzel, és a város még aznap elesett. 

Csang Kaj-sek (középen) és a Whampoa Akadémia végzősei

Hamarosan elfoglalták Santou (Shantou) kikötőjét is, és teljesen kiűzték a hadurat Kuangtung (Guangdong) tartományból. Az egyébként eléggé KMT-ellenes North China Daily News is megírta, hogy könnyű győzelmet arattak Csen erői felett, valamint, hogy az új hadsereg „egy igazán remek katonai egység, jól felszerelt és szigorúan fegyelmezett, és minden szempontból jobb azoknál, akiktől várható, hogy szembeszállnak vele”. Csang csapatai 12 ezer puskát, 110 géppuskát, 20 löveget, 8 millió kézifegyver- és 1500 tüzérségi lőszert zsákmányoltak. Csang a győzelem után fennhangon éltette a szovjetekkel való együttműködést, és még a Kínai Kommunista Párt főtitkára, Csen Tu-hsziu (Chen Duxiu) is úgy fogalmazott, hogy bárki, aki kritizálni meri Csangot, ellenforradalmár. 

Az utódlás kérdése

Szun jelenléte nélkül a Kuomintang jövője erősen kérdésessé vált. Ahogy a gazdasági helyzet egyre romlott, nőttek az adók és a munkanélküliség, ezzel együtt pedig a bűnözés, amit a kezelhetetlen zsoldosok is súlyosbítottak. Csangot látszólag személyesen is megérintette mentora halála, ugyanis a tiszteletére tartott egyik katonai megemlékezésen megállíthatatlanul, keservesen zokogott. A tábornok magát tartotta a „Köztársaság Atyja” igazi utódjának, de ezzel a véleményével egyelőre egyedül volt. A KMT három frakciója harcolt ekkor a hatalomért: a többnyire jobboldali „régi bajtársak”, a „pártemberek” és a gunyorosan csak „koronaherceg” frakciónak nevezett csoportosulás, amelyet Jat-szen fia, Szun Ko (Sun Ke) vezetett. A legerősebb a második csoportosulás volt, amelynek vezetéséért a jóképű baloldali forradalmár, az alapító végakaratát lejegyző Vang Csing-vej (Wang Jingwei - lásd lent) és a jobboldali, a párt főideológusának számító Hu Hanmin versengtek.

Borogyin akartának megfelelően Vang lett az ideiglenes pártfőtitkár, akiről tudott volt ambíciója, mégis gyakran tétovázott. Hu nem volt túl jó véleménnyel róla, egy alkalommal hazudozónak nevezve őt. Csang Vang mellé állt, abban a reményben, hogy a szovjet támogatással le tudja fegyverezni a zsoldosokat. Feleségének, Jennie-nek azt mondta: 

A múlt az múlt. Liu [az egyik zsoldosvezér – szerk.] már nem hasznos. El kell intézni a többiekkel együtt… Arra készülök, hogy az összes kantoni haderő felett átveszem a hatalmat. 

Csang hozzá is látott terve kivitelezéséhez, először terhelő dokumentumokat köröztetve a zsoldosok megbízhatatlanságáról, akik válaszul 1925 májusában elfoglalták a kantoni fegyverraktárat. Ahogy megérkeztek a városhoz a KMT erői, a zsoldosvezéreket leváltották, ők pedig embereikkel együtt a városból keleti irányba távoztak. Csangot kinevezték a helyőrség élére és június 6-án kezdetét vette a fegyveres harc, a nacionalista őrhajók a partot lőtték, az éj leple alatt ezer harcos kelt át a Gyöngy-folyón. A harc alig néhány nap alatt, 12-én véget ért a KMT teljes győzelmével. 16 ezer puskát, 120 géppuskát és 20 löveget zsákmányoltak, a zsoldosok vezetője pedig Hongkongba menekült. 

Borogyin (jobbról az ötödik), Csang Kaj-sek (mellette tányérsapkában) és Vang Csing-vej (a kép bal oldalán, fekete zubbonyban) Kantonban, 1926

Július 1-jén kikiáltották a Kínai Köztársaság nemzeti kormányát, ahol Vang Csing-vej töltötte be a vezető tisztséget, míg Csang Kaj-sek egy nyolcfős katonai tanács tagja lett. Hu Hanmin külügyminiszteri posztot kapott, ami egyértelmű jele volt háttérbe szorulásának, elvégre nem ismerte el a világon senki a déli kormányt, így aztán bokros teendői aligha akadhattak. A kormányzat erős baloldaliságát mutatja nemcsak az a tény, hogy ekkorra már mintegy ezer szovjet ügynök működött Kantonban, hanem az is, hogy mennyi kommunista kapott benne helyet. 

Szeptemberben a városba érkezett Mao Ce-tung (Mao Zedong) is, aki az agitáció miatt ellene kiadott letartóztatási parancs elől menekült. Hamar Vang közvetlen munkatársa, és a Propagandaosztály új vezetője lett. Bár maga is (gazdag)paraszti származású volt, előtte nem különösebben izgatta a parasztok élete, és csak itt, a hivatalos megbízás után kezdett el azzal foglalkozni, amikor is 1926 februárjában Vang javaslatára a Parasztmozgalmi Bizottság alapító tagja lett. Még a szovjet doktrinerekkel is vitába keveredett a parasztság osztályharcos besorolását illetően, amit követően egy kritikus hangvételű, terjedelmes cikk jelent meg róla a Kanton című szovjet tanácsadói lapban. A negyven előfizető közül az első helyen Joszif Visszarionovics Sztálin neve szerepelt. Egy másik fontos név pedig Csou En-lajé (Zhou Enlai), aki ekkoriban a Whampoa Akadémia egyik politikai biztosa volt (fent).

A vörös védelmező

Az előző részben említett május 30-i incidens a déli országrészt sem hagyta érintetlenül, számos nagy megmozdulásra és a nyugati koncessziós területek elleni támadásra került sor, és a lassan elszabaduló káosz remek lehetőséget kínált a politikai ellenfelekkel való leszámolásra is. Számos bal- és jobboldali vezető ellen tervezett gyilkossági tervekről keringtek pletykák és röpiratok, és a megnevezettek között ott volt Csang neve is, aki ekkoriban a városban felállított háromfős Védelmi Tanács feje volt. Liao Csung-kaj (Liao Zhongkai), a baloldali érzelmű pénzügyminiszter augusztus 20-án ismeretlen merénylők lövéseitől halt meg az utcán, ugyanakkor a támadók egyike is meghalt, nála pedig egy neveket és pénzösszegeket feltüntető listát találtak. Ennek alapján a merénylők egy jobboldali tiszt testőrei voltak, akik kapcsolódtak a Hu külügyminiszter testvére által létrehozott titkos társasághoz. Ugyan a tiszt elmenekült, Borogyin javaslatára Vang rendkívüli állapotot hirdetett. Bevezették a statáriumot, több száz letartóztatás ill. több kivégzés történt. A teljhatalmú irányító bizottság tagja lett Csang is, aki személyesen lőtte le az egyik gyanúsítottat elfogása után. 

Hut is hamarosan elfogták, és mint a merénylet értelmi szerzőjét, „ideológiai tanulás” céljából szeptember 22-én egy hajón a Szovjetunióba küldték. Hszü (Xu) tábornok – egy helyi kantoni, az irányító bizottság harmadik tagja, egyben hadügyminiszter – hamarosan maga is gyanússá vált, amikor megtagadta, hogy egy régi barátja ellen fellépjen. Csang katonákkal vetette körbe egykori barátja főhadiszállását, és a megadása után egy hajón Sanghajba küldték, katonáit pedig Csang alatt szervezték újra. Az ekkor 37 éves Csang Kaj-sek a KMT megkérdőjelezhetetlen katonai vezetője lett, és a három legfontosabb vezető közé tartozott Vang Csing-vej és Mihail Borogyin mellett. Ekkor már nemcsak a vezetés átvételére készült, de arra is, hogy megvalósítsa mentora álmát, és katonai erővel egyesítse Kínát. 

A „Hakka Tábornok” egy váratlan támadással visszafoglalta Santou kikötőjét, de Csang erői egy gyors, határozott frontális támadással, egy második „keleti hadjáratban” legyűrték az ellenséget, és novemberre visszafoglalták a várost. Csen Csiung-ming a vereség után már soha nem tért vissza hadúrként, 1933-as haláláig Hongkongban élt. A gazdasági helyzet is jobbra fordult, amikor a pénzügyeket Szun Jat-szen sógorára, Szung Ce-venre (Song Ziwen, ill. az általa használt angol írásmóddal T. V. Soong) bízták, aki igazán tehetséges pénzügyi szakember volt, és több évet dolgozott külföldön bankoknál, így jobban írt angolul, mint kínaiul. 

1926 elején a KMT erői elfoglalták Hajnan 34 ezer négyzetkilométeres szigetét, és az ekkor kezdődő pártkongresszuson a megválasztott Végrehajtó Bizottság tagjainak kétharmada a párt balszárnyáról került ki. Azonban a törés még aligha tűnt el, hiszen az épp Moszkvában „okuló” Hu kapta a legtöbb szavazatot. Maga Csang is igyekezett hidakat építeni a párt jobbszárnya felé. A Whampoa Akadémián erősen antikommunista lett a hangulat a „Szunjatszenizmust Tanulmányozó Társaság” égisze alatt. Csou En-laj arra figyelmeztette Borogyint, hogy „nem mindenki olyan barátságos, mint azt gondolná”.

Csou En-laj és Csang Kaj-sek

A sajátos ellenforradalom

Csangot egyre jobban presszionálta a jobboldal, hogy lépjen fel az egyre inkább kommunisták által dominált kormány ellen. Magától Csangtól sem állt messze a gondolat, hiszen egy alkalommal az Akadémián egy ludat és egy tűzhelyet rajzolt a táblára. Az előbbi Oroszországot jelképezte. Mint Csang a kadétoknak elmondta, ha nem sütik meg hamarosan a ludat, olyan naggyá válik, hogy ő maga fogja megsütni a szakácsot. A tábornok ekkor még a Szovjetunióba akart menni, hogy nagyobb mozgásteret harcoljon ki magának, de úton a hajóra visszafordult, majd újra elindult, de ismét visszatért. Vang eközben növelni akarta a politikai biztosok hatalmát a hadsereg felett. 

Csangnak nemcsak a kommunistáktól kellett tartania, de attól is, hogy ha jobboldali puccsra kerül sor, őt is a baloldali vezetők közé sorolják. 1926 márciusában aztán olyan eseményre került sor, ami lehetőséget adott Csangnak, hogy elsőként lépjen. Ekkor a legnagyobb veszélyforrás, Borogyin épp külföldön tartózkodott. A „március 20-i incidens” néven ismertté vált esemény két nappal korábban, 18-án vette kezdetét. Csang felesége, Jennie egy telefont kapott Vang feleségétől, Beckytől, hogy a cukorbetegsége miatt gyengélkedő férje nevében érdeklődjön arról, Kaj-sek mikor és melyik hajóval tervez a Whampoa-szigetre utazni, majd az elkövetkező két órában még ötször telefonált ezügyben. Ahogy Csang hazaért, azonnal telefonált az erődbe, ahol elmondták neki, hogy a sziget mellett várakozik a flotta Szun Jat-szen mandarin nevét viselő zászlóshajója (jobbra), a Csungsan (Zhongshan), melynek kommunista volt a kapitánya. 

Este és másnap a furcsa események folytatódtak, Csang több titkos látogatót és telefonhívást kapott, és egyre biztosabbá vált abban, hogy egy puccsot készítettek elő az ő elrablására és lemondatására. Hogy ez mennyire volt valós félelem, és mennyire opportunizmus, arról mai napig megoszlanak a vélemények. Mindenesetre Csang 20-án a mentora által korábban használt cementgyárba költöztette a főparancsnokságát, majd katonái elfoglalták a város főbb pontjait. A Csungsan kapitányát letartóztatták, a kommunistákat összeterelték, majd a tábornok felhívta a betegeskedő Vangot, és közölte vele, hogy az akció nem ellene irányult. Alig három nappal később már egészen más hangnemben írt neki, megvádolva a kommunisták támogatásával és a párt elárulásával. 

Csang kedvelt taktikáját alkalmazta: úgy tett, mintha ellenségeivel tartana, ám eközben végig ellenük szervezkedett, és a megfelelő pillanatban lecsapott. Ezután másik kedvelt taktikájához nyúlt, és a fellépését nem követte véres leszámolás, ehelyett félreértésekre hivatkozva szabadon engedte a Csungsan kapitányát, és más gesztusokat is tett, például több helyről visszavonta erőit. Ám eközben csendben megszabadult az általa nem kedvelt szovjet tanácsadóktól, akik közül mintegy másfél tucat távozott az elkövetkező napokban. Vang is jobbnak látta, ha önként továbbáll, és a Politikai Tanács ülésén betegségére hivatkozva lemondott. Erre Csang is „kérte” saját hasonló jellegű megbüntetését, majd Whampoa szigetére indult, ám Szung Ce-ven hamar utolérte, és a szerepét tökéletes játszva könyörgött neki, hogy maradjon. 

Ahogy Vang arra készült, hogy Franciaországba utazzon „gyógyulni”, Hu Hanmin hazatért a Szovjetunióban folytatott „tanulmányairól”, és azonnal bejelentkezett a vezető posztjára. Csang hamar ajtót mutatott neki, és a két korábbi ellenfél egy hajón hagyta el Kantont, kabinjába zárkózva, nehogy összetalálkozzanak. Ezt erősítette az is, hogy amikor a Kantonba visszatért Borogyinnal közölte a kommunisták visszaszorítását a kormányzatban, a jobboldaliak is kénytelenek voltak pozíciókat veszteni. Így például a Whampoa Akadémia erősen jobboldali kötődésű rendészeti parancsnoka is lemondásra kényszerült, gyakorlatilag fegyvercső előtt. 

Május 15-én erős katonai jelenlét közepette jelentette be a változásokat, aminek a párt balszárnya nem igazán örült. Az állandó készültség azonban nem volt alaptalan. Csang ellen a száműzött Hszü tábornok egyik rokona merényletet is megkísérelt a napokban, de kudarcot vallott. Csang folytatta hatalma megszilárdítását: Ho tábornok emberei letörték a túl sok problémát okozó paraszt- és munkáscsoportosulásokat, és a Hongkonggal hosszú ideje fennálló torzsalkodás megszüntetése érdekében is lépéseket tett. 

Csang Kaj-sek alig tizenhat hónap alatt sikeresen átvette a tényleges hatalmat, és egyelőre a frakciók felett álló középutas vezető szerepében tetszeleghetett. Miután szilárd hátországot tudhatott maga mögött, hozzálátott, hogy megszervezze az „északi hadjárat” néven ismertté vált offenzívát, amely alig két év alatt elsöpörte a legnagyobb hadurakat és – ha csak névleg is, de – egy zászló alatt egyesítette Kínát. 

Folyt. köv. 

Felhasznált irodalom:

·         Jack Gray: Rebellions and Revolutions. China from the 1800s to the 1980s. Oxford University Press, New York, 1990.

·         Jonathan Fenby: Chiang Kai-shek. China’s Generalissimo and the Nation He Lost. Carroll&Graf, New York, 2005.

·         Jung Chang – Jon Halliday: Mao. Az ismeretlen történet. Európa, Budapest, 2006.

·         Philipp Jowett: China’s Wars. Rousing the Dragon 1894-1949. Osprey, 2013.

·         Tjio Kayloe: The Unfinished Revolution. Sun Yat-Sen and the Struggle for Modern China. Marshall Cavendish International, 2018.