by Rammjaeger83 & SchA

A felkelők elleni tevékenység (COIN) több múltbéli példáját megvizsgáltuk már, és mivel a médiafigyelem középpontjába került szíriai belháború immár 17 hónapja zajlik, épp itt az ideje, hogy ezt a konfliktust is szemügyre vegyük hasonló szempontok szerint. Ami kormányellenes tüntetésnek indult, országos kiterjedésű fegyveres felkeléssé vált, melynek kimenetelét és időtartamát csak nehezen lehetne megjósolni.

Egy balul sikerült bankrablás tavaly novemberben pontot tett Németország modern kori bűnügyi történetének egyik legrejtélyesebb gyilkosságsorozatára – méghozzá olyan pontot, amivel nemcsak a bulvárlapok főcímlapjára kerültek az elkövetők, újra ráirányítva a közfigyelmet a szélsőjobb és a neonácizmus mai napig érzékelhető jelenlétére, de az ügynek máig tartó következményei voltak és vannak a német politikában is.

2000 és 2006 között összesen kilenc török, illetve görög származású boltos esett áldozatul fegyveres támadásnak Németország szerte, például Nürnbergben, Münchenben és más városokban. Az elkövetők minden esetben maszkos férfiak voltak, és ugyanazt a fegyvert használták. A rendőrség annak idején képtelen volt nyomára akadni az elkövetőknek, mígnem 2011. november 4.-én Eisenach környékén a nyomába eredtek két férfinak, miután sikertelenül próbáltak kirabolni egy bankot. A forró nyomok a rendőrséget végül egy égő lakókocsihoz vezették, amelyben két halott férfit találtak; Uwe Mundlos és Uwe Börnhardt a hatóságok közlése szerint öngyilkosságot követett el.

Az el salvadori polgárháború előzményeinek bemutatását 1979 októberénél hagytuk abba, amikor is a Carter-kormány támogatásával - vagy legalábbis beleegyezésével - a hadsereg néhány reformpárti tisztje államcsínyt hajtott végre, ami azt a képzetet keltette belföldön és külföldön egyaránt, hogy a súlyos társadalmi problémák dacára el lehet kerülni a belpolitikai helyzet további éleződését. Ám az ilyen remények rövid életűek voltak. A hatalomra került Kormányzó Forradalmi Tanács* (Junta Revolucionaria de Gobierno) által kilátásba helyezett mélyreható intézkedések ellenére ugyanis a "megdöntött" rezsim erőszakszervezetei lényegében változatlanul működtek tovább, az egyébként is igen korlátozott mértékű földreform első szakaszának végrehajtását pedig számos visszaélés jellemezte.

A baloldali ellenzékből egyedül a jelentéktelen befolyású Salvadori Kommunista Párt (PCS) támogatta a juntát (Moszkvából hagyományosan a más pártokkal való békés együttműködésre kapott utasítást, mivel a szovjet vezetés érthető okokból Közép-Amerikát nem tekintette ideális terepnek a tudományos szocializmus terjesztésére). A többi mozgalom és szakszervezet ugyanerre csak komoly feltételekkel lett volna hajlandó, mint pl. a politikai foglyok szabadon bocsátása és az elkövetett atrocitások kivizsgálása, ám ezeket elutasították. A fegyveres erők feletti irányítás az oligarchia híveinek kezében maradt, így mindenki számára gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági és politikai elit egyáltalán nem törekszik mélyreható változtatásokra, hogy a katonai puccs és a reformokra tett ígéretek valójában csak a lélegzetvételnyi szünet, az üres gesztusok és az erőgyűjtés szerepét töltötték be a politikai harc új, jóval véresebb szakasza előtt.

Az elhúzódó - és egyre kiélezettebb - szíriai polgárháború egyik szembetűnő külföldi következménye, hogy ráirányította a nemzetközi média érdeklődését a Damaszkusz és Moszkva közötti kapcsolatokra, amelyre valószínűleg az 1973-as arab-izraeli háború óta nem nagyon volt példa. Az orosz politikai vezetés igyekszik elgáncsolni az Aszad-diktatúra hatalmának aláásására irányuló kezdeményezéseket, amelyet egyesek érthetetlennek tartanak, a többség viszont orosz hadiipari, illetve katonai - szűkebb értelemben haditengerészeti - érdekeltségekkel magyaráz. Eltérő vélemények szerint viszont ezek jelentőségét mindenki hajlamos erősen eltúlozni. Megint mások arra következtetnek, hogy a Kreml elsősorban Aszad potenciális bukásának szintén potenciális külpolitikai utóhatásaitól tart - mint pl. a népfelkelés bátorító példájának "átragadása" a közép-ázsiai térségre, az iszlám (szunnita) fundamentalizmus megszilárdulása Szíriában, meg úgy általában a Közel-Keleten szétterjedő káosz -, ezért akarja elvenni a NATO (és annak arab érdekszövetségesei) kedvét egy újabb beavatkozástól.

Tájékoztatjuk a kedves olvasókat, hogy megjelent a Konfliktus és konspiráció podcast tizedik adása, melyben Benicsák Péter, Wagner Péter és egyik szerkesztőnk, CN egy török vadászgép (esetleg valami más) lelövésének apropóján a Szíria és Törökország közötti viszony elhidegüléséről és a szíriai felkelés aktuális állásáról beszélgettek. Jó szórakozást!

Már régebben elterveztük, hogy a médiában felbukkanó sajátos történelmi hasonlatok témája megérdemelne egy részletes posztot. Ennek alighanem itt lenne az ideje, mert a közelmúlt sok újdonságot produkált ezen a téren. A teljesség igénye nélkül: Szíria (vagy Líbia) lehet az új Irak, egy másik verzió szerint Szíria lehet az új Bosznia, Mali lehet a második Szomália, továbbá Líbia lehet az új Afganisztán (korábban Jemenről mondták ugyanezt, de ez már többé-kevésbé "lecsengett" - nyilván a médiamunkások figyelme sem lankadatlan). A legfrissebb okosság szerint Mali "Nyugat-Afrika Afganisztánjává" válhat - nem kisebb hatalom mondta ezt, mint a francia védelmi miniszter.

/Figyelmeztetés: az alábbiakban olyan videófelvételek láthatók, amik helyenként a nyugalom megzavarására alkalmasak. Megtekintésüket erősebb idegzetű, felnőtt olvasóknak ajánljuk./

A BBC készített egy három részes sorozatot a brit hadsereg szerepvállalásáról Afganisztánban, a Helmand tartományi szerepvállalásra koncentrálva. A sorozat felettébb tanulságos, sokat elárul a háború jellegéről és annak hatásairól az ott harcoló szövetséges katonákra. A sorozat erénye, hogy a harcokban résztvevő katonákat szólaltatják meg, és emellett a katonák által forgatott videók (mind a harci, mind a nem harci vonatkozásokat illetően) kitűnően és látványosan illusztrálják a szövetséges katonák mindennapjait a kis, előretolt és lehetőség szerint afgán településeken létesített bázisaikon. (Minden rész kb. egy óra.)

Egyik olvasónk, Mr. Extreme ismét egy múzeumlátogatásról szóló képes összefoglalóját bocsátotta rendelkezésünkre - Málta után ezúttal Norvégiáról -, melyért a szerkesztőség ezúton is köszönetet mond neki. A teljes galéria megtekinthető a poszt végén.

2012. június 2-5. között Norvégiában voltam egy hosszú hétvégére tervezett kiránduláson, és az utolsó napra beiktattam némi múzeumlátogatást is a sok fjordnézegetés után. Az Oslo szélén, a kikötőben található Akershus-erődben (Akershus Festning) lévő Norvég Ellenállási Múzeumot (Norges Hjemmefrontmuseum) látogattam meg. Az egyik leghangulatosabb múzeum, amiben eddig jártam – bár a Norvég Fegyveres Erők Múzeuma a temérdek képernyővel, projektorral, multimédiával és beállított életképekkel azért megelőzi. Ebben a múzeumban viszont rengeteg a korabeli plakát és újság, és eléggé sötét az egész hangulata, a fal mindenhol fekete és tele van beágyazott, nem túl jól kivilágított vitrinekkel. A szemnek jó, de a fényképezőgép csak erőlködik...

5.g & Rammjaeger83

Jelenleg egy NATO-tagállamban sincs olyan szintű belpolitikai feszültség, mint amely az egykori szovjet tömb tagjait jellemezte, de ez még persze változhat - egy tavaly nyári elemzésünkben írtuk ezt a helyzetértékelést, és már a közelmúlt eseményei is jól mutatják, hogy az óvatos megfogalmazás bizony nem volt indokolatlan. A leginkább Görögországot szorongató, de a portugál, spanyol vagy akár olasz “dominók” eldőlésével is fenyegető általános európai válsággal eddig nem foglalkoztunk, mivel nem tekintettük kifejezetten biztonságpolitikai témának, de túlzás nélkül állítható, hogy egyszer az lehet belőle.

Akik valamennyire is tisztában vannak Görögország 20. századi történelmével, az ottani helyzet további és drasztikus súlyosbodását is lehetségesnek tartják. Legalábbis erre lehet következtetni az esetleges katonai puccsal kapcsolatos találgatásból, amely tavaly egy állítólagos CIA-jelentésre hivatkozó német bulvárcikkel vette kezdetét a nemzetközi médiában, és azóta is váltakozó intenzitással folyik itthon és külföldön egyaránt. Még olyan, jelentéktelennek nem nevezhető szereplők is reális lehetőségnek tekintik ezt, mint pl. Cohn-Bendit vagy egy volt francia kormányfő.

Úgy döntöttünk, interjúsorozatunk folytatásához hosszú idő után ismét idegen vizekre evezünk, ezért a Washington Post biztonságpolitikai szakírójával, Walter Pincus amerikai újságíróval folytattunk e-mailes beszélgetést arról, hogyan látják az Egyesült Államokban a közelmúlt fegyveres konfliktusait és azok tanulságait. Pincus cikkei itt olvashatóak, az eredeti interjú pedig itt érhető el, de oda csak az esetleges angol nyelvű kommenteket várjuk. A blog.hu berkeiben "deuscreator" néven futó olvasónknak pedig ezúton is köszönjük a kontaktot.