Egyik olvasónk, Mr. Extreme ismét egy múzeumlátogatásról szóló képes összefoglalóját bocsátotta rendelkezésünkre - Málta után ezúttal Norvégiáról -, melyért a szerkesztőség ezúton is köszönetet mond neki. A teljes galéria megtekinthető a poszt végén.

2012. június 2-5. között Norvégiában voltam egy hosszú hétvégére tervezett kiránduláson, és az utolsó napra beiktattam némi múzeumlátogatást is a sok fjordnézegetés után. Az Oslo szélén, a kikötőben található Akershus-erődben (Akershus Festning) lévő Norvég Ellenállási Múzeumot (Norges Hjemmefrontmuseum) látogattam meg. Az egyik leghangulatosabb múzeum, amiben eddig jártam – bár a Norvég Fegyveres Erők Múzeuma a temérdek képernyővel, projektorral, multimédiával és beállított életképekkel azért megelőzi. Ebben a múzeumban viszont rengeteg a korabeli plakát és újság, és eléggé sötét az egész hangulata, a fal mindenhol fekete és tele van beágyazott, nem túl jól kivilágított vitrinekkel. A szemnek jó, de a fényképezőgép csak erőlködik...

Az Akershus-erődöt az 1290-es években emelték V. Haakon király parancsára, majd többször is átépítették. A régi, kis várból reneszánsz kastély lett, ami köré egy nagy, modern erődöt építettek. Soha nem foglalta el ellenséges erő, pedig a svédek is próbálkoztak vele a hatalmuk és hódításaik csúcsán. Egyszer foglalták el: 1940-ben egyetlen puskalövés nélkül adták át a megszálló németeknek. Jelenleg is katonai terület: itt van a katonai rendőrség központja, a védelmi minisztérium és a fegyveres erők közös főhadiszállása, két múzeum és a kastély is, valamint szép kis parkok és sétányok.

Németország 1940. április 9-én támadta meg Norvégiát, és a megszállás csak 1945. május 8-án ért véget. A megszállásnak több oka is volt. Norvégia területe csupán 304.282 km², de a partvonala 25.148 km hosszú, köszönhetően az irgalmatlan mennyiségű fjordnak. Méghozzá a Golf-áramlat miatt fagymentes fjordokról van szó, a légvonalban is több mint 1700 km hosszan elnyúló part mentén. Innen kívánták a németek kontrollálni az Atlanti-óceán északi részét, de a kiemelt fontosságú svéd vasércet is Narvik kikötőjéből szállították Németországba – amit így nem Nagy-Britanniába vittek, és a Szovjetuniónak is kevesebb jutott belőle (mert a svédek nekik is kénytelenek voltak szállítani). Hogy a német atomprogram számára oly fontos nehézvíz-előállító üzemekről ne is szóljunk. A terület fontosságát és nehéz tarthatóságát jól jellemzi a tény hogy 1945 május 8-án az ország alig három millió lakosára valamivel több mint 400.000 német katona jutott – hatalmas szám, ez egy igen tekintélyes hadsereg amely nem tudott ott lenni sem a keleti, sem a nyugati hadszíntéren, sem pedig délen. Éppen ezért próbálták meg őket ott tartani a szövetségesek minden áron amikor elkezdtek nagyon nyomulni '43-tól kezdve.

Tehát 1940. április 9-én Németország megtámadta a felkészületlen Norvégiát, és a Blitzkrieg itt is megtette a hatását. Alig 10.000 német katona vett részt a támadásban, ami később 25.000-re bővült, és alig több mint 2 hónap alatt elfoglalták az országot. A britek bár nagy nehezen győztek Narviknál, de végül kénytelenek voltak elvonulni. A norvég hadiflotta java része sajnos német kézbe került, a hatalmas kereskedelmi flotta viszont alaposan kivette a részét a szövetségesek segítéséből a világ minden táján. VII. Haakon királyt töbször is megpróbálták elfogni illetve megölni, de mindig kicsúszott a németek kezei közül, végül pedig az utolsó pillanatban Londonba menekült a kormánya java részével.

A német megszállással egy időben megszületett az ellenállás is, amit később MILORG-nak neveztek el, bár az ellenállás igen széleskörű volt a passzív ellenállástól a civil engedetlenségen keresztül a fegyveres ellenállásig és szabotázsakciókig. Kis szabotőrcsapatként indultak, de egy teljes értékű haderőként fejezték be a háborút, 40.000 taggal. A norvég spotter-ek (megfigyelők) segítettek elsüllyeszteni a Bismarck-ot és a Tirpitz-et, de ők maguk is jó néhány hajót süllyesztettek el vagy rongáltak meg – ezek közül a leghíresebb talán Roy Nielsen (MILORG) és Max Manus (Kompani Linge) akciója, az SS Donau és egy másik hajó leamortizálása 1945. január 16-án.

Norvégia ellenőrizhetetlen határait kihasználva megszámlálhatatlan embert csempésztek ki- és be, főleg Svédország és a Shetland-szigetek (Shetland Bus) voltak a két fő célpont, de a SzU is jelentős „forgalmat bonyolított”. Svédország csak a '80-as évek közepén hozta nyilvánosságra, hogy a határ mentén több „rendőrségi kiképző táborban” is képeztek norvég szabotőröket, összesen vagy 8000-et.

Összességében a leghíresebb norvég akció valószínűleg a Norsk Hydro nehézvíz-üzem kiiktatása volt, amiből mindig csak az utolsó, sikeres akciót említik, pedig nem az volt az első a sorban. 1942. október 19-én kezdődött az Operation Grouse (Nyírfajd-akció), amivel egy négy fős, SOE által kiképzett norvég kommandót dobtak le jó messze Vemork-tól, ahonnan síelve jutottak el a környékig hogy felkészüljenek. Ezt követte november 19-én az Operation Freshman (Újonc-akció), ami a nevéhez hűen balul sült el: 2 Halifax vontatott 1-1 Airspeed Horsa vitorlázót, de mindegyik lezuhant vagy hegynek csapódott. A személyzet legalább fele a balesetekben halt meg, a maradékot pedig a Gestapo vette kezelésbe. Akik azt is túlélték, azokat a Kommandobefehl alapján kivégezték. Ráadásul innentől a németek tudták hogy a szövetségeseket erősen érdekli a nehézvíz-programjuk, így felkészültek a további látogatásokra.

A négy norvég kommandóst viszont soha nem kapták el, ők a hegyi menedékükben zuzmón és mohán tengődtek karácsonyig, amikor is sikerült egy rénszarvast elejteniük. 1943. február 16-án további hat norvégot dobott le a RAF, akik sikeresen el is érték a négy társukat. Az üzemben a kezdetektől fogva volt egy informátor, így alapos terveik voltak. Viszont csak egyetlen, hosszú és jól őrzött hídon lehetett odajutni – leszámítva azt az utat amit a norvégok választottak: lemászni egy mély hasadékba, át a folyón, fel egy meredek domboldalon, követni egy vasútvonalat, majd bemászni egy kis kábelalagúton és egy ablakon keresztül. Mindezt a norvég tél közepén a hegyekben... Nem is találkoztak egyetlen őrrel sem.

Az egyetlen ember, akivel találkoztak az Johansen, a korosodó takarító volt, aki készségesen segített nekik, bár nem kis galibát okozott, amikor a robbantás előtt eszébe jutott, hogy nem találja a szemüvegét, és meg kellett azt keresni. Ez az akció teljes siker volt, egyiküket sem kapták el, pedig 3000 katona kereste őket. Hogy elejét vegyék a megtorlásnak, egy brit géppisztolyt hagytak a helyszínen, nehogy azt higgyék a németek, hogy norvégok voltak az elkövetők. Pár hónap múlva viszont az USAAF-nak kellett rommá bombázni a gyárat, mert a németek újra beüzemelték azt.

A norvég ellenállók java részét a SOE és az OSS képezte ki, de néhányan - főleg akik a Finnmark nevű területen tevékenykedtek - szovjet kiképzést és ellátmányt kaptak, némi kommunista ideológiával fűszerezve. Az ellátást mind a britek, mind a szovjetek a jól ismert és bevált konténeres megoldással biztosították amennyire lehetett, illetve az ellenállók annyit csempésztek be egyéb módokon is, amennyit csak nem szégyelltek. A múzeum tárlata egy szép kis szekciót szentel a csempészésnek, és a helyi előállításnak.

A 2. vh. egyik jól ismert fegyvere a Sten géppisztoly volt, ami annyira egyszerű szerkezet volt, hogy egy jobban felszerelt sufniban is elő lehetett állítani – a norvégok csináltak is belőle vagy 800-at. De a „muszáj nagy úr” elve alapján a legkülönfélébb lőfegyvereket eszkábálták maguknak. A hadianyagot viszont el is kellett rejteni, így gombamód elszaporodtak a rejtekhelyek, földbe ásott, kibélelt üregek, telepakolva minden földi jóval: fegyverek, lőszer, gránátok, dinamit, gyutacsok, rádiók, pénz, okiratok, egyenruhák, bármi ami csak az eszünkbe juthat. A szabotázsakcióknak viszont sajnálatos velejárója volt civileken való megtorlás, amihez a norvégoknak is volt „szerencséjük”.

Az ellenállók egyik legfontosabb feladata viszont a hírszerzés volt. Az országot június 9-én foglalták el végleg a németek, 10-én már forgalmazták is adásukat a briteknek az első hírszerző sejtek. Mivel rádió adó-vevőjük sem volt elegendő, így ebből is készítettek körülbelül nyolcvanat az évek folyamán. Az információtovábbítás leggyorsabb formája a rádiózás volt, de erre találták ki az okosok a rádiólokációt, amit mind a tengelyhatalmak, mind pedig a szövetségesek aktívan használtak. Számos norvég sejt vált a hatékony német rádiólokáció áldozatává, amelyekhez a durva alapadatokat néha a németországi, földi telepítésű állomások adták, majd onnan folytatták a mikrobuszba rejtett mozgó állomások.

Az információtovábbítás hagyományos formája az írás, ami viszont lassú, és jól el kell rejteni. Az emberi találékonyság viszont egyszerűen lenyűgöző. Amibe csak el lehetett rejteni valamit is, el is rejtették benne. Egy hasáb tűzifába egy kisebb könyv is belefér, vagy rengeteg egyéb irat, egy rádió, vagy pár rúd dinamit, sok lőszer stb. Egy cipő kivájt sarka, borotvahab tubusa, konzerv, egy könyv gerince, kenyér, krumpli, sütemény, a Stockholmba menő vonat vécélehúzó láncának a markolata, rozsdamentes acélból készített kúp (igen, az a kúp, ami a rektumba kerül beillesztésre), székláb – bármi, amiben volt, vagy kialakítható volt egy kis üreg. És a mikrofilmek jelentették az igazi kánaánt! Például előfordult, hogy az imént említett stockholmi vonat egyik vécéjében a tükröt tartó egyik csavar volt üreges.

A kontraszt kedvéért azért jegyezzük meg azt is, hogy körülbelül 50.000 norvég önkéntes szolgált a német hadseregben, főleg a Waffen-SS-ben a haditengerészetnél, de voltak a Luftwafféban és a Heer-ben is. A lakosság java része természetesen ellenállt a megszállóknak. Így vált gyakorlatilag lehetetlenné az iskolákban a náci ideológiai alapú oktatás. A rendőrök java része is engedetlen volt, viszont ezt idővel megelégelték a megszállók, és sokaknak lengyelországi internálás lett az ellenállás következménye.

A németek viszont több olyan szociális és gazdaságélénkítő programot is véghezvittek, ami széles támogatottságot élvezett. Érdekes kettősség ez... Norvégiával egy igazi, nagy hagyományokkal rendelkező germán országot csatoltak a Reich-hez. Ez a tomboló árja-elmélet miatt azt is jelentette, hogy több ezer norvég-német echte-árja gyereket "gyártottak" az öt év alatt, akiknek az élete a 2. vh. után finoman szólva nem volt felhőtlen, a norvég anyákról már nem is beszélve.

De ha már érdekes ellentétek: „A megszállás azt is eredményezte hogy kevés volt az élelem, ruha, lábbeli, lakás, fűtés, üzemanyag, alapanyagok, stb. ... A porciózásnak volt haszna is: az emberek nem tudtak többé dőzsölni, és a lakosok egészségi állapota egészen jó maradt. A cukorhiány azt jelentette hogy kevesebb volt a fogszuvasodás.”

Néhány további fénykép:

A teljes galéria megtekinthető itt.

Ajánlott:

http://en.wikipedia.org/wiki/Norwegian_Campaign
http://en.wikipedia.org/wiki/Occupation_of_Norway_by_Nazi_Germany
https://www.youtube.com/watch?v=kB5G8Ua3zp8 (Norvégia inváziója)
http://en.wikipedia.org/wiki/Norwegian_resistance_movement
http://en.wikipedia.org/wiki/Norwegian_Independent_Company_1
http://www.imdb.com/title/tt1029235/ „Max Manus – Man of War” című film
http://en.wikipedia.org/wiki/Max_Manus
Paul Brickhill „The Great Escape” című könyve és az azonos című legedás film
George Millar „A nagy lokátorháború” (The Bruneval Raid) című könyve
https://www.youtube.com/watch?v=nwbiRrVAJzw (The Saboteurs of Telemark)
https://www.youtube.com/watch?v=eBEKhpGQTYc (The Real Heroes Of Telemark)
http://fykse.dnsalias.com/bilder/peil/
http://www.snopes.com/military/monopoly.asp
http://www.escape-maps.com
http://news.bbc.co.uk/2/hi/programmes/correspondent/729902.stm