Egy rövid hír a magyar külügy háza tájáról, ami mégse sikkadjon el a BHS2 kommentek között, meg amúgy is keveset foglalkozunk kis hazánk dicső kül- és biztonságpolitikájával. Szóval az örömhír: Göncz Kinga Genocídium névvel népírtás-ellenes központot hozna létre Budapesten. (folyt. =>)

"The Georgians must have been smoking crack and watching 1930s-era German propaganda films when they concocted this little stunt of theirs."

(forrás a cikk végén)

Lehet, hogy sokaknak nem tetszik, de tény, hogy az oroszok visszafogottan és szervezetten vívták a háborút, különösen a múltbeli teljesítményük tükrében (pl. Afganisztán), míg a grúzok csapnivalóan harcoltak, amikor egy konvencionális erővel kerültek szembe a dél-oszét milícisták helyett. Érdemes egyébként elgondolkodni, hogy Szaakashvili mire számított  - nem  fognak beavatkozni az oroszok? Olyan nincs, hogy egy hadművelet során nem készül fel az ember, hogy bekövetkezik valami gebasz, hanem csak és kizárólag a legoptimistább lehetőségre számít. Ez nem katonai tervezés, ez idealista ábrándozás. Ha meg minimálisan is belegondoltak, hogy egy-két orosz tank mégis csak át fog csusszanni a Roki alagúton, belerondítva a grúz Blitzkrieg közepébe, akkor nem kellett volna jobban felszerelni az egységeket tankelhárító eszközökkel, kiépíteni egy védelmi vonalat Goritól északra, etc., arra az esetre, ha netán, NETÁN mégis balul ütnének ki a dolgok?

Jelen esetben nem az Egyesült Államokról lesz szó, sőt! Még augusztus 6-án történt, hogy Mauritániában egy vértelen puccs letaszította a demokratikusan megválasztott elnököt, Sidi Ould Cheikh Abdallahi-t, akinek a helyét most egy katonai junta vette át. Igen ám, de ez sokaknak nem tetszett, sem a már említett USA-nak, sem ... az al-Kaidának! (folyt.=>)

Amikor 1914-ben felálltak egymással szemben Európa országainak csapatai, hogy megvívják a XX. század egyik legszörnyűbb háborúját, szinte mindegyiküknek igen hamar számos téren kellett súlyos fiaskóval szembesülniük. Nem következett be a mindenki által hőn áhított villámháborús győzelem, nem lehetett a harcokat olyan gyorsan "letudni", mint a legutolsó komolyabb európai háborúban, 1870-71-es porosz-francia háborúban. Sőt, a térben oly távoli orosz-japán háború  (1904-05) számos tanulsága előjött például a mind jobban megjelenő haditechnikai fejlődés kapcsán (a defenzív hadviselés eszközeinek viszonylagos fejlettebb volta például a géppuskák magas száma és ennek következtében a veszteségek korábbiakhoz képest való megtöbbszöröződése). Bár utóbbi tény minden államot érintett, a francia hadsereg (többi társához hasonlóan) nemcsak a porosz–francia háború korának poroszok számára nyerő offenzív harcmodorát akarta újra alkalmazni, de szinte ugyanazokban az öltözetekben is vonult a harcmezőre, melyeket a majd’ fél évszázaddal korábbi konfliktusban viseltek katonái. A sötétkék kabát (capote) és a vörös nadrág  színkombinációban virító katonák támadása (már önmagában is, ha a ruhákat nem is vesszük figyelembe) a géppuskákkal megerősített német állások ellen enyhén szólva botorság volt – az eredményt el tudjuk képzelni. "Angyalbőrben minden kicsit más" c. sorozatunk, egyenruha-történeti barangolásunk második eleme a francia hadsereg vörös nadrághoz és színes öltözetekhez való hosszú-hosszú és tragikus ragaszkodása lesz.

A mai napon 7 éve, hogy néhány(19) terrorista kivételesen kreatív módszerekkel ledöntötte a World Trade Center ikertornyait és a Pentagon egyik oldalát. A 7 éve történtek mára beépültek a populáris kultúrába, és számtalan, érdekesebbnél érdekesebb elmélet született, hogy miért NEM az al-Kaida felelős minden idők legnagyobb terrortámadásáért, főleg az utca emberétől. Hogy ezek a gondolatok milyen népszerűek, arról az al-Jazeera eme cikkéből lehet némi fogalmunk. (folyt.=>)

A KatPol Blog rendületlenül folytatja heroikus küzdelmét a biztonságpolitika szféráit behálózó emberi hülyeség ellen. Az előző időszak sikerére való tekintettel e harcban továbbra is számítunk olvasóink becses közreműködésére. Ezennel ünnepélyesen útjára indítjuk hát a Bullshit Hunting Season soron következő fordulóját, jelentősen kibővített vadászterülettel és megújult értékelési rendszerrel.

Van egy ország,... és van a vihar előtti csend - Irak mostanában már ritkábban kerül a címlapokra, de még így is frekventált helye van a sajtóban az időről-időre bekövetkező véres terrortámadások miatt, és persze az amerikai elnökválasztás egyik központi témájaként. Arról már némileg ritkábban lehet olvasni, hogy valójában mi is folyik ebben a kies országban, már a Tigrisen és az Eufráteszen kívül.

Amikor egy éve útjára indítottuk szerény blogunkat, tudtunkon kívül úttörő, sőt társadalomformáló (hovatovább: "gondolatébresztő"!) tevékenységbe kezdtünk: be akartuk hozni a magyar blogszcénába (hülye szó, tudom) a biztonságpolitikai gondolkodást és megismertetni a háborúk szépségeit, túl azon a "Berkut vs. F-22" technikai farokméret-versenyen, ami kis hazánk fórumaira oly jellemző, ha a modern hadviselésre terelődik a szó. Társadalmi küldetésünknek éreztük, hogy egyfajta fordított "katonai ombudsmanként" felvegyük a virtuális harcot a peacenik gondolkodás és a mindent elborító bullshit ellen, nem törődve holmi népszerűségi mutatókkal. (Ha az utóbbi érdekelt volna minket, akkor egy x+1. blogot indítunk a magyar belpolitikáról, vagy csöcsökről. Esetleg a kettőről egyszerre.) A mi álláspontunk ezzel kapcsolatban:

A Kínáról szóló sorozatunk zárultával, az egyenruhákról szóló cikkek viszonylagos népszerűsége miatt szerkesztőségünk úgy döntött, hogy érdemes egy új sorozatot szentelni az uniformisoknak is. Noha szigorúan véve közvetlenül nem érinti napjaink biztonságpolitikáját az egyenöltözetek változása, mégis nagyon sok mindenben - közvetetten  - vizsgálatukkal színesebb, teljesebb képet kapunk egy adott ország vagy korszak fegyveres erőiről.

Az egyenruhák ugyanis sokféle funkciót töltöttek be az évszázadok folyamán: volt idő (például a XIX. század végéig), amikor arra szolgáltak, hogy láthatóbbá tegyék a katonákat (megmentendő őket a "baráti tűztől" például), míg manapság a gyakorló-egyenruhák éppen arra szolgálnak, hogy segítsék a katonát a környezetébe való beleolvadásban. Az egyenruhák szolgáltak rangot kifejező eszközként is, alkalmasak voltak például egy állam erejének, gazdagságának fitogtatására, sőt az állam aktuális politikai irányultságának, államberendezkedésének kifejezésére is, de céljuk mindenekelőtt egy állam fegyveres erőinek a civil lakosságtól való megkülönböztetése volt.

Rájár a rúd a diktátorokra mostanában. Nem is olyan rég Bashir szudáni elnök ellen vette fontolóra az ICC, hogy letartóztatási parancsot ad ki, most viszont egy sokkal tökösebb libanoni bíróság döntött úgy, hogy Afrika géniuszát, Moammer Kadhafit, a népek bölcs vezérét kell bíróság elé állítani, és lehetőleg halálra ítélni. (folyt.=>)