by 5.g & Rammjaeger83 & SchA

"He really is the next Jimmy Carter."
/komment a BBC oldalán/

"They could quite justifiably give it to an inept wannabe serial killer for not being good enough at murder." 
/komment a Reuters oldalán/

Egy bizonyos Tom Lehrer nevű úriember állítólagos megállapítása szerint a politikai szatíra műfaja 1973-ban vesztette el értelmét, midőn Henry Kissinger Nobel-békedíjban részeltetett. Nos, az emberiség kollektív szellemi leépülése ez év október 9-én minden bizonnyal hasonló mérföldkőhöz érkezett: a Nobel-békedíj idei nyertese Barack Obama, hivatalban lévő amerikai elnök.

WTF? E jeles kitüntetés értelmével kapcsolatban eddig sem voltak túlzott illúzióink, idén azonban még a szokásosnál is szürreálisabb döntés született. Elmondjuk miért.

Bulgária 2009-ben a választások évével nézett szembe; 2009 júniusában az európai parlamenti, majd alig egy hónapra rá, július 5-én az országgyűlési választásoknak. Ezek már eleve a fenálló párterőviszonyok átrajzolását ígérték; a korrupciós ügyekben meggyengült, gazdasági válság hathatós megoldásával adós maradó kormánykoalíció végét is jelentették egyben. Az új kormánypárt nagy lendülettel kezdett a gazdasági problémák megoldásába, de a megszorító(?), reform(?) intézkedéseknek még csak az elején vagyunk…(folyt.=>)

 

Jemenben tovább folytatódnak a harcok, és ez bizony nincs jó hatással a ravasz, eltökélt ellenséggel szembenéző, hiányos felszerelésű kormánykatonákra, akik ezért katrágással próbálják enyhíteni a fizikai és pszichológiai megpróbáltatásokat. (folyt.=>)

Sosem titkoltam, hogy kedvelt szokásom mindenféle beteg hírt lehozni a blogon, amivel amúgy nem foglalkozik a magyar média, mert nem találja érdekesnek, nem passzol megszokott ideológiai csapásirányhoz, vagy mert a szerkesztők agyának processzorsebessége képtelen feldolgozni a jó párt - rossz párt leosztásnál bonyolultabb helyzeteket. A mai menü tehát - rövid mítoszrombolás Iránról, gázai oktatásreform és világgazdasági forradalom.

By SchA & CN

Régóta tervezem, hogy írok valamit arról, hogy mi is zajlik Afganisztánban, de annyi minden történik, hogy mire utánaolvasok valaminek, már rég nem aktuális, és fél tucat eseménnyel megint le vagyok maradva a napi hírektől. Ezért már az elején leszögezném, ezt a cikket nem egy hírösszefoglalónak szánom az utóbbi egy hónapról.  Szerencsére azért akad egy dolog, ami permanens az egész afganisztáni háborúban - a káosz.

Egy hónapja ünnepelhettük a szeptember 11-i merényletek 8. évfordulóját, amire válaszul megindultak az amerikai, és némi fáziskéséssel a NATO seregek Afganisztánba. Azóta érzésem szerint egyre többen teszik fel a kérdést: biztos, hogy a jelenlegi irányba kellett elvinni a háborút? Az amerikai hadigépezet sok feladat ellátására képes, és igazán kiválóan rombol le országokat, de mégis mióta feladata felépíteni egyet a semmiből? Nem vagyok túl nagy híve az egykori Szovjetuniónak, de ha annak idején a 9/11-hez hasonló terrortámadás érte volna Moszkvát, amiért egy, a világ túlsó felén fekvő ország lett volna a felelős, az elvtársak lebombázzák, leatomozzák, stb őket, de semmiképpen sem fordul meg a fejükben, hogy a legjobb gyógyír a bajra bevezetni a "demokratikus szocializmust" a támadóknál.

Akkor hát mire föl vívják/vívjuk ezt a háborút?

Október 1-jén 60. jubileumát ünneplelte a Kínai Népköztársaság. Mondanunk sem kell, hogy a világ legnépesebb országa fordulatokban gazdag, jelentős utat tett meg ebben az időszakban. Pekingben immáron a hadsereg lényegéről is másként gondolkodnak, mint az elmúlt hatvan évben. Ennek mi sem lehet jobb kifejezése, mint egy grandiózus parádé a Tienanmen téren.

Nonproliferációs téren igencsak mozgalmasra sikeredett ez az utóbbi két-három hét. Irán hat hónap után nemrég jelezte, hajlandó visszatérni a tárgyalóasztalhoz, Barack Obama egy huszáros mozdulattal felfüggesztette a hírhedtté vált rakétavédelmi rendszer európai komponensét, mostanság Oroszország is mintha a szokásosnál egy árnyalattal több ejnyebejnyét engedne meg magának Irán kapcsán, végezetül pedig a múlt héten napfényre került egy második - mindezidáig titokban tartott - urándúsításra szolgáló iráni létesítmény építése is.

Mintegy az elmúlt hetek eseményeinek megkoronázásaképpen pár órán belül - ezek a diplomaták nem egy korán kelős fajta - Genfben ülnek össze Irán és a P5+1 (az ENSZ BT állandó tagjai és Németország) képviselői. Ha abban a szerencsében(?) lesz részünk, hogy a megbeszéléseknek a hírekbe is sikerül magukat beküzdeniük, akkor bizony nem árt egy-két dolgot jó előre tisztáznunk, mielőtt megindul a bullshit árja.

"Ha a németek élen jártak a vegyi fegyverek fejlesztése terén, akkor a japánok voltak a biológiai hadviselés mesterei." /John Norris, 1997/

A két világháború közötti időszak a katonai nagyhatalmaknál a gyors technológiai fejlődésnek köszönhetően az új fegyverek, ill. az ezekre épülő új harcászati elgondolások és stratégiák megjelenésének, elméleti kidolgozásának időszaka volt. A hódító háborús terveket dédelgető japán császári hadvezetés különösen nyitottnak, érdeklődőnek bizonyult az ilyen újdonságok iránt. Ez volt a fő körülmény, amely kulcsfontosságú belpolitikai tényezőkkel - a japán faji felsőbbrendűségi tudat kialakulása, a fegyveres erők egyre növekvő befolyása, a szélsőjobboldali militarista szellemiség térnyerése – és egy japán tisztiorvos, Isii Siró tudományos és személyes ambícióival együtt érvényesülve kialakította a feltételeket egy olyan biofegyver-programhoz, amelyet fennállása alatt mind méreteiben, mind könyörtelenségében egyedülállónak bizonyult.

Zbigniew Brzezinski nevével szerintem már mindenki találkozott, akit egy kicsit is érdekel a kül- és biztonságpolitika. Jimmy Carter egykori tanácsadója mára a szakma egyik nagy öregjének számít, ezért érdemes odafigyelni mit mond, még ha első hallásra kicsit meredeknek is tűnik. Most például a Daily Beast-nek adott interjújában többek között azt fejtegette, hogy ha Izrael mégis légicsapásokkal próbálná megakasztani az iráni nukleáris programot, akkor az Egyesült Államoknak meg kellene ezt akadályozni, akár az izraeli gépek lelövésével is. Érthető módon ez sokaknak nem tetszett.

A második indiai-pakisztáni háború évfordulójára

Negyvennégy éve ért véget az indiai-pakisztáni háborúk legismeretlenebbike, az 1965-ös második indiai-pakisztáni háború, melyben egyébként a felek - a 2001-2002-es konfrontációt leszámítva - az indiai-pakisztáni konfliktusok történetének legnagyobb reguláris erőit vonultatták fel - és vetették be.