Oroszország idén végleg megszabadul hadseregének T-62-es harckocsijaitól, adta hírül az Izvesztyija. Az hadsereg-modernizációs tervek keretében Moszkva felszámolja a még mindig több mint 900 db-ból álló járműállományát, melyet a legtöbbet harcolt orosz gyártmányú harckocsiként tartanak számon. A közelmúltbeli botrányok által megtépázott orosz védelmi minisztérium lépése a hadsereg modernizálásának hosszú folyamatába illik.
A T-62-es harckocsi tervezése 1957-ben indult, miután hamar kiderült, hogy a T-55-ös változat 100 mm-es ágyúja nehezen lenne képes átütni nyugati társai, a Centurion illetve az M48 Patton páncélzatát. A nyizsnij tagili Uralvagonzavod Leonyid Karcev vezetésével működő tervezőirodája 1959-ben rukkolt elő a prototípussal. A 40 tonnás, 650 km maximális hatótávolságú, U5TS 115 mm-es ágyúval, 7,62 mm-es PKT géppuskával és 12,7 mm-es DSKM légvédelmi géppuskával ellátott közepes harckocsi sorozatgyártása 1961-ben indult be, majd még ugyanabban az évben rendszerbe is állították.

Kevés olyan ország van Közép-Európában, amely ne mondhatná el magáról valamilyen formában, hogy évszázadokig a függetlenség és megszűnés különböző fázisai között ugrándozott, ahogyan azt szomszédai aktuális nagyhatalmi érdeke éppen megkívánta. Lengyelország azonban, amely stratégiai fekvése miatt már évszázadok óta éket képez az orosz és német nagyhatalmak között, talán még az átlagosnál is színesebb hadtörténelmet mondhat magáénak.
Utolsó kommentek