Ha egy politikai rendszer képes nagyobb anyagi forrásokat fordítani a médiamegjelenésre, ill. a média befolyásolására, akkor a fegyveres erők népszerűsítésére több eszköz is rendelkezésére áll. Ilyenek pl. az ismeretterjesztő TV-műsorok, melyekre az előző részben mutattam be amerikai mintára készült példákat Indiából és Pakisztánból, vagy a filmiparral folytatott együttműködés annak érdekében, hogy a nézőközönség a hadsereget pozitív fényben feltüntető szellemi táplálékhoz jusson (ezt szintén az amerikaiak fejlesztették tökélyre). Mindezek az ún. szürke propaganda kategóriájába tartoznak. A hasonló célú fehér propaganda eszköztárának legismertebb eleme a toborzóreklám, a leghatékonyabb viszont alighanem a hazafias zene, tágabb értelemben pedig a hazafias célzatú szórakoztatás. 

Az elmút évtized növevő energiaárai, a 2008-as orosz-grúz háború, majd a gazdasági válság hatást gyakoroltak a Kaszpi-régió politikai-gazdasági körülményeire is. Növekvő olaj- és földgázbevételei, a Nyugat dél-kaukázusi régióban mutatott közelmúltbeli passzivitása és a Nabucco állandósuló csúszásai miatt Azerbajdzsán kül- és energiapolitikája a (geo)politikailag alapvetően kívánatosabb európai iránnyal szemben egyelőre a rövid távú gazdasági előnyöket kénytelen választani.

by 5.g & SchA

"- Ezredes, ezek lőnek ránk! Ezredes, ezek lőnek ránk!
- Hát lőjön vissza!"
(Black Hawk Down)

Hála a mindenhatónak, ismét olyan incidens történt a világban, melynek kapcsán a sajtó jól tájékozott képviselői biztonságpolitikai szakértőknek, no és persze az utca népének szegezhetik a shakespeare-i kérdést: kitör-e végre a III. világháború? Nos, egy kicsit jobban belegondolva ez azért nem túl valószínű - bár azt se felejtsük el, hogy anno a Téli Háború is úgy kezdődött, hogy Finnország egyszer csak agresszív módon a szovjet tüzérség lövedékei alá állt.

Nem kimondottan mai a hír (konkrétan három hetes, köszönhetően a szerkesztők szerző munkamoráljának), hogy két, Jemenből az Egyesült Államokban tartó gépen roppant kreatív módon nyomtatópatronnak álcázott bombákat fedezett fel a szemfüles brit illetve dubai reptéri biztonsági személyzet. Örömteli hír, mely látványosan igazolja a polgári repülőtereken alkalmazott biztonsági intézkedések hatékonyságát… vagy nem.  A mondat első fele ugyanis igaz, a második legalábbis vitatható, összefüggés pedig igazából nincs, legalábbis ebben a konkrét esetben biztosan. 

70 éve ezen a napon szálltak fel a Luftwaffe bombázói, hogy az "Operation Mondscheinsonate", azaz a Holdfényszonáta-hadművelet keretében megsemmisítő csapást mérjenek Nagy-Britannia hadiiparának egyik legfontosabb városára. Ez a város Coventry volt, a német légierő támadása pedig már a háború alatt hírhedtté vált, felhasználta céljaira mind a szövetséges, mind a német propaganda. Azonban az esemény az igazi súlyát csak a háború után a félművelt médiamunkások és  a történelmet a maguk szája íze szerint ferdítő megmondóemberek révén nyerte el. Következzen hát a mítoszrombolás: Coventry.

Az Egyesült Államok dél-és délkelet-ázsiai aktivitása az elmúlt egy-másfél évben egyre szembetűnőbbé vált. Noha Barack Obama november 9-10-én egy alig kétnapos indonéziai látogatást szuszakolt be ázsiai körútjába, a vizit jelzi, hogy az USA Kína befolyásának növekedését ellensúlyozni igyekvő törekvéseiben kulcsszerepet szán Indonéziának.

Futólag ugyan, de már többször említést tettünk a leginkább az infotainment kategóriájába sorolható haditechnikai/hadtörténeti témájú amerikai dokumentumfilm-sorozatokról.  Jellegzetes példák ezekre a Dogfights, a Top Ten és a Future Weapons (hogy mást ne mondjak), amelyeket (legalábbis a kábel TV előfizetéssel rendelkező olvasóinknak) valószínűleg felesleges bemutatni. Leginkább szembetűnő közös vonásuk a hazai gyártmányú/használatú fegyverek öncélú fetisizálása - és általában véve a saját katonai képességek dicsőítése -, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a narrátor/műsorvezető vérkomoly arckifejezéssel és/vagy drámai hanghordozással ismerteti a különböző fegyvertípusok szédületes technológiai paramétereit. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy ezek a műsorok (többek között) két ázsiai nagyhatalom PR-szakértőit is megihlették.

Az eddigi képrejtvényeink osztatlan sikerére való tekintettel következzen a KatPol Twitteren is beharangozott harmadik forduló, ezúttal a változatosság kedvéért nem nehézfegyverzet témájában.

Figyelem, kedves olvasók! Egyik szerkesztőnk, Rammjaeger83 ezen a héten ismét a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsorának vendége lesz. A beszélgetés, melynek témája az 1956-os szuezi válság (más terminológia szerint a második arab-izraeli háború v. "szuezi hadjárat"), szombaton 17:30-tól, az ismétlés pedig vasárnap 02:00-től és 09:00-től hallgatható meg itt. A hanganyag később letölthető lesz a műsor archívumából. Tune in!

UPDATE: a letöltési link megváltozott

Megérkeztek Irakba az első M1A1 Abrams alapharckocsik. Az alábbiakban egy rövid áttekintést igyekszem nyújtani a rendszerbe állításuk körülményeiről és arról, hogy ez mit jelenthet Irak szempontjából a jövőre nézve.

Irak papíron jelentős páncélos- és gépesített erőkkel rendelkezett a 2003-as háború előtt.

A régi hadsereg típusmixe:

• T-54 és T-55
• T-59
• T-62
• T-69
• T-72 (A T-72 iraki verziójáról itt lehet információt találni.)
• Az Irak-iráni háborúban zsákmányolt iráni Centurion, Chieftain, M-48, M-60, és AMX-30 páncélosok.

A háború előtti becslések 1800-2000 darab bevethető iraki páncélosról beszéltek. Ezek az erők három páncélos hadosztályba voltak szervezve a hadseregben (3. páncélos, 6. páncélos és 10. páncélos hadosztály) és másik háromba a köztársasági gárdában (a Medina, az al Nida és a Hammurapi hadosztályokba).

Összességében elmondható, hogy az iraki páncélos erők a 2003-as háború előtt eléggé rossz műszaki állapotban voltak: a jelentős számú típus karbantartása a szankciók miatt szinte lehetetlenné vált, és a műszaki képességek fejlesztésére sem kerülhetett sor.