CSM & Rammjaeger83

A Kitekintő és a Globoport mellett blogunk szerkesztői is lehetőséget kaptak arra a közelmúltban, hogy közösen nem hivatalos beszélgetést folytassanak Vlagyimir Szergejevvel, az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetével. Itt is köszönet illeti ezért a blog.hu-n sorhajóhadnagy néven futó egyik olvasónkat, a beszélgetés szervezőjét és moderátorát, továbbá a nagykövetség munkatársait, amiért időt szakítottak ránk. A kb. másfél órás, nem meglepő módon orosz nyelvű eseményre január 21-én került sor, melynek során Szergejev negyedórában összefoglalta a hivatalos álláspontot a magyar-orosz kapcsolatokról és azokról a témákról, melyekre az előre bekért kérdések vonatkoztak. A továbbiakban válaszolt a moderátor és a résztvevők részletekbe menő kérdéseire is. Mivel így összességében nem kifejezetten interjú jelleget öltött a társalgás, a nagykövet részéről elhangzottakat az alábbiakban témakörök szerint rendezve, teljességre törekedve, kommentár nélkül közöljük. Jó szórakozást!

Kedves olvasók! A közelmúltban egyik szerkesztőnk, SchA ismét a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténelmi műsorának vendége volt. A 142. adásban a beszélgetés, melynek hanganyaga innen tölthető le, a hatnapos háborúról folyt, és kitért az előzményekre, a következményekre, az ellenséges felek összehasonlítására és a szuperhatalmak által játszott szerepre is. A dolgok jelenlegi állása szerint az arab-izraeli háborúkról ez volt az utolsó szereplésünk a műsorban, a témába vágó korábbi adások letölthetőek ugyanezen a linken. Jó szórakozást!

Otto Carius talán nem tett szert olyan hírnévre második világháborús német harckocsiparancsnokként, mint Michael Wittmann, sok más harckocsizó „ásszal” ellentétben viszont azzal a jelentős előnnyel büszkélkedhetett, hogy túlélte a háborút, és emlékeit írott formában rögzíthette. A háború után gyógyszertárosként elhelyezkedő Carius könyve, melynek nemrég első magyar fordítása is megjelent a B.H.N. Kft. gondozásában, igazi kordokumentum. A politikai korrektséggel és a háború eseményeit feldolgozó, nagy költségvetésű filmek sokszor idealizált látásmódjával szakítva, személyes élményeket középpontba helyezve mutatja be a nyugati és keleti front számos pontján megfordult fiatalember háborús élményeit, szigorúan személyes szemszögből.

1945. augusztus 17-18. során néhány japán vadászpilóta az élet egy új, számukra bizonyára kevéssé ismerős területén tette próbára magát, amikor is saját értelmezés szerint, önszorgalomból érvényesítették a nemzetközi jog előírásait. Noha utasítást kaptak a további akciók beszüntetésére, úgy döntöttek, a haza egén nem fogják eltűrni amerikai repülőgépek jelenlétét, amíg a császárság képviselői hivatalosan alá nem írják a megadást elrendelő dokumentumokat. Az elhatározásnak megfelelően légi fényképezést végző, B-32 típusú bombázókat támadtak meg Tokió felett, melynek folyományaként Anthony J. Marchione őrmester életét vesztette. Ő volt a 2. világháború utolsó amerikai áldozata; bajtársai számára ezzel az incidenssel a harcok a Távol-Keleten is véget értek, következő és teljesen eltérő jellegű feladatukat Japán megszállása jelentette.

Az 1945-ös év egyébként sem eseménytelen nyarán a Szovjetunió hadseregének először és utoljára nyílt lehetősége arra, hogy zavartalanul, több hónap alatt készüljön fel egy hadászati támadó hadműveletre olyan alapossággal és körültekintéssel, amely meghozta a várt katonai eredményt. Mandzsúria sokat szenvedett vidéke majdnem pontosan hat év után így ismét a japán és szovjet csapatok közötti összecsapás terepe lett. Az elmúlt héten ez a történet szolgált témául egyik szerkesztőnk, Rammjaeger83 közreműködésével a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsorának 140. adásához, melynek hanganyaga innen tölthető le. A folytatásban a Mandzsúrián kívüli olyan kisebb ázsiai csataterekről lesz szó, ahol a 2. világháború utolsó heteiben a Vörös Hadsereg szintén szerepet vállalt, vagy legalábbis vállalt volna. 

Kedves olvasók! Ígéretünkhöz hűen ma folytatódik a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsorának vezetője, Salvaje és egyik szerkesztőnk, Rammjaeger83 közös élménybeszámolója a német páncéloserők múzeumából, a tárlathoz tartozó hidegháborús típusok bemutatásával.

Kedves olvasók! Podcastunkat és Hadimúzeumok c. sorozatunkat ma azonos mederbe tereljük. Következzen a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsorának vezetője, Salvaje és egyik szerkesztőnk, Rammjaeger83 közös élménybeszámolója a német páncéloserők múzeumából.

Az elbeszélt történelem megjelenítésére tett első kísérletünk a mai napon a végéhez ér azzal, hogy befejezzük a Szekeres József nyugállományú ezredessel készített interjú írásos leközlését is. Az utolsó rész, ahogy azt bizonyára többen fel tudják idézni, nem a páncélos haditechnika típusaira fókuszál, hanem a magyar és az egykor nálunk vendégeskedő szovjet harckocsizók közötti szakmai együttműködésre, itthon és külföldi gyakorlatokon egyaránt. A szót most is különösebb körítés nélkül átadjuk az ezredesnek. Jó szórakozást!

* * *

A Magyarországon állomásozó szovjet páncéloserők

A mi testvérezredünk az esztergomi volt, amely egyben protokolláris funkciót is betöltött, Rétságé pedig a lévai, de azt 1968-ban lefegyverezte, ezért nem lehettek többé testvérezredek. Ezért megkapta helyette az esztergomi ezredet, mi meg a komáromit. Attól kezdve az esztergomiakkal csak a víz alatti átkelés gyakorlása során találkoztam néhányszor, mert erre a célra ugyanazt az objektumot vettük igénybe. Máskor meg az ő gyakorlóterüket használtuk, de nélkülük.

A történelmi emlékezet egyik leglátványosabb, mondhatni népművészeti formája a haditechnikai eszközök makettezése. Szerkesztőségünk is bepillantást nyert ebbe a közelmúltban, amikor meghívót kaptunk egy legokiállításra, amely a KÖKI Terminálban került megrendezésre, és ahol a meghívás tárgyát képező II. világháborús német hadihajó, a Scharnhorst reprodukciója is megtekinthető volt. Építője, Szrimacz László, kinek fáradozásaihoz ezúton is gratulálunk, valóban mert nagyot álmodni, ahogy az alábbiakban is kiderül. Mielőtt azonban rátérnénk a makett bemutatására, illik dióhéjban szót ejteni magáról a megjelenített hajóosztályról is.

Következik a Szekeres József nyugállományú ezredessel készített interjú írott változatának folytatása a harmadik résszel, mely eredetiben itt hallgatható meg.

* * *

A haderő modernizációja

1978-ban elkezdődött az átfegyverzés a T-72-re, és úgy döntöttek, a tatai ezrednél azt én fogom csinálni. Ezért kineveztek parancsnoknak, ahhoz pedig elő kellett léptetniük alezredesnek, megint soron kívül. Akkor már három éve voltam ezredtörzsfőnöki beosztásban. Ezredessé 1984-ben léptettek elő, amikor élenjáró ezrednek nyilvánítottak minket. Hozzáteszem, hogy a Magyar Néphadsereg történetében én voltam az első harckocsizó ezredparancsnok, akit ezredessé léptettek elő. Pl. Mórocz altábornagy, később hadseregparancsnok és honvédelmi minisztériumi államtitkár, Verpeléten őrnagyként volt az ezredparancsnokunk, úgy ment hadosztálytörzsfőnöknek is. Pacsek vezérkari főnök Rétságon volt ezredparancsnok alezredesként, később Mórocz helyett ő lett a hadosztálytörzsfőnök. Őt sem léptették elő. Darányi vezérőrnagy, hátországi védelmi parancsnok, alezredesként jött hadosztályparancsnoknak a kalocsai ezredtől.