"... nem az első világháború nagy elvesztésének az általános nagy indokait kerestem, hanem csupán ama lazaságokra, fegyelmezetlenségeket is előidéző esetekre kívántam rámutatni, amelyeknek elhárítása sokban és elsősorban a csapattiszten múlik, és amely feltétlenül hozzájárul ahhoz, hogy egy vesztett világháború esetén is, a harcegységeken belül azért a fegyelem továbbra is fennmaradhat."
A rohamlöveg és a vele felfegyverzett csapatnem, a rohamtüzérség a hadtörténelem aránylag rövid életű szereplői közé tartoztak. Az első világháborúban tapasztalt, nagy vérveszteséget okozó hiányosságok hatására álmodták meg arra a szűk feladatkörre, hogy a gyalogsággal együtt haladva, őket támogatva nagy erejű közvetlen tűzzel iktasson ki ellenséges lövegeket, géppuskafészkeket, bunkereket és általában olyan célpontokat, melyekre hagyományos tüzérséggel vagy légierővel - a korabeli fegyverzet műszaki paraméterei mellett - nem lehetett megfelelő időzítéssel és pontossággal csapást mérni a saját egységek veszélyeztetése nélkül. Rohamlövegeket a Wehrmacht vetett harcba először, az 1940-es nyugati hadjárat során, de az ilyen harcjárművek már az 1950-es évekre mindenütt eltűntek a hadrendből, párhuzamosan a gyalogsági fegyvernem gépesítésével, tűzerejének növelésével. A téma hazai vonatkozását az jelentette, hogy éppenséggel a magyar hadsereg volt a német példa fő követője ezen a téren; a rohamtüzérek szerepét a szovjeteknél részben, a többi fennmaradó haderőnél pedig teljesen a harckocsizó alakulatok töltötték be.
Utolsó kommentek