A nicaraguai Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) lebilincselő históriájának ismertetését az 1979-es végső offenzívájuk győzelménél szakítottam meg, amely Latin-Amerika történelmének - az 1959-es kubai forradalom óta – egyetlen sikeres baloldali gerillamozgalmává avanzsálta őket. Mivel erre egy erősen éleződő nemzetközi helyzetben került sor, a sandinisták, az ellenségeik, és mindezek külföldi támogatói potenciális konfliktusok kiindulópontjának tekintették ezt a drámai fordulatot. Előfeltevéseik hamar önbeteljesítő jóslatokká váltak, az ezekre alapozott politikai manőverek pusztító kölcsönhatása pedig a hidegháború egyik utolsó csataterévé tette a már egyébként is sokat szenvedett közép-amerikai országot.

Üldözöttekből üldözők

"A hatalmat leszámítva minden csak illúzió." /Abimael Guzmán/

Eme baljós folyamat elindítói kétségtelenül a sandinisták voltak, akik, mint a baloldali fegyveres mozgalmak általában, fontosnak tartották az átfogó társadalmi reformokat, de még azoknál is fontosabbnak a politikai hatalom monopolizálását, elvégre meggyőződésük szerint az előbbi nem is lenne lehetséges az utóbbi nélkül. E felől már első intézkedéseik is kevés kétséget hagytak.

Hozzánk került egy ilyen, a címben szereplő cucc the little stromtrooper nevezetű olvasónktól. Az ő blogjáról idézve a szabályokat:

A sorozat második részében a hadviselési formák a népi támogatás és a felkelők sebezhetőségei kerülnek terítékre. Az első részt lásd itt.

Hadviselési mátrix

Az olvasónak gondolom feltűnt, hogy ezidáig felkelőkről beszéltem, és nem gerillákról vagy terroristákról. Ez azért van, mert a felkelők által követett hadviselési mód csupán a felkelések egyik paramétere, és nem lehet kizárólagosan ez alapján csoportosítani őket.

(az előző rész itt olvasható)

Tibet 1950-es megszállását követően megszűnt az a pontosan definiált határokkal nem rendelkező ütközőzóna, amely egészen a brit időktől fogva, sőt annál is régebben elválasztotta e két hatalmas államot (és ez esetben éppen a pontosan definiált határok hiánya okozta a problémát). Kína és India történelmük során először kerültek szuverén államokként közvetlen földrajzi kapcsolatba egymással, amely tény azért levon valamennyit a „kétezer éves békés egymás mellett élés” mindkét oldal által előszeretettel hangoztatott szlogenjéből.

A Civil Rádió jóvoltából megkaptuk a február 1-i Jemenről szóló adás felvételét - melynek Rammjaeger83 és SchA voltak vendégei - s ezennel blogunkon is elérhetővé tesszük. Tartalmas szórakozást mindenkinek.

A blogon elég régóta dobálózunk a "COIN", azaz counterinsurgency szóval anélkül, hogy bővebb magyarázattal szolgáltunk volna, mit is jelent tulajdonképpen. A rövid cikksorozat ezt a hiányosságot hivatott pótolni, áttekintést nyújtva a háborúk eme speciális típusáról. Az első két részt a felkelések kérdéskörének szenteljük,  a rákövetkezőket pedig a felkelések legyőzésének, tehát a tényleges a COIN-nak. A cikkben leírtak 90%-ban a  témában íródott művekből származó elméletek összesítése, a saját megjegyzéseimet külön zárójeles részben tűntettem fel. (A szövegben nem mindig fogok konkrét szerzőre hivatkozni, de a forrásjegyzék megtalálható a cikk végén).

Eljött az ideje, hogy barkácsoljunk egy keveset a blogon. Lássuk hát, mik az újdonságok.

Bizonyára másban is felmerült már a gondolat: mégis mi alapján határozzák meg a különböző fegyveres konfliktusok áldozatainak számát, s mennyire bízhatunk az effajta becslésekben? Egy nemrég megjelent kanadai tanulmány - ha meg nem is oldja - legalábbis új megvilágításba helyezi a régóta megválaszolatlan kérdést.

(Előző részt lásd itt.)

A leányvállalatok merényletei, kísérletei

Az al-Káida stratégiájának fontos része volt „márkanevének” kialakítása és terjesztése az iszlám világban, de az érintettek is gyorsan felismerték, hogy az al-Káida név több figyelmet és jelentősebb forrásokat vonz. Ezeket a szervezeteket szokták leányvállalatoknak vagy franchise-oknak nevezni. Az alábbiakban két olyan csoport tevékenységét mutatom be, amely az al-Káida márkanévhez csatlakozott, és hírek szerint megpróbált tömegpusztító fegyvereket készíteni. Az egyik az Iraki al-Káida (jelenlegi nevén Iraki Iszlám Állam), a másik az Al-Káida az Iszlám Mahgrebben (korábbi nevén Szalafista Csoport az Imáért és Harcért).

Mint ismeretes, kis hazánkban a (bal)liberális beállítottságú médiamunkások egyik, ha nem a legfontosabb feladatuknak tartják a lakosság figyelmének ráirányítását a (szerintük) mindenhol - és különösen az utóbbi időben - folyamatosan terjedő (szélső)jobboldali tendenciákra, nézetekre. Erre az egyik legutóbbi kísérletet a 168  Óra munkatársa, Bokor László tette Vaskereszt és selyemzsinór c. cikkével (az online verziót lásd itt), melynek témája a szerző gyanúja szerint nácibarát elhajlással gyanúsítható, Kurt Rieder és Torrente del Bosque álneveken író Géczi Zoltán munkássága, tágabb értelemben pedig magyar (had)történeti témájú ponyvairodalom.