A Kalla-Wiranto páros
Még május 1-jén Jusuf Kalla, Indonézia alelnöke, a Golkar elnöke és államfőjelöltje bejelentette, hogy pártja és a Wiranto nyá tábornok, volt hadseregparancsnok által gründolt Hanura párt koalícióra lép, és Wirantot teszi meg alelnökjelöltjéül. A Kalla-Wiranto páros jelentkezett tehát be elsőként Indonézia két legmagasabb közjogi méltóságáért.
A bejelentést megelőző három hónap elég fordulatosan telt a Golkar háza táján. Bár benfenntesek szerint Kalla és Yudhoyono elnök kapcsolata már évekkel ezelőtt megromlott, a mindennapi politikában ez kevéssé volt érezhető. 2008-tól viszont már érződni kezdett a távolodás, például az elnökjelölés szabályainak a SBY kérlelhetetlen ellenfelének számító Megawati PDI-P-jének segítségével való felülírásával. A 2009-es választási kampányban már nem számított meglepetésnek az, hogy Kalla pártja nyomására februárban bejelentette szándékát, hogy induljon SBY-val szemben Indonézia elnöki posztjáért.
A Golkar viszonylag gyenge (bár nem váratlan) választási szereplése azonban elbizonytalanította mind Kallát, mind a pártvezetést. Az alelnök hirtelen visszakozni látszott, és a Golkar vidéki csoportjai is a SBY-val való koalíció fenntartását és Kalla alelnöki jelölését szorglamazták Yudhoyono mellett. Yudhoyono azonban Kalla elnöki ambíciói tudatában más, lojálisabb partnerben gondolkodott. Mivel Yudhoyono nem adott egyértelmű igenlő választ a Golkar elnökének arra a kérdésére, hogy folytatni kívánják-e a korábbi duumvirátust, április 23-án Kalla és a Golkar szakított az államfővel. Kalla a rossz viszony és a szakítás indokául felhozta még, hogy szerinte SBY és pártja a népszerűtlen intézkedéseket és azok bejelentését közös kormányzásuk alatt állandóan rásózta a Gokarra és az alelnökre, lényegében úgymond kihasználva a  2004-2009 közt legnagyobb frakcióval bíró pártot.
A Golkar régi szokásához híven nem volt egységes a kérdés kezelésében. Már 1999-ben is a párt képviselőinek jelentős része a politikai iszlámot képviselő Wahidra szavazott (a részben saját köreikből való elnököt, Habibie-t soha nem támogatták igazán), 2004-ben pedig a Golkar hosszas viták után az akkori pártelnök, Akbar Tanjung helyett a félig-meddig "külsős" Wirantot jelölte elnöknek. Wiranto azonban a 2004-es választást megnyerő Golkar szavazóit nem tudta teljesen meghódítani, és az elnökválasztásokon csak a harmadik helyen végzett. Egyes pártbeli potentátok most is a Yudhoyonoval való koalíció fenntartása mellett kardoskodtak, és ellenezték a szakítást. Végül ismételten hosszas viták után Kallát hivatalosan is elnökjelöltté választották, és a parlamentbe bejutott pártok többségével folytatott tárgyalások után jutottak el a Wirantoval való közös indulásig. Hivatalos bejelentésük szerint "kémiai" szimpátia volt a két párt között a kolaícióra (na igen, hisz maga Wiranto  és hívei döntő része is a Golkar színeiben politizált egykor) alapot adó meghatározó indok.
Kalla és Wiranto esélyeiről ellentmondásosan nyilatkoznak a helyi elemzők. Egyfelől potenciális veszélyforrásnak tarják Kalla indulását Yudhoyonora nézve, amennyiben a jelenlegi alelnök ki tudja sajátítani a jelenlegi elnökkel való közös kormányzás egyes ereményeit, amelyekkel kampányolva egyébként SBY pártja megnyerte a parlamenti választásokat. Másfelől Kalla a jelölés gyors bejelentésével és úton-útfélen hangoztatott "Gyorsabban, jobban" kampányszlogenjével gyors döntéshozói imázsát kívánja erősíteni (az e téren lassúnak tartott elnökkel szemben). Másfelől viszont (a Golkaron belül is) tartanak attól, hogy Kalla nem tudná felvenni a versenyt népszerűségben az elnökkel és Megawatival, és hogy a Golkar hívei megint "szétszavaznak", mint 1999-ben (az MPR-ben) vagy 2004-ben (maguk a választópolgárok). A Golkar megosztottságát mutatták azok a vidéki Golkar-alapszervezetekből hallatszó tiltakozó hangok is, akik az elnökjelölési processzus  mellett az április 9-i választási eredményeket is el akarják számoltatni Kalla pártelnökkel.  Most viszont lássuk az elnök-és alelnökjelöltet közelebbről is!

Jusuf Kalla elnökjelölt (Golkar)
1942-ben született Celebesz szigetén. A makassari egyetemen végzett közgazdászként. Apja selyemkereskedő-és szállító kisvállalkozását vette át, amelyből a Suharto-éra gazdasági fellendülését meglovagolva az 1970-es és 1980-as években széleskörű vállalatbirodalmat épített ki, mely a szállodaipartól és az építőiparon át a telekommunikációig és a rákhalászatig terjed. Kalla 185 millió dollárra becsült vagyonával a Forbes szerint Indonézia 29. leggazgadabb embere.
Politikában való részvétele a Sukarno-ellenes és Suhartot támogató diákmolgazmakban eltöltött rövid idővel  kezdődött. Üzleti tevékenysége alatt viszont hátat fordít a politikának, sikeres vállalkozóként később tagja és vezetője a helyi iparkamarának, és a celebeszi gazdasági élet egyik vezető figurájává válik. Emellett a helyi muszlim közösség támogatójává is válik. Tagja a Nahdlatul Ulamának, a legnagyobb, közel 40 millió tagot számláló muszlim szervezetnek, ez jó pont lehet a politikai iszlámot támogató szavazók között.
Az 1980-as évek végén Dél-Celebesz regionális képviselőjévé jelölik és választják be a Népi Konzultatív Gyűlésbe (MPR). 1998 után tagja mind Wahid, mind Megawati kormányának, több miniszteri posztot is betölt. Celebesziként jelentős szerepet játszott a vallási-szociális jellegű posoi konfliktus ezredforduló utáni lezárásában. 2004-ben indul a Golkarban az államfőjelöltségért, ám Wiranto jelölése előtt (amit erősen ellenzett) visszalép és csatlakozik Yudhoyonohoz, aki alelnökjelöltjévé teszi. 2004-ben  párosuk megnyeri az elnökválasztást, és 2004 októbere óta Jusuf Kalla Indonézia alelnöke.
Kalla pozíciója erős volt a kormányban, hisz a  kormány mögötti parlamenti támogatás jelentős részét a legnagyobb frakcióval bíró Golkar adta. Utóbbi 2005-ben pártelnökké választja. Ekkortól már érezhetően távolodni kezdtek egymástól Yudhoyono elnökkel. Nyílt konfliktusba nem torkollt viszonyuk, ám jelzésértékű, hogy Kalla elnökjelöltségét már 2007 vége óta találgatták. 2009. februárjában - még jóval a parlamenti választások előtt - Kalla bejelentette államelnöki ambícióit, és 2009 áprilisában a Golkar hivatalosan is államfővé jelölte. Alelnökéül Wirantot, a Hanura párt vezetőjét választotta. 

Wiranto alelnökjelölt (Hanura)
1947-ben született Közép-Jáván. 1968-ban végzett a Nemzeti Katonai Akadémián. Gyorsan emelkedik a ranglétrán, 1989-ben Suharto elnök szárnysegédje lett, 1997-ben vezérkari főnök, 1998-ban az Indonéziai Köztársaság Fegyveres Erőinek (ABRI) parancsnoka.
Meghatározó szerepe volt a Suharto bukása körüli folyamatokban. Suharto vejével, Prabowo Subiantoval és körével való, hadseregen belüli szembenállásakor a szekuláris tisztikar képviselőjeként a további vérontás elkerülése érdekében nem volt hajlandó puccsal hatalomban tartani Suhartot az 1998. májusi tömegtüntetések idején, aki a hadsereg támogatása nélkül végül kénytelen volt lemondani. Bár a reformokat illetően meglehetősen konzervatívnak tartották, 1998-ban Wiranto a realitásokat felismerve kész volt a hadsereg intézményesített politikai szerepének megszüntetésére az ABRI strukturális és gazdasági hátterének megta rtása fejében; ennek és a rend helyreállításának érdekében támogatta a technokrata Habibie elnökségét is.
1999-ben azonban az ország több pontján erőszakba torkolló, megjelenő plurális keretek és a gazdasági válság által felszínre hozott regionális szeparatista törekvések láttán fellépett Kelet-Timor függetlenségi törekvései ellen, és a vádak szerint a hadsereg akkori parancsnokaként felelős azoknak a szabadcsapatoknak fegyveres és logisztikai támogatásáért , melyek erőszakkal léptek fel a függetlenséget támogató erők ellen. Emiatt külföldön nem igazán szalonképes.
1999-ben sikertelenül próbálkozott az alelnökjelöltség megszerzésével. Az elnökké választott Abdurrahman Wahid a hadsereg strukturális reformjait elkezdve 1999 végén "felfelé buktatja" (immár nyugállományúként) a belbiztonsági miniszteri székbe, majd pár hónap után innen is kirúgja, mint a reformok akadályát (végül aztán Wahid bicskája törött bele a reformokba).
2004-ben lényegében a pártvezetés akarata ellenére a Golkar államfőjelöltjévé választják, a  2004-es elnökválasztásokon azonban csak harmadikként végez.
2004 óta SBY ellenzékeként működik, majd 2006-ban életre hívja a Hanura pártot, mellyel ismét az elnökjelöltségre pályázna. A parlamentbe  végül nem egészen 4%-os eredménnyel bekerülő pártja vezetőjeként május 1-jén koalíciót köt a Golkarral és Jusuf Kallával, aki alelnökjelöltjének választja.
 

Szinte az utolsó pillanatban, május 15-én jelentette be a regnáló Susilo Bambang Yudhoyono elnök, hogy alelnökjelöltjéül - a már napokkal korábban kiszivárgott információk alapján - Boediono jegybankelnököt jelöli. Bár SBY az áprils 9-i választási győzelem után magabiztosan tekinthet az elnökválasztás elé, mégis lassan hozta meg a döntést alelnökjelöltjéről.
A választásokat követő napokban még a Yudhoyono-Kalla páros újbóli összeállásáról lehetett hallani, SBY azonban hamar nyilvánvalóvá tette, hogy Kallánál lojálisabb alelnökjelöltben gondolkodik. A Golkar ezért április végén szakított a PD-vel.
Bár az előzetes eredmények alapján a PD egyedül is jelölhetett volna államelnököt (hisz 20%-os eredménye erre feljogosította), Yudhoyono igyekezett magát egy szélesebb koalícó élén jelöltetni, ezért a politikai iszlám pártokkal fűzte szorosabbra a kapcsolatot (az antipornográfia törvény óta ennek már voltak előzményei), és május elejére az új parlamentben lévő négy iszlám párttal meg is született a koalíció, mely a parlamentben is a többséget adja.
Ezek az eredmények azonban majdnem a kútba estek a PDI-P-vel folytatott informális tárgyalások miatt. A PD ezekről ugyanis nem egyeztetett a kolaíciós partnereivel, akik rossz néven vették, hogy az alelnökjelöltet esetleg a PDI-P-ből és nem közülük választja az elnök - ekkor merült fel elsőként Boediono neve, akit a Megawati-kormányban betöltött minisztersége miatt sokan a PDI-P-hez kötöttek.
Yudhoyono a PDI-P-vel való tárgyalások végezte után is fenntartotta álláspontját, és május 15-re végül a koalíciós partnerek is megbékéltek Boediono jelölésével, akit SBY eddigi politikája folytatásaként, az eddig hangoztatott kormányzati eredmények (gazdasági fejlődés, korrupcióellenes harc) jelképeként és folytatójaként vezethetett elő.
Yudhoyono-Boediono páros előzetesen a választások legesélyesebbje, a közvéleménykutatások általában az elnök jelentős előnyét mutatták ellenfeleivel szemben (sőt, egyes felmérések szerint már első körben is több mint 50%-kal győzhet). Most pedig ismerkedjünk meg a jelöltekkel közelebbről!
 

Susilo Bambang Yudhoyono elnökjelölt (PD)
1947-ben született Kelet-Jáván. 1973-ban végzett évfolyamelsőként az Indonéziai Fegyveres Erők Akadémiáján. Különböző parancsnoki beosztásokat töltött be, majd többször is külföldi katonai továbbképzésen vett részt. Eközben szerzett egy üzleti menedzser diplomát is az USA-ban. Nemzetközi tapasztalatai okán 1995-96-ban a boszniai ENSZ békefenntartók indonéz katonai megfigyelőcsoportját vezette. 1997-ben a hadsereg Társadalomügyi Osztályának és a hadsereg parlamenti frakciójának vezetője lett.
A Suharto lemondása körüli időszakban reformista gondolatainak adott hangot, a reformista tisztek legmagasabb rangú képviselője lett, az Új paradigma egyik kialakítójaként vált ismertté, megalapozva reformista imázsát is. Nyugállományba vonulva miniszterként tagja lett Wahid kormányának.
Wahid bukása után szóba került a neve, mint Megawati alelnökjelöltje, de az MPR-beli szavazáson alulmaradt. Megawati átvette kormányába mint belbiztonsági minisztert, így biztonság-imázsát is erősíthette (sokan felemlegetik az acehi rendkívüli állapot 2003-as bevezetésében játszott szerepét). A Demokrata Párt 2001-es létrejöttében bábáskodott, mely párt lényegében Yudhoyono elnökké választását tette meg fő céljává. Elnökjelöltségét megalapozandó 2004. tavaszán szakított Megawatival.
A 2004-es parlamenti választásokon 8 %-ot ért el pártja, így az akkori szabályok szerint jelölhették államfőnek is. SBY - bár évek óta a politika élvonalában volt - a lakosság körében viszonylag ismeretlen szereplő volt, így sikerrel adta el magát mint korrupciótól mentes és tisztakezű, ugyanakkor katonai múltjából fakadóan biztonsági kérdésekben kompetens vezető. 2004 szeptemberében a második fordulóban nagy többséggel elnökké választották, 2004. október 20-án iktatták be Indonézia hatodik elnökévé.
Kormánya a PDI-P kivételével minden pártra támaszkodott, ugyanakkor e sokpárti kormányban az elnök pártjának alig 8%-os részesedése felvetett bizonyos problémákat: az elnök a Golkar, a kisebb világi pártok és a politikai iszlám pártok közötti folyamatos kompromisszumra kényszerült. SBY harcot hirdetett a korrupció ellen és a gazdsági fejlődésre illetve a költségvetés konszolidációjára helyezte a hangsúlyt. Mindkét téren sikereket mutatott fel, és a biztonsági kérdésekben is eredményes volt: 2005 óta nem volt nagyobb terrortámadás és ugyancsak 2005-ben sikerült - a részben ezért Nobel-békedíjat kapó - Ahtisaari közvetítésével lezárnia az acehi konfliktust is. Népszerűsége lényegében egész elnöksége alatt töretlen volt, így nem történt meglepetés, hogy pártja nyerte a 2009-es parlamenti választásokat. Bár a Golkar április végén szakított vele, SBY személyes népszerűsége okán jelenleg a nyári elnökválasztás legnagyobb esélyese.

Boediono alelnökjelölt (pártonkívüli)
1943-ban született Kelet-Jáván. Felsőfokú tanulmányait Ausztráliában végezte. Közgazdász mesterdiplomáját 1972-ben szerezte, majd a Pennsylvaniai Egyetemen doktorált 1979-ben. 1997-ben a Bank Indonesia (az indonéz jegybank) alelnöke, majd 1998-99-ben Habibie elnök kormányának nemzeti tervezési és fejlesztési minisztere. 2001-ben Megawati pénzügyminiszterének nevezi ki, emiatt  emlegetik fel állítólagos PDI-P-kötődését. Jelentős szerepe volt a Megawati-kormány makrogazdasági stabilizációs törekvéseiben, munkásságával jelentős nemzetközi tekintélyt szerzett. 2005-ben Yudhoyono elnök gazdasági koordinációs miniszternek nevezi ki, majd 2008. májusától a Bank Indonesia elnöki posztját töltötte be. Technokrata imázsa és szakértelme révén a gazdasági életnek, tisztakezűsége révén pedig a korrupcióellenes kampánynak tett erős üzenetként Yudhoyono elnök 2009. május 15-én alelnökjelöltjének választotta.

Az elnökjelöltek regisztrációjának utolsó napján, május 16-án Megawati Sukarnoputri, Indonézia előző elnöke (2001-2004) és a néhai Suharto elnök (1966-1998) volt veje, Prabowo Subianto nyá. altábornagy bejelentették, hogy együtt indulnak a 2009-es elnökválasztáson.
A parlamenti választásokat követő egy hónap erősen hasonlítható egy szappanoperához a PDI-P esetében is. Az április 9-én végül harmadik helyet elérő párt 14 %-os eredménye önmagában kevés volt ahhoz, hogy önállóan állíthasson elnökjelöltet. Bár áprilisban Megawati is tárgyalt a Golkartól kezdve a politikai iszlám pártokig szinte mindenkivel, és saját pártja is elnökjelöltté választotta, nehezen alakultak ki a  jelölése körüli konkrétumok. Május 1-jén Megawati is részese a Suharto-kor elitjét felvonultató parlamenti koalíciónak, az ugyanezen a napon bejelentett Kalla-Wiranto páros indulása azonban leszűkítette a PDI-P esélyeit, május 8-ra pedig Yudhoyono sikerrel kötött koalíciót a politikai iszlám iszlám pártjaival. Mivel az összes szóba jöhető partnert elhappolták előle, a PDI-P-nek lényegében egyetlen esélye maradt: az addigi elnökválasztási koalíciókból kimaradt Prabowo-féle Gerindra.
Bár a Suharto-kori ellenzéki értelmiségi hívei óva intették Megawatit az őket tíz évvel korábban üldöző, volt Suharto-vő Prabowoval való összeborulástól, ám egyes megfigyelők azt latolgatták, hogy a visszafogott Megawatinak kizárólag az agilis, populista Prabowoval volna esélye felvenni a versenyt Yudhoyonoval - legfőképp ha Prabowo az elnökjelölt. Ez a kérdés volt egyébként a Gerindrával való tárgyalások legneuralgikusabb pontja. Prabowo ugyanis elnökjelölt szeretett volna lenni a PDI-P-Gerindra szövetségben, ami a revánsra készülő PDI-P-nek elfogadhatatlan volt. A dolog odáig fajult, hogy a PDI-P a Yudhoyono-féle PD-vel is felvette a kapcsolatot.
Végül, állítólag kemény engedmények árán május 16-án délben Megawati nyélbe ütötte Prabowoval a közös indulásról szóló megegyezést és egyúttal regisztráltak a Választási Bizottságnál.
Esélyeikről ellentmondásosan nyilatkoznak ez elemzők. Kétségtelen, Megawati ismert és elcsépelt üzeneteire frissítően hatott  Prabowo stílusa, aki gyorsan tudott jelentős számú szavazóra szert tenni, a kampányhoz biztos pénzügyi bázissal rendelkezik és karizmatikus stílusa is előny, nem túl makulátlan múltja miatt viszont jelentős támadási felületet is adhat a párosnak (bár később Megawati megvédte Prabowot a kínos emberi jogi kérdésben). Ami viszont némi esélyt adhat számukra (is), hogy a Kalla-Wiranto párossal megegyeztek, hogy az esetleg megtartott (ha SBY nem nyer az első körben 50% +1 szavazattal) második fordulóba jutó párost a kiesettek támogatják. Most pedig itt is vessünk egy pillantást a jelöltek portréjára!
 

Megawati Sukarnoputri elnökjelölt (PDI-P)
1947-ben született Yogyakartában az államalapítóként is tisztelt Sukarno, Indonézia első elnöke (1945-67) lányaként. Suharto és a hadsereg puccsa után távol tartotta magát a politikától, egészen apja 1980-as évekbeli rehabilitálásáig. 1987-ben parlamenti képviselővé választják a rezsim által megtűrt  (az egykor Sukarno által alapított Indonéziai Nemzeti Pártból Suharto által kialakított) egyik "ellenzéki" kirakatpárt, az Indonéziai Demokrata Párt (PDI) színeiben. Bár egyáltalán nem volt karizmatikus egyéniség, mégis személyében vált a Suharto-rezsim ellenzékének szimbólumává. 1993-ban a kormány minden igyekezete ellenére pártelnökké választotta a PDI. 1996-ban a kormány erőszakos beavatkozására  egy rendkívüli pártkongresszus megfosztotta pártelnöki posztjától, Megawati és támogatói kiváltak a PDI-ből és megalapították a PDI-P-t, mely Suharto fő ellenzéke lett.
1998-ban, Suharto bukásakor Megawati egyértelműen a legnépszerűbb politikus volt, pártja pedig 1999 júliusában megnyerte a választásokat. Pártja államfővé jelölte, a poszt megszerzésében azonban az iszlám pártok és a Golkar  Wahid megválasztásával megakadályozták. Megawatit végül Indonézia alelnökévé választották. Wahid elnök fokozatos politikai elszigetelődésével majd leváltásával 2001. júliusában Indonézia első női elnökévé (2001-2004) lépett elő.
Bár folytatta a reformista programot, és a makromutatók is javultak, a lakosság többet várt az arrogáns és hallagatag Sukarno-lánytól, akit korábban a demokratikus átmenet afféle szimbólumának, a reformok és a szegények pártfogójának tartottak. Megawati elnökként messze nem bizonyult annyira progresszív vagy magával ragadó vezetőnek, mint azt róla  korábban gondolták. A 2002-es, 2003-as és 2004-es terrortámadások a lakosság biztonságérzetét rontották, a korrupciós botrányok pedig a PDI-P és az elnök tekintélyét tépázták meg. Igaz, 2004 elejéig neimgen merült fel, hogy ne választanák újra Megawatit a 2004-es, közvetlenül megrendezett elnökválasztáson.
A 2004-es parlamenti választásokon a PDI-P csak második lett, és a kormányból 2004 márciusában kilépett volt belbiztonsági miniszter, Susilo Bambang Yudhoyono nyá. tábornok jobban el tudta magát adni a gazdasági és biztonsági kérdések kezelőjeként, mint az elnökasszony. Az elnökválasztás második fordulójában SBY 20%-ot vert rá Megawatira, aki egyébként azóta sem gratulált utódjának.
Megawati és a PDI-P politikáját 2004 óta a Yudhoyono-kormánnyal szembeni elkeseredett ellenállás jellemzi. 2008-tól közeledett a korábbi nagy ellenfél Golkarhoz is. A 2009-es parlamenti választásokon várható második-harmadik hely miatt már jó előre célozgatott választási szabálytalanságokra és pártja néha-néha kétségbevonta az eredményt, de Megawati végül nem bojkottálta az elnökválasztásokat és május 16-án bejelentette, hogy Prabowo Subiantoval, Suharto volt vejével párban indul az elnökválasztáson.
 

Prabowo Subianto alelnökjelölt (Gerindra)
1951-ben született Jakartában. 1974-ben végzett az Indonéziai Fegyveres Erők Akadémiáján. Gyorsan emelkedett a ranglétrán, időközben feleségül vette Suharto lányát, Titieket (azóta pár éve elváltak). Prabowo komoly befolyásra tett a hadseregben, ugyanakkor Suharto eszközeként a hadseregben létrejövő vallásos frakció vezetőjeként az elnök befolyását erősítette a tisztikaron belül. 1995-ben a Kopassus (az indonéz hadsereg speciális erői) parancsnokává nevezték ki, e poszton szerepe volt a Suharto-ellenes ellenzék (köztük Megawati híveinek) illetve az Indonézia által még 1975-ben megszállt kelet-timori függetlenségpárti csoportok tagjai elrablásában, megkínzásában és likvidálásában. Emiatt külföldön ő sem igen szalonképes, az USA-ba például nem léphet be.
1998-as tüntetések idején dicstelen szerepét szokás kiemelni, mivel a közvetlen parancsnoksága alá tartozó tábornokok alakulatai felelősek a Trisakti Egyetemnél történt lövöldözésért és valószínűsítik szerepét a kínaiak elleni pogromok felszításában és a megtámadott közösség védtelenségében is. A világi tisztekkel nyílttá váló rivalizálása és állítólagos májusi puccskísérklete miatt a Suharto lemondása után államfővé avanzsáló Habibie (az őt  átmenetileg támogató Wiranto nyomására) nyugdíjazta. 1998 nyarán az esetleges felelősségre vonás miatt (ami nem következett be) két évre külföldre távozott.
A 2000-es években többször próbálkozott a visszatéréssel, például sikertelenül igyekezett megszerezni a Golkar 2004-es államfőjelöltségét. 2008 elején létrehozta a Nagy Indonézia Mozgalom Pártot (Gerindra), melyet populista szólamaival és közel egymilliárd dolláros vagyonnal bíró öccse (Prabowo sem panszkodhat, vagyona 160 millió dollár körül van) pénzügyi támogatásával futtatott fel. Pártja a 2009-es parlamenti választásokon 4,3 %-os eredményt ért el, és bár kifejezett célja volt az elnökjelöltség elérése, kemény alkudozás után végül vállalta az alelnökjelöltséget Megawati mellett. 
 

Összefoglalás
A holnaputáni elnökválasztások (mint minden 1998 utáni indonéziai választás) kapcsán is meg szokás jegyezni, hogy mérföldkő a tíz éve tartó demokratikus folyamatokban, különösen, hogy a  közvetlenül megválasztott elnök az ország politikai életének meghatározója az elkövetkező öt évre. A kampány durvult a korábbiakhoz képest (ellentétben a halovány elnök-és alelnökjelölti tévévitákkal), hisz a jelölteknek támogatásukat az egyhónapos kampány alatt kellett növelniük. Hogy milyen eredménnyel, az megjósolhatatlan, mert a (jelöltek által megbízott, megrendelőik iránt erősen elfogultnak bizonyult) közvéleménykutatók erősen ellentmondásos eredményeket hoztak. Ezek alapján még az is bizonytalan, hogy egy vagy kétfordulós lesz-e a választás. Kétfordulós opció esetén még izgalmasabb kérdés, hogy a május 1-jei koalíció tagjai (akik kampányukban szinte csak SBY-t támadták) felül tudnak-e kerekedni a legesélyesebbnek tartott elnökön.</