"It is important to understand one simple point: there is no moral symmetry between the terrorists in Gaza and Israel"

Benyamin Netanyahu

Ismét "eszkalálódik" a helyzet a Gáza-övezetben, ami annyit jelent, hogy felizzik a parázs a világ leghíresebb "fake war" jellegű konfliktusában. Kéretik figyelembe venni, hogy a teljes body count a cikk írásakor 37 volt (34+3), és ennyit Szíriában mostanság egy gyengébb napon is összehoznak, ezért nem kell rögtön apokalipszist és epikus arab-izraeli háborút vizionálni a képernyők előtt.  Netanyahu freudi elszólásnak is fordítható kijelentése  - nincs erkölcsi szimmetria a gázai terroristák és Izrael között / nincs erkölcsi szimmetria a gázai és az izraeli terroristák között - mindenesetre rávilágít, hogy a háborút szokás szerint elsősorban erkölcsi fölényből szerezhető népszerűségi pontokért vívják, és nem világos katonai célokért.

CN & Rammjaeger83

Nicaragua, Kolumbia és Srí Lanka kapcsán már érintettük a felkelők elleni tevékenység (COIN), tágabb értelemben a védelempolitika ama formáit, melyek a harmadik – pardon: „fejlődő" – világra jellemzőek. Amennyire meg lehet ítélni, ezt a témát még szakmai berkekben is általános érdektelenség övezi. Pedig a pénzügyi szempontból nem valami jól eleresztett országok, melyek ráadásul az értékes tapasztalatokkal szolgáló gyarmatosítói örökségnek is híján vannak (hogy a kedvező külpolitikai környezetről ne is beszéljünk), igen leleményesek tudnak lenni, ha fennálló politikai rendszerük védelméről van szó. Brazíliáról például kevesen gondolnák, hogy nevéhez a szamba meg a telenovellák mellett a gerillaellenes harc sajátos módszertana is köthető.

A nem kevésbé sajátos brazil társadalomfejlődés biztonságpolitikai vonzatai valószínűleg önmagukban megérnének egy hosszabb értekezést. A lényeget úgy lehetne összefoglalni, hogy a latin-amerikai hagyományoknak megfelelően, az európai fennhatóság egyik hosszú távú következményeként a hadsereg, azon belül elsősorban a szárazföldi haderőnem, központi jelentőséggel, kiváltságos helyzettel bírt a belpolitikában. Gyakran lépett fel a „királycsináló" szerepében, egyre nagyobb befolyásra szert téve, 1964 és 1985 között pedig az állami feletti közvetlen hatalmat is birtokolta.

Ha az ember Isztambulban jár s kel, miután letudta a kötelező köröket a Kék Mecsetnél és az Hagia Sofiánál és a benne lakozó militarista többre vágyik, mint a Topkapi palotában látható, elég szegényes fegyverkiállítás - melyet amúgy fotózni sem szabad - akkor érdemes az irányt a Harbiye negyed felé venni, ahol tárt kapukkal vár mindenkit az Askerî Müze ve Kültür Sitesi Komutanlığı, avagy a Katonai Múzeum és Kulturális Központ Parancsnokság. A gazdag beltéri és a valamivel szerényebb kültéri tárlatok a török hadtörténetet mutatják be a hazai és a hadizsákmányként megszerzett fegyvereken keresztül, elsősorban a dicsőségesebb középkori - kora újkori történelemre, illetve Kemal Atatürkre és a Függetlenségi Háborúra fókuszálva.

Kelet-Európával ellentétben Kelet-Ázsiában voltak brit felségterületek, jelentős érdekeltségek, ebből fakadóan a 2. világháborús brit filmhíradókban az ázsiai, azon belül elsősorban az ún. kínai-burmai-indiai hadszíntér (CBI) nagyobb hangsúlyt kapott, mint a keleti/orosz front. Volt egy másik, jelentősebb különbség is. Ha Ilja Ehrenburg és egyes kollégái tevékenységétől eltekintünk, az európai hadszíntérrel kapcsolatos szövetséges propaganda nem általánosságban a németeket bélyegezte meg, hanem Hitlert és vezérkarát, meg úgy en bloc a "nácikat", illetve a szovjet média részéről a "fasisztákat". A CBI és a csendes-óceáni hadszíntér esetében ezzel szemben az angolszász propaganda az egész japán népet szélsőséges módon démonizálta és dehumanizálta, bátran építve az ellenük irányuló, ellenszenvvel vegyülő megvetésre, amely a háború előtt is jelentős mértékű volt.

Figyelem, kedves olvasók! Két szerkesztőnk, Rammjaeger83 és SchA ezen a héten ismét a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsorának vendégei lesznek. A beszélgetés témája a libanoni polgárháború, mely kapcsán nemrég két cikkünk (Libanon 1982. - I. rész, II. rész) is megjelent, adásba pedig szombaton 17:30-tól kerül. Az ismétlés vasárnap 02:00-től és 09:00-től hallgatható meg itt, a hanganyag később letölthető lesz a műsor archívumából. Tune in!

UPDATE: itt a letöltési link.

UPDATE 2: Október 20-án szombaton kerül adásba  - ezúttal ígéretet kaptunk rá, hogy tényleg - a libanoni polgárháborúról szóló beszélgetés második része, mely 1982-től a háború 1990-es lezártáig tartó eseményeket tekinti át.

UPDATE 3: frissültek a letöltési linkek az első és második részhez

Sokan ma már bizonyára nehezen tudnák elképzelni az információs forradalom előtti korszakot, amikor az átlagembereknek nem volt otthon se számítógépe, se TV-je, de sokuknak még rádiója sem. A filmhíradó jelentette a tömegkommunikáció legfejlettebb módját, egyben a propaganda egyik leghatékonyabb eszközét. A műfaj úttörője és nagyágyúja a British Pathé volt; a 2. világháborúban a Pathé Gazette adásainak, a hivatalos szlogen szerint "Britannia hangjának" is az a feladat jutott, hogy a polgári lakosságot folyamatosan a győzelemért tett erőfeszítésekre és a politikai vezetés iránti hűségre sarkallja. A haditudósítások zöme természetesen a brit fegyveres erőkről készült, de szép számmal akadtak kivételek. Az államérdek ugyanis megkívánta, hogy a brit dolgozók például a keleti front harcairól is megtudhassák azt, ami rájuk tartozott. Dicséretes módon ezek a szinte teljesen feledésbe merült anyagok részben megtekinthetőek a vállalat holnapján, betekintést engedve a korabeli háborús propaganda módszertanába.

"Hangmen also dies, morning red,
Morning red, shines us to soon be dead
Retaliating from beyond"

A cikk második része az 1982-es izraeli invázió utóhatásaival foglalkozik, azokkal az eseményekkel és folyamatokkal, melyek miatt Izrael eredeti terveit feladva végül egy déli megszállási zóna kialakítására redukálja céljait Libanonban. A polgárháború 1983-1985 közötti párhuzamos eseményeiről nem, vagy csupán érintőlegesen lesz szó - mint azt korábban írtam, a téma önmagában is megérne pár posztot. Az előző rész 1982. szeptember 14-én maradt abba, amikor egy hatalmas robbanás rázta meg Bejrútot...

by CN & Rammjaeger83

A felkelők elleni tevékenység elméletének jeles megalapozói között - már korábban felvázolt történelmi okokból - több francia is akadt, így ma ismét közülük mutatunk be egyet. Roger Trinquier (1908-1986) kis hegyvidéki faluban született, eredetileg tanárnak tanult. Kötelező kétéves szolgálati ideje alatt elküldték egy tartalékos tisztképzőbe, és az ott tanultak arra késztették, hogy továbbképzésre jelentkezzen. Végül 1931-ben fejezte be tisztképzőt, ezután csatlakozott a francia tengerészgyalogsághoz, aminek akkoriban elsősorban a gyarmatokon voltak feladatai. Első tapasztalatait a Távol-Keleten szerezte, pontosabban Indokinában, ahol kalózok, ópiumkereskedők tevékenységét kellett megakadályoznia. Később Kínába küldték, ahol a francia gazdasági érdekek, majd a kínai francia nagykövetség védelmében is részt vett.

A centuriók között

A második világháborút is a Távol-Keleten töltötte, egy ideig Vichy-Franciaország képviseletében, majd japán fogságban. Nem szimpatizált az otthoni változásokkal, de formálisan lojális maradt Pétain rendszeréhez, ugyanakkor de Gaulle-t sem támogatta, és ennek a későbbiekben nyíltan hangot is adott. Fogsága végével majdnem katonai pályafutása is véget ért, korábbi parancsnoka beavatkozása kellett ahhoz, hogy folytathassa azt. A további emelkedésére a ranglétrán viszont rányomta a bélyegét a Szabad Franciákkal való rossz viszonya. Az 1. gyarmati ejtőernyős zászlóalj (BPC) parancsnokhelyetteseként tér vissza Indokínába, majd a felettese halála után átveszi a zászlóalj vezetését, később pedig az ejtőernyős és kommandó iskola parancsnoka lesz.

A történészek gyakran hangoztatják, hogy "mi lett volna, ha..." kezdetű kérdést semmi értelme feltenni, ennek dacára közülük többen adják a fejüket arra, hogy memoárokba és levéltári anyagokba temetkezve elszalasztott történelmi lehetőségek obskurus részleteit kutassák fel. Ezek közé tartozik a vietnami háború alighanem legkevésbé ismert fejezete, amikor is a NATO ill. a Varsói Szerződés egy-egy tagállamának diplomatái megpróbálták rávenni amerikai és észak-vietnami kollégáikat a közvetlen egyeztetésekre. Konspiratív jellegének dacára az ügy részletei már évtizedekkel ezelőtt nyilvánosságra kerültek, ám az ezeket bemutató első - igen kiterjedt kutatások után elkészült -monográfia csak idén jelent meg.

A történet érdekessége talán abban ragadható meg, hogy mindennél jobban rávilágít, a közvélekedéssel ellentétben mennyire összetettek is voltak a harcokat kísérő kormányzati szintű politikai háttérmanőverek. A vietnami háborút a poptörténetírás a mai napig hajlamos beállítani afféle amerikai-szovjet helyettesítő háborúnak (proxy war), mert ugye sémákban "gondolkodni" egyszerűbb, mint ténylegesen megvizsgálni a történteket. Valójában nincs ok feltételezni, hogy a koreai forgatókönyvvel - azaz kb. a korábban meghúzott demarkációs vonal kölcsönös elismerésével, az 1964 előtti állapothoz való visszatéréssel - ne tudott volna mindkét "szuperhatalom" kibékülni. Mégsem került sor ilyesmire egészen 1973-ig, ami főleg a konfliktusban játszott kulcsfontosságú kínai szerepnek volt köszönhető.

Érdekes módon erről manapság a vietnami háború kapcsán alig esik szó. Persze tény, hogy az ahhoz köthető kínai hivatalos dokumentumok máig titkosnak minősülnek, ergo nem is igazán lenne miből kiindulni. Ám gyaníthatóan az is szerepet játszik, hogy a téma feszegetése túl kellemetlen kérdéseket vetne fel, elvégre a szovjet medve tetemét már egy ideje nyugodtan lehet rugdosni, a Kínai Népköztársaság azonban még létezik, sőt megkerülhetetlen világhatalmi tényező, melynek külpolitikai mesterkedéseivel bizony egyre inkább számolni kell.