1977 augusztusában a Kremlben döntés született arról, hogy Etiópia még korántsem szilárd "forradalmi" kormányának katonai támogatást kell adni a benyomuló szomáliai hadsereg elleni harcra. De ennek érdekében aligha határozták volna el magukat a bármiféle kockázatvállalástól viszolygó agg pártvezérek egy grandiózus légihíd elrendelésére, ha három hónappal később Szomália diktátora, Barre tábornok a barátsági szerződés felmondásával lényegében döntési kényszer elé nem állítja őket. Az addigi halogatást főleg az a feltételezés motiválta, hogy az Etiópia melletti látványos kiállás esetén a térség Amerika-barát államai válaszul csapatokat küldenek majd Szomália kisegítésére.

A szovjetek - jellemző módon - feleslegesen aggódtak. A kissé elbizakodott Barre úgy szakított meg velük minden együttműködést, hogy nyugati katonai segítségre még ígéretet sem kapott. Sőt: pálfordulása és új arab puszipajtásai ellenére teljesen egyedül maradt a világpolitikai porondon vérmes hódító terveivel. Szaúd-Arábia, Egyiptom, Pakisztán, Irán (gyengébbek kedvéért: akkor még monarchia) arra adtak neki pénzt és hadianyagot, hogy elhagyja a szovjet tömböt és hatalmát is megőrizze - arra nem, hogy nemzetegyesítő nagy álmokat hajkurásszon fegyveres erővel. Egyáltalán nem zavarta őket az egyre reálisabbnak tűnő lehetőség, hogy a szomáliai csapatok Ogadenben vereséget szenvednek. Ettől függetlenül szárnyra kaptak sajtóértesülések a szomáliai légierőben szolgáló pakisztáni, iraki és szír vadászpilótákról, sőt bevetett egyiptomi és iraki szárazföldi egységekről, de mindez a szenzációkeltés, nem pedig a tömegtájékoztatás tipikus példája volt.

Az etióp katonai hírszerzést nem lepte meg különösebben, hogy 1977 elejére Etiópia és Szomália a háború szélére sodródott, hiszen Barre tábornok és elődei sosem csináltak titkot szándékukból az összes szomáli népcsoport egy nagy hazában való egyesítésére. Azzal már két évvel korábban reálisan számolt, hogy Szomália teljesen felkészült a támadásra, és első lépése a gerillaegységek tömeges kiképzése és bevetése lesz. Azt azonban nem látta, talán nem is láthatta előre, hogy Etiópia pozíciói mennyire és milyen gyorsan előnytelenné válnak. A hadsereg vezetőségében rendet vágó politikai tisztogatások, frakcióharcok mellett a keleti határok védelmét gyengítette az egységek részleges átcsoportosítása is az ország északi részére, ahol a vérben gázoló Derg uralma ellen fellázadt fegyveres csoportok Eritrea és Tigre növekvő hányadát tartották ellenőrzésük alatt. Természetesen ez sem kerülte el a szemfüles Barre figyelmét.

Mivel elég világossá vált, hogy a nemzetközi szocializmus ügye szempontjából Ogaden homokjában igen kellemetlen fejlemények érlelődnek, a gyorsan romló helyzet mielőbbi szanálása érdekében a szovjetek mellett egyetlen latin-amerikai kistestvérük, Kuba is aktivizálta magát, elvégre etnikai-kulturális értelemben mégiscsak több köze volt a fekete kontinenshez, másrészt a SzU-t leszámítva a béketáborban kb. egyedül ápolt szoros kapcsolatot mindkét érintett állammal.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szerencsétlen sorsú afrikai állam, melynek a nagy Szovjetunió fegyverezte fel, szervezte meg és képezte ki az addig majdnem nulla szinten álló haderejét. Aztán néhány évvel később ezt csúnyán elverte egy ugyanolyan szerencsétlen szomszédos állam hadereje. Hadtörténeti szempontból önmagában ez nem lett volna annyira kirívó vagy ritka esemény azt leszámítva, hogy azt a haderőt is a Szovjetunió fegyverezte fel és szervezte meg, kiváló példát szolgáltatva arra, hogy a gyakran emlegetett világpolitikai Nagy Játszma a várakozásokkal köszönő viszonyban sem lévő eredményeket is produkálhat.

On the other other hand, we have the example of the late, unlamented Soviet Union, which enthusiastically played the Game of Nations in Afghanistan, Ethiopia, Cuba, Angola, Mozambique, Guinea-Bissau and other strategically vibrant hellholes. How's that working out for them? /Steve Sailer/

A hidegháború évtizedeiben ez a tartalmas időtöltés a szovjet pártvezérek részéről abban a törekvésben nyilvánult meg, amit a szemléletes leírásokat kedvelő megfigyelők "bakugrásnak" neveztek. Röviden összefoglalva ez azt jelentette, hogy a Kreml maradandó tényezőnek fogadta el az USA-barát rendszerekből álló gyűrűt, amely (a náluk jóval ellenségesebb Kínával kiegészülve) a szovjet hatalmi tömböt körbezárta, és inkább távolabbi vidékekre vetette tekintetét, hogy új szövetségi rendszer kiépítésével ellensúlyozza a szovjet tömb előnytelen földrajzi helyzetét. Az "aki nincs ellenünk, az velünk van" jelmondatot nálunk Kádár nevéhez kötik, de Moszkvában ezt már korábban, az egész földtekére vonatkozóan meghirdették. Ezt a későbbiekben persze az "enyhülésre" meg a "békés egymás mellett élésre" hivatkozva tették, de a fő bátorító mozzanat inkább az európaiak gyarmatbirodalmainak gyorsuló széthullása volt.  

Nanking, a kínai "déli főváros" egyik legfontosabb és leghíresebb nevezetessége elsősorban nem hadimúzeum, azonban az általa felölelt tárlat, épületek és kiállítási tárgyak a harci eseményekben nagyon is gazdag, 1840-1949 közötti kínai történelem egyik legfontosabb, katonai vonatkozásokban (és kiállítási tárgyakban) is bővelkedő helyszínét mutatják be. Nanking japánok általi bevételének és az általuk a civil lakosságon elkövetett embertelen mészárlás 75. évfordulóján cikkünkben az első ópiumháború kitörését kiprovokáló mandarinok rezidenciáját, a tajping-felkelés (rekonstruált) hatalmi központját, az 1912-ben Szun Jat-szen által itt kikiáltott és általa három hónapig innen irányított Kínai Köztársaság polgári és katonai vezetőinek kezdetleges hivatalát, a Csang Kaj-sek nevével fémjelzett Kuomintang (KMT) kormányzatának, illetve Vang Csing-vej japánbarát kollaboráns ellenkormányának székhelyét magában foglaló Kínai Modern Történelem Múzeumát (vagy ahogy a promóciós anyagokon kissé hanyagul hívják: Elnöki Palotát) mutatjuk be. A tárlaton a 20. századdal kapcsolatos kínai történelemszemlélet utóbbi időben végbemenő változásai is hangsúlyosan leképeződnek. A múzeum egyébként a Kínai Népköztársaság azon kevés helyszíneinek egyike, ahol a Kuomintang és a Kínai Köztársaság vitatott megítélésű, a tajvani kormány által jelenleg használt zászlaja is nyilvánosan látható.
 

Figyelem, kedves olvasók! Két szerkesztőnk, 5.g és Rammjaeger83 ezen a héten a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsorának vendégei lesznek. A beszélgetés témája a kubai rakétaválság, melynek nemrég ünnepelhettük az 50. évfordulóját. Az adás szombaton 17:30-tól, az ismétlés pedig vasárnap 02:00-től és 09:00-től hallgatható meg itt. A hanganyag később letölthető lesz a műsor archívumából. Tune in!

UPDATE: itt a letöltési link.

UPDATE: a frissített letöltési link

"Whatever happens, we have got
Remote-controlled drones, and they have not."

Az izraeli kormány - lassan menetrendszerű - gázai tisztogató-szavazatszerző művelete 2008-hoz hasonlóan most is nagyrészt elterelte a nagyközönség figyelmét arról, hogy a fekete kontinens megint közelebb került egy külföldi katonai beavatkozáshoz. A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) az EU és az Afrikai Unió támogatásával múlt héten az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyását kérte egy tervezethez, mely szerint jövőre egy 3300 fős katonai kontingenst küldenek a baráti Mali megsegítésére a nemzetközi iszlamista terror elleni harcban. A demokrácia, béke és egyetemes emberi haladás egyesült erőinek helyi feladata elvileg arra is kiterjedne, hogy asszisztáljanak a sorozatos harcokat elszenvedett ország területi szuverenitásának helyreállításához és az egyre fenyegetőbb humanitárius katasztrófa elhárításához.

Franciaország és 4 további EU-tagállam már jelezte, hogy reguláris erők harci bevetését nem tervezik ugyan, de hajlandóak katonai támogatást nyújtani a rendcsináláshoz. Az amerikaiak egyelőre csak bizonyos feltételekkel vállalnák ugyanezt, de ha ehhez hozzávesszük, hogy már megpendítették többe között UAV-k bevetését is Észak-Maliban, a választási kampányra sem kell már tekintettel lenni, de a "dzsihádistákkal" folytatott küzdelemben sem tanácsos tétlennek mutatkozni, akkor elég egyértelművé válik, hogy az ő ellenkezésükön biztosan nem fog elbukni ez a vállalkozás, még ha segítséget valami teljesen váratlan okból nem is adnának hozzá. Kína és Oroszország pedig természetesen semmi szín alatt nem akarják eljátszani a fegyveres szeparatizmus elleni harc kerékkötőjének szerepét, így az ügy körüli politikai viták ellenére nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az internacionalista segítségnyújtásnak valószínűleg végül ebben az esetben sem lesz jogi vagy anyagi akadálya.

Oosterbeek csendes, takaros kis holland mintaváros Közép-Hollandiában, a német határtól nem messze. Nem mellesleg pedig Arnhem elővárosa, amely a második világháború legnagyobb szabású (és valószínűleg legkevésbé sikeres) ejtőernyős hadműveletének, a szövetségesek által a környék Rajna- és Maas-hídjainak elfoglalására indított Market hadműveletnek volt a fő hadszíntere az 1944. szeptember 17-25. közötti egy hétben.

"It is important to understand one simple point: there is no moral symmetry between the terrorists in Gaza and Israel"

Benyamin Netanyahu

Ismét "eszkalálódik" a helyzet a Gáza-övezetben, ami annyit jelent, hogy felizzik a parázs a világ leghíresebb "fake war" jellegű konfliktusában. Kéretik figyelembe venni, hogy a teljes body count a cikk írásakor 37 volt (34+3), és ennyit Szíriában mostanság egy gyengébb napon is összehoznak, ezért nem kell rögtön apokalipszist és epikus arab-izraeli háborút vizionálni a képernyők előtt.  Netanyahu freudi elszólásnak is fordítható kijelentése  - nincs erkölcsi szimmetria a gázai terroristák és Izrael között / nincs erkölcsi szimmetria a gázai és az izraeli terroristák között - mindenesetre rávilágít, hogy a háborút szokás szerint elsősorban erkölcsi fölényből szerezhető népszerűségi pontokért vívják, és nem világos katonai célokért.

CN & Rammjaeger83

Nicaragua, Kolumbia és Srí Lanka kapcsán már érintettük a felkelők elleni tevékenység (COIN), tágabb értelemben a védelempolitika ama formáit, melyek a harmadik – pardon: „fejlődő" – világra jellemzőek. Amennyire meg lehet ítélni, ezt a témát még szakmai berkekben is általános érdektelenség övezi. Pedig a pénzügyi szempontból nem valami jól eleresztett országok, melyek ráadásul az értékes tapasztalatokkal szolgáló gyarmatosítói örökségnek is híján vannak (hogy a kedvező külpolitikai környezetről ne is beszéljünk), igen leleményesek tudnak lenni, ha fennálló politikai rendszerük védelméről van szó. Brazíliáról például kevesen gondolnák, hogy nevéhez a szamba meg a telenovellák mellett a gerillaellenes harc sajátos módszertana is köthető.

A nem kevésbé sajátos brazil társadalomfejlődés biztonságpolitikai vonzatai valószínűleg önmagukban megérnének egy hosszabb értekezést. A lényeget úgy lehetne összefoglalni, hogy a latin-amerikai hagyományoknak megfelelően, az európai fennhatóság egyik hosszú távú következményeként a hadsereg, azon belül elsősorban a szárazföldi haderőnem, központi jelentőséggel, kiváltságos helyzettel bírt a belpolitikában. Gyakran lépett fel a „királycsináló" szerepében, egyre nagyobb befolyásra szert téve, 1964 és 1985 között pedig az állami feletti közvetlen hatalmat is birtokolta.

Ha az ember Isztambulban jár s kel, miután letudta a kötelező köröket a Kék Mecsetnél és az Hagia Sofiánál és a benne lakozó militarista többre vágyik, mint a Topkapi palotában látható, elég szegényes fegyverkiállítás - melyet amúgy fotózni sem szabad - akkor érdemes az irányt a Harbiye negyed felé venni, ahol tárt kapukkal vár mindenkit az Askerî Müze ve Kültür Sitesi Komutanlığı, avagy a Katonai Múzeum és Kulturális Központ Parancsnokság. A gazdag beltéri és a valamivel szerényebb kültéri tárlatok a török hadtörténetet mutatják be a hazai és a hadizsákmányként megszerzett fegyvereken keresztül, elsősorban a dicsőségesebb középkori - kora újkori történelemre, illetve Kemal Atatürkre és a Függetlenségi Háborúra fókuszálva.