Hirdetés

"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Hirdetés

Facebook

Bullshit Hunting Season

Cikkek

  • KatPol Kávéház CVI. - Pokolban a legjobbakAz ukrajnai háború eseményeit figyelve nem lehet elmenni a Jevgenyij Pirgozsin nevével fémjelzett – és vele gyakorlatilag eggyé váló – Wagner katonai magánvállalat mellett, amely a szíriai és afrikai...
  • KatPol Kávéház C. - Az afrikai magyar impexesKedves hallgatóink! A KatPol Kávéház a századik alkalomhoz - reményeink szerint - méltón egy különleges adással jelentkezik. Az eddig megszokottaktól eltérően nem egy filmet vagy sorozatot elemzünk,...
  • KatPol Kávéház LXXXV. - A vörös vagányok„Mi is ott leszünk a végső csatában, / Én és a többi vörös magyarok / Kik elhulltunk, de a vörös szabadságnak / Ujra életet Ti, Ti adjatok.” – így zárta 1919 júniusában az omszki börtön falára írott...
  • KatPol Kávéház LXXVI. - A Kőfal leomlikAz 1861-1865 közötti amerikai polgárháború az Egyesült Államok történetének egyik legfontosabb eseménye volt. Polgárháborúk akkor szoktak kitörni, amikor egy állam politikai csoportjai alapvető...
  • KatPol Kávéház LXI. - Vörös alkonyMai adásunkban első alkalommal foglalkozunk a keletnémet filmművészettel, méghozzá annak összesen három olyan alkotásával, melyek a német munkásmozgalom leghíresebb mártírjainak állítanak emléket. Az...

Címkék

1.vh (8) 18+ (1) 2.vh (90) afganisztán (53) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) amerikai polgarhaboru (5) argentína (3) atom (39) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (2) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (54) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (10) dánia (2) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (20) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (12) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (48) franciák (38) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (31) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (40) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (42) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (17) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (25) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (6) kémek (7) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (86) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (21) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (50) lengyelek (11) libanon (45) libéria (6) líbia (15) macedónia (3) magyarország (42) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (6) németek (55) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (3) olaszok (11) omán (1) örményország (5) oroszország (98) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (66) powerpoint (2) propaganda (65) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (14) repülőnap (3) róma (2) románia (6) spanyol polgárháború (3) sri lanka (13) SS (5) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (71) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (29) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (17) ulster (2) usa (165) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (24) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

COIN bölcsei II.

2012.09.23. 23:00 KatPol Blog

by CN & Rammjaeger83

A felkelők elleni tevékenység elméletének jeles megalapozói között - már korábban felvázolt történelmi okokból - több francia is akadt, így ma ismét közülük mutatunk be egyet. Roger Trinquier (1908-1986) kis hegyvidéki faluban született, eredetileg tanárnak tanult. Kötelező kétéves szolgálati ideje alatt elküldték egy tartalékos tisztképzőbe, és az ott tanultak arra késztették, hogy továbbképzésre jelentkezzen. Végül 1931-ben fejezte be tisztképzőt, ezután csatlakozott a francia tengerészgyalogsághoz, aminek akkoriban elsősorban a gyarmatokon voltak feladatai. Első tapasztalatait a Távol-Keleten szerezte, pontosabban Indokinában, ahol kalózok, ópiumkereskedők tevékenységét kellett megakadályoznia. Később Kínába küldték, ahol a francia gazdasági érdekek, majd a kínai francia nagykövetség védelmében is részt vett.

A centuriók között

A második világháborút is a Távol-Keleten töltötte, egy ideig Vichy-Franciaország képviseletében, majd japán fogságban. Nem szimpatizált az otthoni változásokkal, de formálisan lojális maradt Pétain rendszeréhez, ugyanakkor de Gaulle-t sem támogatta, és ennek a későbbiekben nyíltan hangot is adott. Fogsága végével majdnem katonai pályafutása is véget ért, korábbi parancsnoka beavatkozása kellett ahhoz, hogy folytathassa azt. A további emelkedésére a ranglétrán viszont rányomta a bélyegét a Szabad Franciákkal való rossz viszonya. Az 1. gyarmati ejtőernyős zászlóalj (BPC) parancsnokhelyetteseként tér vissza Indokínába, majd a felettese halála után átveszi a zászlóalj vezetését, később pedig az ejtőernyős és kommandó iskola parancsnoka lesz.

Indokínában értékes tapasztalatokat szerzett a ma irreguláris hadviselésnek nevezett témakörben, valamint a helyiekkel való együttműködés terén. Ennek 1951-ben vette nagy hasznát, mivel megkapta karrierjének talán legérdekesebb parancsnoki pozícióját: a GCMA (Groupements de Commandos Mixtes Aéroportés = Vegyes Ejtőernyős Kommandó Csoportok) nagy önállósággal rendelkező, igaz csak őrnagyi rendfokozatú vezetője lett. Bár az elnevezést 1953 decemberében megváltoztattak GMI-re (Groupement Mixte d'Intervention = Vegyes Beavatkozó Csoportok), a lényeg nem sokat változott: a csúcsidejükben kb. 15-20 ezer főt számláló egységek feladata gerillaakciók végrehajtása volt a Viet Minh területein, francia tisztek és altisztek irányításával, helyi törzsekből és lakosokból toborozva. A GCMA-k szerepe azért is volt érdekes, mert szoros együttműködésben léptek fel a SDECE-vel (Service de Documentation Extérieure et de Contre-Espionnage = Külső Dokumentációs és Kémelhárító Szolgálat), így Trinquier szerepe nagyban különbözött a legtöbb társáétól. Bár elértek sikereket, és jelentős Viet Minh erőket kötöttek le, nem tudták a végső francia kudarcot megakadályozni. (A francia vezetés ezeket az egységeket végül feladta, kivonni nem tudták őket, és az utánpótlásuk megszűnésével az egyes csoportok hosszú távon általában pusztulásra voltak ítélve a Viet Minh erőkkel szemben.)

bigeard_massu_1957-db31c.jpgAz algériai háborúból sem maradhatott ki egy ilyen kvalitású tiszt. Jacques Massu tábornoknak, a 10. ejtőernyős hadosztály parancsnokának hírszerzési főnökeként kulcsfontosságú szerep jutott számára az algíri csatában. (Jobbra: Bigeard ezredes, Massu, Trinquier ezredes és Léger százados 1957-ben.) A legnagyobb hozzájárulása a francia fellépéshez egy kiterjedt informátorhálózat megszervezése volt, aminek köszönhetően a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) ill. a katonai szárnyának (ALN) mozgástere jelentősen beszűkült, és fontos forrása volt azon információknak, amiknek köszönhetően az FLN politikai és katonai vezetésének tagjait Algírban elfogták vagy megölték. 1958-1960 között a 3. gyarmati ejtőernyős ezred vezetőjeként az algériai-tunéziai határon a Morice-vonal biztosításával, így az ALN-nek érkező utánpótlás elvágásával volt megbízva. Az egység agresszív fellépésének köszönhetően egyes felkelők uralta területeken ismét sikerült megszilárdítani a kormány fennhatóságát.

Col Trinquier_.jpgAz időközben hatalomra került kormánnyal való rossz viszonyát csak fokozta a de Gaulle által követett politikai megoldás. Szerencséjére éppen másik kinevezésre várt Algériától távol, amikor a Titkos Hadsereg Szervezete (OAS) megkezdte a harcát Algériában, így semmilyen retorzió nem érte. Katonai pályafutása egyébként is hamarosan befejeződött, mivel 1961-ben kérte nyugdíjazását és tartalékállományba került. Ezután rövid időt töltött Katangában zsoldosok kiképzésével, de az ENSZ nyomására kiutasították.

Egyik alapítója és első elnöke volt az ejtőernyősök nemzeti egyesületének (Union Nationale des Parachutistes). Keveset tudni arról, hogy a későbbiekben mit csinált. Hivatalosan a szőlészetnek szentelte az életét és közben könyveket írt. Ezek közül a legismertebb az 1961-ben megjelent Modern hadviselés (La Guerre moderne).

A főmű

Kivételesen angol fordításban is kiadták, méghozzá viszonylag gyorsan, így külföldön Galula könyvével egy időben válhatott ismertté. (Egy későbbi kiadás elérhető itt vagy itt.) Ennek azonban csak mérsékelt jelentősége lehetett, mivel Trinquier az otthoni közönségnek, azon belül is a de Gaulle-i vezetéssel szemben - hozzá hasonlóan - szkeptikus honfitársainak szánta könyvét, amelyben szó sem esik a kommunizmus elleni világméretű harc fontosságáról vagy a "baráti" rezsimek támogatásáról, ami a művelt angolszász körökben számított igen népszerű témának. A mű megjelenésének idejére lényegében az egész francia gyarmatbirodalom szétesett, a végső szakaszba lépő algériai háborúban bekövetkező vereséget a szerző is helyesen megjósolta, bár ezzel aligha volt egyedül. Nem maradtak tehát egzotikus vidékek a végeken, ahol a francia hadsereg a COIN terén szerzett tapasztalatait további harcokban kamatoztathatta volna.

Ezt Trinquier is tudta, ám a Modern hadviselés megírására elsősorban abbéli aggodalma késztette, hogy a francia kommunisták otthon olyan módszerekkel próbálják majd átvenni a politikai hatalmat, amelyeket elvtársaik Indokínában és Algériában is sikerrel alkalmaztak. Ez persze ma már a valóságtól eléggé elrugaszkodott elképzelésnek tűnik, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Francia Kommunista Párt jelentős erőnek számított, az Ötödik Köztársaság pedig majdnem annyi belső feszültséggel nézett szembe, mint a Negyedik, és nyugati szövetségeseihez fűződő viszonya sem volt egyáltalán problémamentes. A francia történelemben meg ugyebár nem ment ritkaságszámba az erőszakos hatalomváltás. Ennek megfelelően a mű Galuláéval ellentétben egyáltalán nem egy külföldieknek szánt elméleti gyorstalpaló, hanem a visszaemlékezés, az értekezés és a sorokat felrázni hivatott pamflet sajátos, nem egészen 120 oldalas elegye.   

Az angol fordítás címe is némileg félrevezető. Az insurgency és counterinsurgency szavak nem nagyon bukkannak fel benne, ehelyett az ezredes - valószínűleg találó módon - forradalmi v. felforgató hadviselésnek nevezi azt, amivel a gyarmatokon szembetalálkozott, és azon belül más elemzőkhöz hasonlóan megkülönbözteti a terrorizmust és a gerillaharcot, mint annak két alapvető formáját. Az utóbbival a nyugati katonai szakirodalom már akkor is szívesen foglalkozott, amit Trinquier azzal magyaráz, hogy a 2. világháborús szovjet, francia, jugoszláv és egyéb partizánok "dicső" tettei a szövetségeseknél a történelmi legendárium szerves részévé váltak, melyek népszerűsítést érdemeltek, másrészt a forradalmi hadviselés eme formája hasonlít a legjobban a konvencionális hadviseléshez, így a szűkebb látókörű katonai szakírók nem idegenkedtek annyira a témától.

Ezzel szemben Trinquier a terrorizmust tekintette a modern hadviselés legfőbb eszközének, mely a fennálló politikai rendszerbe fektetett bizalom aláásását és a népi támogatás megkaparintását jelenti a megfélemlítés útján, amennyiben azt békésebb úton nem lehet megszerezni. A látványos, figyelemfelkeltő akciók szerinte ennek csak másodlagos módszerét jelentik az egyszerű zsaroláshoz képest, bár a harcok kezdetén fontos szerep jut azoknak. Az ellenség végső célja, hogy a szükséges feltételek megteremtésével "megágyazzon" a gerillaharcnak, amely a terrorizmussal ellentétben alapvetően nem városi, hanem falusi tevékenység, és siker esetén lehetővé teszi jelentős területek feletti ellenőrzés megszerzését és reguláris csapatok szervezését, amelyek nyíltan is összecsaphatnak a kormányerőkkel.

Trinquier tehát lényegében felvázolta azt, amit néhány évvel később Galula a felkelés "burzsoá-nacionalista" stratégiájának, illetve azon belül a terrorizmus "vak" és "szelektív" formáinak nevezett. Ez aligha véletlen, mert szinte teljesen biztos, hogy előzetesen tanulmányozta Trinquier művét (noha sehol nem hivatkozik rá), ahogy Trinquier azon észrevétele sem véletlen, hogy Indokínában sosem tapasztalt szisztematikus kommunista terrort - a Viet Minh ugyanis az "ortodox" (maoista) stratégiát követte. Fontos különbség azonban, hogy ezzel ill. további lehetséges stratégiákkal Trinquier nem foglalkozik.  

A témával kapcsolatban az ezredes jogelméleti fejtegetésbe is belemegy, ami alighanem a könyv legérdekesebb része. Három évtizedes katonai karrierjéből fakadóan abból a ma már erősen megkérdőjelezhető, ám azokban az időkben indokolt feltételezésből indult ki, hogy a gerillamozgalmak és a terrorista sejtek szükségképpen a reguláris hadseregek szigorú, jól szervezett parancshierarchiáját képezik le. Ennek következtében nem tett alapvető különbséget a katona, a gerilla és a terrorista között - mindhárom a fegyveres politikai harc végrehajtója, aki felső utasításra öl, nem pedig személyes megfontolásból. A terrorizmust, mint írja, nincs értelme erkölcsi alapon elítélni, hiszen a civil lakosság politikai célú megfélemlítését és lemészárlását már a szövetségesek is kifogástalan módszernek tekintették a 2. világháborúban, elég csak a felperzselt japán nagyvárosokra gondolni. A terrorista nem közönséges bűnöző, tetteiért nem lehet felelősségre vonni, hiszen parancsot teljesített. Más kérdés, hogy ez az érv Nürnbergben nem működött, de ezen most lendüljünk túl.

Viszont Trinquier a terroristák gondolkodásának egyik jellegzetes logikai bukfencére is rámutat: a katonáknak kijáró tiszteletre tartanak igényt anélkül, hogy a katonákhoz hasonlóan életveszélyes kockázatot vállalnának feladatuk végrehajtása során (az öngyilkos merénylők lehetőségével nem számolt). Szerinte ez természetesen nem elfogadható; ellenpéldának a 2. világháborús francia ellenállókat hozta fel, akik tetteikkel felrúgták a hadijogot, de fogságba esés esetén nem is várták el, hogy a hadifoglyokra vonatkozó törvényes védelem rájuk is vonatkozzon. Szerinte nem is várhatták volna el, azaz alig burkoltan igazolhatónak tekintette a német birodalmi biztonsági szervek módszertanát, bár nem tudni, hogy ez "átjött-e" az olvasóinak is.

Ennek jegyében az ezredes úgy érvelt, hogy az elfogott terroristának nem járhat ügyvéd; ha nem hajlandó együttműködni a hatóságokkal, az elfogott gerillához hasonlóan azonnal ki kell végezni, ha viszont kényszer vagy belátás hatására másképp dönt, hadifogolynak tekintendő. Ez lényegében nem más, mint a későbbiekben gyakran alkalmazott amnesztia módszerének körülírása más szavakkal. A kihallgatási módszerekkel kapcsolatban konkrét tanácsokkal is szolgál, melyeket minden valószínűség szerint a gyarmati tapasztalatok ihlettek: profi katonáknak kell végeznie, akik ismerik az ellenséges szervezetet; a lehető leggyorsabban kell végrehajtani, mert a kapott információ annál hatékonyabban felhasználható, minél hamarabb megszerezték; a delikvenst nem a tetteiről, hanem a szervezet egyéb tagjaira vonatkozó ismereteiről kell kérdezni és lehetőleg kerülni kell a maradandó fizikai-pszichológiai sérülések okozását. Megint csak nem tudni, hogy ezt valójában mennyire tekintette fontos szempontnak.  

Trinquier szerint mindenképpen számolni lehet azzal, hogy a felkelők elleni harc kezdetét azonnal követni fogja a politikai ellenzék propagandája, melynek üzenete két pontban foglalható össze: a hivatalos fellépés során ragaszkodni kell a törvényességhez, és a hadsereg nem vállalhat át rendészeti feladatokat, hanem az ellenség fegyveres alakulatai elleni küzdelemre kell koncentrálnia. Hivatkozási alap gyanánt a hadiállapot hiányát nevezik majd meg és rájátszanak az átlagpolgár érzelmeire, akinek fogalma sincs az ellenség természetéről és nem szereti a megszokott életét felfordító intézkedéseket, és az állami tisztviselők előítéleteire, akik mindig alábecsülik az ilyenkor szükséges intézkedések mértékét. Az ezredes javaslata természetesen az, hogy a kormány ne engedjen az efféle csábításnak, hiszen a rendőri szervek teljesen biztosan felkészületlenek egy eltökélt terrorista csoporttal szembeni tevékenységre, a kormányellenőrzést pedig nem lehet a kis vidéki gerillacsapatok hajkurászásával megszilárdítani. Ha a kormány koncepciója helyes, akkor minél hamarabb nyúl drasztikus eszközökhöz, annál jobb, ám a lehetséges és kínos túlkapások miatt a katonai fegyelem fenntartása a szokásosnál is fontosabb.

Grandiózus, ám részletesen ki nem dolgozott elgondolása szerint a rendvédelmi szervek együttműködésével egy állami ellenőrzés alatti, decentralizált, ám regionális szinten hierarchikus, országos civil-katonai szervezetet kell létrehozni a teljes lakosság megfigyelésére és nyilvántartásba vételére (ha tudhatta volna, hogy ezt mára mennyire megkönnyíti a technológiai fejlődés!). Ennek felelős megbízottjai a települések és közigazgatási területek különböző szintjein kinevezett megbízható emberek lennének. Még a hálózat teljes kiépítése előtt titkos központokat kell létrehozni lojális civilek informátorrá történő gyors kiképzésére minden társadalmi területről és intézményből, ahol egyszerre sok ember megfigyelésére van módjuk.

Késlekedés esetén az ellenség terrorja némaságra, az együttműködés megtagadására készteti a lakosságot, ezért mindenekelőtt rendkívüli állapotot és kijárási tilalmat kell elrendelni, ami megfelelő terepet biztosít a hadsereg gyors tisztogató műveleteihez, civilek elkülönített, titkos kihallgatásához. A tehetségesebb ügynököket tovább kell képezni bonyolultabb titkosszolgálati feladatokra, de szem előtt kell tartani, hogy a leghasznosabb besúgók az átállni hajlandó elfogott felkelők közül kerülnek majd ki, és a kettős ügynököket leszámítva még a legjobb informátorok élettartama is alacsony abban az értelemben, hogy az általuk szállított adatokat nem lehet hosszú ideig felhasználni. Trinquier nem tér ki olyan részletkérdésekre, hogy pl. mindezt pontosan milyen állami szerveknek kell felügyelni és megszervezni, ill. hogyan lehet elkerülni, hogy az ellenség beépüljön a megfigyelő hálózatba és hasonlók. Ennek bizonyára terjedelmi okai is voltak, másrészt de Gaulle ült az elnöki székben, így az ezredes nem számolhatott azzal, hogy elgondolásait a közeljövőben bárki megpróbálja átültetni a gyakorlatba, így részletes kidolgozásuknak sem volt sok értelme.

Ami a gerillák elleni küzdelmet illeti, ő is kénytelen volt megállapítani, hogy arra a reguláris hadsereg teljesen felkészületlen. Egyik jellegzetes válaszlépése a nagyszabású vidéki tisztogató művelet, amely térben és időben szükségképpen korlátozott. A jól értesült ellenség könnyedén kitér előle, és az egész csak abba a tévhitbe ringatja a parancsnokokat, hogy végre csináltak is valamit. A képzeletbeli skála másik végén található a counterguerrilla akkoriban népszerű koncepciója, amely lényegében arra a passzív szerepre kárhoztatja a katonákat, hogy a gerillák műveleteire reagáljanak, és verjék meg őket azok saját módszerével. Részét képezik az ellenséges uralom alatti területeken létesített kisebb támaszpontok és a különleges erők azokból rendszeresen indított, kis létszámú őrjáratai, meg a kommandós rajtaütések.

Trinquier értékelése szerint ennek semmi értelme, mivel pont a hadsereg létező erősségeit semlegesíti, a gyengeségeit pedig nem orvosolja. A támaszpontokat nem lehet elrejteni, és a gerilláknak egyébként sem áll érdekében azok megtámadása. Tulajdonképpen tehertételt jelentenek az államnak, mert meg kell oldani azok utánpótlását, ellátását. Az őrjáratok tagjai pedig nem tudják tartósan ellenőrizni a lakosságot, nem rendelkeznek a támogatásával és saját tevékenységüket sem tudják titokban tartani a gerillák előtt, akiknek érdemi veszteséget okozni nem tudnak. A gerillának két gyenge pontja van, ezeket kell célba venni: csak elszigetelt, nehezen járható vidékeken tud jól működni, és teljesen rá van utalva a polgári lakosság támogatására, a közöttük létrehozott politikai árnyékszervezetre. 

Az általa javasolt módszertan nem különbözik a COIN-irodalom egyéb klasszikusaiban fellelhetőtől, és mivel már többször foglalkoztunk ezzel, most csak a felsorolás szintjén vázoljuk: a vidéki lakosság és annak ingóságai feletti teljes állami ellenőrzés megszervezése az ún. stratégiai falvak létesítése révén, s ezzel a gerillák elszigetelése a harcuk folytatásához szükséges erőforrásoktól; besúgóhálózat kiépítése; a különböző COIN-műveletekre specializálódó motorizált (kevéssé mobil, jelentős létszámú) ill. légiszállítású (mobil, csekélyebb létszámú) lövészzászlóaljak felállítása.

Az ezredes külön kitér a harc során adódó diplomáciai problémákra. Mivel egy felkelés nem sok eséllyel arat győzelmet külföldi támogatás nélkül, az ellenség minden bizonnyal kísérletet tesz valamely szomszédos ország "jóindulatának" megszerzésére, hogy kiképzőtáborokhoz, fegyverraktárakhoz, utánpótláshoz jusson. Jó eséllyel sikerrel is jár, mivel az efféle fegyveres csoportokat a legkülönbözőbb megfontolásokban akarják az országok a saját céljaikra felhasználni, és akkoriban a sokszor emlegetett kétpólusú világrend valóságával is számolni kellett. E fenyegetés ellen hagyományos katonai eszközökkel csak külpolitikai botrány és egyéb kellemetlenségek árán lehetne tenni, és az sem feltétlenül lenne hatékony.

Ha a békés diplomáciai manőverek sem járnak eredménnyel, nincs más hátra: felkelést kell szítani az adott országban, a helyi belső feszültségek alapos kihasználásával, olyan területeken, ahol az állami fennhatóság a leggyengébb, és földrajzi szempontból is megfelelnek erre a célra. A franciák sikerrel alkalmaztak ehhez hasonlót az indokínai háborúban Felső-Tonkin és Laosz térségében, de csak 1952-ben fogtak hozzá, így a programnak nem sok hatása volt a konfliktus menetére. Tapasztalatai alapján Trinquier ennek folyamatát viszonylag részletesen felvázolja: a területet jól ismerő helyi káderek toborzása és különleges kiképzése különböző katonai feladatokra, újabb tagok folyamatos bevonása, végül önállóan tevékenykedő, a saját felségterületen lévő műveleti parancsnoksággal összeköttetésben maradó gerillacsapatok bevetése szabotázs, célzott likvidálások és terrorcselekmények céljából. A kormány bátran letagadhatja a saját szerepét, egyszerű belső lázadásnak beállítva az eseményeket. A cél az, hogy a műveleteket ütőkártyaként használva titkos kompromisszumra lehessen jutni a szomszédos ország kormányával: leállítjuk a gerillamozgalom támogatását, amennyiben ő is így tesz a másikkal.

A tanácsait az utószóban indokolva Trinquier a történelmi változásokra világít rá. A nukleáris arzenálok megjelenésével Franciaország számára a hagyományos háborúk kora végleg leáldozott, helyette a modern hadviselésé a jövő, amelynek senki nem rögzítette a szabályait. Ezért az államnak fel kell használnia minden eszközt, amit az ellenségei ellene fordítanak. Elrettentő példának a középkori francia királyi hadsereget említi, amely túl derogálónak találta az íjászok alkalmazását. Az angoloknak viszont nem voltak ilyen fenntartásai, így Crécy és Agincourt mellett is borzalmas vereséget mértek a franciákra.

A könyv bemutatását annak utolsó két mondatával zárjuk:

"Ha hadseregünk a régi korok lovagjaihoz hasonlóan nem lenne hajlandó a modern hadviselés minden fegyverét bevetni, akkor feladatát sem tudná ellátni többé. Védtelenek maradnánk. Nemzeti függetlenségünk, a civilizációnk, amit nagyra értékelünk, sőt a szabadságunk is valószínűleg mind elvesznének."

Összegzés

Trinquier munkásságának hatását nem könnyű felbecsülni. Egyfelől a COIN irodalmának klasszikusai közé tartozik, és a vizsgált műve a COIN témájában mai napig kötelező olvasmány az amerikai hadseregben, és természetesen a francia hadsereg is máig számon tartja munkáit. Ugyanakkor inkább az ellenség- és nem a lakosságközpontú COIN híve, és emiatt manapság az elképzelései távolabb esnek a mainstream-től. Tapasztalatait ráadásul népszerűtlen gyarmati háborúkban szerezte, melyek máig ható társadalmi feszültségeket okoztak Franciaországban.

Mindezt figyelembe véve is azonban kijelenthetjük, hogy Trinquier műve mindenképpen érdemes a tanulmányozásra és oktatásra. Egyrészt az olvasó megértheti, hogy a francia gyarmati háborúknak milyen hatása volt az azt megvívó hadsereg egyik fontos alakjára. Másfelől az efféle konfliktusok jellegéről fontos megállapításokat tett, melyek elméleti alapjaikat tekintve igencsak előremutatóak voltak bizonyos területeken, mint pl. a rendőrség alkalmazása COIN-műveletekben.

Összességében elmondható, hogy Trinquier munkája mindenképpen fontos olvasmány a COIN műveleteket megérteni kívánóknak, bár érdemes korának sajátosságait szem előtt tartani a mű elemzésekor.

27 komment


| More

Címkék: algéria franciák

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr474755161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kullancs1983 2012.09.24. 01:31:38

Valaki egyszer azt mondta, hogy minden könyv felerészben az írójáról szól. Nem teljese igaz, de van benne valami. Ettől függetlenül nekem úgy tűnik, hogy a könyvben írtak manapság is megállják a helyüket. A katonai támaszpontok kérdése különösen aktuális, hiszen (ha jól tudom) Afganisztánban is ezekre építenek, szemmel láthatóan nem túl nagy sikerrel...

Tyeplica 2012.09.24. 16:38:38

Ha jól emlékszem, pont a fransziák voltak azok, akik előszeretettel lövöldözték agyon kollaboráns honfitársaikat a II. VH idején. Ebben a tanulmányban meg kifejezetten számít arra és épít rá, hogy majd tömegesen jelentkeznek besúgónak az okkupált területek lakosai?!?! Azért ez elég feltünő ellentmondás pont egy franszia tollából.

CN · http://katpol.blog.hu/ 2012.09.24. 17:31:26

@Tyeplica:

Ez mindig kétirányú folyamat. Egyfelől az ellenállás tagjai is alkalmaztak olyanokat, akik pozíciójuknál vagy egyéb helyzetüknél fogva képesek voltak információkat szerezni a német szándékokról, csapatok elhelyezkedéséről, a velük együttműködő francia adminisztratív és egyéb szervek vezetőiről és fontos munkatársairól stb. Másfelől a német biztonsági erők a francia informátoraik nélkül többé-kevésbé vakok és süketek voltak, mivel nyelvileg és kulturálisan idegen terepen kénytelen működni.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.09.25. 09:24:53

@Tyeplica:

Elsősorban az anyaország lakosaira gondolt, okkupált területekről nem esik szó.

SchA · http://katpol.blog.hu 2012.09.25. 17:10:25

@Rammjaeger83:

"Okkupált", kolléga? Ez a hunglish a megszálltra? :)

tudi 2012.09.25. 18:38:59

Na ezért szeretek ide járni, mindig olvasok valami (nekem) újat. Bár számomra kicsit érthetetlen, hogy a volt gyarmatosító országok miért tekintenek "szégyenként" a gyarmati harcaikra. Jó géppuskával lemészárolni nyíllal és dárdával felszerelt törzseket nem éppen sportszerű dolog, de azért elértek ott valamit, amit esetleg máshol (pl.: Afganisztán) hasznosíthatnának. Érdeklődve nézném például az afganisztáni védett falvak létrehozását.

sutianap 2012.09.27. 10:23:48

@tudi: Egy dolog valamit lerombolni, smegin egy másik megtartani. Nos ezt nem sikerált, így vesztettek. Vereség, tehát szégyen.

Kullancs1983 2012.09.27. 12:50:11

@sutianap: Nem teljesen értëm mit is akarsz mondani, de. Az angolok (britëk, hogynë) nemcsak elfoglalták Kënyát és Malajziát, de az uralmuk ellen kirobbant fölkelésëket is lë tudták győzni. Majd gazdasági és politikai okokbu', de saját elhatározásra vonú'tak ki. Mégsë beszélnek rula. Ugyan mé' nem? Győztek, de szégyën?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.09.27. 18:42:48

@tudi:

A stratégiai falvak koncepciójának ötletgazdái okosabbak voltak annál, minthogy AfPak vidékén stratégiai falvak létesítésével próbálkozzanak:

isteve.blogspot.hu/2009/08/afghanistan-why-dont-we-just-go-home.html

Kenyával és Malájfölddel ellentétben Afganisztánnak megvan az a nagy előnye, hogy nem ér az égvilágon semmit. A lakosság ellenőrzésére így felesleges energiát fordítani, mert annak nem is lenne értelme. Nem beszélve arról, hogy a pastu lakosság zöme - ha nem tévedek - kecske- ill. birkatenyésztő nomád, ergo stratégiai falvakba zsuppolni őket elég életképtelen elképzelés.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.09.27. 18:49:15

@Kullancs1983:

A szovjet rendszer is sikerrel verte le a belső felkeléseket, és ők sem beszélnek róla. A britekkel együtt alighanem ők is belátták, hogy ezek a történetek jobb helyen vannak a feledés homályában, mint a zemberek tudatában.

A franciák esetében megítélésem szerint inkább arról van szó, hogy a rendkívül kínos 2. világháborús vereség után a gyarmatokhoz való ragaszkodás maradt az egyetlen eszköz a nagyhatalmiság ábrándjának életben tartására. Aztán jött az indokínai és algériai lebőgés. Nem csoda, hogy szégyenként tartják számon.

Kullancs1983 2012.09.27. 19:45:11

@Rammjaeger83: Igen, azok is hallgatnak akik sikerrel jártak. Nem azért, mert vesztettek, hanem mert a mai "európai civilizáció" eszméibe nem férnek bele az ott történtek. Legalábbis szerintem ez az oka. A szovjetek eleinte gondolom főleg propagandaokokból titkolóztak, nehogy már azt higgye valaki, hogy vannak olyanok, akiknek nem tetszik a szocializmus, aztán Sztálin halála után meg egyszerűen a süllyesztőbe került a dolog. Mostanra azért lassan, de kezd napvilágra kerülni.

sutianap 2012.09.28. 13:51:32

@Kullancs1983: arra gondolok, hogy nagy népességű területeket tartósan legyarmatizálni, okkupálni. No ez nem megy, persze az indiatársaságok meg beszivárgás, partmentivárosok, egy kis mészárlás erre-arra az megy. Ám mikor elérkezne a tulajdonképpeni megtartás állapota, mindenki rájön, hogy akkora erőket emésztene fel, amiből nem éri meg gyarmatosítani. Így egyszerű rablássá silányodik az egész, tudom a rómaiak.. Tehát mekkora időközöket is ölel fel egy-egy gyarmatosítási kísérlet, Kenyában elérték a hatvan évet? Vagy Malajziában? Egy emberöltős műveletek, mire elértek mindenhova, már vonulhattak is ki, azt hogy ezt igen cizellált megfogalmazásban feladásnak, önkéntes kivonulásnak vagy minek nevezik, az irodalom, legalább egy rendes katona tudja, hogy az vereség.

Kullancs1983 2012.09.28. 14:30:38

@sutianap: Malajziában 180 évig tartott a brit uralom, Kenyában 70 évig. Mindkét országban legyőzték a felkelést, és baráti rendszereket hátrahagyva vonultak ki. Kenyában (jó afrikai szokás szerint) voltak ugyan gondok, de Malajziát nevezhetjük sima ügynek. A hivatalos uralom végetért, de a gazdasági-politikai befolyás megmaradt. Egy drágán megnyert világháború után, a Szovjetunióval a virtuális kapuk előtt nem rossz azért. Mégsem mutatják be mint sikertörténetet. Nem azért mert vesztettek, ahnem mert a mai európai kultúráról alkotott fogalmaikba nem férnek bele az ott történtek. Szerintem legalábbis. És megintcsak szerintem, de ez bizony nem jó.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.09.28. 15:50:39

@sutianap:

Nem vagy egyedül, ez másnak is feltűnt:

"It turned out that while it was enormously profitable to colonize an entire mostly empty continent like North America or Australia, it was much less profitable to imperialize an already highly-inhabited continent. Lots of the world, including most of Africa without mineral motherlodes, couldn't generate enough wealth to be worth the costs."

isteve.blogspot.hu/2006/08/global-force-projection.html

sutianap 2012.09.28. 16:08:45

@Kullancs1983: nono az, hogy Malacca van az csak töredékének töredéke ahhoz, hogy Malajzia legyen

tudi 2012.09.28. 16:39:52

@Rammjaeger83: No igen, ez is egy fontos és el nem hanyagolható tény.
Véleményem szerint azért is "elfeledett" a gyarmati harcok, mert ugye sokkal "dicsőségesebb" a felkelő Nap fényénél feltűzött szuronyokkal rohamozni, mint valahol az Isten háta mögött a dzsungelben menetelni, és felkelőkre vadászni. Meg ma már nem trendi, hogy civilizálatlan törzseket igáztunk le, hogy aztán nyersanyagokhoz, vagy egyéb máshoz jussunk.

Kullancs1983 2012.09.28. 17:50:55

@sutianap: Nono, volt ott azért más is. Egyébként ha a katonai győzelem után helyzetbe hozunk egy baráti rezsimet, majd hazamegyünk, ők meg intézik a dolgaikat egymás között, de a mi szájunk íze szerint, az vereség? Mert akkor asszem át kell majd írni egy-két történelemkönyvet.

Bicepsz Elek 2012.09.29. 01:03:55

Van egy konyv. Az a cime, hogy "A diadal konnyei". Francia ellenallokrol (illetve terroristakrol nemet-coin ertelemben) szol(egyszerre voltak partizanok es terroristak). Az amerikaiak rendszeresen dobtak le nekik utanpotlast. Egyszer el akartak vegyulni a polgari lakosok kozott, de a nemetek kivalogattak azokat, akiknek amerikai bakancsuk volt. Szoval neha ilyen kis hulyesegeken mulnak a dolgok. Mellesleg a nemetek is szerveztek coin kommandokat, amelyek sikereket is ertek el, hiszen a partizanok sikere altalaban a varatlan tamadas, robbantas stb. volt, de egy kis regularis alakukat siman megsemmisitheti oket(foleg ha az a tamado). Amugy jo kerdes, hogy a SAS mi volt? Vegul is terrorista alakulat, amit a frontvonal moge kuldtek. Kozuluk is sokat megoltek a partizanvadasz nemet alakulatok.

Bicepsz Elek 2012.09.29. 01:20:22

De azert az igaz, hogy barmilyen felkeles csak akkor gyozhet, ha megvan a kulfoldi tamogatas hozza (vagy egy adott birodalmat tobb felkeles is megraz egyszerre), viszont a kollaboransok identitasvedelme is nagyon fontos. Beszeltem egy exafganisztani magyarral (amerikaiakkal beguesen mentek orjaratozni), aki mondta, hogy oda vissza kemkednek egymasra. Sok talib vezeto is dolgozik az amerikaiaknak(sok penzert), de ha a tarsaik erre rajonnek kivegzik oket, mig ok is lelottek egy tamadojukat, es felsimertek, hogy 2 honapja meg naluk mosogatott a konyhan(es amugy amerikai fegyvere volt-nem zsakmanyolta, hanem a feketepiacon szerezte).

Kullancs1983 2012.09.29. 12:17:15

@Bicepsz Elek: A SAS kapcsán érzek némi zavart... A frontvonal mögött végrehajtott különleges műveletek nem igazán számítanak terrorizmusnak hiszen háborúban, katonai célpontok ellen végrehajtott támadások. A szabotázs és hasonló inkább a SOE asztala volt, ők meg tudtommal amúgy sem számítottak katonának.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.09.29. 20:26:47

@Kullancs1983:

Ez szerintem azzal magyarázható, hogy a brit politikai vezetés levezényelt egy teljes országimázs-váltást 1945 után. A birodalom teljesen belerokkant a 2. világháborúba (és már előtte is gyengélkedett), a kenyai és malájföldi sikerek lényegében arra voltak jók, hogy egy rájuk nézve alapjában negatív világpolitikai folyamattal párhuzamosan utóvédharcban mentsék, ami még menthető. Volt, ahol ez nem sikerült (Áden, Palesztina), volt, ahol bölcsen meg sem próbálták (India), és volt, ahol a végeredmény eléggé felemás lett (Észak-Írország).

Szóval sok minden történt, amit nem lehet kitenni a kirakatba. Van, amit ki lehet, de az 1945 utáni politikai keretekbe nem lehetett beilleszteni, mivel a birodalmi identitás a szemetesbe került.

Kullancs1983 2012.09.30. 09:22:16

@Rammjaeger83: Igen, éppen erről megy a vita. Azért nem teszik a kirakatba mert vesztettek, vagy mert megváltoztak a körülmények, és megváltozott Európa? Én a másodikra szavazok, de hiába..:P

Bicepsz Elek 2012.10.02. 10:34:53

Azert az amerikaiak meg oroszok tamogatasa nelkul nem valhattak volna fuggetlenne a gyarmatok. Es ebben benne voltak a kommunistak gyarmatositasellenes tomegtuntetesei is. Biztos talaltak volna eleg zsoldosta gyarmati rendszerek fenntartasara, foleg Afrikaban.

bz249 2012.10.02. 10:49:47

@Bicepsz Elek: nade nem olcsobb ugy csinalni, mint ahogy az elozo evben lezavartak Elefantcsontparton? Par evente bezavarni egy csapat ejtoernyost, leolni a rosszarcu regi elnokot es egy joarcu uj elnokot ultetni a helyere. Kozben a gazdasag exportorientalt resze meg tovabbra is ezer szallal kotodik az anyaors... ize a volt gyarmattartohoz. Vagyis win-win szituacio.

David Bowman 2012.10.22. 23:16:18

@Rammjaeger83: Ők is tudták, hogy végük van. a fő cél az volt, hogy ne legyen ott utánuk komunizmus. Ez sikerült is nekik. A franciáknak nem.
süti beállítások módosítása