Van egy ország,... és van a vihar előtti csend - Irak mostanában már ritkábban kerül a címlapokra, de még így is frekventált helye van a sajtóban az időről-időre bekövetkező véres terrortámadások miatt, és persze az amerikai elnökválasztás egyik központi témájaként. Arról már némileg ritkábban lehet olvasni, hogy valójában mi is folyik ebben a kies országban, már a Tigrisen és az Eufráteszen kívül.

Mostanában az amerikai sajtóban megjelennek olyan cikkek, amik egyenesen sikersztoriként adják el az iraki beavatkozást, maga McCain papa is ennek az vonulatnak a híve. "2003-ban be kellett avatkoznunk, igen, utána elkúrtuk, de 2007-ben ráeszméltünk a megoldásra, és most már stabil a helyzet, amikor majd kivonulunk, a Közel-Kelet Svájcát hagyjuk magunk mögött". Nos a 2007-es csúcs óta, és ebbe kapaszkodnak a "Surge" hívei, valóban visszaesett az erőszak - a Foreign Affairs adatai szerint 2008-ban havi átlagban már csak 700 civil, 100 iraki és 25 amerikai katona esik a mindenféle terrorszervezetek, milíciák és egyebek támadásai áldozatául. Azért ez sem kevés, de mindenesetre szép eredmény is lehetne. Csak van ezzel egy kis probléma.

Mit hozott a Surge? Több csapat, új COIN doktrína, új parancsnoknok. (A plusz csapatokat egyébként már kivonták, most újra a "presurge" szinten van a létszám, lásd Globalsecurity.) És ugye némi nyugalmat az amúgy viharos iraki hétköznapokba. Kevésbé optimista elemzők azért megjegyzik, hogy a harcok visszaesésének 3 egyéb, rendkívül prózai oka volt:

- 1, A fellángoló etnikai/felekezeti erőszak követte tisztogatás sikeres volt, mostanra már sokkal homogénebb területek alakultak ki, Bagdad nagyrész a síiták uralma alá került. Az etnikailag vitatott területeken (Moszul, Bagdad egyes negyedei) még most is gyakran találnak itt-ott fejbelőtt holttesteket.

- 2, Anbar Awakening, CLC  - Korábban az koalíciós erők elleni támadások többségét az al-Kaida (a továbbiakban AQ) és a vele szövetségben lévő szunnita törzsek hajtották végre. Utóbbiak jelen pillanatban amerikai zsoldban harcolnak az AQ ellen, miután ráébredtek, hogy eddig a rossz oldalon állnak - legalább is a hivatalos propaganda szerint. Erről bővebben mindjárt.

- 3, Síita milíciák, Mahdi Serege. - Az egymással vetélkedő síita frakciók a kivárásra játszanak a főerőikkel, és csak a bandaháborúk szintjén tépik egymást (leszámítva az iraki hadsereg balul elsült tavaszi akcióját Muqtada asz-Szadr ellen) Irakot ma kb. olyan szinten uralják a síiták, mint tették azt a szunniták Szaddam alatt. Nem érdekük, hogy egy meggondolatlan offenzívát indítsanak a riválisaik, vagy éppen az amerikaiak ellen, mert idő előtt véreznének ki. Muqtada asz-Szadrról éppenséggel olyan hírek keringenek mostanában, hogy szélnek ereszti a hadseregét, beszolgáltatja a fegyvereit, és egyebek, a végén még visszavonul szerzetesnek. Persze ez csak PR átalakítás, mert készül a választásokra, és azért egy kisebb, elit egységet megtart magának.

Mindezekből kifolyólag jelenleg a fő gondot valóban az AQ jelenti az amerikaiaknak, ami "jó, mert így végre a terror kvintesszeciája ellen lehet harcolni". (Azért vannak kisebb szunnita és síita csoportok, amik továbbra is rendületlenül harcolnak a koalíciós erők ellen.)

Az AQ tündöklése és bukása

Az AQ 2003. után szépen lassan szivárgott be az országba, és építette ki a hálózatát a szunniták között. A szunniták harcoltak az amerikaiak - és az átmeneti kormány létrehozása után a síiták - ellen, kellett nekik a segítség. A törzsi vezetők számára egy kis radikalizáció még belefért a pakliba, de sajnos idővel az AQ elpofátlanodott, és túlságosan is otthon érezte magát. Innentől kezdve a ténylegesen át akarta venni a szunnita területek irányítását, kiiktatva a törzsi vezetőket, és kikiáltva az Iraki Iszlám Államot, amit kvázi szeparatista törekvésként is fel lehet fogni. A helyi sejkeknek nem tetszett, hogy megnyírbálják a jogaikat, és amikor tiltakoztak ez ellen, akkor bizony kinyírtak egy párat belőlük (és nem csak a vezetőket, hanem a civileket is elkezdték hasonlóan befenyíteni). Ekkor gondolták néhányan, hogy rossz lóra tettek, és megpróbáltak átállni az amerikaiakhoz - szerencsére jött a Surge és Petraeus, és szépen megfizette az elégedetlenkedő helyi vezetőket, hogy harcoljanak az AQ ellen, innen a mai helyzet. A helyi lakosság támogatása + a tény, hogy az amerikaiaktól viszonylag szabad kezet kaptak a szunnita milíciák, erősen megritkította az AQ sorait, de szvsz azért ezek a mini hadurak jópár riválisukat is eltették láb alól, mint "alkaidást", az amerikaiak úgysem látják a különbséget, halott meg nem beszél.

Az Anbar Awakening mozgalom azonban hosszú távon lesz igazán veszélyes: Az AA-hoz csatlakozott vezetők kb. 300 dollárt kapnak minden harcos után, azaz legálisan van saját milíciájuk, amit az USA pénzel és fegyverez fel. Ha van 50-100 harcosod, akkor már kényelmesen megélsz az amerikai fizetési csekkekből, nem is beszélve a védelmi pénzek beszedésétől, és egyéb nem túl törvényes ügyletekről, amit egy ilyen kis csapat birtokában az ember megtehet. A 2008. USA költségvetés szerint 150 millió dollár van az ilyen "lelkes önkéntesek" részére elkülönítve. Amerika persze reméli, hogy a jövőben ezek a milíciák integrálódnak a központi kormányerőkbe (esélytelen), vagy legalább Maliki veszi át a finanszírozásukat (majd ha hülye lesz). Márpedig ha egyszer elapad az ingyenpénz, a milícisták nem fogják letenni a kalast és felvenni a kapát, hanem újra nekimennek a kormánynak, vagy az amerikaiaknak, ha vannak olyan idióták, hogy ekkor még mindig bent lesznek Irakban. A neokonok viszont annyira hisznek ebben a CLC bullshitben, hogy anno vérkomolyan javasolták, hogy a pakisztáni törzsi területekről(!) is ezzel a módszerrel kéne kiszorítani az AQ-t - értsd, odaöntünk egy nagy rakás pénzt, és egyből mindenki "jófiúvá" válik.

De ha már a kormánynál tartunk - a napokban fogja az iraki parlament elfogadni a SOFA-t (Status of Forces Agreement), ami rendelkezik az amerikai csapatok további sorsáról Irakban, mert 2008. végén lejár az erre vonatkozó ENSZ mandátum. Se kivonási dátum, se konkrét kivonási ütemterv nincs benne, ezt a legtöbben 2011-re várják, de előbb is lehetséges, a leendő amerikai elnök személyétől függően.(Change we can believe in...) Az amcsik legnagyobb bánatára Maliki elutasította, hogy jogi immunitást adjon Irak területén az amerikai katonáknak. Szörnyű, hogy csak úgy felelősségre lehet vonni valakit minden nyamvadt civilért, aki a golyó útjába került, nem? Másrészről azért az erőviszonyok miatt is vicces a dolog - Maliki, az amerikaiak bábja, nem hajlandó teljesíteni ezt az egyszerű kérést, holott a világ számos elmaradott országa írt már alá ilyen egyezményt az USA-val pár koffer dollárért.

A másik nagy aktuális iraki sláger a tartományi választások lennének - ha lennének. 2008. október elején kellett volna őket lebonyolítani, de korábban nem fogadták el a választási törvényt, ezért most a legkorábbi időpont 2008. december, és már itt is rezeg a léc. Gondolná az ember, hogy taktikáznak a komák, kivárják, hogy Obama vagy McCain lesz-e az új vezető - de nem, a valóság sokkal lehangolóbb. Van egy Kirkuk nevű város Irakban, ami különös értékkel bír a környékén található olajmezők miatt. Kirkukot a kurdok követelik maguknak, és a pesmergák erőteljes "kurdizációt" is folytatnak a városban, elűzve a többi népcsoportot (viszont Szaddam alatt a kurdokat zavarták el, és szunnitákat telepítettek be, csak hogy teljes legyen a kép). A város hovatartozásáról egy népszavazásnak kellett volna döntenie már rég, csak azt valahogy mindig elnapolták. A mostani választási törvénybe ezért egy lobbicsoport beiktatott egy klauzulát, miszerint a város vezetését ilyen és ilyen arányban kell felosztani a kurduk, szunniták, turkománok (tud erre vki jobb szót?) és asszírok között, amíg Kirkuk helyzete nem tisztázódik. Ez persze keresztbe tett volna a kurdoknak, akik a demokratikus választások révén valószínűleg vitték volna a várost, ezért Talabani és az "elnöki triumvirátus" (Igen, van ilyen. Talabani kurd, egyik alelnöke szunnita, a másik síita.) visszadobta az egész választási törvényt a parlamentnek. Demokrácia egyenlőre elnapolva.

Irak jövőjével kapcsolatban pedig a Foreign Affairsből idéznék egy gondolatmenetet, hogy a Surge hosszútávon miért fog több kárt okozni, mint amennyit rövid távon hajtott. (Habár ez nem lesz nehéz...)

Közel-Kelet, 20. század. A birodalmak, ebben az esetben az Oszmán birodalom, mindig megpróbálták felszámolni a törzsi önállóságot, a destabilizációra törekvő külső erők - itt a britek - mindig segítették azt. Első Világháború, ugye Arábiai Lawrence történetét mindenki ismeri. A brit stratégia sikeres volt, és miután megszerezték mandátumterületként Irakot, továbbra is támogatták a törzseket ellensúlyozásként a királlyal szemben, hátha keresztbe akarna tenni a brit korona érdekeinek. Időben előreugorva, a hatalomátvétel után a Baath párt és különösen Szaddam viszont megszűntette a törzsi önállóságot, hogy egy központosított, modern államot alakítson ki Irakban. (igaz a két öbölháború idején részben visszaállította, de azért, mert szorult helyzetben volt). Korábban a környező arab országok már mind integrálták az államba a törzseket, politikai alkukkal, pénzzel, néha fegyveres erővel. Most azonban az USA egy erőteljes retribalizációs folyamatot indított el Irakban a Surge-el, mert az anyagi támogatásával és megadott jogkörökkel a kölünböző törzsi vezetők újra önálló, a központi kormánytól független játékosnak érezhetik magukat.

Ez miért baj? Két példa a széleskörű törzsi önállósággal rendelkező iszlám országra: Jemen és Pakisztán. Hogy is mondjam - egyik sem profitált túl sokat a kormánynak nem engedelmeskedő, önfejű törzsekből, amiknek köszönhetően az AQ és egyéb vicces szervezetek is meg tudtak telepedni ezeken a helyeken. Ráadásul sem Jemenben, sem Pakisztánban nincsenek még csak távlati tervek sem, hogy a törzsek ex lex állapotát hogyan kéne felszámolni.

Irakban a hadurak közt már megindult a versengés a szervezett bűnözésért, területekért, stb. Ez a retribalizáció teljesen szétverheti a modern iraki társadalmat, de az FA szerint  a hatás akár átterjedhet Jordániára vagy Szaúd-Arábiára is, ahol további feszültségeket kelthet.  Hosszú távon így Iraknak kétféle jövője lehet:

1. Rengeteg rivalizáló csoport, naponta változó szövetségekben, Bagdad zéró fennhatósággal - káosz, működésképtelen állam.

2. Katonai hatalomátvétel valamelyik megerősödő csoport által, ami le tudja verni a riválisait - Szaddam második kiadásban.

It's a typical bazmeg situation.