Hirdetés

"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Hirdetés

Facebook

Bullshit Hunting Season

Cikkek

  • KatPol Kávéház CXI. - A kormányosA Távol-Kelet és azon belül is Japán már a XIX. század óta élénken foglalkoztatja a nyugati közvéleményt. Ennek egyik fellángolására a második világháborút követően került sor, ebben pedig nagy...
  • KatPol Kávéház CVII. - Szolgálólány extrákkalA kiszolgált katonák élete valószínűleg helytől és kortól függetlenül sosem volt könnyű, még akkor sem, ha az őket szolgálatba hívó állam történetesen hajlandóságot mutatott a velük való törődésre....
  • KatPol Kávéház CI. - Cultural enrichmentŐszintén szólva tőlünk egy fejvakarásnál többre aligha futotta volna eddig, ha meg kell neveznünk akár egyetlen filmet is (vagy bármi mást), amely az amerikai FBI testületét mint egy...
  • KatPol Kávéház XCVIII. - Téli hadjáratVannak viharos múltú települések, ahol sosem felejtik el a háborút, amely átgázolt rajtuk, és egyfajta helyi hagyományt teremtve rendszeresen meg is emlékeznek róla (hacsak külsö politikai körülmények...
  • KatPol Kávéház XCII. - Hideg fejjel, meleg szívvel, tiszta kézzelKedves hallgatóink! Legutóbbi, keletnémet témájú adásunkban, A mások élete c. film kapcsán elismételtük azt a kritikát, hogy az sajnos minden pozitívuma ellenére valószerűtlen képet fest a Stasi...

Címkék

1.vh (10) 2.vh (94) afganisztán (53) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) amerikai polgarhaboru (6) argentína (3) atom (40) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (2) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (55) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (10) dánia (2) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (20) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (12) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (60) franciák (39) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (31) haditengerészet (28) hadsereg a politikában (40) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (43) hollandia (2) honduras (4) horvátok (2) humor (24) india (17) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (27) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (6) kémek (7) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (86) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (21) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (50) lengyelek (11) libanon (45) libéria (6) líbia (15) macedónia (3) magyarország (44) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (6) németek (56) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (3) olaszok (14) omán (1) örményország (5) oroszország (101) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (66) powerpoint (2) propaganda (65) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (14) repülőnap (3) róma (2) románia (6) rózsák háborúja (2) spanyol polgárháború (3) sri lanka (13) SS (5) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (5) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (73) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (67) thaiföld (9) törökország (30) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (17) ulster (2) usa (170) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (24) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Gerillaháborúk XI. - El Salvador

2012.07.15. 16:50 Rammjaeger83

Az el salvadori polgárháború előzményeinek bemutatását 1979 októberénél hagytuk abba, amikor is a Carter-kormány támogatásával - vagy legalábbis beleegyezésével - a hadsereg néhány reformpárti tisztje államcsínyt hajtott végre, ami azt a képzetet keltette belföldön és külföldön egyaránt, hogy a súlyos társadalmi problémák dacára el lehet kerülni a belpolitikai helyzet további éleződését. Ám az ilyen remények rövid életűek voltak. A hatalomra került Kormányzó Forradalmi Tanács* (Junta Revolucionaria de Gobierno) által kilátásba helyezett mélyreható intézkedések ellenére ugyanis a "megdöntött" rezsim erőszakszervezetei lényegében változatlanul működtek tovább, az egyébként is igen korlátozott mértékű földreform első szakaszának végrehajtását pedig számos visszaélés jellemezte.

A baloldali ellenzékből egyedül a jelentéktelen befolyású Salvadori Kommunista Párt (PCS) támogatta a juntát (Moszkvából hagyományosan a más pártokkal való békés együttműködésre kapott utasítást, mivel a szovjet vezetés érthető okokból Közép-Amerikát nem tekintette ideális terepnek a tudományos szocializmus terjesztésére). A többi mozgalom és szakszervezet ugyanerre csak komoly feltételekkel lett volna hajlandó, mint pl. a politikai foglyok szabadon bocsátása és az elkövetett atrocitások kivizsgálása, ám ezeket elutasították. A fegyveres erők feletti irányítás az oligarchia híveinek kezében maradt, így mindenki számára gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági és politikai elit egyáltalán nem törekszik mélyreható változtatásokra, hogy a katonai puccs és a reformokra tett ígéretek valójában csak a lélegzetvételnyi szünet, az üres gesztusok és az erőgyűjtés szerepét töltötték be a politikai harc új, jóval véresebb szakasza előtt.

22 komment


| More

Címkék: usa gerillaháborúk coin el salvador

[KNN] Mancsokkal a hónuk alatt

2012.07.05. 16:45 Rammjaeger83

Az elhúzódó - és egyre kiélezettebb - szíriai polgárháború egyik szembetűnő külföldi következménye, hogy ráirányította a nemzetközi média érdeklődését a Damaszkusz és Moszkva közötti kapcsolatokra, amelyre valószínűleg az 1973-as arab-izraeli háború óta nem nagyon volt példa. Az orosz politikai vezetés igyekszik elgáncsolni az Aszad-diktatúra hatalmának aláásására irányuló kezdeményezéseket, amelyet egyesek érthetetlennek tartanak, a többség viszont orosz hadiipari, illetve katonai - szűkebb értelemben haditengerészeti - érdekeltségekkel magyaráz. Eltérő vélemények szerint viszont ezek jelentőségét mindenki hajlamos erősen eltúlozni. Megint mások arra következtetnek, hogy a Kreml elsősorban Aszad potenciális bukásának szintén potenciális külpolitikai utóhatásaitól tart - mint pl. a népfelkelés bátorító példájának "átragadása" a közép-ázsiai térségre, az iszlám (szunnita) fundamentalizmus megszilárdulása Szíriában, meg úgy általában a Közel-Keleten szétterjedő káosz -, ezért akarja elvenni a NATO (és annak arab érdekszövetségesei) kedvét egy újabb beavatkozástól.

14 komment


| More

Címkék: oroszország szíria knn

[Szolgálati közlemény] A szír-török viszály

2012.07.03. 15:15 KatPol Blog

Tájékoztatjuk a kedves olvasókat, hogy megjelent a Konfliktus és konspiráció podcast tizedik adása, melyben Benicsák Péter, Wagner Péter és egyik szerkesztőnk, CN egy török vadászgép (esetleg valami más) lelövésének apropóján a Szíria és Törökország közötti viszony elhidegüléséről és a szíriai felkelés aktuális állásáról beszélgettek. Jó szórakozást!

komment


| More

Címkék: podcast szolgálati közlemény szíria törökország felkelés

[KNN] Az ellenség egy újabb fészke a láthatáron?

2012.07.02. 10:06 Rammjaeger83

Már régebben elterveztük, hogy a médiában felbukkanó sajátos történelmi hasonlatok témája megérdemelne egy részletes posztot. Ennek alighanem itt lenne az ideje, mert a közelmúlt sok újdonságot produkált ezen a téren. A teljesség igénye nélkül: Szíria (vagy Líbia) lehet az új Irak, egy másik verzió szerint Szíria lehet az új Bosznia, Mali lehet a második Szomália, továbbá Líbia lehet az új Afganisztán (korábban Jemenről mondták ugyanezt, de ez már többé-kevésbé "lecsengett" - nyilván a médiamunkások figyelme sem lankadatlan). A legfrissebb okosság szerint Mali "Nyugat-Afrika Afganisztánjává" válhat - nem kisebb hatalom mondta ezt, mint a francia védelmi miniszter.

25 komment · 1 trackback


| More

Címkék: mauritánia mali niger knn államkudarc

Brit élmények Helmandból

2012.06.28. 08:00 CN

/Figyelmeztetés: az alábbiakban olyan videófelvételek láthatók, amik helyenként a nyugalom megzavarására alkalmasak. Megtekintésüket erősebb idegzetű, felnőtt olvasóknak ajánljuk./

A BBC készített egy három részes sorozatot a brit hadsereg szerepvállalásáról Afganisztánban, a Helmand tartományi szerepvállalásra koncentrálva. A sorozat felettébb tanulságos, sokat elárul a háború jellegéről és annak hatásairól az ott harcoló szövetséges katonákra. A sorozat erénye, hogy a harcokban résztvevő katonákat szólaltatják meg, és emellett a katonák által forgatott videók (mind a harci, mind a nem harci vonatkozásokat illetően) kitűnően és látványosan illusztrálják a szövetséges katonák mindennapjait a kis, előretolt és lehetőség szerint afgán településeken létesített bázisaikon. (Minden rész kb. egy óra.)

2 komment


| More

Címkék: video afganisztán felkelés britek coin

[Vendégposzt] A norvég ellenállás múzeuma

2012.06.19. 07:00 KatPol Blog

Egyik olvasónk, Mr. Extreme ismét egy múzeumlátogatásról szóló képes összefoglalóját bocsátotta rendelkezésünkre - Málta után ezúttal Norvégiáról -, melyért a szerkesztőség ezúton is köszönetet mond neki. A teljes galéria megtekinthető a poszt végén.


2012. június 2-5. között Norvégiában voltam egy hosszú hétvégére tervezett kiránduláson, és az utolsó napra beiktattam némi múzeumlátogatást is a sok fjordnézegetés után. Az Oslo szélén, a kikötőben található Akershus-erődben (Akershus Festning) lévő Norvég Ellenállási Múzeumot (Norges Hjemmefrontmuseum) látogattam meg. Az egyik leghangulatosabb múzeum, amiben eddig jártam – bár a Norvég Fegyveres Erők Múzeuma a temérdek képernyővel, projektorral, multimédiával és beállított életképekkel azért megelőzi. Ebben a múzeumban viszont rengeteg a korabeli plakát és újság, és eléggé sötét az egész hangulata, a fal mindenhol fekete és tele van beágyazott, nem túl jól kivilágított vitrinekkel. A szemnek jó, de a fényképezőgép csak erőlködik...

6 komment


| More

Címkék: norvégia németek vendégposzt 2.vh

[Vitaposzt] Üt majd a hellén cselekvés órája?

2012.06.17. 14:40 KatPol Blog

5.g & Rammjaeger83

Jelenleg egy NATO-tagállamban sincs olyan szintű belpolitikai feszültség, mint amely az egykori szovjet tömb tagjait jellemezte, de ez még persze változhat - egy tavaly nyári elemzésünkben írtuk ezt a helyzetértékelést, és már a közelmúlt eseményei is jól mutatják, hogy az óvatos megfogalmazás bizony nem volt indokolatlan. A leginkább Görögországot szorongató, de a portugál, spanyol vagy akár olasz “dominók” eldőlésével is fenyegető általános európai válsággal eddig nem foglalkoztunk, mivel nem tekintettük kifejezetten biztonságpolitikai témának, de túlzás nélkül állítható, hogy egyszer az lehet belőle.

Akik valamennyire is tisztában vannak Görögország 20. századi történelmével, az ottani helyzet további és drasztikus súlyosbodását is lehetségesnek tartják. Legalábbis erre lehet következtetni az esetleges katonai puccsal kapcsolatos találgatásból, amely tavaly egy állítólagos CIA-jelentésre hivatkozó német bulvárcikkel vette kezdetét a nemzetközi médiában, és azóta is váltakozó intenzitással folyik itthon és külföldön egyaránt. Még olyan, jelentéktelennek nem nevezhető szereplők is reális lehetőségnek tekintik ezt, mint pl. Cohn-Bendit vagy egy volt francia kormányfő.

102 komment · 1 trackback


| More

Címkék: puccs görögök vitaposzt

Interjú egy amerikai újságíróval

2012.06.08. 12:21 KatPol Blog

Úgy döntöttünk, interjúsorozatunk folytatásához hosszú idő után ismét idegen vizekre evezünk, ezért a Washington Post biztonságpolitikai szakírójával, Walter Pincus amerikai újságíróval folytattunk e-mailes beszélgetést arról, hogyan látják az Egyesült Államokban a közelmúlt fegyveres konfliktusait és azok tanulságait. Pincus cikkei itt olvashatóak, az eredeti interjú pedig itt érhető el, de oda csak az esetleges angol nyelvű kommenteket várjuk. A blog.hu berkeiben "deuscreator" néven futó olvasónknak pedig ezúton is köszönjük a kontaktot.

13 komment


| More

Címkék: usa irak afganisztán

Interview with Walter Pincus

2012.06.08. 12:20 KatPol Blog

This time we decided to again sail to foreign waters in our interview series and conducted an e-mail interview with American journalist Walter Pincus, who reports on intelligence, defense and foreign policy for The Washingon Post. We asked him about topics related to the American perception of recent armed conflicts and the conclusions they have driven from those. The Hungarian translation can be accessed here. We ask our readers to comment here in English and there in Hungarian.

Szólj hozzá!


| More

Címkék: usa irak afganisztán

[Szolgálati közlemény] Afganisztán múltja és jövője

2012.06.04. 18:40 KatPol Blog

Tájékoztatjuk a kedves olvasókat, hogy megjelent a Konfliktus és konspiráció podcast kilencedik adása, melyben Benicsák Péter, Marton Péter, Wagner Péter és egyik szerkesztőnk, CN a közelmúltbeli NATO-csúcs apropóján Afganisztán ill. az ottani külföldi katonai jelenlét kilátásairól és múltjától beszélgettek, az előző adással ellentétben élvezhető hangminőségben. Jó szórakozást!

komment


| More

Címkék: podcast usa szolgálati közlemény pakisztán nato afganisztán

süti beállítások módosítása