Az ukrán hadsereg látlelete

Az előző részben az ukrán hadiipar szovjet örökségével, a rendszerváltás hozta új helyzettel, az ukrán fegyverexport fő irányairól volt szó. Vessünk egy pillantást a belső piacra is, illetve, elvileg az iparág létjogosultságát igazoló felhasználóra, az ukrán hadseregre.

Avagy Charles W. Freeman tragédiája. Az említett úriember egy amerikai diplomata, szókimondó, realista, több mint 40 év külügyi tapasztalattal, folyékonyan beszél kínaiul, franciául, spanyolul és elboldogul az arabbal is. Volt már nagykövet Szaúd-Arábiában és mindig is forszírozta, hogy az Egyesült Államok jó kapcsolatokat alakítson ki az arab államokkal és Kínával. Ez idáig szép, de senkit sem érdekelne, azonban nemrég őt választották ki, mint a Nemzeti Hírszerzési Tanács (NIC) leendő elnökét (ami egyben a legmagasabb pozíció az amerikai hírszerzésben). De még nem is ez kavarta fel a port, hanem, hogy az izraeli lobby akcióba lépett Freeman elkaszálásáért, és addig fúrták, míg végül kénytelen volt visszaadni a megbízást. (folyt.=>)

Bemelegítésképpen...

 A 2008. áprilisi bukaresti NATO csúcs apropóján az ukrán politikai elit nyugatos aspirációi újra a figyelem középpontjába állították az országot. Ezek után jött a 2008. decemberi MAP elutasítás, amely már nem jelentett szenzációt, hiszen mindenki - valószínűleg az ukrán kormányzat is - tisztában volt vele, hogy ez fog történni, mert az amerikaiak jó előre megalapozták a helyenként elejtett, erre utaló nyilatkozataikkal. A 2004 őszén-telén lezajlott „narancsos forradalom” után az ukrán politikai elit nacionalista-nyugatorientált része igyekezett felrúgni azt az egyensúlypolitikát, amit a korábbi elitek folytattak és huszáros rohamban próbálta véghezvinni az ún. "jevrointegráciát", vagyis az euroatlanti integrációt.

A jelenleg dúló gazdasági válság bizony igen kellemetlenül érinti kis hazánkat is, hiszen egyre durvább visszaesést jósolnak nekünk, és mostanra már kvázi leprás nemzet lettünk Európában. De nem csak a pannon puma fordult fel, más, komolyabb nemzetgazdaságok is gyengélkednek, köztük Németország is. Na és mire költik a jó germánok a gazdaság fellendítése érdekében a drága pénzt? 13. havi nyugdíjra? Szocpolra? Frászt, a hadseregre! (folyt. =>)

by 5.g / balkanfanatik / Rammjaeger83 / SchA 

A hónapok múlásával bizony eljött az ideje, hogy a KatPol Blog lapjain - a tavaly indított hagyományt követve - szemügyre vegyük, mit is kínál háborúk frontján az új év. Január vége óta búcsút inthettünk a patkány évének, s immáron az ökör kíséri utunkat. Ez így legalább olyan jól hangzik mint a tavalyi rágcsáló, a neves kutató, Dr. Wik E. Pedia meglátásait alapul véve azonban az ökör ideje közel sem olyan ígéretes katonai vonatkozásban, mint azt a patkányról olvashattuk. A legfontosabb idei események leltáránál éppen ezért semmi sem bizonyítja jobban a kínai horoszkóp bullshit voltát. 2009 - mint a történelem minden eddigi éve - bőkezűen bánik a biztonságpolitikai látnivalókkal, melyekből szigorúan szubjektív alapon szedtünk csokorba párat. A bőséges mondanivalóra tekintettel két részesre gyarapodó év eleji számvetésünk első részében tehát az alábbi térségekre vetnénk egy-egy pillantást: 

Irak
Libanon
Balkán
Mexikó
Kolumbia
Venezuela

Kevés város büszkélkedhet olyan színes egyéniségű polgármesterrel, mint Moszkva: Jurij Luzskov igazán figyelemreméltó ember. 

Egyszerű család sarjaként született 1936-ban: apja asztalos volt, anyja pedig egy fűtőházban dolgozott. Hárman voltak testvérek, így a szülők alacsony fizetése miatt meglehetősen sokat szenvedtek a szegénységtől. Egy fából épült moszkvai bérház földszintjén tengették mindennapjaikat. A három fiúnak egyetlen kiszuperált kabátja volt, amit még édesapjuk hozott haza a háborúból. Később a Gubkin Olaj- és Gázipari Főiskolán tanult, 1958-ban pedig diplomát is szerzett itt. Az remélte, az olajiparban tud elhelyezkedni, ehelyett azonban a műanyagiparba került. Mindazonáltal itt sem dolgozott rosszul: ugyan csak 1968-ban lépett be a Pártba, 1974-ben már a Vegyipari Minisztérium tervezőigazgatója lett. Itt kezdett eltávolodni a szocializmus eszméjétől, hiszen immár belelátott a termelés és a kutatás hiányosságaiba, problémáiba.

A blogon néha nem árt vidámabb eseményekről is beszámolni, ezért a Katpol - a magyar médiában valószínűleg elsőként - örömmel jelenti be, hogy február 22-én Abu Dhabiban kezdetét vette a világ egyik legnagyobb fegyverkereskedelmi expója, a kilencedik International Defence Exhibition and Conference, vagyis az IDEX! Ez az egyik olyan legendás fegyverfesztivál, ahova minden rendes háborús fan el szeretne egyszer jutni az életében, egy katonai Disneyland ahol végtelen mennyiségben folyik a pezsgő és a kenőpénz, miközben a bemutatótéren MBT-k parádéznak. (folyt.=>)

Mivel célszerűnek tartjuk a hozzánk közeli régiók, Közép- és Kelet-Európa, a Balkán, illetve a tőlünk nem is olyan távoli posztszovjet térség megismerését, blogunk ismét új sorozattal jelentkezik, melynek neve egyszerűen "Kelet-Európa" lesz. E rész karakterébe tartoznak majd az említett (egyébként viszonylag tág, de csak részlegesen ismert) régió biztonságpolitikai, társadalmi aspektusai, olyan kérdések, melyek vagy földrajzilag, vagy hatásukat illetve aktualitásukat tekintve igen közel állnak hozzánk. Nyitó cikkünkben kissé rendhagyó módon egy, nem éppen a szűken vett kelet-európai régióba tartozó  térségre fókuszálunk, mely azonban az utóbbi pár évben igen nagy érdeklődést váltott ki régiónkban is, ez pedig Közép-Ázsia.

Ha a Nabucco szóba kerül, állandóan jön a kérdés, hogy honnét lesz bele gáz? A legtöbbször Közép-Ázsiára mutogatnak, erre a földrajzilag nem túl távoli, de mégis zárt  és kevéssé ismert régióra, ahol az elmúlt években újra kopogtattak a kérők a földgázipar ajtaján, és az itteni országok igyekeztek is az érdeklődést fenntartani, egyelőre úgy tűnik, sikerrel. Berdimuhammedov türkmén elnök (elődjéhez hasonlóan) 2007-ben világgá is kürtölte, hogy "van elég gáz mindenkinek!" Noha a térségbeni gáztartalékok valóban figyelemreméltóak, az ilyen kijelentések értelmét az utóbbi évtizedben többször kétségbe vonták.

"Wars of perception, and information dominance, cannot be won by demonizing an opponent, claiming a war is just, or making vague statements about one’s own military restraint." - A. Cordesman

Lassan egy hónapja, hogy véget értek a nagyszabású izraeli műveletek Gázában, habár szórványos bombázás és rakétázás még mindig előfordulhat a környéken. Időközben a Kadima, élén Livnivel, megnyerte a választásokat, a Knesszet jobbra tolódott - várjuk a prominens értelmiség szónoklatait a barna esőről, mely a Szentföldet áztatja :) -, és az égvilágon semmi nem oldódott meg a sarokba szorított palesztin lakosság helyzetével kapcsolatban. Azonban most, hogy a fehér foszfor füstje eloszlott a csatatérről, itt az ideje átfogóbban is kivesézni a 2008-2009-es gázai háborút.

„Old school” – gondolom sok olvasónk hallotta már ezt a kifejezést. Kb. annyit tesz: jól bevált módszereket alkalmazó; konzervatív; régi vágású. Főleg néhány rockzenészre szokás ráhúzni ezt a jelzőt, de megmondom én, hogy ki ma az igazán „old school”: Srí Lanka kormánya, amely a jelek szerint a szigetország egykori gyarmatosítói, a britek stílusában kíván végső vereséget mérni a Tamil Tigrisekre (LTTE). (folyt=>)