Hónapok - sőt, lassan már évek - óta hallhattunk újabb és újabb ígéreteket a 2009. decemberében lejárt START-I. nyomába lépő új orosz-amerikai fegyverzetcsökkentési megállapodás küszöbön álló megkötéséről. Pénteken végre a két elnök telefonbeszélgetését követően a Kreml és a Fehér Ház is megerősítette, a Stratégiai támadófegyverek további csökkentéséről és korlátozásáról szóló egyezmény ünnepélyes aláírására április 8-án Prágában kerülhet sor.

A megegyezéshez vezető folyamat önmagában is tanulságos, a szuperhatalmak effajta úri huncutságai első pillantásra mégis érdektelennek tűnhetnek holmi észak-balkáni kisállamok még kisebb lakói számára. Pedig az egyezmény a nemzetközi nukleáris leszerelési törekvések egészére hatással lesz, elsősorban az Atomsorompó-szerződés májusban esedékes felülvizsgálati konferenciájára vetett árnyéka révén.

A két vezető atomhatalom között annyi nukleáris fegyverkezéssel kapcsolatos leszerelési, bizalomerősítő, és más egyezmény született, hogy azokat felsorolni is nehéz volna. Közöttük azonban mindig is központi helyet foglaltak el a robbanófejek és hordozóeszközeik számát szabályozni hivatott megállapodások. Ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - történetüket heves viták, komoly nézeteltérések sora kíséri.

A SALT tárgyalások keretében elfogadott első két egyezmény aláírására 1972-ben került sor. A hordozóeszközök számára felső korlátokat szabó, 1977-ben lejárt átmeneti megállapodás - társát, a rakétavédelmi rendszerek tilalmáról szóló ABM-et az USA 2002-ben mondta fel - utódául szánt SALT-II azonban már előrevetítette a műfajra váró nehéz sorsot. Az 1979-re nagy nehezen összehozott szerződés ratifikálásához az amerikai szenátus végül az afganisztáni szovjet beavatkozásra hivatkozva nem járult hozzá, s bár a felek mindegyike vállalta, hogy eleget tesz a hatályba nem lépett egyezmény előírásainak, azt 1986-ban Ronald Reagan végleg felmondta.

Az 1991-ben, néhány hónappal a Szovjetunió felbomlása előtt aláírt START-I. komoly előrelépést jelentett, amennyiben nem csak a hordozóeszközök, de a nukleáris robbanófejek tekintetében is - a korábbi felső korláttal ellentétben - immár készletcsökkentést is előírt. A kitűzött szintet a felek 2001 végére érték el, az egyezmény 2009. december 5-én vesztette hatályát, de addig is - nem utolsósorban a benne foglalt átfogó és rendkívül szigorú ellenőrzési mechanizmusoknak köszönhetően - az orosz-amerikai nukleáris együttműködés (egyik) alappillérévé vált. A megállapodás továbbfejlesztéséről már 1992-ben megkezdődtek a tárgyalások, a '93-ban aláírt START-II. még alacsonyabb keretszámokat és a több robbanófejes rakéták tilalmát vezette be, életbe lépésére azonban már nem kerülhetett sor. Rövid pályafutását végigkísérték a rakétavédelmi rendszerekkel kapcsolatos nézeteltérések, az ABM szerződés 2002-es felmondásával pedig végleg lekerült a napirendről. Kudarcával az időközben tervbe vett START-III megállapodás is a süllyesztőben végezte.

Így mára két (és "fél") orosz-amerikai fegyverzetkorlátozási egyezmény maradt hatályban. Egyértelmű a helyzet a középhatótávolságú rakéták tilalmát bevezető, korlátlan időtartamra kötött 1987-es INF, és a 2002-ben elfogadott, Moszkvai szerződés néven is ismeretes SORT esetében. Utóbbi jelen állás szerint az egyetlen érvényben levő, a stratégiai támadófegyverek számát meghatározó kétoldalú egyezmény, mely 2012. végén maga is lejár. Bár elődeinél is alacsonyabb számbeli korlátokat határoz meg, több komoly hátrányosságától sem tekinthetünk el. Nem csak hogy nem határoz meg említésre méltó verifikációs kereteket, de a szabályozással érintett eszközök körét sem határolja le egyértelműen, bizonyos kérdésekben vitára adva okot a felek között.

A "fél" pedig magát a START-I-et jelöli, mely bár tavaly év végén hatályát vesztette, december 4-én a felek közös nyilatkozatban szögezték le: továbbra is a szerződés szellemében működnek együtt az új megállapodás megszületéséig.

A START-I-et felváltó megállapodás kidolgozásának szükségességét Vlagyimir Putyin már 2006-ban felvetette. A Bush-kormányzat azonban már a SORT korlátozásait is nehezen emésztette meg, így az egyeztetések felgyorsulására a béke fekete angyalának színrelépéséig várnunk kellett. A 2009. áprilisi Obama-Medvegyev találkozón aztán a felek elkötelezték magukat az új egyezmény 2009. végéig való megkötése mellett. Obama 2009. júliusi moszkvai látogatásakor közös nyilatkozatban fektették le a megállapodás kidolgozása során szem előtt tartandó alapelveket, a tárgyalásokon ennek ellenére a START-I. lejártáig sem történt áttörés.

December 5-e után érthető módon új lendületet kaptak az egyeztetések, és a koppenhágai klímacsúcs végéhez igazított újabb elnöki találkozó is okot adhatott némi reményre. Azonban nem sokkal a találkozó előtt magas rangú orosz és amerikai külügyi tisztviselők ismét a tárgyalások lelassulásáról kezdtek beszélni.

A múlt hétvégén Hillary Clinton Moszkvába utazott, ahol egy Szergej Lavrovval közös sajtótájékoztatón már arról számolhattak be, hogy az időközben Genfben folyamatosan zajló szakértői egyeztetések végükhöz közelednek. Múlt héten már sorra jelentek meg olyan értesülések, miszerint az új megállapodás aláírására április elején - komoly Ukrán lobbi ellenére - Prágában kerülhet sor. A hírt március 25-én a Kreml és a Fehér Ház hivatalosan is megerősítette. Az előttünk álló, nonproliferációs téren igencsak tartalmasnak ígérkező hónapokat figyelembe véve ez immár több mint időszerű.

Változó stratégiák

Mind Oroszország, mind az USA nukleáris stratégiája jelentős változásokon megy keresztül, ami az új fegyverzetkorlátozási egyezmény tárgyalásain képviselt álláspontjukra is rányomta bélyegét. A szuperhatalmiságát elvesztő Oroszország átalakuló biztonsági stratégiájában egyre növekvő szerep jut a kiemelkedően költséghatékony stratégiai erőknek. Modernizálásuk célja egy kisebb, ezáltal olcsóbb, ugyanakkor hatékonyabb atomütőerő kialakítása. Növekvő jelentősége a 2000. évi orosz katonai doktrinában váltelőször igazán szembeötlővé, mely akár nemzetbiztonsági szempontból kritikus fenyegetést jelentő helyi háborúkban is lehetővé tette az atomfegyver bevetésének - '90-es években kizárólag globális konfliktusok esetére fenntartott - opcióját.A legkülönfélébb elemzők nem túl meglepő módon az idén februárban megjelent új katonai doktrinától is az atomütőerő szerepének további erősödését várták. Ezt látszottak alátámasztani Nyikolaj Patrusev, az orosz Biztonsági Tanács titkárának kijelentései, aki a nukleáris fegyver bevetési küszöbének csökkenését jósolta. A végül 2010. február 5-én elfogadott dokumentum ezzel szemben - a korábbinál szigorúbban - úgy fogalmaz, hogy az állam fennmaradását fenyegető nukleáris és/vagy hagyományos fegyverzettel vívott (legalább) regionális konfliktusok eszkalálódhatnak atomháborúvá. Szintén új elem, hogy a dokumentum az atomfegyver bevetésére vonatkozó döntést az elnök kezébe helyezi. Említést érdemel ugyanakkor, hogy az Oroszországra potenciálisan leselkedő fenyegetések bőséges listáján immár szó szerint leírva is helyet kapott a NATO keleti terjeszkedése és az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítése is.

Mindeközben Amerikában is mozgalmas időket élnek. Obama 2009 áprilisi prágai beszédében a Bush-kormányzat nemzetközi nonproliferációs rezsimekkel szemben finoman szólva is fokozottan szkeptikus megközelítésével szakítva a globális nukleáris leszerelést tűzte zászlajára. Még 2008. őszén védelmi költségvetésben foglalt finanszírozásának megvonásával a demokrata többségű kongresszus gyakorlatilag felfüggesztette az új nukleáris robbanófej - az ún. Reliable Replacement Warhead (pdf) - fejlesztését, s 2009. szeptemberében Obama lemondott a rakétavédelmi rendszer lengyel és cseh földre álmodott komponenseinek telepítéséről. A nemzetközi együttműködés ismételt felértékelődése jegyében Washington 2010. áprilisában nagyszabású nemzetközi nonproliferációs konferenciának ad otthont, melytől több területen is komoly előrelépést várnak.

Ennek ellenére az Egyesült Államok új nukleáris stratégiai megközelítésének számos kérdése áll továbbra is nyitva, melyekre a hírek szerint március elején elkészült soron következő Nuclear Posture Review feladata lesz választ adni. E minden bizonnyal érdekfeszítő olvasmány nyilvánosságra hozatalát azonban legnagyobb sajnálatunkra hónapok óta újra és újra elhalasztják. Az már egészen biztos, hogy - Obama választási ígéreteivel és elnöki megnyilvánulásaival összhangban - az atomfegyver amerikai nemzeti biztonsági stratégiában betöltött szerepének csökkenésére számíthatunk, de az egyelőre tisztázatlan konkrétumok között minden bizonnyal találunk majd további érdekességeket.

A jelenleg érvényes amerikai megközelítés értelmében az atomütőerő bármely típusú - nukleáris, vegyi, vagy biológiai - tömegpusztító fegyver jelentette fenyegetéssel szemben állhat. Várható, hogy - a Bush kormányzat politikáját felülírva - az új NPR a nukleáris elrettentés alkalmazását a jövőben kizárólag a nukleáris fenyegetésekre korlátozza. De számos elemző szerint az NPR készítői komolyan mérlegelték annak eshetőségét is, hogy az USA a megelőző atomcsapás lehetőségét feladva deklarálja, nem vet be elsőként atomfegyvert.

Meglátjuk, végül mi sül ki belőle, annyi biztos, hogy a nagyívű alapvetések mellett a nukleáris stratégia új dokumentumának számos közelmúltban felmerült gyakorlati kérdésre is valaszt kell majd adnia. Vajon mennyire gondolta komolyan Obama azt a választási ígéretét, mely szerint Amerika nem fejleszt új nukleáris robbanófejet? Milyen jövő vár a rakétavédelmi rendszerre? Milyen módon orvosolhatóak az atomfegyverekre vonatkozó biztonsági intézkedésrendszer hiányosságai, melyek az utóbbi időkben sorra produkálják az egyszerre röhejes és hátborzongató melléfogásokat? Vajon húsz évvel a hidegháború lezárulta után továbbra is szüksége van-e Amerikának külföldi szövetségeseinél állomásoztatott atomfegyverekre?

Nem tartozik szorosan a témához, de Kleine Brogel esete mellett nem mehetünk el szó nélkül. Hogy az amerikai atomfegyvereket tároló európai támaszpontok biztonsága számos kívánnivalót hagy maga után, arra az USAF Blue Ribbon Review c. tanulmánya (pdf) már 2008-ban figyelmeztetett. Pár hónapja például egy csapat belga békeaktivista hatolt be a Belgiumban található, "nem hivatalos információk szerint" amerikai atomfegyvereknek is otthont adó, Kleine Brogel légitámaszpontra. Kényelmesen bejárták a létesítményt, bejutottak egy hangárba is, ahol szemügyre vették a nukleáris töltetek tárolására szolgáló, földbe süllyesztett - ezúttal történetesen üres - tárolórendszert, miközben kalandjaikat videóra rögzítették.

 

Bő háromnegyed órába telt, mire előkerült egy pocakos belga katona - vállára vetett, tár nélküli fegyverével - hogy embereink hogyléte felől érdeklődjön. Az eset elég komoly visszhangot keltett, a belga hadügy pedig megnyugtatólag közölte a sajtóval: a behatolóknak esélyük sem volt atomfegyver közelébe jutni, hisz azok nem az általuk meglátogatott hangárban rejtőznek. Apró malőr, hogy Kleine Brogel mindössze két ilyen hangárral rendelkezik. A másik a felvételek hátterében látható, az ellenség OSINT csoportja pedig ezúton is köszöni szépen az információt.

És még ők poénkodnak folyamatosan az orosz nukláris biztonság színvonalával.

Utolsó simítások

Nos, nagy vonalakban ilyen háttérrel zajlottak a leendő Prágai szerződést megalapozó tárgyalások. A 10 éves tervezett időtartam, valamint az alapvető közös célok - robbanófejek és hordozóeszközök számának korlátozása, verifikációs mechanizmusok rögzítése - adottak voltak, a részletekben mégis könnyű volt elveszni. Az április elején aláírásra kerülő egyezmény szövege még nem publikus, főbb pontjai azonban már egy sajtóközlemény formájában elérhetőek az interneten. Amiből persze egyelőre nehéz lenne mélyebb következtetéseket levonni, lévén a szerződés - a START mintájára, szöges ellentétben a SORT-tal - a felek jogait és kötelességeit, valamint a végrehajtés kereteit a legapróbb technikai részletekig rögzítő bőséges mellékletekkel kerül elfogadásra.

Robbanófejek és hordozóeszközök

A legfontosabb vitás kérdések közt is első helyen szerepelt a végleges keretszámok megállapítása. Obama és Medvegyev 2009. júliusi közös nyilatkozata e téren csupán homályos becslésre válalkozott: a stratégiai hordozóeszközök szerződésben rögzített számát 500 és 1100, a hozzájuk tartozó robbanófejekét 1500 és 1675 közé tette. A tárgyalások során a jelenleg 620 példányt rendszerben tartó orosz fél állt ki a hordozóeszközökre vonatkozó kisebb szám - mintegy 550 - mellett, az amerikai delegáció 800 körüli értéket vélt célszerűnek. Fontos kérdés még, hogy a szabályzással érintett eszközök körét sikerül-e pontosan definiálni.A SORT-tal kapcsolatos súrlódások egyik fő oka ugyanis épp az, hogy az amerikai fél álláspontja szerint a hadrendben nem álló, tartalékkészletek részét képező, ill. javítás és felújítás alatt álló robbanófejekre nem vonatkoznak az egyezmény korlátozásai.

Az új megállapodás nyilvánosságra került információi alapján áprilisban az alábbi szabályozás lép életbe. A robbanófejek számára megállapított - a SORT-hoz képest 30%-os csökkentést jelentő - felső korlát 1550 darab, melybe minden hadrendben álló interkontinentális és tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétán elhelyezett robbanófej beleszámít, továbbá egy-egy robbanófejnek számít minden hadrendben álló nehézbombázó is. Utóbbi rendelkezés célja a pontos szöveg ismeretének hiányában eléggé nehezen értelmezhető, raádásul ebben a formában - az ACW egy találékony kommentelője szerint - az egyezményből fakadó kötelezettségek megkerülésére alkalmas kiskaput is jelenthet (mert pl. 700, egyenként 24 nukleáris robbanófejjel ellátott robotrepülőt [a cruise missile NEM cirkáló rakéta, akármilyen hülyén hangozzék is] szállító bombázó nem sértené a szerződés rendelkezéseit).

A hordozóeszközök tekintetébe általános 800 darabos keret lép érvénybe, melyen belül a hadrendben álló ICBM és SLBM indítóállások, valamint nehézbombázók maximális száma 700. E kettősség célja a hadrendben lévő, ill. javítás, karbantartás alatt álló eszközök - pl. kikötőben állomásozó tengeralattjárók - státuszának elválasztása és rendezése. Érdekes pontatlanság, melyet az egyezmény végleges szövege - remélhetőleg - kiküszöböl, hogy a sajtóközlemény a "launcher" kifejezést alkalmazza. Ebből ugyanis nem állapítható meg, hogy pl. egy tengeralattjáró önmagában, vagy a rajta elhelyezkedő kilövőállások egyenként jelentenek egy-egy tételt a 700-as keretből.

Verifikáció

A felek közt alapvető egyetértés volt a tekintetben, hogy a START-I átfogó, ám rendkívül költséges verifikációs mechanizmusainak egyszerűbbé, hatékonyabbá tétele elengedhetetlen. E téren a leghevesebb vitát a telemetriai adatok megosztásával kapcsolatos rendelkezések váltották ki. A START-I. értelmében a felek megosztják egymással a rakétafejlesztések és kísérletek során szerzett adatokat. Csakhogy jelenleg egyedül Oroszország fejleszt új interkontinentális rakétákat - mint az RS-24-es, vagy a meglehetősen hányattatott sorsú Bulava - az USA mindőssze modernizálja meglévő eszközeit. Az információáramlás ezért meglehetősen egyoldalú, az oroszok számára előnytelen tranzakcióvá válna. A probléma feloldása érdekében Putyin javasolta, hogy amerikai részről a rakétavédelmi rendszer keretében fejlesztett elfogórakétákra is terjesszék ki az adatszolgáltatási kötelezettséges, s egyben leszögezte, hogy Oroszország nem kíván önálló rakétavádelmi képességeket kiépíteni. Washington érthető okokból nem rajongott a felvetésért, a jelek szerint azonban végül mégis sikerült valamiféle megoldást találni a problémára. A megjelent információkból csupán annyi derül ki, hogy a '91-es START kibővített, az új elvárásokhoz igazított ellenőrző intézkedések kerülnek a megállapodásba.

Rakétavédelem

És ezzel el is érkeztünk az egyezmény előtt évek óta tornyosuló legnagyobb akadály, az amerikai rakétavédelmi rendszerkérdéséhez. Rég egyértelművé vált, hogy a George Bush hivatali ideje alatt tervbe vett cseh- és lengyelországi létesítmények ellehetetlenítik a megállapodást, így a továbblépéshez Obama azok telepítését felfüggesztő döntése kellett. Csakhogy a rakétavédelmi rendszerrel szembeni orosz ellenállás végső soron nem effajta részletkérdésekből, hanem a program alapvető természetéből fakad. Ahogy azt az orosz külügyminiszter is kifejtettes, a cseh és lengyel létesítmények napirendről való lekerülése feloldotta a feszültség pillanatnyi és közvetlen forrását, a probléma gyökere azonban a rendszer hosszú távú hatásaiban keresendő. Az orosz aggodalmak alapja ugyanis, hogy bár a rakétavédelmi rendszer jelen formájában csak egy működésképtelen pénztemető, tíz-húsz év folyamatos fejlesztéssel elvileg szert tehet olyan képességekre, melyek stratégiai elrettentő erejét rombolva kiszolgáltatott hatalmi és politikai helyzetbe juttathatják Oroszországot.

Oroszország mindent megtett a rakétavédelem bevonására, a hivatalos amerikai álláspont szerint azonban a START egyezmény nem megfelelő eszköz e kérdés rendezésére. Kompromisszumos megoldásként a hírek szerint a szerződés - gyaníthatóan preambulumában - elismeri majd a stratégiai támadó és védekező fegyverek között fennálló szoros összefüggés meglétét, szabályozásuk összekötésére azonban nem tesz kísérletet. A megoldást ezen felül előreláthatólag egy a nemzetközi szerződéseknél rendszeresen alkalmazott eljárás jelentheti. Ennek értelmében az elfogadott dokumentumhoz záradékként csatolt egyoldalú nyilatkozatban Oroszország rögzítené, hogy felmondja a megállapodást, amennyiben az amerikai rakétavédelmi törekvések stratégiai érdekeit fenyegetik. Amerika pedig hasonló záradékban fűzhetné hozzá, hogy az aggodalom teljességgel megalapozatlan.

Szintén az orosz fél kezdeményezésére merült fel az egyeztetések során a hagyományos robbanófejjel ellátott stratégiai rakéták státuszának kérdése, melyről Szergej Lavrov már 2009. decemberében úgy nyilatkozott, hogy a szerződés valamilyen formában e problémát is kezelni fogja. Az egyezmény alapvető elemeiről pénteken kiadott amerikai sajtóközlemény egyelőre csak annyit szögez le, hogy az elfogadandó rendelkezések nem korlátozzák sem az USA rakétavédelmi programját, sem hosszútávú hagyományos csapásmérő képességeit.

De akármilyen érdekesek lesznek is a majdan nyilvánosságra kerülő egyezmény konkrét részletei, már elfogadásának puszta ténye is komoly hatással lehet az elkövetkező hónapok meghatározó nonproliferációs eseményeire.

Kockázatok és mellékhatások

Az egyezmény aláírása előreláthatólag két nagyszabású diplomáciai eseményt is fel fog vezetni. 2010. április 12-13-án Washingtonban 44 állam állam(- és kormány)főjének részvételével kerül sor az Obama által - hangzatos leszerelési célkitűzéseinek jegyében - összehívott nemzetközi nukleáris biztonsági csúcstalálkozóra. Az összejövetel alapvetően két kérdéskört lesz hivatott körbejárni: egyik a nemzetközi hasadóanyag-készletek biztonsága, másik a terroristák hasadóanyaghoz jutásának megakadályozása. A kétnapos rendezvény közvetlen eredménye remélhetőleg egy konszenzuson alapuló kommüniké elfogadása lesz, melytől azonban Washington hosszú távon többek között Obama egyik kedvenc célkitűzésének, a hasadóanyag-készletek termelésének ellenőrzését és a fegyverminőségű hasadóanyag előállításának teljes körű tilalmát előirányzó Hasadóanyag befagyasztási egyezmény (Fissile Material Cutoff Treaty) - '40-es évek óta húzódó - ügyének előrelendítését várja.

De még az áprilisi nukleáris biztonsági csúcs is csak előjáték az Atomsorompó-szerződés öt évente esedékes, idén május 3-28. között a new yorki ENSZ központban megrendezésre kerülő felülvizsgálati konferenciájához. Elismert elemzők egybehangzó álláspontja (pdf) szerint a legutóbbi, 2005-ös konferencia megtestesítette mindazt, amit az angol nyelv a "clusterfuck" kifejezéssel ír le, így sokak szerint egy újabb sikertelen rendezvény akár meg is pecsételheti e jobb sorsra érdemes szerződés jövőjét. A felülvizsgálati konferenciák rendszerint konszenzusos nyilatkozattal zárulnak, s bár erre sem volt mindig példa - pl. a '80-as '90-es években az Átfogó atomcsend egyezmény körüli viták miatt - a kudarc azonban sosem volt nyilvánvalóbb, mint 2005-ben.

A nagy, multilaterális nemzetközi tárgyalások minden bizonnyal messze legidegtépőbb jellegzetessége, amikor a felek eljárásrendi kérdések vég nélküli boncolgatásába bonyolódnak. Ezt az intézményesített szarrágást sikerült a 2005-ös felülvizsgálati konferencia résztvevőinek tökélyre fejleszteniük, amennyiben a négy hetes rendezvény során mindössze négy és fél napra való szakmai munkának szorítottak helyet.

A feszültség oka egyrészt az Egyesült Államok - akkoriban a multilateralizmus iránt kevéssé fogékony John Bolton által formált - azon álláspontja volt, miszerint a közelebbről meg nem határozott "radikális változások" követelése mellett az éppen aktuális észak-koreai és iráni kérdésekben próbált döntést kierőszakolni, mindeközben elutasítva a döntően az El Nem Kötelezettek Mozgalmának csoportja által megfogalmazott kritikákat.

Utóbbiak elsősorban azt nehezményezték, hogy az atomhatalmak semmiféle hajlandóságot nem mutatnak az Atomsorompó szerződés VI. cikkelyében foglalt kötelezettségeik teljesítésére, a leszerelés irányába mutató lépések megtételére. A szerződés egy másik, gyakran vitára okot adó cikkelye a IV. számú, mely az atomfegyverről való lemondást az atomenergia polgári célú felhasználásával kapcsolatos tudományos és technikai együttműködéssel honorálja. A fejlődő államok közt általánosan elfogadott álláspont szerint azonban fejlett nukleáris iparral rendelkező társaiktól e téren sem részesülnek kellő támogatásban. Az el nem kötelezettek csoportjának szószólóiként végül Egyiptom és Irán emelkedtek ki, így a kölcsönös bizalmatlanság jegyében tárgyalás eljárásrendi kérdések boncolgatásába fulladt, tovább gyengítve a szerződés nemzetközi megítélését - s ezáltal működőképességét. (Érdekesség, hogy a konferenciával foglalkozó több elemzés - mint a WMD Commission fent linkelt tanulmánya is - általánosságban lesújtó véleménye ellenére a kevés konstruktív munkát végző résztvevők egyikeként olykor hazánk delegációját is megdícséri.)

A májusi felülvizsgálati konferencia tehát könnyen döntőnek bizonyulhat a szerződés jövőjét illetően, az előkészítő egyeztetéseken annak menetét éppen ezért nem is bízták a véletlenre, a kötött napirendet jó előre meghatározták. A megválaszolandó kérdések nagy része nem hat az újdonság erejével, többségük olyan alapvető probléma, melyeket a nemzetközi közösség hosszú évek, évtizedek óta görget maga előtt. Ilyen a szerződés megszegése esetén alkalmazható szankciók körének valamint a felmondás mikéntjének tisztázása. De egyre sürgetőbben merül fel az egyezmény és a kiegészítő jegyzőkönyvek általános érvényűvé tételének szükségessége (magyarul az egyezményen kívül álló atomhatalmak - India, Pakisztán és Izrael - valamint a kiegészítő jegyzőkönyvvel problémázó államok - pl. Irán - kérdésének általános érvényű rendezése). Aztán ott van a civil nukleáris együttműködés fejlődő államok által napirenden tartott problémája, és persze a szokásos iráni és észak-koreai válságok.

A konferencia közeledtével megjelenő hírek alapján csodára semmiképpen sem számíthatunk. A közel-keleti atomfegyver-mentes övezet - Obamáék által újabban szintén felkarolt - ügye kapcsán a jelenleg az el nem kötelezettek elnökségét adó Egyiptom például jelezte, a fejlődő országok már így is a kelleténél több vállalást tettek, anélkül hogy cserébe bármit is kaptak volna.

Az Prágai szerződés sem csodafegyver, az orosz-amerikai viszonyrendszert sem helyezi új alapokra, saját területén sem számít tekinthető korszakos vívmánynak, és az atomfegyverrel rendelkező és nem rendelkező államok közti ellentéteket sem oldja fel, de hozzájárulhat a nemzetközi nukleáris biztonság erősítéséhez és a közeljövő nonproliferációs tárgyalásain egy konstruktívabb légkör kialakításához. Akárhogy is, felettébb érdekes hónapok elé nézünk. 

*

UPDATE:

• Elérhető az egyezmény és a kiegészítő jegyzőkönyv szövege:

TREATY BETWEEN THE UNITED STATES OF AMERICA AND THE RUSSIAN FEDERATION ON MEASURES FOR THE FURTHER REDUCTION AND LIMITATION OF STRATEGIC OFFENSIVE ARMS
(pdf, 17 oldal)

PROTOCOL TO THE TREATY BETWEEN THE UNITED STATES OF AMERICA AND THE RUSSIAN FEDERATION ON MEASURES FOR THE FURTHER REDUCTION AND LIMITATION OF STRATEGIC OFFENSIVE ARMS
  (pdf, 165 oldal)

• Megjelent a Nuclear Posture Review (pdf, 72 oldal).

• Véget ért a washingotni csúcstalálkozó: BBC, AP, Stephen M. Walt, Obama sajtótájékoztatója