Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, ezúttal a fő sorozat helyett ismét a kiegészítő részek folytatása következik, a legutóbb elkezdett nőügyek következő fele.

Az előző részben a „három nagy” közül az első kettő, Szun Jat-szen (Sun Yat-sen) és Csang Kaj-sek (Jiang Jieshi) magánélete került bemutatásra, ma pedig a Nagy Kormányos, Mao Ce-tung (Mao Zedong) van a fókuszban. Ő talán Kína legismertebb vezetője, aki mintegy egymilliárd embernek parancsolt hatalma csúcsán, és elhibázott politikája, nemzetközi presztízsépítése és hatalomvágya mintegy 70 millió halált eredményezett békeidőben. Feleségei közül mindössze az utolsó vállalt aktív politikai szerepet, ám mind közül ő a legismertebb: Csiang Csing (Jiang Qing). 

Az elfeledett feleség

Mao Kína középső részén, Hunan tartomány egy kis, eldugott falujában született 1893-ban egy parasztcsaládban. Apja, Ji-csang (Yichang) a hadseregben szolgált egy ideig, és ennek köszönhetően megtanult annyira számolni, hogy hazatérése után visszavásárolja a család elkótyavetyélt földjeit és újabbakat vásároljon, így a falu leggazdagabb parasztjává, mondhatni kulákká vált. Tízéves korában eljegyezték egy lánnyal a szomszédos faluból, akivel tizenöt évesen költözött össze. A nőnek a tradícióknak megfelelően nem volt keresztneve, Hetedik Ven nővérként emlegették: Ven Csi-mej (Wen Qimei). A frigyben közrejátszott az is, hogy a lány egyik nagyapja Maoék falujában volt eltemetve, és a sírnál rendszeresen szertartásokat kellett tartani, aminek a legegyszerűbb módja egy ott élő rokon volt.

Ce-tung a harmadik fiúgyermek volt a családban, de az első olyan, aki életben maradt. Két öccse, Ce-min (Zemin) és Ce-tan (Zetan) követték politikai iránymutatását, s így mindketten életüket vesztették a Hosszú Menetelés során. Már nagyon fiatalon tiszteletlen volt, legalább három iskolából eltanácsolták, pedig apja remélte, hogy segíteni tud a családi számvitelben. Kettejük életszemlélete nem is lehetett volna különbözőbb: Ji-csang mindig keményen dolgozott, míg Ce-tung világéletében lusta, a munkát kerülő típus maradt. Amikor apja fegyelmezni próbálta, a fiú visszaütött és gyakran nyert is. 

Apja ezért a kor tradicionális fegyelmezési módját választotta: kiházasította Ce-tungot, hogy kötelességtudatot tanuljon. A házasságra 1908-ban került sor; ő ekkor 14, a felesége, „a Luo lány” (Luo Ji-hsziu, Luo Yixiu) 18 éves volt. A lány egyéves házasságuk végén, 1910-ben meghalt. Mao ezt követően élésen szembefordult az elrendezett házasságok intézményével, később számos írásában támadta a gyakorlatot. Első feleségét csak mintegy mellékesen említette a nála vendégeskedő Edgar Snow újságírónak 1936-ban, és még arról sem számolt be neki, hogy a nő már halott. 

A naiv mártír

Mao Ce-tung (jobbra) ezt követően egy új típusú, nyugati tudományt oktató iskolába iratkozott be, de közbeszólt a monarchiát megdöntő 1911-es forradalom, amelynek során Mao is katonának állt. A katonai életet azonban nem szívlelhette – jól szemlélteti ezt, hogy inkább embert fogadott, aki hordja helyette a vizet a konyhába –, és hamar otthagyta a forradalmi hadsereget. 1913-ban egy csangsai (Changsha) tanítóképzőbe iratkozott be, sokat olvasott és ekkoriban ismerkedett meg Marx tanaival is. Vezetői képességei azonban nem mutatkoztak még meg, az iskola idején semmilyen fontosabb politikai tevékenységet nem végzett.

Tanára, Jang Csang-csi (Yang Changji) azonban bátorította, és 1918-ban az ő unszolására ment Pekingbe, ahol az egyetem segédkönyvtárosa lett. Eredetileg egy franciaországi utazáshoz akart pénzt gyűjteni, de mivel a nyelvtanulással sem ekkor, sem később nem boldogult, erről végül lemondott. 1919-ben anyja, 1920-ban apja halt meg, alig néhány hónap eltéréssel, ám utóbbit Mao nem sajnálta. (Későbbi megjegyzéseiből kiderült, hogy szívesen szánt volna apjának olyan sorsot, mint politikai foglyainak.)

Ekkoriban került közelebbi kapcsolatba Mao a szerveződő kommunista párttal és második feleségével, Jang Kaj-hujjal (Yang Kaihui), aki a már korábban említett tanár, Jang Csang-csi lánya volt. 1920-ban az Európában tanult lány tizenkilenc éves volt, mikor apja meghalt, és Mao ekkoriban sokat időzött a családdal, így szerelem szövődött kettejük között. Nem házasodtak meg rögtön, csak szeretők lettek, és abban az iskolában találkozgattak, aminek Mao az igazgatója volt. Hamarosan panasz érkezett rájuk a vad szeretkezések által csapott zaj miatt, de ő válaszul egyszerűen megváltoztatta a házirendet. Kaj-huj azonban sokkal jobban szerette Maót, mint fordítva, és a férfinak más kapcsolatai is voltak, például egy fiatal özvegy tanárnővel.

A lány először nem akarta elhinni ezeket a pletykákat és 1920 végén összeházasodtak, majd összeköltöztek, Mao azonban újabb szeretőket tartott. Kaj-huj, mint szocialista irányultságú progresszív feminista, keserűséggel tűrte a kínai feleségek hagyományos sorsát, és életének vége felé még a kommunista pártot is megtagadta magánírásaiban. Három fiuk született: An-jing (Anying – a koreai háborúban halt meg), An-csing (Anqing – a férfi ágon egyedül tartotta fenn a vérvonalat) és An-long. (jobbra)

1927-ben a Kuomintanggal (Guomindang) történt szakítást követően az augusztusban Nancsangban (Nanchang) fellázadt kommunista katonák egyik vezetője lett, és a hegyekbe vonult megtépázott erőivel, hogy azokat a továbbiakban „világforradalmi banditizmus” révén tarthassa fenn. Hamarosan a helyi banditavezérek is behódoltak neki. 1928-ban, mikor már egy éve nem látta családját, viszonyt kezdett egy fiatal kommunista párttaggal, akit tolmácsul jelöltek ki számára, mivel a helyi kínai nyelvjárást nem ismerte. Ugyan öccse, Ce-tan is megkörnyékezte a nőt, Ho Ce-csen (He Zizhen) azonban inkább a már nős Maot választotta. 1929 elején viszont nem akart vele tartani, így a férfi testőrei erővel cipelték el a tovább álló vöröskatonákkal. 

Miután Mao elhagyta Kaj-hujt, csak egy alkalommal írt neki, felesége pedig nemcsak betegre aggódta magát, de elborzasztották a kommunisták kegyetlenkedéseiről érkező hírek. Néha ugyan megpróbált kapcsolatba lépni férjével, így a kedvenc ételét küldte el neki, de válasz nem érkezett. 1930 augusztusában Mao erői megtámadták a Kuomintang fennhatósága alatti Csangsát, ahol a huszonkilenc éves Kaj-huj is élt. Őt korábban nem érték retorziók, de most, hogy a férje vezette az ostromot, a városparancsnok tábornok október 24-én letartóztatta, és november 14-én bíróság elé állíttatta. A nőnek meg kellett volna tagadnia a férjét, de ő ezt elutasította, így halálra ítélték. Köpenyét letépték róla hóhérai, így egy szál vékony blúzban indult a halálba.

A városkapunál lőtték agyon, és a hagyománynak megfelelően elhajították cipőit, hogy a szelleme ne követhesse a gyilkosait. Már ebédelt a kivégzőosztag, amikor megérkezett a hír: Kaj-huj még életben van; ujjait a földbe vájva haldokol. A katonák másodszor már nem tévesztettek célt; a helyi lapok szerint halálát „taps és kurjongatás” kísérte. Fiai Sanghajba kerültek, ahol a legkisebb, mindössze négyéves An-long vérhasban halt meg, két idősebb fiát pedig kommunisták nevelték. Nem volt túl jó sorsuk, kéregettek és a szemétben turkáltak a túlélését. An-csingot ekkoriban Sanghajban alaposan elverte egy rendőr, ennek tudhatók be későbbi mentális problémái (sokak szerint skizofrénia). Később a szovjet Vörös Hadseregben lettek önkéntesek, mintegy túszok Sztálin kezében. Mao halálában jóval többre becsülte feleségét, mint életében, és számos verset írt hozzá. 

A házaspár egyik későbbi idealisztikus ábrázolása

A tyúk

Ce-csen életét a kínai Vörös Hadsereggel való állandó menetelés jellemezte, ennek ellenére Mao rendszeresen teherbe ejtette az út során. Első gyereküket, egy lányt 1929-ben helyi parasztoknak adták oda Fucsienben (Fujian); amikor három év múlva visszatértek, már halott volt. 1932-ben megszületett második gyerekük, egy fiú. A „kicsi Mao” rokonoknál maradt, és Ce-tung öccse, Ce-tan hozta el és helyezte biztonságba, de meghalt, mielőtt elmondhatta volna, hol. A nőnek később rögeszméjévé vált az elveszett gyerekek keresése, akiket két tulajdonság alapján próbált azonosítani: van-e fülzsírjuk, illetve hónaljszaguk, amit szerinte minden gyereke örökölt Maotól (és amúgy ritka a kínaiaknál). 1933-ban megszületett második közös fiuk még csecsemőként meghalt.

1934-ben megkezdődött a hosszú menetelés, ahol a káderfeleségeket külön egységben, hordszékben szállították (akárcsak magát Maot). Ekkoriban született meg a negyedik gyerekük, egy újabb lány, de a seregnek tovább kellett mennie. Az anyja zokogva hagyta hátra, még nevet sem adott neki, mivel nem hitte, hogy valaha viszont látja. Csakugyan, a gyermek három hét múlva meghalt. Mao ekkoriban meglehetős érzéketlenséggel ezt mondta körének: „Mit féltek annyira a szüléstől? Nézzétek meg a feleségem, csak úgy kipottyan belőle a gyerek, mint tyúkból a tojás”. Nem sokkal később egy három géppel végrehajtott légitámadás során az asszony súlyosan megsérült, repeszek fúródtak az egész testébe, de Mao nem látogatta meg fáradtságra hivatkozva. A nő számára kínszenvedés volt a további út, könyörgött a társainak, hogy lőjék agyon. 

Ce-csen és Mao Jenanban, a vörös fővárosban

Már Jenanban (Yan'an) voltak, amikor megszületett ötödik gyerekük, egy lány, Li Min. Az testileg és idegileg is egyre gyengébb nő számára az utolsó cseppet az jelentette a pohárban, hogy a férje már nyíltan csalta meg, és azzal viccelődött, hogy számon kéne tartania az ágyasait, mint a régi kínai császároknak. 1937-ben Moszkvába utazott, hogy a repeszeket kioperáltassák a testéből, és itt született meg hatodik gyereke, egy fiú, aki azonban fél éven belül tüdőgyulladásban meghalt. 1938-ban egy újságcikkből értesült arról, hogy Mao már meg is házasodott, és nemsokára levelet kapott férjétől, amelyben arról tájékoztatta, hogy „mostantól csak elvtársak vagyunk”.

Az asszony nem térhetett vissza Kínába, de utánaküldték egyetlen túlélő lányát, akit a magányos, megkeseredett nő sokszor bántalmazott. Mikor végül elmegyógyintézetbe utalták, a sikítozó asszonyt erővel kellett a kocsiba tuszkolni, és 1946-ig bent tartották, amikor gyógyultnak nyilvánították. Hazatérve elveszett gyerekei felkutatásának szentelte életét, mindhiába. 1959-ben újra találkozott Maoval, aki eltitkolta, hogy ő hívatja a nőt. Ce-csen a volt férjét meglátva teljesen összeomlott idegileg, és ebből 1984-ben bekövetkezett haláláig már nem épült fel. 

A skorpió

A nő, aki kiszorította Ce-csent a feleség szerepéből, Csiang Csing volt. Sosem volt egy mintalány: apja egy alkoholista fogadós volt, akinek szeretőjétől született (vagyis törvénytelen gyerek volt); az akaratos lány pedig gyakran megharapta őt a családi viták alkalmával, egy alkalommal így letört egy darab az egyik metszőfogából. Az iskolában sokat kötekedett, és eltanácsolták, mert leköpte a tanárát. Ezután egy vándortársulathoz csapódott és színészkedésből élt, amit Sanghajban is folytatott. Mikor 1937-ben elege lett aktuális szeretőjéből, egyszerűen a kommunista terület központjába, Jenanba költözött, és hamar felhívta magára Mao figyelmét.

A nőnek már négy korábbi férje, illetve szeretője is volt, így igen nagy megbotránkoztatást keltett, amikor megjelent Mao oldalán. A helyzeten nem segített az se, hogy a kozmopolita, burzsoá Sanghajból érkező nő egy megbízható elvtársnő helyére lépett. Ráadásul amikor a Kuomintang bezáratta, mert kommunista szimpátiával vádolták, még a börtönben aláírt egy olyan nyilatkozatot, amiben elhatárolódik a kommunistáktól, és a rossz nyelvek szerint nemcsak a társaságával, de a testével is szórakoztatta a börtönőröket. 

A botrány ellenére Mao és Csiang 1938-ban összeházasodtak. Egyetlen közös gyerekük, egy lány, Li Na (mai ejtésmódban Li Nö) 1940-ben született meg. Politikával ekkoriban nem foglakozott, először George C. Marshall amerikai tábornok, későbbi külügyminiszter 1946-os látogatása során pozícionálta magát first ladyként. Aktív politikai részvétele azonban a Nagy Ugrás (1958-61) után elterjedő Mao-ellenes hangulatig váratott magára. Ahogy a férje egyre jobban tartott a megbuktatásától, a Nagy Proletár Kulturális Forradalommal válaszolt, a pártot megkerülve közvetlenül az emberekhez szólva. A tömeg támogatásával a háta mögött Mao hozzálátott a pártbeli ellenfelei megsemmisítéséhez. 

A házaspár 1946-ban

Férje eddigre már rég nem vonzódott hozzá szexuálisan, és hamarosan külön is költöztek, helyette számos szeretőt tartott, akik nemcsak szexuális értelemben gondoskodtak róla, de ápolták és gondozták is. A kulturális forradalom vége felé már a férje otthonába se engedték be, Mao annyira ki nem állhatta nejét. Így ő férje szeretőinek könyörgött és hízelgett, hogy intézzék el a bejutást hozzá. Utolsó születésnapján, 1975-ben Mao már szóra sem méltatta a feleségét. A megkeseredett nő saját személyzetén töltötte ki dühét, gyakran megütötte őket.

1966. április 14-én Csiang Csing kultúraellenes kiáltványával vette kezdetét a pártellenzékkel történő leszámolás. 1967-ben részt vett a Liu Sao-csi (Liu Shaoqi) elnök elleni rágalomhadjáratban, akinek feleségét különösen erősen támadta – többek között azzal, hogy az asszony „teljesen megfeledkezett arról, hogy kínai”, és indonéziai útja során a Mao-öltöny helyett hagyományos kínai viseletben „Szukarnonak kellette magát, mint egy szajha”. A házaspár válogatott kínzásokon esett át, mint sokan mások ezután. A Maot a Nagy Ugrás során kritizáló szénipari minisztert például az utcán verték agyon (a nyakába egy 30 kilós vaskályhát kötöztek és a testét összevagdosták), a későbbi vádak szerint Csiang Csing felbujtására. 

Feleségére azonban elsősorban a kultúraellenes támadás vezetőjeként volt szükség. Mint Mao a tőle megszokott nyíltsággal megfogalmazta: „Csiang Csing mérge halálos, mint a skorpióé”. Ő vezette tehát a Kulturális Forradalmi Kiscsoportot, amely a „forradalmi kultúra” propagálását tűzte ki célul. Ez persze csakis a régi kultúra eltörlésével történhetett, így mintegy szimbolikusan elrendelték Konfuciusz otthonának elpusztítását, amit vörösgárdisták hajtottak végre. Mao 1976-os haláláig Csiang Csing tökéletesen teljesítette a feladatát: minden régi könyvet betiltottak, alig pár új alkotás született, amik mind Mao személyi kultuszát erősítették, a színházakban csak ugyanazt a nyolc forradalmi operát játszották, és mindössze egy-két új film került bemutatásra. 

A nő most szabadon kiélhette másokon saját paranoiáját és boldogtalan házasságából eredő keserűségét. A politikai ellenfelek mellett régi, személyes sérelmeket is megbosszult, például börtönbe záratott egy színésznőt, aki annak idején elnyert előle egy szerepet. Bármilyen kellemetlenség elég volt ahhoz, hogy bárki élete veszélybe kerüljön, így például Csou En-laj miniszterelnök (Zhou Enlai) biztonsági főnöke is munkatáborba került egy Csiang Csinggel való félreértés miatt. A nő idegállapotát jól mutatja, hogy 1971-ben, a nő politikai cinkostársa, Lin Piao (Lin Biao) halála után rögeszméjévé vált, hogy a család szellemei kísértik őt álmában. Egyedül Nixon elnök 1972-es látogatása segített valamennyit idegállapotán, amikor megint first ladyként tetszeleghetett a külföld előtt. Imelda Marcos, a Fülöp-szigetek first ladyjének látogatása már korántsem volt ilyen kellemes élmény a számára: a mindig divatosan öltöző egykori szépségkirálynő mellett idétlenül mutatott Mao-öltönyében, és irigykedve figyelte vendégét.

Nixon elnök és Madame Mao a „A vörös női különítmény” c. forradalmi opera előadásán

Mao az utolsó pár évben már egyre kevésbé tartotta a kezében az eseményeket, ahogy betegsége ehatalmasodott rajta, így már kezdtek kirajzolódni az utódlásáért folyó harc szövetségei. A keményvonalasok mellett erőre kapott az ellenzék is, amelynek vezéralakja Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) volt, aki maga is áldozatul esett a Kulturális Forradalomnak, de túlélte azt, és élvezte a miniszterelnök, Csou En-laj és a hadsereg támogatását is. 1976 elején Csou meghalt, és a kínai közvélemény őszintén gyászolta, milliók vonultak az utcára, ami véres megtorlásba torkollt. Fordult a kocka, a nép most Mao helyett annak ellenzékét éltette.  Szeptember 9-én Mao is meghalt, és halála után valami hasonló játszódott le, mint Moszkvában Sztálin halála után. A párt két táborra oszlott: az utódnak kinevezett, viszonylag jelentéktelen Hua Kuo-feng (Hua Guofeng) főtitkár a keményvonalas maoista politikát kívánta folytatni, Csiang Csing támogatásával, míg a reformerek a szigor enyhítését követelték.

Csiang Csing és szövetségesei, a „Négyek Bandája” roppant népszerűtlen volt, és a sokkal nagyobb támogatottsággal rendelkező Teng végül rá tudta beszélni Huát, hogy megbuktassák őket. Kevesebb, mint egy hónappal Mao halála után, 1976. október 6-án a hadsereg letartóztatta mind a négyüket. 1981-ben állították bíróság elé őket (a már halott Lin Piaoval egyetemben), ahol Csiang Csing úgy védekezett: „Mao elnök kutyája voltam, akire ráuszított, azt megharaptam”. A bíróság azonban nem fogadta ezt el, és a nőt halálra ítélték, de ezt a törvények értelmében 1983-ban életfogytiglanra változtatták. Miután romló egészségügyi állapota miatt kiengedték, 1991-ben, 77 éves korában öngyilkosságot követett el - felakasztotta magát a kórház mosdójában. Rövid búcsúüzenetében Tenget a forradalom elárulásával vádolta.

A Négyek Bandájának tárgyalásán

Felhasznált források

·         https://fatherofcommunism.weebly.com/maos-marriages-and-children.html

·         http://www.scielo.org.za/scielo.php?script=sci_arttext&pid=S0256-95742009000500012

·         https://www.theguardian.com/world/2006/mar/16/china.features11

·         https://www.theguardian.com/world/2007/mar/25/china.jonathanfenby

·         https://books.google.hu/books?id=OoSLBQAAQBAJ&pg=PA56&lpg=PA56&dq=zhang+linzhi&source=bl&ots=wJuY3XP7vH&sig=gubQNOeWsnWyvfSbYVNxp7BLFFk&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwiH07WdnI7fAhXFy6QKHdl7Bx04ChDoATAEegQIBhAB#v=onepage&q=zhang%20linzhi&f=false

·         https://chineseposters.net/themes/jiangqing.php

·         Jack Gray: Rebellions and Revolutions. China from the 1800s to the 1980s. Oxford University Press, New York, 1990.

·         Jung Chang – Jon Halliday: Mao. Az ismeretlen történet. Európa, Budapest, 2006.