Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez hasonlóan, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar átírást használom, mellette a pinyin alak zárójelben szerepel az első említéskor. 

Az előző rész tartalmából: Feng Jü-hsziang kiűzi a Tiltott Városból az utolsó kínai császárt, Pu Jit – a mandzsúriai Csang Co-lin lesz Északkelet-Kína legerősebb hadura – Szun Jat-szen Pekingbe érkezik tárgyalni, de az kudarccal zárul – Szun halála – Csang és Feng harcából az előbbi kerül ki győztesen, megerősítve domináns pozícióját 

A tájékozódást segítő térképek ITT érhetők el. 

A Generalisszimusz útja a hatalomig (1925-1926) 

A keleti hadjárat

1925 elején, amíg Szun Jat-szen (Sun Yat-sen) a fővárosban, Pekingben haldokolt, délen hívei, a Nemzeti Párt (KMT, Kuomintang, Guomindang) tagjai harcot vívtak Szun régi ellenlábasával, a „Hakka Tábornok” néven is emlegetett Csen Csiung-ming (Chen Jiongming) hadúrral. A hadjáratot a whampoai kadétiskola feje, Csang Kaj-sek (Chiang Kai-shek) tábornok vezette, szovjet katonai tanácsadója pedig az a Vaszilij Blücher (más átírás szerint Bljuher) volt, aki később az első öt marsall között kapott helyet (1923-ban készült portréját lásd jobbra). Akárcsak a többi tanácsadó, ő is álnéven tartózkodott itt (az esetében felesége neve után „Galen” lett). Ugyan a tanácsadók vezetője a korábban bemutatott Mihail Borogyin volt, Blücher sokkal fontosabb szerepet játszott a későbbi eseményekben. Ebben közrejátszott, hogy jó barátságot kötött Csang Kaj-sekkel. 

1925 februárjában a nacionalista erők Blücher tanácsára megelőző csapást indítottak Csen erői ellen. A whampoai kadétok még nem estek át a tűzkeresztségen, és ez többször is megmutatkozott. Ho Jing-csin (He Yingjin) tábornok vezette az előőrsöt (jobbra), és amikor szovjet tanácsadója javaslatát megfogadva megmászta az összecsapás helyszínéül szolgáló vasútállomás melletti dombot, hirtelen elkékült, szemeit forgatta, lábai pedig remegni kezdtek. Csak az nyugtatta le, amikor a szovjet tanácsadó a vérhasa kúrálására fogyasztott kakaójával kínálta, és végül az összecsapást is megnyerték. A következő fiaskó egy szomszédos, hat méter magas fallal körülvett városban volt, amit Csang Kaj-sek szovjet tanácsadói javaslatára frontális rohammal készült bevenni. A támadás reggelén azonban menet közben kiderült, hogy az erre a célra szánt létrákat elfelejtették a kiosztani a katonáknak, és míg Csang az ágyúk mögött idegesen föl-le járkált, Ho tábornok egy bokor mögött kuporgott. Végül az egyik szovjet tanácsadó megmutatta, hogy tudják megmászni a falat puszta kézzel, és a város még aznap elesett. 

Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és a Trónok harca c. sorozatról szóló adások miatti hosszabb kihagyás után folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Ugyan a jövőben új munkahely miatti elfoglaltságok miatt nem tudok heti rendszerességű részeket ígérni, reményeim szerint hasonlóan hosszú hiátusra már nem kerül sor.

A fő részek mellett szinte már bizonyos, hogy a kiegészítő részekben bemutatásra kerül a nemi egyenlőség jegyében Ce-hszi (Cixi) anyacsászárné és a first lady, Szung Mej-ling (Soong Meiling), két meghatározó női személyiség élettörténete is. Mint eddig is, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar átírást használom, mellette a pinyin alak zárójelben szerepel az első említéskor. 

Korábban az északi hadurak torzsalkodásait, illetve a délen berendezkedő Nemzeti Párt, a Kuomintang (Guomindang) nehézségeit mutattuk be. A mostani rész újra visszatér északra, ahol megtörténik az utolsó békés, tárgyalások útján történő rendezési kísérlet észak és dél között, és a hadurak közötti megegyezés ismét rövid életűnek bizonyul. 

Az előző részek tartalmából: a cseli klikk legyőzi a fengtieni klikket – Cao Kun nyílt vesztegetéssel elnökké választtatja magát – kitör a második cseli-fengtieni háború – Feng Jü-hsziang puccsa – délen a Kuomintang harcol volt szövetségesével, a Hakka Tábornokkal – Csang Kaj-sek válik Szun Jat-szen jobbkezévé – megszületik a nemzeti-kommunista együttműködés, szovjet támogatás a Kuomintangnak 

A tájékozódást segítő térképek ITT érhetők el.

A hadurak alkonya (1924-26) 

A régi hibák orvoslása

1924. november 2-án Cao Kunt, aki ekkor már házi őrizetben volt, lemondatták az elnöki posztról és helyét Huang Fu, egy forradalmár múltú politikus vette át, egyértelműen a progresszív gondolkodású Feng Jü-hsziang (Feng Yuxiang, a „Keresztény Tábornok”), a Nemzeti Hadsereg (Kuomincsün, Guominjun) vezetőjének hatására. Ő törvénytelennek nyilvánította Cao elnöki mandátumát, miután azt nyílt vesztegetéssel szerezte meg. Feng ezután hozzálátott, hogy orvosoljon egy olyan problémát, amit már régen szeretett volna. Amikor 1917-ben rövid időre Pu-ji (Puyi) visszakerült a trónra, ő vezette a rojalisták leverésére küldött erőket, és már akkor azt tervezte, hogy kiűzi a Mandzsu-dinasztiát a Tiltott Városból, a mindenkori császár székhelyéről. Ekkor felettese, Tuan Csi-zsuj (Duan Qirui) még megakadályozta őt ebben, de most nem igazán tudta senki megállítani terve végrehajtásában. 

Kedves Hallgatók!

Negyedik részével, egyben podcastunk 44. epizódjával zárul ma le a Tűz és Jég világáról szóló adássorozatunk. Mint ahogy az előző rész leírásában utaltunk is rá, szükségesnek éreztük még egy utolsó, a 8. évad legnagyobb hibáit kiveséző adás felvételét, amely nem alaptalanul vágta ki a biztosítékot a sorozat nagyon sok kedvelőjénél.

„A Trónok harcára úgy fognak emlékezni, mint a Hindenburg léghajóra. Nem, mint az emberi elme és találékonyság egyik nagy vívmányára, hanem egy lángoló léghajó roncsaiként.” - YouTube-bölcsesség

Ez az idézet elhangzik az adásunkban is, és talán ez írhatná le a legjobban, hogyan is éreznek sokan a sorozat utolsó évada kapcsán. A Benioff & Weiss (vagy vérmérséklettől függően Dumb & Dumber) rendezőpáros szinte minden téren támadható döntéseket hozott, és hiába volt remek a színészi játék és a vizuális megvalósítás, sok rajongó nem tudta megbocsátani a gyenge történetet. Amelynek fordulatai ugyan Martinra jellemzők voltak (és mint kiderült, Bran koronázását pontosan ő kötötte ki feltételként), de a felépítésük teljesen hiányzott.

Kedves Hallgatók!

Harmadik részével, egyben podcastunk 43., és eddigi legnagyobb terjedelmű epizódjával folytatódik a Tűz és Jég világáról szóló adássorozatunk. Az előző részekben kiveséztük a világ felépítésével, illetve az államszervezettel, háborúskodással kapcsolatos kérdéseket, így a mostani adásban az univerzum egyik nagy talányával foglalkoztunk. Ők a Mások, a sorozat vizuálisan talán legikonikusabb szereplői, az emberek öt könyvön, illetve hét évadon keresztül gondosan felépített ősellenségei. Kik ők és honnan származnak? Mi lehet a céljuk, mi motiválja őket arra, hogy a Falon átkelve az élőkre támadjanak? Ki rejtélyes vezetőjük, az Éjkirály? Illetve írói szempontból miért is sikerült ilyen jól eltalálni őket?

Mivel a felvételre a 8. évad 4. rész megjelenése előtt került sor, ezt követően a résztvevők megfogalmazták elvárásaikat, elképzeléseiket az évad hátralévő részével kapcsolatban, a kritikai meglátásokkal sem spórolva. A Hallgatók azt is megtudhatják, kik a kedvenc szereplőink, és mi alapján tartjuk őket fontosnak, illetve érdekesnek a történet szempontjából. Végül az utolsó blokkban a sok vitát kavart 3. epizód, Deres ostroma kapcsán osztjuk meg gondolatainkat, katonai szempontból. Mit sikerült jól megvalósítani és mit nem? Mennyire hitelesek az ostromlottak által alkalmazott taktikák, mint a dothrakiak híres rohama a biztos halálba, a védelem nélkül hagyott ostromgépek és az utolsó pillanatban tüzelő íjászok? Végül azt is megosztjuk, milyen javaslataink lennének az ostrom hihetőbb, realisztikusabb megvalósítására.

Bár a témával való foglalkozást eredetileg ezzel az adással terveztük befejezni, az évad ezt követő részei körüli nagy vitákat látva a Trónok harca befejező epizódját követően még jelentkezünk egy adással, ahol a 8. évad 3. része utáni történésekkel, a sorozat lezárásával kapcsolatosan osztjuk meg gondolatainkat.

Kedves hallgatók! Folytatjuk beszélgetésünket a Tűz és Jég világáról, ezúttal katonai kérdésekkel. Arra keressük a választ, hogy miért tart évezredek óta a középkor Westeroson, és az ókor Essoson. Ismertetjük a két kontinens állam- és hadszervezeti rendszereit, azok működését. Hogyan, mivel vívják meg a hadviselő felek a háborúikat, milyen konfliktusok feszülnek a hatalom birtokosai között, ezek hogyan eszkalálódnak egy családi viszályból kontinens méretű háborúvá?

A sorozat és a könyvek hadi eseményeit biztonságpolitikai szempontból vizsgáljuk, kitérve a történelmi párhuzamokra. Ismertetjük a haderőnemeket - szárazföldi seregek, légierő és haditengerészet -, ezek szerepét és működését az egyes konfliktusokban. Szót ejtünk az erődítések, a hírszerzés és a mágia fontosságáról. Kitérünk arra, hogyan tudtak lelőni egy utasszállító repülőgép méretű sárkányt egyetlen ballisztával Dorne-ban, hová tűntek a csatahajók Daenerys flottájából, mire jó a futótűz egy csatában, miért védhetetlen Deres vára katonailag, és hány megatonnás hidrogénbomba szükséges ahhoz, hogy ledöntse a Falat.

Kedves hallgatók! Podcastunk előző adásában ígéretet tettünk arra, hogy a hadtörténelem és biztonságpolitika helyett többet foglalkozunk majd ezek megjelenésével a popkultúrában. Jelentős késéssel ugyan, de most erre kísérletet is teszünk a műsorban.

Idén tavasszal befejeződik a Trónok Harca a sorozat 8. évadával. Nagy várakozás előzi meg a finálét, ennek megfelelően folyamatosan nő az érdeklődés a Tűz és Jég világa iránt. A témára fókuszáló beszélgetés-sorozatunk első részében arra keressük a választ, hogy minek köszönheti a franchise hallatlan népszerűségét, és miért tetszik nekünk. Minek az apropóján foglalkozunk egy biztonságpolitikai blog keretében ezzel a fiktív univerzummal? Miért több a Trónok Harca, mint egyszerű médiatermék, és milyen hatással van a közéletre?

Részletesen foglalkozunk a popkulturális és történelmi előképekkel, bemutatjuk a kultúrák, a vallások, a mágia és hatalom működését. A kiterjesztett világ hasonlóságát és különbségeit az emberiség történelmével.

Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, ez pedig a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk következő része. Mint eddig is, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar átírást használom, mellette a pinyin alak zárójelben szerepel az első említéskor. 

Az előző részekben elsősorban az északi hadurakkal foglalkozott a sorozat, most pedig a déli, kantoni események kerülnek bemutatásra. Az 1917-ben itt alakult ellenkormány magát vallotta az igazi kínai kormányzatnak, ám ezt egyelőre egyetlen külföldi hatalom sem ismerte el. Egyedüli kivételt a Szovjetunió jelentett, amelynek segítsége nélkülözhetetlen volt az északi hadurak későbbi legyőzésében. Egyúttal ekkor kezdődött a sajátos viszony a Nemzeti Párt és a Kínai Kommunista Párt között, amely a szövetségtől az évtizedes polgárháborúig vezetett, és meglehetősen ellentmondásos volt. 

Az előző részek tartalmából: a cseli és fengtieni klikk legyőzik az anhuji klikket – a hadurak korának általános jellemzői – a legfontosabb hadurak életrajza – a cseli-fengtieni háborúk és a cseli klikk bukása 

A tájékozódást segítő térképek ITT érhetők el. 

Délen a helyzet változó (1918-1924) 

Visszatérés Kantonba

Miután Szun Jat-szen (Sun Yat-sen) 1918 áprilisában a déli hadurakkal való ellentétei miatt elhagyta Kantont, a sanghaji francia koncesszió területén telepedett le, és a főmarsalli egyenruhát tudósköpenyre cserélve politikai elképzelései és az elmúlt évek tapasztalatai papírra vetésével foglalatoskodott. Szun 1919-ben megjelent írásában magát egyfajta messianisztikus vezetőként pozicionálta, aki nemcsak egyesíti Kínát, de jelenlegi bajaira is megoldást talál. Ezzel összefüggésben a demokrácia bevezetését is későbbi időpontra tervezte, és kijelentette, hogy Kínának „politikai gyámságra” van szüksége, ami az egypártrendszer meglehetősen kreatív elnevezése. 

Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, ez pedig a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk következő része. Mint eddig is, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar átírást használom, mellette a pinyin alak zárójelben szerepel az első említéskor. A tájékozódást segítő térképek ITT érhetők el.

Az előző részek tartalmából: a cseli és fengtieni klikk legyőzik az anhuji klikket – a hadurak korának általános jellemzői – a legfontosabb hadurak életrajza

A vezércsel(i) (1920-1924) 

Szövetségesből ellenségek: Az első cseli-fengtieni háború

Miután Tuan Csi-zsuj (Duan Qirui) anhuji (Anhui) klikkje néhány nap alatt megsemmisítő vereséget szenvedett, 1920 júliusában a győztes koalíció erői bevonultak Pekingbe, és felosztották egymás között a területeket. Cao Kun tábornok, a cseli (Zhili) klikk vezetője (jobbra) az északi tartományok, egy másik cseli tábornok Közép-Kína, míg a fengtieniek (Fengtian) vezetője, Csang Co-lin (Zhang Zuolin) Északkelet-Kína vezetését kapta meg. Ez a helyzet azonban nem tartott túl sokáig. 

A legyőzött anhuji hadsereg japán fegyverzetének nagy részét Csang kaparintotta meg, és egyúttal a saját emberét neveztette ki a katonai rendőrség élére, amely újabb harmincezer embert jelentett a hadserege számára. Közép-Kínában Vu Pej-fu (Wu Peifu), Cao korábbi beosztottja és mostani szövetségese vette át a hatalmat. Csak egy szikrára volt szükség, hogy konfliktus robbanjon ki, és a pekingi kormány pénzügyi csődje 1921 novemberében pontosan ezt eredményezte. A csőd oka az volt, hogy a kormány nem tudott kölcsönhöz jutni a miniszterelnök és a pénzügyminiszter konfliktusa miatt: előbbi azonnal akarta az összeget, utóbbi azonban ragaszkodott a korábbi tartozások reorganizációjához. Csang a saját kincstárából adott pénzt a költségvetésnek, de ragaszkodott hozzá, hogy Liang Si-ji (Liang Shiyi) – Jüan Si-kaj (Yuan Shikai) egykori önjelölt császár egyik fő pénzügyi tanácsadója – legyen az új miniszterelnök. 

Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és ahogy a legutóbb ígértem, Kína modernkori történelmével foglalkozó kiegészítő sorozatunk jelentkezik egy új résszel. Mint eddig is, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar átírás szerepel, mellette a pinyin zárójelben az első említéskor.

A hadurak virágkorának általános bemutatása után érdemes közelebbről megnézni, kik is voltak egy évtizednyi kínai politika fő alakítói, honnan jöttek és milyen életutat jártak be, hogy válhatott belőlük Kína reménybeli következő katonai egyesítője. Nemcsak hátterük, de módszereik és céljaik is nagyon sokfélék voltak. Akadtak köztük kulik, szegényparasztok, banditák, de hivatalnoki vizsgát letett személyek és arisztokraták is. A korszakban működő katonai vezetők sajátosságát jelöli, hogy a japánból átvett csünfe (junfa) szót kezdték használni rájuk, és ez kizárólag rájuk alkalmazott, erősen pejoratív töltetű kifejezéssé vált. 

Az első Pejjang-hadurak – Cseli és Anhuj szülöttje

Jüan Si-kaj (Yuan Shikai), aki kiérdemelte a „Hadurak Atyja” nevet, a Peking környéki Pejjang (Beiyang) Hadsereg létrehozója és ura, 1912 és 1916 között Kína egyre növekvő hatalmú diktátorává vált. Az ő idején kerültek kinevezésre a hozzá hű tartományi katonai kormányzók (tucsün – dujun), akik egyre nagyobb befolyással bírtak az ország életére. Mikor aztán Jüan elhibázott lépéssel császárrá akarta magát nyilvánítani, nemcsak ellenségei keltek fel ellene, de hadserege is cserben hagyta, így „Kína erős embere” 1916-ban visszakozni kényszerült, majd néhány hét múlva megalázottan halt meg. 

Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, ez pedig a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk következő része. Mint eddig is, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar átírás szerepel, mellette a pinyin zárójelben az első említéskor. A tájékozódást segítő térképek itt és itt érhetők el.

A hadurak kora egy igen komplex időszaka a kínai történelemnek, így a sorozatban csak a legfontosabb események kerülnek bemutatásra, a regionális konfliktusok nem. Az északi és déli események jelentősen eltérnek egymástól, így azokat külön-külön dolgozzuk fel egészen az ún. északi hadjáratig, először az északi eseményekkel kezdve. A kiegészítő sorozat néhány része az itt ki nem bontott eseményekkel, a legfontosabb szereplőkkel és csoportosulásokkal fog majd foglalkozni, a fő részekkel váltásban. A mostani rész leginkább egyfajta általános áttekintésként szolgál, a későbbi események megértése céljából. 

Az előző rész tartalmából: a városi értelmiségiek létrehozzák az Új Kultúra mozgalmat – 1919. május 4-én kiderül a japánokkal kötött titkos egyezség, amiben kínai területről mondtak le kölcsönökért cserébe – Tömegtüntetések kezdődnek, megalakul a Május Negyedike Mozgalom – A kormány kénytelen engedni – 1920-ban az anhuji klikk katonáit megverik a rivális hadúri klikkek, a hadurak virágkora – 1921-ben megalakult a Kínai Kommunista Párt 

Virágozzék száz hadúr (1920-1928) 

A hadurak virágkorának jellemzői 

Az 1920-as anhuji-cseli háború utáni időszak, amelyet a hadurak virágkorának is nevezhetünk (angol nyelvterületen high warlordism), meglehetősen sajátos jellemzőkkel bírt. A hatalom teljes egészében a katonai parancsnokok kezébe került, akik a fegyverek erejével parancsoltak egy-egy területen; számukat ebben az időszakban 1300–2000 közé teszik. Csak Szecsuan (Sichuan) tartományban mintegy 500 fegyveres konfliktusra került sor 50 hadúr között húsz év leforgása alatt. Országos szinten öt vagy hat nagy, több százezer katonát mozgósító konfliktusra került sor. A hadurak igen változatos háttérrel rendelkeztek, és mivel a hadsereg Kínában mindig is a szegények egyik mentsvára volt kiszámíthatósága miatt, így nagy részük meglehetősen szerény helyekről indult. Akadtak köztük kulik, vízhordók, szegényparasztok vagy egykori banditák, de olyan tanult és a hivatalnoki vizsgát is letevő személyek is, mint Vu Pej-fu (Wu Peifu), aki Washingtont tekintette példaképének.