A blogon ugyan már többször volt szó arról, hogy korunk meghatározó háborúiban nem a technológiai fölény játssza/fogja játszani a döntő szerepet, nemrég azonban napvilágot látott egy hír, ami nem csupán az autóstérkép kezelésére képtelenek és a sarki kocsmáig is GPS-jel alapján közlekedők számára lehet érdekes.

Várhatóan ugyanis év végére (újra) eléri a működőképes globális lefedettséget az Egyesült Államok által üzemeltetett, mind civil mind katonai területen széles körben alkalmazott Navstar GPS műholdas navigációs rendszer legkomolyabb kihívójának tartott orosz GLONASS. A rendszerek fejlesztése és a műholdak felbocsátása is párhuzamosan zajlott: mindkét program a hetvenes években indult, elsősorban katonai céllal (ez akkoriban még jórészt a nukleáris robbanófejek célmeghatározását jelentette) és a GPS 1993-ben, a GLONASS 1995-ben érte el a teljes működő képességet.

Csakhogy míg az USA a maga rendszerét ezután is folyamatosan karbantartotta, fejlesztette, addig az orosz gazdaság akkori helyzete ugyanezt nem tette ezt lehetővé. A GLONASS működése akadozni kezdett, a műholdak élettartamának lejártával pedig azok el is kezdtek szép sorban leállni. Így persze nem tudott sem katonai sem kereskedelmi sikert elérni és lassan az egész méregdrága rendszer tönkrement. Nem túl meglepő módon a Putyin-korszak alatt kezdődött meg a rendszer helyreállítása: 2001-től a Roszkozmosz, a NASA ottani megfelelője elkezdte pótolni a kiesett műholdakat. 2006-ban 170 millió, 2007-ben 360 millió, 2008-ban már 2,8 milliárd dollárt különítettek el a GLONASS karbantartására és fejlesztésre. Mindennek bizonyára volt némi köze ahhoz, hogy 2009-ben Oroszország rekordmennyiségű, 39 űrrakétát juttatott a világűrbe. Jelenleg a 23 GLONASS műholdból 21 aktív, kettő pedig a pótalkatrész szerepét tölti be (a GPS esetében ez 30 illetve 24). A kellően pontos globális lefedettséghez legalább 24 aktív műholdra van szükség, amit még idén el is szeretnének érni.       

A két nagyhatalom űrversenye tehát láthatóan nem ért véget a hidegháborúval, sőt időközben új szereplők is csatlakoztak. A további versenytársak, amelyek egyelőre csak regionális lefedettséget biztosítanak (zárójelben a tényleges globális lefedettség elérésének céldátuma): az EU-s Galileo (2014, ebbe egy darabig Kína is tervezett beszállni vagy 300 millió dollárral), a kínai COMPASS (más néven Beidou-2, 2017), az indiai IRNSS (globális lefedettséget nem terveznek, a működőképes regionális lefedettség céldátuma 2014) és a japán QZSS (ez a GPs egy csak Japánban fogható kigeészítése lenne, a céldátum itt is 2013). A hivatalos politika persze jelenleg az együttműködés, legalábbis ami civil szerepkört illeti. A cél az, hogy a rendszerek teljesen kompatibilisek legyenek egymással, azaz akár négy különböző rendszer egy-egy műholdja (legalább négy műholdra van ugyanis szükség a pontos helymeghatározáshoz) segítségével is lehetséges legyen bármelyik rendszer felhasználójaként meghatározni egy adott pont helyzetét a Földön bárhol. Például az orosz miniszterelnök kutyájáét: