Románia második világháborús részvétele aligha van a közérdeklődés homlokterében idehaza. A románok elég erőteljesen ellenérdekeltek voltak a magyar célokkal, még ha velük egy szövetségesi rendszerben is léptünk hadba 1941-ben. Románia ekkori (hivatalos megnevezés szerint is) vezetője (Conducător), Ion Antonescu marsall a Szovjetunió támadás előtti hónapokban jutott hatalomra, miután a kicsapongó életéről hírhedt Károly király külföldre menekült.

„Mi is ott leszünk a végső csatában, / Én és a többi vörös magyarok / Kik elhulltunk, de a vörös szabadságnak / Ujra életet Ti, Ti adjatok.” – így zárta 1919 júniusában az omszki börtön falára írott versét ⁠Ligeti Károly⁠ forradalmár újságíró-költő, a bolsevikokhoz csatlakozott hadifoglyok (saját meghatározásukkal élve „katona-internacionalisták”) helyi szervezetének elkötelezett vezetője, mielőtt a fehérgárdisták 150 társával együtt kivégezték. A dolgozó emberiséget üdvözítő végső harc, mint tudjuk, végül nem jött el, de biztosak lehetünk benne, hogy ellenkező esetben a vörös magyar kontigens bizony szép számmal képviseltette volna magát a csatasorban. A dualista állam hadseregének orosz/keleti fronton (mellesleg kiugróan magas arányban) fogságba esett katonái közül ugyanis a magyar nemzetiségűek annyian csatlakoztak a kommunistákhoz, hogy Szabó Miklós politikus-történész szellemes ⁠megállapítása ⁠szerint „az orosz polgárháború első éve részben idegen pályán megvívott cseh–magyar háború volt”, mivel abban az időszakban a Vörös Hadsereg felét(!) volt magyar hadifoglyok alkották.

"A hűség a becsületem" - a nemzetiszocialista Védőosztag jelmondata a piac kemény viszonyai között élő könyv- és lapkiadók, és az állítólagos barna veszedelemre fixálódott újságírók együttes erőfeszítéseinek hála már egy jó ideje a szélesebb közönség előtt is valószínűleg ismert. Azt viszont már bizonyára jóval kevesebben tudják, hogy az SS nem a kezdetektől fogva használta azt, hanem 1931-ben adományozta nekik Vezérük az elismerése jeléül.

Kedves közönség! Podcastunkban ezúttal a Blokád című, 2022-ben megjelent magyar filmet elemezzük. Tágabb régiónk múltjával legutóbb a Nem hagytak nyomokat című lengyel filmmel kapcsolatban foglalkoztunk, most azonban inkább hazai vizekre evezünk. Ott a film az éppen válságban lévő szocializmus világába engedett betekintést, a mostani filmünkben pedig abba a pillanatba láthatunk bele, amikor az ország hirtelen megértette: nem lesz kolbászból a kerítés a rendszerváltás után sem. Az első demokratikusan megválasztott kormánynak és annak vezetőjének, Antall Józsefnek szembesülnie kell az előző rendszertől megörökölt negatívumokkal, hogy az ország eladósodott, az államkasza üres, a mozgásterük pedig szűkös, miközben az Öböl-háború miatt megemelkedett a kőolaj világpiaci ára. A kormány, más lehetősége nem révén, drasztikusan megemeli az üzemanyag árakat, aminek hatására a taxisok megbénítják az egész ország közlekedését.

A spanyol polgárháború immár visszatérő témává vált nálunk (lásd az 53. adást). Sokan mindössze néhány mondatban leírják a konfliktust, mint a világháború egyik előjátéka, miközben az igencsak összetett volt, mind indokait, mind szereplőit tekintve, és a mai napig tartó hatásokkal bír, nemcsak Spanyolországban. Ezért is örültünk meg a német köztévé, a ZDF négyrészes, Netflixen is megtekinthető (eredetileg 2017-es) dokumentumfilmjének, ami Az Igazság Francoról (Die Wahrheit über Franco) címet viseli.

Aztán elkezdtük nézni…

Erről szól a KatPol Kávéház 82., egyben a 2022-es évet örömmel búcsúztató adása.

Podcastunk eddigi leghosszabb epizódját tárjuk ma a kedves közönség elé. Vendégünk a Spacejunkie nevű, űrutazással és űrkutatással foglalkozó, magyar nyelvű Youtube-csatorna egyik alapítója és szerkesztője, Nagy Szabolcs. Mivel nemcsak a meghívásunkat fogadta el, hanem azt is szívesen vállalta, hogy ajánlót ír, ezennel át is adjuk neki a szót.

* * *

Nagyon izgalmas kérést kaptam a KatPol csapattól pár hónapja. A For All Mankind c. sorozatot tervezték
részletesen átbeszélni, elemezni és szóltak nekünk, a Spacejunkie csapatnak, ha van kedvünk, csatlakozzunk. A válaszom röviden az volt, hogy “Naná!” - ugyanis hatalmas rajongója vagyok a sorozatnak. A csatornánkon rendszeresen foglalkozunk élő rakétaindítások közvetítésével, valamint elemezzük a világ rakétaiparának múltját, jelenét és jövőjét. Emiatt nagyon közel érzem magamhoz a For All Mankind sorozat alternatív valóságát, egy elképzelt, lehetséges, alternatív jövőt, melyben nem az Egyesült Államok nyeri az űrversenyt.

Elképzelhető, hogy a rendőri brutalitás miatti Egyesült Államokbeli sorozatos közelmúltbeli botrányok, tüntetések az atlantista hatalmi tömbön belül egyértelműen érvényesülő amerikai kulturális befolyás (tulajdonképpen inkább hegemónia) folyományaként még a lengyel filmművészetre is hatással vannak? Első hallásra nem tűnik valószínűnek, de kizárni semmiképpen nem lehet, mivel például ez a szomorú témája a Nem hagytak nyomokat (Żeby nie było śladów) címmel tavaly megjelent, és (korlátozott mértékben ugyan) Magyarországon is bemutatott mozifilmnek.

A közelharc-jelenetekkel, látványos pirotechnikai és különleges effektekkel teletűzdelt akciófilm nem kifejezetten az a műfaj, amely pl. itt Közép-Európában elfogadottnak számít a nemzeti függetlenségi harc hős mártírjainak ábrázolásakor. Elvégre ebben az esetben a téma komolysága megköveteli, hogy a sekélyes, hatásvadász, esetleg a komolytalanságig irreális és frivol ábrázolásmódtól szigorúan tartózkodni kell, nemde? Nos, a délkelet-indiai Haidarábádban például biztosan nem így gondolkodnak. Ebben a pezsgő életű metropoliszban, melyről igazság szerint eddig mi speciel nem is hallottunk, országszerte ismert, és termékeit telugu nyelven forgalmazó filmipari szektor virágzik, mégpedig annyira, hogy meg is különböztetik a Mumbai városával és a hindi nyelvvel azonosított, bizonyára sokkal ismertebb Bollywoodtól.

A római történelem legnagyobb érdeklődésre számot tartó és legnépszerűbb korszaka a Köztársaság válságának időszaka, amikor olyan nagy személyek küzdöttek a hatalomért, mint Caesar, Pompeius, Brutus, Augustus és Marcus Antonius. A szentimentálisabbak Kleopátra különböző szerelmi afférjait is felidézhetik a kor hallatán. Mindezt mutatja be fiktív elemekkel vegyítve, „alulnézetből” az HBO Róma című sorozata, amelynek két évada 2005-2007 között jelent meg. Erről a sorozatról és a korszakról szól podcastunk aktuális adása.

A Római Köztársaság válsága bőséges anyaggal szolgáltat a szórakoztatóipar számára, Spartacus felkelésétől kezdve Marius és Sulla harcán át egészen a két triumvirátusig és az Augustus vezette principatus megszületéséig. A Róma sorozat Caesar galliai hadjáratának végén, az alesiai győzelem után veszi fel a fonalat és egészen addig tart, míg Augustus Róma megkérdőjelezhetetlen urává válik, puha egyeduralmával véget vetve az addigi belharcoknak és káosznak.

Különösebb hadművészeti ismeretek nélkül is könnyen belátható bárki számára, hogy az ellenséges túlerő szorításában, de ennek ellenére rendezetten, ütemezve végrehajtott visszavonulás az egyik legnehezebb feladat, amit egy katonai alakulat megkaphat – főleg akkor, ha az időjárási és terepviszonyok lényegében az elképzelhető legrosszabbak, és első lépésként bekerítésből kell kitörni. Ilyen rendkívüli kihívás elé néztek a koreai háborúban, a Csoszin-víztározónál vívott csata utolsó szakaszában az amerikai ENSZ-csapatok – az 1. tengerészgyalogos hadosztály, illetve a szárazföldi hadsereg kisebb csatolt egységei – 1950 decemberében.

Hatalmas erőfeszítésük, a fegyvernem évszázadok óta ápolt étoszának megfelelően, sikerrel járt, de ez sem változtathatott a kínos tényen, hogy ezzel egy dicstelen, illúzióromboló és általános visszavonulásban vettek részt (útvonalukat térképen ábrázolva lásd itt), ami speciel Hungnam kikötőjében több mint 100 ezer ENSZ-katona evakuációjával ért véget. Természetesen mindez csak erősítette a koreai háború otthon elfeledett mivoltát a későbbiekben. A szellemes hadosztályparancsnokban mindenesetre – várható módon – akadt annyi büszkeség, hogy elutasítsa a „visszavonulás” szó használatát.