A világ legnépesebb muszlim országáról, Indonéziáról az utóbbi pár évben a relatív stabilitás és a demokratikus fejlődés jutott az emberek eszébe. A 2002-es bali robbantások kitervelőinek tavalyi kivégzését sem követték közvetlenül atrocitások. A mai jakartai szállodarobbantások azonban megmutatták, hogy az elmúlt években a hatósági intézkedések által meggyengített radikális szervezetekben még igenis van potenciál. (folyt=>)

Három rövid hír a hétfő reggeli kávé mellé, amiről nem biztos hogy szó esik a magyar sajtóban. Nyár van, süt a nap, a szokott nyugalommal zajlnak a konfliktusok a világ minden szegletében, Afganisztánban újabb bizonyítéka került elő a hozzá nem értésnek a COIN területén, az amerikaiak szabadon engedték az Irakban fogva tartott iráni diplomatákat, és Izrael egyedülálló lépésként troll-hadosztályt állít fel. (folyt.->)

"Lehetséges az, hogy én kém vagyok?
Minden lehetséges..."

Nagy-Britanniában hetek óta áll a bál, mióta kiderült, hogy a külső hírszerzés (a Secret Intelligence Service - hivatalosan már réges-rég nem MI6) vezetését idén novemberben átvevő diplomata (Sir John  Sawers) felesége Facebook oldalán (száz)milliók számára tette szabadon elérhetővé a család legkülönfélébb adatait, munka- és lakóhelyüktől vidám nyaralások képein át a legfelsőbb körök tagjaihoz fűződő kapcsolataik bemutatásáig. Amellet, hogy aligha emeli tekintélyét, ha az államhatalom gatyára vetkezve mutatkozik alattvalói előtt, az eset egy sokkal aggasztóbb problémára is rávilágít, nevezetesen az internetes közösségi oldalak jelentette (nemzet)biztonsági kockázatokra.

Előző, törvényhozási választásokról szóló cikkünket szervesen folytatva a július 8-i indonéziai elnökválasztásokhoz szeretnénk némi háttéradalékot nyújtani. Indonéziáról, a világ legnépesebb muszlim országáról tíz éve még egyes elemzők is azt tartották, hogy a szétesés szélén van. Mára ez a veszély elmúlt, ám a népességnövekedés, a gazdasági válság miatt lassuló növekedés és a politikai elit lakosságtól való távolsága további kihívásokat jelentenek a demokratizálódó, 240 milliós  ország jelenlegi és leendő vezetőinek. Az elitizmus problémáját egyébként ez a választás nem oldja, mert a mostani elnök-és alelnökjelöltek kizárólag a késő Suharto-kor gazdasági-politikai elitjéből érkeztek (sőt vannak köztük nemzetközileg nem éppen szalonképes személyek is), egy kivételével pedig mindegyikük már legalább másodjára próbálkozik az elnöki vagy alelnöki pozíció megszerzésével.

Szép dolog élőben látni Fekete-Afrika újrafelosztását. A kínaiak nyomulnak ezerrel, Etiópiától Angoláig mindenhol ott vannak a szorgos mérnökeik, és Medvegyev is útjába ejtette egy hete afrikai körútja során Nigériát, Angolát és Namíbiát, hogy felmérje a terepet. Orosz barátaink alá is írtak egy 2,5 milliárd dolláros üzletet a nigériai állami olajcéggel, az NNPC-vel (Nigerian National Petroleum Company) hogy egy közös vegyesvállalatot hoznak létre, amit rendkívül fantáziadúsan Nigaz-nak neveztek el. (folyt.=>)

Ha felütjük a nagy lexikont az "államcsíny" szócikknél, bizonyára a kedves olvasónak is elsőként Latin-Amerika festői tájai jutnak eszébe. Az utóbbi években azonban a kontinenst elkerülte ez a hatalomváltási mód (leszámítva a 2000-es ecuadori puccsot és a 2002-es venezuelai puccskísérletet). Most viszont -néhány napra legalábbis- visszatérni látszanak a "régi szép idők": vasárnap reggel a hadsereg letartóztatta és külföldre szállította Manuel Zelaya hondurasi államfőt. De ki is ez a Manuel Zelaya? És mivel sikerült kihúznia a gyufát annyira, hogy egy szép napon arra ébred, hogy egyenruhás emberek kopogtatnak szerény hajlékának ajtaján?

A különböző felkelő szervezetek elleni sikeres állami fellépésekről megemlékező sorozatunkban ismét a brit kolonialisták sötét múltjában vájkálunk. Ennek ma tárgyalt fejezetéből kiderül: míg amerikai szövetségeseik (és egykori alattvalóik) Vietnam dzsungeleiben szerencsétlenkedtek, addig ők újabb gerillamozgalmat vertek szét példás hatékonysággal, Délkelet-Ázsia és Afrika után ezúttal az Arab-félsziget egy egzotikus vidékén.

Az elmúlt években Észak-Koreának nem csupán az elfuserált (vagy nem) nukleáris és rakétakísérletekkel sikerült felkeltenie a nemzetközi média képviselőinek figyelmét. Bár ez leginkább csak az említett kísérleteknek köszönhető, de egyre többen követik figyelemmel a Kedves Vezető, Kim Dzsong-il különösen tavalyi agyvérzése óta szemlátomást egyre romló egészségi állapotát és tippelgetnek ezzel összefüggésben a lehetséges utódra. Egyre több jel mutat azonban arra, hogy a találgatásnak immár vége, és ha személyesen mindjárt nem is, de ideje kicsit közelebbről megismerkedni a reménybeli örökössel

Május 25-én az észak-koreai állami (nem mintha volna másmilyen...) hírügynökség büszkén kürtölte világgá: az ország végrehajtotta második (szerintük az elsőhöz hasonlóan) sikeres kísérleti atomrobbantását.

Mit szóljon hát ilyenkor a higgadt elemző? "Fusson ki merre lát! A gonosz féltengelye atomot lóbál a világ feje fölött! Megdöglünk mind!"

Vagy talán mégsem? Az elmúlt hetekben lassacskán elkezdtek napvilágot látni az eseménnyel kapcsolatos mérések alapján készült első elemzések. Lássuk, mi is történhetett valójában, s mindezek fényében mire véljük az észak-koreai vezetés legújabb fenyegetéseit.

Forrong a perzsa nemzet, tüntetések Teheránban és a többi iráni nagyvárosban, recseg-ropog az iszlám köztársaság. Az ember óhatatlanul is arra gondol, hogy vagy az amerikaiak, esetleg izraeliek támogatásával összehozott újabb "színes forradalmat" lát, ezúttal a volt szocialista blokkon kívül, vagy Ahmadinedzsád és bagázsa vette túl pofátlanra a figurát a választás lenyúlásánál. Ugyanis a pénteki választást ránézésre sok mindennek lehet nevezni, csak épp kóser halalnak nem.(folyt.=>)