„If we ever had a war, while you are working
on your Power Point, we would be killing you.”

/Orosz békefenntartók állítólagos szavai
amerikai kollégáikhoz 1996-ban, Boszniában./

Az amerikai haderő bürokrácia- és PowerPoint-függősége egyre aggasztóbb méreteket ölt. Olyannyira, hogy egy Afganisztánban szolgáló tartalékos ezredes nemrég gúnyos cikkben fakadt ki a jelenség ellen. Írása elsőre rendkívül szórakoztató, komolyabban belegondolva azonban már inkább tragikusnak mondható. Bár a magyar állapotokat ilyen mélységben sajnos nem ismerjük, illúzióink azért nincsenek. Az ezredes keserű szavaival azonban egy kissé talán mindenki tud azonosulni, aki valaha irodai munkával - vagy akár kifejezetten felkészítő anyagok írásával - volt kénytelen szerencsés foglalkozni. A KatPol ezért büszkén mutatja be a cikk hevenyészett fordítását egy kis háttérinformációval kiegészítve.

Lawrence Sellin egy 61 éves úriember, aki szürke hétköznapjait Finnországban, egy multinacionális információtechnológiai vállalat munkatársaként tölti (bár ő maga erről nem szokott nyilatkozni, Google barátunk segítségével könnyen kideríthető, hogy az IBM egy helsinki leányvállalatánál hálózatközpontú műveletekkel foglalkozik). Sellin emellett PhD fokozattal is rendelkezik (ha a híreknek hinni lehet, valami biológiai fegyverek elleni védekezéssel összefüggő témában) és az amerikai hadsereg tartalékosaként egyebek mellett kétszer szolgált Afganisztánban, de korábban pl. Irakban is megfordult már.

Emellett külső szerzőként legalább 2004 óta rendszeresen jelennek meg biztonságpolitikai témájú cikkei a United Press International hasábjain. Főleg Afganisztánnal és Irakkal, illetve esetenként más kérdésekkel foglalkozó írásai alapján nem csak, hogy a mindennapi hírek mellett e témák szakirodalmát is figyelemmel kíséri, de láthatóan gyakorlati tapasztalataira is épít. Második afganisztáni küldetését az ISAF Összahederőnemi Parancsnokságán (ennek lényege a parancsnok előadásában, műfaj: szabadfogású bullshit) töltve azonban e sokat tapasztalt katonát is elérte a „PowerPoint általi halál”. Lelkében valami végleg eltörhetett, mert augusztus 24-én megjelent írásában megsemmisítő gúnnyal figurázta ki az (afganisztáni) amerikai hadvezetés leginkább a PowerPoint fetisizálásában kicsúcsosodó tehetetlenségét. Azóta egyre nagyobb port kavaró cikke egyszerre fest kiábrándító képet az afganisztáni állapotokról, s ugyanakkor a maga módján rendívül szórakoztató is, ezért érdemesnek tartottuk magyar nyelvre átültetni.

PowerPoints ’R’ Us

KABUL, Afganisztán, Aug. 24. (UPI) -- Egész pályafutásom során közismerten a jóizlés és a munkanélküliség közt húzódó vékony határvonalon egyensúlyoztam. Most sem látom okát, hogy ezen változtassak.

Kérem tekintsék úgy, hogy az alábbiakban csupán a lelkemen próbálok könnyíteni.

Úgy két hónapja szolgálok törzstisztként egy afganisztáni parancsnokságon. Ezidő alatt semmi hasznosat nem vittem véghez. Még szerencse, hogy errefelé amúgy sem végzünk túl sok érdemi munkát, bár ezt legalább jól csináljuk.

A David Petraeus tábornok parancsnoksága alatt álló Nemzetközi Biztonsági Támogató Erők (International Security Assistance Force - ISAF) műveleti ágának részét képezzük. Vannak itt katonai képviselők a NATO minden tagállamából, melyek közül többnek a nevét sem tudom kiejteni.

Hivatalosan az ISAF Összhaderőnemi Parancsnokságát (ISAF Joint Command - IJC) 2009 végén azért hozták létre, hogy összehangolja az Afganisztánban működő regionális parancsnokságok műveleteit. Sokkal valószínűbb azonban, hogy valami tábornoknak kellett egy háromcsillagos parancsnoki beosztást találni. Elhivatott és értelmes tisztek egy kis csoportjából aztán az IJC sikerrel fejlődött szűklátókörű, túlméretezett, vízfejű szervezetté. Errefelé egy döglött macskát sem lóbálhat meg az ember a levegőben anélkül, hogy egy ezredest ne találjon el vele.

A központ munkatársai számára a háború PowerPoint diák végeláthatatlan foltozgatásából áll, hogy az információkat szellemi téren kihívásokkal küzdő tábornokok  gondolatvilágával kompatibilis formába öntve rághassák azok szájába. A legkisebb hiba egy dián oly hirtelenséggel akaszthatja meg egy tábornok gondolatmenetét, akár a kék halál egy számítógépet.

A jó eligazítás megtartásának tudománya ezért létfontosságú képesség. Fontos megjegyezni, hogy az eligazítás-tartás tehetsége az előadásmódban rejlik. Hogy az ember mit mond, vagy épp klingonul beszél-e, nem számít különösebben.

A véletlenszerű mozgás, a munkamenet esetlegessége, valamint a sereg apró titkainak és rövidítéseinek ismerete szintén a sikeres törzstiszt ismérvei. Sietős mozdulatok, összevont szemöldökök, valamint az aggodalommal kellőképpen terhelt, Clint Eastwoodhoz méltó arcvonások elégedettséggel töltik el a tábornokokat. A háború előrehaladása mindeközben opcionális.

Minden nap a „háborús napirend” szerint zajlik, ami egy sor PowerPointos eligazításból és PowerPoint-bemutatókkal tűzdelt találkozóból áll. Mindegy, hogy egy eligazítás vagy találkozó mennyire értelmetlen vagy haszontalan. Ha egyszer a napirend részévé vált, maradandósága a szén-14-ével vetekszik.

Még csak el sem lehet lógni róluk, mert névsorolvasás van – pont mint az iskolai tornaórákon.

Minden nap kezdete és egyben csúcspontja a parancsnoki felülvizsgáló összegzés (commander's update assessment - CUA). Kérem hagyják figyelmen kívül a tényt, hogy a „felülvizsgáló összegzés” fölösleges szóismétlés. Pusztán a "parancsnoki felülviszgálat" használata nem tenné lehetővé hárombetűs rövidítés létrehozását. És az is mellékes, hogy a parancsnok sosem vesz részt a CUA-n.

A CUA az eltelt 12 óra történéseit bemutató PowerPoint-diák sorából áll. Az előadók minden egyes diát egy előre megírt szöveget felolvasva, örömlányokkal rajtakapott kongresszusi képvselők hanghordozásával mutatnak be. A CUA-diák csak akkor változnak, ha új parancsnok érkezik, vagy véget ér a háború.

A parancsnok közvetlen alárendeltjei, rendszerint egy- és kétcsillagos tábornokok, félálomban hallgatják a CUA-t. Minden előadónak 1-2 perce van, hogy valós, vagy téves információkkal lássa el őket. Általában egyikre sem szokott sor kerülni. Szerencsére azonban a tábornokokra semmilyen elhangzott információ nem gyakorol maradandó benyomást.

Az IJC egyik fontos feladata, hogy információkat osszon meg az ISAF parancsnokával, annak törzsével, valamint a regionális parancsnokságok vezetőivel. Ez PowerPoint-diák formájában, e-mailek útján és egy tűzoltófecskendő beltartalmának áramlási sebességével történik. Bevett szokás szerint az ember mindent elküld, amivel rendelkezik. A mennyiség azonosnak tekintendő a minőséggel.

Jövő hónapban az IJC hatalmas előrelépést kísérel meg az emberiség történetében. Egy sosem látott kezdeményezés keretében szűklátókörű és merev szervezeti egységet hoznak létre egy eleve szűklátókörű és merev szervezeten belül. E merész lépés értelme, hogy egy tisztnek, aki ezt mindeddig nélkülözni volt kénytelen, 35 fős törzsre van szüksége, hogy jó benyomást tegyen az előmenetelét elbíráló bizottságra.

Mint a legtöbb katonai szervezetben, a szerkezet itt is diadalmaskodik a funkció felett.

Az átszervezés végső következményeit mindaddig nem fogják felmérni, míg az említett tiszt el nem hagyja a hadszínteret.

Az eredményeket természetesen PowerPoint segítségével fogják bemutatni.

/Lawrence Sellin/

PowerPoint általi halál

Sellin saját bevallása szerint - úgyszintén PowerPoint előadásokkal - több ízben felhívta parancsnokai figyelmét a szervezet problémáira, megoldási javaslatai azonban mindannyiszor süket fülekre találtak. Ezért döntött egy pimasz, szarkasztikus kritika megjelentetése mellett, mely azonban nem várt következményekkel járt. Miután egy jóakarója a cikk egy példányát szövegkiemelővel akkurátusan kidekorálva becsúsztatta Sellin elöljárójának ajtaja alatt, a vezérőrnagy udvariasan megkérte, hogy hagyja el Afganisztánt. Furcsamód, míg az alacsonyabb rendfokozatú katonák támogatásukról biztosították Sellint, ezredes-társainak többsége már kifejezett ellenségesen fogadta írását, egy másik vezérőrnagy pedig négyszemközt egyenesen rátámadt, gyávasággal, hazafiatlansággal, tiszteletlenséggel vádolva őt.

Pedig az amerikai hadvezetés PowerPoint-betegsége régóta közismert, a katonák körében a bemutatókra pazarolt erőfeszítések állandósult poénforrássá váltak. A jelenség mégis 2010 elején lépte át hivatalosan is a szürrealitás határát, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága megrendelésére egy tanácsadó cég által elkészített bemutató nyilvánosságra kerülésével. A hírhedt előadás, melyről mi is megemlékeztünk, az új afganisztáni COIN stratégiát volt hivatott bemutatni, és szinte kivétel nélkül az alább láthatóhoz hasonlatos, teljesen használhatatlan ábra-szörnyszülöttekből állt.

Maga McChrystal tábornok úgy fogalmazott: "ha egyszer sikerül megértenünk ezt a diát, meg is nyertük a háborút." Egy másik legendás figura, James N. Mattis tábornok szerint a PowerPoint egyenesen elhülyíti a sereget. H. R. McMaster dandártábornok - aki az észak-iraki Tal Afar elfoglalása előtt kifejezetten megtiltotta a PowerPoint használatát - egyfajta belső fenyegetéshez hasonlította a prezentációs szoftver túlzott használatát. Szerinte a bemutatók néhány összefüggéseiből kiragadott, gazdasági, politikai és etnikai hátterétől megvosztott magvasnak szánt pontba sürítve próbálják bemutatni a helyzetet, s ezzel a konfliktus megértésének, az irányítás kézben tartásának hamis illúzióját teremtik meg. Miközben egyre több magasrangú vezető ébred rá ennek káros hatásaira, az alacsonyabb rendfokozatú - sokszor csak PowerPoint Rangerekként emlegetett - tisztek is rendre arról számolnak be, hogy minden nap órákat töltenek bemutatókkal babrálva.

Thomas X. Hammes, a tengerészgyalogság nyugállományú ezredese egy sokat vitatott tanulmányban megpróbált a PowerPoint-fixált döntéshozatal problémáinak mélyére ásni. Hammes szerint a régi szép idők vezetőit még a tárgyalt kérdést néhány oldalban összefoglaló felkészítő anyagokkal látták el. Ezek szerkesztőinek még arra kellett törekedniük, hogy röviden, érthető és átlátható formában foglalják össze a rendelkezésükre álló információkat. A parancsnoknak kellő idő állt rendelkezésére, hogy az olvasottakat megemésztve vegyen részt és tegye fel kérdéseit az ezzel kapcsolatos megbeszéléseken, s végül megalapozott döntéseket hozzon.

A prezentációk korában ezzel szemben a beszámolók készítése gondolkodó folyamatból jórészt mechanikus tevékenységgé degradálódott. A fő szempont az információk hangzatos címszavakba sürítése - melynek igen gyakran a lényegi mondanivaló, a tárgyalt kérdés mélyebb összefüggései is áldozatául esnek - és persze az esztétikai élmény. A nagy sietségben a diák tartalmának jó részéről szó sem esik, a parancsnok pedig érdemi felkészülés helyett bambán üli végig az unalmasnál unalmasabb monoton előadásokat, miközben kísérete az aktuális dia megértése helyett arra koncentrál, hogy főnöke előtt érjen annak végére.

Ez a látszólag apró mindennapi kellemetlenség azonban hosszú távon sokkal komolyabb következményekkel is járhat. Minthogy egy húsz perces eligazítás összességében mégiscsak jóval kevesebb időt vesz igénybe a szövegalapú aprólékos felkészülésnél, a vezetők hajlamosabbak a korábbinál több ilyet napirendjükbe süríteni, ezáltal a dolog természetáből fakadóan végső soron egységnyi idő alatt több, de kevésbé megalapozott döntést meghozni. Míg a megbeszélésekről korábban összefoglalók készültek, beosztottjaik egyre gyakrabban kezeilik a bemutatott diákat egyben a megszületett döntések lenyomataiként is. S ha az eredeti megbeszélésen még talán akadt is valaki, aki követni tudta a látottakat, azok a szerencsétlenek, akik érdemi tájékoztatás helyett a PowerPoint bemutatók áradatával kell, hogy szembesüljenek, már szinte garantáltan képtelenek lesznek az elsikkadt összefüggések kibogozására.

Ez az egész pedig a funkcióját vesztett, megalkotója ellen forduló agyatlan bürokratizmus iskolapéldája mellett az oly népszerű információs - követni sem tudom már, hányadik generációs - hadviselés egy nyilvánvaló, ám mégis könnyen figyelmen kívül hagyott gyengeségére is felhívja a figyelmet. Remek dolog, hogy a technika csodálatos fejlődése - az elektronikus információszerzéstől a katonák életfunkcióinak monitorozásán át a döntéshozatalig - korábban nem tapasztalt mennyiségű adattal látja el a hadvezetést. Az adatok végeléthatatlan tengere azonban egyáltalán nem jelent automatikusan több érdemi információt.  Megfelelő feldolgozás hiányában a rengeteg ismeret könnyen hátráltató tényezővé, a valóban hasznos és nélkülözhetetlen tartalom kiszűrése emberfeletti feladattá válhat.