Hirdetés

"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Hirdetés

Facebook

Bullshit Hunting Season

Cikkek

  • KatPol Kávéház CI. - Cultural enrichmentŐszintén szólva tőlünk egy fejvakarásnál többre aligha futotta volna eddig, ha meg kell neveznünk akár egyetlen filmet is (vagy bármi mást), amely az amerikai FBI testületét mint egy...
  • KatPol Kávéház C. - Az afrikai magyar impexesKedves hallgatóink! A KatPol Kávéház a századik alkalomhoz - reményeink szerint - méltón egy különleges adással jelentkezik. Az eddig megszokottaktól eltérően nem egy filmet vagy sorozatot elemzünk,...
  • KatPol Kávéház LXXVI. - A Kőfal leomlikAz 1861-1865 közötti amerikai polgárháború az Egyesült Államok történetének egyik legfontosabb eseménye volt. Polgárháborúk akkor szoktak kitörni, amikor egy állam politikai csoportjai alapvető...
  • KatPol Kávéház LXVIII. - The high groundA kijelölt harcállásaikat az utolsó emberig rendületlenül tartó, és le végül sosem gyűrt kis helyőrségek nemcsak a népszerű történetírás, hanem utólag rendszerint a szelektív történelmi emlékezet...
  • KatPol Kávéház LX. - RaktárháborúHosszú, feszültséggel teli időszak után - amellyel részben már a perpillanat szünetelő kínai történelmi sorozatunkban is foglalkoztunk - 1937-ben nyílt háború tört ki a nemzeti Kína és az imperialista...

Címkék

1.vh (8) 18+ (1) 2.vh (90) afganisztán (53) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) amerikai polgarhaboru (5) argentína (3) atom (39) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (2) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (54) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (10) dánia (2) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (20) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (12) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (48) franciák (38) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (31) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (40) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (42) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (17) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (25) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (6) kémek (7) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (86) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (21) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (50) lengyelek (11) libanon (45) libéria (6) líbia (15) macedónia (3) magyarország (42) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (6) németek (55) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (3) olaszok (11) omán (1) örményország (5) oroszország (98) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (66) powerpoint (2) propaganda (65) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (14) repülőnap (3) róma (2) románia (6) spanyol polgárháború (3) sri lanka (13) SS (5) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (71) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (29) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (17) ulster (2) usa (165) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (24) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

A megaláztatás évszázada X.

2019.07.04. 08:34 Enz

Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és a Trónok harca c. sorozatról szóló adások miatti hosszabb kihagyás után folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Ugyan a jövőben új munkahely miatti elfoglaltságok miatt nem tudok heti rendszerességű részeket ígérni, reményeim szerint hasonlóan hosszú hiátusra már nem kerül sor.

A fő részek mellett szinte már bizonyos, hogy a kiegészítő részekben bemutatásra kerül a nemi egyenlőség jegyében Ce-hszi (Cixi) anyacsászárné és a first lady, Szung Mej-ling (Soong Meiling), két meghatározó női személyiség élettörténete is. Mint eddig is, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar átírást használom, mellette a pinyin alak zárójelben szerepel az első említéskor. 

Korábban az északi hadurak torzsalkodásait, illetve a délen berendezkedő Nemzeti Párt, a Kuomintang (Guomindang) nehézségeit mutattuk be. A mostani rész újra visszatér északra, ahol megtörténik az utolsó békés, tárgyalások útján történő rendezési kísérlet észak és dél között, és a hadurak közötti megegyezés ismét rövid életűnek bizonyul. 

Az előző részek tartalmából: a cseli klikk legyőzi a fengtieni klikket – Cao Kun nyílt vesztegetéssel elnökké választtatja magát – kitör a második cseli-fengtieni háború – Feng Jü-hsziang puccsa – délen a Kuomintang harcol volt szövetségesével, a Hakka Tábornokkal – Csang Kaj-sek válik Szun Jat-szen jobbkezévé – megszületik a nemzeti-kommunista együttműködés, szovjet támogatás a Kuomintangnak 

A tájékozódást segítő térképek ITT érhetők el.

A hadurak alkonya (1924-26) 

A régi hibák orvoslása

1924. november 2-án Cao Kunt, aki ekkor már házi őrizetben volt, lemondatták az elnöki posztról és helyét Huang Fu, egy forradalmár múltú politikus vette át, egyértelműen a progresszív gondolkodású Feng Jü-hsziang (Feng Yuxiang, a „Keresztény Tábornok”), a Nemzeti Hadsereg (Kuomincsün, Guominjun) vezetőjének hatására. Ő törvénytelennek nyilvánította Cao elnöki mandátumát, miután azt nyílt vesztegetéssel szerezte meg. Feng ezután hozzálátott, hogy orvosoljon egy olyan problémát, amit már régen szeretett volna. Amikor 1917-ben rövid időre Pu-ji (Puyi) visszakerült a trónra, ő vezette a rojalisták leverésére küldött erőket, és már akkor azt tervezte, hogy kiűzi a Mandzsu-dinasztiát a Tiltott Városból, a mindenkori császár székhelyéről. Ekkor felettese, Tuan Csi-zsuj (Duan Qirui) még megakadályozta őt ebben, de most nem igazán tudta senki megállítani terve végrehajtásában. 

Feng erői lefegyverezték a Tiltott Várost védő udvari katonákat, majd november 5-én Huang Fu ideiglenes elnök egyoldalúan módosította az 1912 óta a Köztársaság és a császár között életben lévő méltányos elbánás feltételeit. Ebben eltörölte Pu-ji császári címét, és a Köztársaság egyszerű polgárává nyilvánította, valamint kötelezte, hogy elhagyja a Tiltott Várost, ugyanakkor a császári magánvagyonhoz, illetve a Köztársaság által biztosított éves életjáradékhoz nem nyúlt hozzá. Az üzenetet kézbesítő katonaság három órát hagyott arra, hogy az udvariak kiköltözzenek, és amikor az időt próbálták húzni, Feng emberei a Tiltott Város ágyúzásával fenyegetőztek, és ez megtette a hatását. November 5. délutánján az utolsó kínai császár elhagyta a Tiltott Várost, ahová császárként már soha nem tért vissza. 

terkep_1926.png Kína belpolitikai helyzete 1924-ben

A kezdeti sokk után ismét fordult a politikai helyzet Északkelet-Kínában. Vu Pej-fu (Wu Peifu), a „Jáde Marsall”, a legyőzött Cseli (Zhili) klikk vezetője szabadon elvonulhatott belső Kínában lévő erőihez, míg a Mandzsúriát uraló Csang Co-lin (Zhang Zuolin) hadereje a legyőzöttek besorozását követően 80 ezer fővel gyarapodott. A háború igazi győztese nem Feng volt, hanem Csang, az „Öreg Marsall”, aki rövidesen elérte Huang Fu leváltását. Helyette a hadúri politika veteránját, az 1920-ban legyőzött Tuan Csi-zsujt tette meg politikai bábjává, aki a „Fővégrehajtó” ideiglenesnek hangzó titulusát kapta meg. Tuan nem bírt saját hadsereggel, csak néhány száz fős testőrséggel, így kinevezése a megmaradt Cseli hadurak megbékítését is szolgálta. Csang a katonák mellett megkapta a gazdag tengerparti területeket is, míg Fengnek a belső, fejletlen területek jutottak csak. 

Csang számos katonát küldött Pekingbe is, és az igen fontos közlekedési csomópontnak számító Tiencsinben (Tianjin) katonái feltartóztatták Feng erőit. Az ellentéteket tovább súlyosbította, hogy míg Csangot a japánok támogatták, addig Feng a szovjetektől kapott segítséget, a két ország pedig már régóta geopolitikai vetélytárs és ellenség volt a térségben. Ráadásul Csang gyűlölte a kommunistákat. Mindezek ellenére a béke egyelőre fent tudott maradni. 

A meghiúsult béke

A délen székelő Kuomintang-kormány feje, „a Köztársaság Atyja”, Szun Jat-szen (Sun Yat-sen) hivatalosan Csang Co-lin szövetségese volt, Feng pedig szimpatizált ügyével. Így már a Vu bukása utáni első napokban kereste velük a kapcsolatot, hogy az észak és dél között évek óta fennálló megosztottságnak véget vessenek. Szun novemberben előbb Japánba utazott, hogy megnyerje a vezetőik támogatását, és a közvélemény nagy ujjongással fogadta. Itt, nem túl nagy politikai érzékkel, Kobéban mondott beszédében a Szovjetuniót dicsőítette, amely „igyekszik elkülöníteni magát a többi európai fehér néptől”, és ezzel elérte, hogy még Tokióba se hívják meg. Bár néhány japán hivatalnokkal, és a befolyásos ultranacionalista csoportosulás, a Fekete Sárkány Társaság (Kokurjúkai, nevét az Amúr folyóról kapta) tagjaival találkozni tudott, üres kézzel kellett elhagynia a szigetországot. 

Az északiakkal tervezett találkozónak nem örült sem a Kuomintang balszárnya, se a kommunisták, akik nem akartak „engedményeket tenni az imperialistáknak”. A párt jobbszárnya pedig a szovjeteket dicsérő szavait utasította el nyíltan, azzal érvelve, hogy a szovjetbarátság kizárólag pragmatizmuson alapul, nem ideológiai alapú. Mindemellett éles kirohanásai a külföldi hatalmakkal szemben elérték azt is, hogy minden nagyhatalom ellene lobbizzon Pekingben, és felajánlják Tuannak a kormányelismerést, ha nyíltan megerősíti Kína elkötelezettségét az egyenlőtlen szerződések betartásában. Tuan, aki a konferenciát összehívta, Szun nélkül kezdte azt el, annak ellenére, hogy utóbbi december 4-én Tiencsinbe érkezett. Ezek a hibák azonban egy halálosan beteg embertől eredtek, aki már ahhoz is túlságosan rossz állapotban volt, hogy december 31-én a Pekingben őt fogadó tömeget üdvözölje. Január 26-án orvosi vizsgálat állapította meg, hogy végső stádiumban lévő májrákja van. A konferencia február 1-jén kezdetét vette ugyan, de érdemi előrelépés nem történt. 

funeral_of_sun_yat-sen_02.jpg

Vang Csing-vej (Wang Jingwei), a jóképű forradalmár a halálos betegségről szóló hír hallatán más vezetőkkel együtt Pekingbe sietett, ahol Vang megírta Szun politikai végrendeletét, amit utóbbi hosszas várakozás után, 1925. március 11-én halálos ágyán jóvá is hagyott. Másnap a „Köztársaság Atyja” meghalt, anélkül, hogy politikai céljait megvalósíthatta volna. Hívő keresztény volt, és ennek megfelelő temetést akart, de hívei közül sokan a kereszténységre, mint a nyugati hatalmak elnyomó eszközére tekintettek. Így végül kompromisszumos módon, március 19-én két temetést is tartottak: egy keresztényt a közeli hozzátartozókkal, majd a koporsóját átvitték egy másik helyre, ahol a politikai temetésére került sor, a szovjet nagykövet részvételével (fent). A szovjetek elismerésének mértékét mutatja, hogy az év október 7-én Moszkvában megnyitotta kapuit a Szun Jat-szen Kommunista Egyetem, amely egészen 1930 őszéig, a szovjet-kuomintang együttműködés végéig működött. 

Halálával nemcsak a déli Kuomintangban kezdődött meg a hatalmi harc, de egyúttal elveszett annak lehetősége is, hogy a két országrész ellentétjét békés, tárgyalásos úton rendezni tudják. 

Az utolsó nagy hadúri háború

majus_30-a_mozgalom_propaganda.pngA Feng és Csang közötti ellentétek dacára egyikük sem mert elsőként lépni. Csang, bár nem volt elkötelezett a belső-kínai ügyekbe történő beavatkozás mellett, végül hajlott arra, hogy katonái a rend helyreállításának örve alatt elfoglalják Sanghajt az 1925. május 30-i incidens után. (Itt a japán biztonsági erők a sztrájkoló kínai munkások közé lőttek, amit széles tömegmegmozdulások követtek. Jobbra egy propagandisztikus ábrázolás látható, ahol a tőkések és a hadurak együtt nyomják el a munkásokat.) A háborút végül a Nankingot uraló Szun Csuan-fang (Sun Chuanfang) robbantotta ki, aki úgy érezte, Kiangszu (ma Csiangszu, Jiangsu) tartomány őt kéne, hogy illesse. Csapatai október 13-án támadták meg Csang erőit, és Szunt támogatta a sorait rendező Vu Pej-fu is. Feng (akit gyakran becéztek „Áruló Tábornokként” is) azonnal meglátta a kínálkozó alkalmat arra, hogy egy gyors hátba döféssel elvágja Csang erőit Mandzsúriában lévő hátországuktól. 

zhang_xueliang.jpgCsang erői súlyos vereséget szenvedtek elnyúlt utánpótlási vonalaik miatt, és kénytelenek voltak visszavonulni a Jangce folyótól északra, Feng pedig a szövetség bebiztosítása érdekében megkapta Tiencsin felügyeletét. Ő azonban már megegyezett Csang egyik legtehetségesebb tábornokával, Kuo Szung-linggal (Guo Songling), aki november 22-én fel is lázadt, azzal a céllal, hogy lemondassa az „Öreg Marsallt” fia, Csang Hszüe-liang (Zhang Xueliang), az „Ifjú Marsall” javára (jobbra). A támogatására küldött Kuomincsün-erők december elején Tiencsin térségében csaptak össze a mandzsúriai katonákkal. 

Kuo közel állt ahhoz, hogy bevegye Mandzsúria központját, Mukdent, a japán helyőrség azonban Csang oldalán beavatkozott a küzdelembe, és december 23-án szárnyát meglepetésszerű lovasroham érte, ami megtörte az ostromot. Kuot elfogták, és másnap ki is végezték, feleségével együtt. Az „Öreg Marsall” tulajdon fiának is golyót szánt a felkelésben való részvétele miatt, de bizalmasai végül lebeszélték erről. Ugyanezen a napon a Kuomincsün nagy áldozatok árán elfoglalta Tiencsin városát. 

Vu Pej-fu most az őt harctéren legyőző ellenfele, Csang Co-lin mellé állt, mivel az őt eláruló „Keresztény Tábornok” iránti gyűlölete sokkal nagyobb volt, és erői Csangéval együtt immár többszörös túlerőben voltak. Januárban Feng minden posztjáról lemondott, a Kuomincsün vezetését egyik beosztottjára hagyva, majd a Szovjetunióba utazott. Március 20-án a Nemzeti Hadsereg kénytelen volt feladni Tiencsint (lent) és a megmaradt 100.000 védő Pekingbe vonult vissza. 

guominjun_tianjin_1927.jpg

Az ismeretlen Tienanmen téri mészárlás

Március 18-án Pekingben egy megmozdulásra került sor, miután a mandzsúriai erőket támogató egyik japán hadihajó ágyúzta Tiencsint, megsértve ezzel a Kínára vonatkozó egyezményeket. A tüntetők a Tienanmen (Tiananmen) Kapuhoz vonultak, egyik hangadójuk a Pekingi Egyetem könyvtárosa, a Kínai Kommunista Párt egyik alapítója, Li Ta-csao (Li Dazhao) volt. A tér az 1919-es május 4-e mozgalom óta volt a radikális diákság gyülekezőhelye, amelyet az 1925. május 30-i események után tartott megmozdulás is megerősített. A túloldalán lévő kormányzati központban – a most ott található hatalmas betonplaccot csak Mao idején alakították ki, nagy részén korábban paloták álltak – tartózkodó Tuan elnök megijedt a felvonuló tömegtől, így a katonai rendészetet rendelte ki feloszlatásukra. A katonák tüzet nyitottak, aminek eredményeként 47 halott és 200 sebesült maradt a téren, maga Li Ta-csao is megsérült.

tienanmen_meszarlas.jpg 

Tuan sietve igyekezett elhatárolódni a történtektől, és személyesen kereste fel a teret, ahol térdre ereszkedett a halottak előtt. Alig egy hónap múlva, április 20-án azonban lemondani kényszerült, miután se Feng, se Csang nem támogatta tovább. Ebben a döntésben az incidens aligha játszhatott szerepet, sokkal inkább Tuan kompromisszumos jelölt voltából, és állandó politikai machinációiból eredt az, hogy eltávolították a hatalomból.

Április 16-án a Kuomincsün kiürítette Pekinget, és a Nemzeti Hadsereg a Nankou-hágónál vetette meg a lábát, ahol négy hónapig tartották fel az ötszörös túlerőben lévő ellenséget. Állásaikat akkor voltak kénytelenek feladni, amikor Jen Hszi-san (Yan Xishan), a „Mintakormányzó” is megtámadta őket, attól tartva, hogy tartományán, Sanhszin (Shanxi) keresztül próbálnak meg visszavonulni, vagy pedig egyenesen „ottfelejtik” magukat. A nyomás alatt a Kuomincsün visszavonulni kényszerült, és teljesen kiszorult a központi területekről. Majd csak a következő, 1927-es évben vált újra tényezővé az észak-kínai politikában.

Csang Co-lin ugyan győzelmet aratott, de a folytatásban senki sem volt biztos. Ekkorra a déli Koumintang rendezte sorait, és alig három hónappal később kezdetét vette az északi hadjárat, amely véget vetett a hadurak virágkorának, és ha csak papíron is, de egy lobogó alatt egyesítette újra Kínát. 

Folyt. köv. 

Felhasznált irodalom:

·         Jack Gray: Rebellions and Revolutions. China from the 1800s to the 1980s. Oxford University Press, New York, 1990.

·         Jonathan Fenby: Chiang Kai-shek. China’s Generalissimo and the Nation He Lost. Carroll & Graf, New York, 2005.

·         Jonathan D. Spence: The Search for Modern China. W. W. Norton & Company, New York, 1990

·         Philipp Jowett: China’s Wars. Rousing the Dragon 1894-1949. Osprey, 2013.

·         Pu Ji: Az ​utolsó kínai császár voltam. Láng, Budapest, 1989.

·         Tjio Kayloe: The Unfinished Revolution. Sun Yat-Sen and the Struggle for Modern China. Marshall Cavendish International, 2018

1 komment


| More

Címkék: kína puccs hadsereg a politikában

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr7714925078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fredddy 2019.07.08. 14:00:41

Csak most olvastam, de nagyon örülök, hogy folytatódik ez a sorozat.
süti beállítások módosítása