1918-19-ben a török nemzetbe az rúgott bele, aki csak tudott. Musztafa Kemal Atatürknek köszönhetően azonban megformálódik a modern Törökország, és - sokak bánatára - 1920-tól már maga is egyre keményebb rúgásokat oszt azoknak, akik rá akarják tenni kezüket Anatólia különféle részeire. A cikk előző része, mely itt olvasható, a sivasi kongresszusnál tette le a fonalat.

5.g & CN & Grodin & NagyH & Rammjaeger83 & SchA

Ígéretünkhöz híven folytatjuk a konvencionális háborúkkal kapcsolatos gondolatmenetünket, és mivel épp eleget foglalkoztunk már itt a blogon a múlttal és a jelennel, épp ideje annak, hogy a jövőt is fürkésszük.

Elemzési problémák

Az efféle előretekintés persze épp annyira problémás, amennyire ambiciózus - elvégre képtelenség előrejelezni egy eseményt, ha az kellő mértékben összetett. Jack S. Levy találóan jegyezte meg, hogy 1912-ben az akkori "bloggereknek" minden logikus oka megvolt a tartós béke fennmaradását feltételezni, mivel több kvantitatív trend mutatott ebbe az irányba, mint 100 évvel később. Ám csak két év kellett ahhoz, hogy ez a feltételezés a kukába kerüljön. Hogy közelebbi példával éljünk: 2001 előtt minden józan szemlélő elvetette volna annak lehetőségét, hogy néhány éven belül az USA egyszerre két szárazföldi háborút fog vívni Ázsiában. Ám a szeptember 11-i terrortámadások, melyeket nyugodtan besorolhatunk az "alacsony valószínűségű és nagy hatású esemény" kategóriába, egykettőre felülírták ezt a vélekedést. Szóval a továbbiakban megfogalmazott gondolatokat is csak az efféle korlátokat észben tartva tanácsos fontolóra venni.

Általánosságban a jövőbeli események vizsgálatakor választhatunk trend- vagy elméletalapú megközelítést, melyek persze annál pontatlanabbak, minél távolabbra tekintünk az időben. Mivel nem szeretnénk, ha az olvasók már az elején bealudnának, az elméletek helyett először a trendeket vizsgáljuk meg, melyekkel véleményünk szerint a közeljövőben számolni kell.

A 2. világháború keleti frontján bevetett magyar megszálló alakulatok tevékenységéről nemrég nyilvánosságra hozott szovjet levéltári anyagok kapcsán lényegében egyetlen tudományos igényű kritika fogalmazódott meg, mely szerint vagy naivitás, vagy elfogultság kell ahhoz, hogy valaki hitelt adjon az NKVD és más szovjet állami szervek által készített dokumentumoknak, legyenek azok tanúvallomások, kihallgatási jegyzőkönyvek vagy hírszerzési jelentések. Arra valóban sok példa akadt a szovjetek esetében is, hogy politikai megfontolásoknak rendelték alá a történelmi igazságot (elég a németekre kent katyni mészárlásra gondolni). A kritika élét viszont némileg csorbítja, hogy a korabeli német és magyar dokumentumok semmivel sem festenek hízelgőbb képet a magyar megszállókról, mint a szovjetek.

Figyelem, kedves olvasók! Ezen a héten ismét a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsorában vendégszerepel szerkesztőnk, SchA, a beszélgetés témája pedig a kulturális ikonná vált dél-amerikai gerillavezér, Ernesto "Che" Guevara élete, halála, legendája és elméleti munkássága. Elfogásának körülményeiről már korábban megjelent egy részletes interjú magyar nyelven, melyet rövid kommentárral mi is leközöltünk. A műsor április 20-án, szombaton 17:30-tól, az ismétlés pedig vasárnap 02:00-től és 09:00-től hallgatható meg itt. A hanganyag később letölthető lesz a műsor archívumából. Tune in!

UPDATE: itt az új letöltési link

"Ten years ago a nation of puffed-up, self-worshipping, over-mortgaged, SUV-driving narcissists who couldn't even get our own kids to pull their pants up decided that we could fix the world and ourselves merely by dropping cluster bombs on Iraqi conscripts and marching gloriously into that country. We were delusional." - komment a TAC weboldalán

A napokban volt a 10. évfordulója annak, hogy az USA által vezetett koalíciós erők sikeresen befejezték katonai akciójukat Szaddam Husszein rezsimjének megdöntésére. Egy rövid visszatekintés és elemzés következik az akció első évéről.

Maga a háború a megindulásakor a zavaros okok és az indulás körülményei miatt erőteljes érzelmeket váltott ki, és a mai napig vitákra ad okot. A háború kimenetele, ami egy felkeléshez, etnikai-felekezeti feszültségek elszabadulásához és nem utolsósorban az Iránhoz fűződő kapcsolatok átalakulásához vezetett, a beavatkozó amerikaiak számára számos kellemetlen meglepetéssel szolgálva. Ezek a meglepetések kezdetben nem kis részben a háború megvívásának módjából és a háború utáni tervezés hiányosságaiból eredtek.

Hivatalos nevén a Kínai Népi Forradalom Hadimúzeuma az egyetlen, a teljes kínai haderőről szóló átfogó hadtörténeti múzeum. Az 1960-ban a kommunisták polgárháborús győzelmének 10. évfordulójára  megnyitott pekingi létesítmény a kínai hadtörténet 1840 utáni időszakára, különös tekintettel a Népi Felszabadító Hadsereg első négy évtizedének harcaira (az 1937-45 között folyó kínai-japán háborúra, az 1927-49 között folyó kínai polgárháborúra, az 1950-53 közötti koreai háborúra és az 1969-es szovjet-kínai konfliktusra) és nyomokban az utóbbi 20 év néhány fejlesztésére koncentrál. A jelenleg átalakítás alatt álló múzeum udvarán felállított pavilonokban Kína büszkén mutatja be a látogatóknak a japán, a kínai nacionalista, az amerikai és a szovjet haderő ellen elért sikereinek tárgyi bizonyítékait.

Grodin & Rammjaeger83 & SchA

[FIGYELEM! Az alábbi cikk az Ön szellemi egészségére káros, még ha nem is teljesen komoly gondolatokat tartalmaz. 18 IQ alatti látogatók számára elolvasása egyáltalán nem, szellemileg kiskorú fórumfighterek számára pedig csak Seduxen + sör kombinációjának társaságában ajánlott. Bárminemű hasonlóság vélt vagy valós személyekkel, helyszínekkel és eseményekkel csak a fantázia és az Ön agyhullámait befolyásoló Echelon műve.]

Magyarország nagyon közel van a polgárháborúhoz. De az biztos, hogy a mi népünk áll majd a vesztesek oldalán, mert nincsen pénzünk és nincsenek fegyvereink. (Mohácsi Viktória)

Időnként fel-felröppen a hazai sajtóban, hogy nemzetünk jövőjéért, vagy éppen saját jövőjükért aggódó politikusok polgárháborút vizionálnak kis hazánkban. A bevezető sorban idézett hölgy mellett a Bar!kád barikád túlsó oldalán álló Juhász Oszkár és Lenhardt Balázs is tettek már hasonló kijelentéseket. Mi, mint a haza ügyét szívükön viselő szakbloggerek komolyan elgondolkoztunk, milyen forgatókönyv szerint is alakulna Magyarország sorsa akkor, ha bekövetkezne a legrosszabb.

Miután előző cikkünkben áttekintettük Lengyelország elhelyezkedéséből és stratégiai helyzetéből adódó biztonsági dilemmáit, most lássuk, mit tud felvonultatni a német és orosz nagyhatalmak közé szorult Varsó katonai téren, és egyáltalán hol és hogyan vonultatják fel mindezt.

Musztafa Kemal Atatürk szerepéről a mai formájában létező Törökország megteremtésében egyszer a következő hasonlatot hallottam: képzeljük el,  hogy 1919-ben Stromfeld Aurél, miután visszafoglalta a Felvidék tekintélyes részét, elűzi a Tanácsköztársaság vezetését, kiveri a románokat Erdélyből, és végül olyan békeszerződést csikar ki az antant hatalmaktól, mely az eredeti terveikkel ellentétben Magyarországnál hagyja a többségében magyarok lakta területeket. Atatürk munkássága persze ennél jóval jelentősebb, azonban a modern és szekuláris Törökország nem születhetett volna meg reformjai nyomán, ha előbb nem húzza keresztül vérrel és vassal a minden irányból hazájára támadó ellenségei számításait.

Az Írországban régóta népszerű viccek közül az egyik egy angol megszálló katonáról szól, aki szuronyával keresztüldöfi az idegen uralom ellen tiltakozó ír prolit, aztán a forma kedvéért hangosan összeszidja és jól bele is rúg néhányat, miközben a szerencsétlen kivérzik az árokban. Utolsó erejével a haldokló pápista még megkérdezi: "miért haragudtok ránk ennyire?", mire az angol lehajol és a fülébe súgja: "te disznó, sosem fogjuk megbocsátani nektek, amit veletek tettünk".

Kb. erre a kedélyes párbeszédre emlékeztettek a többségében ingerült és utálkozó internetes reakciók, amelyek az átlagemberek részéről az elmúlt héten itthon érkeztek A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban - Levéltári dokumentumok 1941-1947 című (itt is megrendelhető) kiadvány megjelenésére. A címet nagy rosszindulattal sem nevezhetjük szenzációhajhásznak, és a rövid kommentártól eltekintve a mű lényegében nem más, mint összesen négy orosz archívumból származó, a közönség elől eddig elzárt 185 hivatalos dokumentum gyűjteménye, márpedig az efféle csontszáraz nyelvezetű anyagok közös ismertetőjele, hogy tartalmuktól függetlenül az utca emberét legfeljebb ásításra ingerlik. Főleg akkor, ha kb. 70 évvel ezelőtt gépelték papírra azokat.