Sorozatunk előző részében bemutattuk Bulgária helyzetét a Varsói Szerződésben, majd a rendszerváltást követő biztonságpolitikai dilemmáit, illetve euroatlanti integrációjának lépéseit. Emellett szóltunk a legfontosabb, a bolgár honvédelmet meghatározó dokumentumokról és a védelmi költségvetés alakulásáról is. Az eddig megszokott vonalat követve a következőkben elsősorban a bolgár haderő szervezetéről, felszereléséről és nemzetközi szerepvállalásáról lesz szó.

A honvédelem szervezete

A bolgár honvédelem legfelsőbb koordináló szerve természetesen a védelmi minisztérium. Az egyesített erők nemrég felállított parancsnoksága ennek alárendeltségében működik, mely koordinálja a három haderőnem (szárazföldi erők, légierő, haditengerészet), valamint a logisztikai csapatok munkáját. Az átalakításokat megelőzően a bolgár honvédelmi igazgatás meglehetősen nagy létszámú, 3 ezer főt meghaladó volt, mely mostanra a sokkal reálisabb 750 körüli értékre csökkent.

A bolgár hadseregben viszonylag későn, 2008 elején törölték el a hadkötelezettséget, a szerződéses-hivatásos állományt azóta önkéntes tartalékos rendszerrel kívánják bővíteni - a célkitűzések szerint 2014-re 10%-os arányt szeretnének elérni önkéntes tartalékosok tekintetében.

Érdekesség, hogy a közvetlenül minisztériumi alárendeltségbe tartozó szervek között három felsőoktatási intézmény is van - egy hagyományos értelemben vett honvédelmi egyetem, egy ettől függetlenül fenntartott katonai akadémia, és egy, a haditengerészethez kapcsolódó, jelentős civil hallgatósággal is rendelkező tengerészeti akadémia.

A bolgár haderő aktuális helyzetéről, méretéről és szervezetéről az egyik legteljesebb képet a 2011-es évet lezáró, angol nyelven is hozzáférhető általános jelentésből kaphatjuk meg, valamint az előző részben már említett 2010-es részletes haderőfejlesztési tervből.

Szárazföldi erők

A bolgár szárazföldi erők adják a bolgár haderő legjelentősebb részét, nagyjából 18 ezer főt, mely az átalakítások nyomán körülbelül 14 ezerre csökken majd. Hasonlóan a többi haderőnemhez a hadsereg alakulatai is valahol a szervezeti átalakulás közepén tartanak, bár felépítésüket tekintve már jóval közelebb állnak az elérni kívánt struktúrához, mint a kezdeti, 2010-es állapothoz. A 2014-re kitűzött célok szerint szervezeti felépítésük a következő:

A szárazföldi haderő magában foglal két gépesített dandárt (dandáronként négy, más országokban már könnyű lövésszé alakított gépesített lövész zászlóaljjal, saját önjáró tüzérséggel, légvédelmi, logisztikai és műszaki kiszolgáló egységekkel), egy különálló gépesített zászlóaljat, valamint egy különálló tüzérezredet, mely a mai napig jelentős rakétatüzérségi kapacitással rendelkezik. Ezeket egészíti ki egy különleges erőket tömörítő ezred, mely ejtőernyős, speciális és hegyivadász zászlóaljakat egyaránt tartalmaz, valamint a kisebb haderőknél szokásos, külön ezredbe tömörített műszaki, logisztikai kapacitás, és egyéb kisebb, speciális kiszolgáló alakulatok. (pl. kommunikációs, ABV- védelmi, stb.)

Forrás: a 2010-es védelmi fehér könyv

Az alakulatok elhelyezkedése igazodik Bulgária földrajzához és biztonsági helyzetéhez, bár az erők koncentrációja első ránézésre meglepő. Az alakulatok nagy része ugyanis az ország középső részén települ; fontosabb központjaik a trákiai hegyek lábánál elterülő városok: Stara Zagora, Karlovo, a szocialista időkben a hadiipar központjának számító Kazanlak, valamint a közeli Plovdiv és Asenovgrad. Azaz a bolgár szárazföldi erők legfontosabb kapacitásai és parancsnokságai (az egyes dandárok alá tartozó, máshol állomásozó egyedi zászlóaljakat nem számítva) gyakorlatilag két, egymással szomszédos megyében helyezkednek el!

A némiképp illogikusnak tűnő csoportosítással kapcsolatban azért hozzá kell tenni, hogy egy három oldalról hegyekkel határolt régióról van szó a fenti esetben, melynek egyetlen "kijárata" éppen délkelet felé esik, egyszerre biztonságos, ugyanakkor könnyen elérhető távolságban a török határhoz.

Az erősen központosított alakulatok bázisai közül a két kivételt a műszakiak központjának számító Duna-parti Belene jelenti északon, valamint a nyugati határon, Szófiától nem messze fekvő Blagoevgrad, melynek dandároktól független gépesített zászlóalja gyaníthatóan a főváros védelméért felel.

A bolgár szárazföldi erők nem csak szervezetükben, de felszerelésükben is a mai napig erősen emlékeztetnek a VSz-korabeli Bolgár Néphadseregre. A gépesített lövész, illetve páncélos alakulatok meghatározó típusai mai napig a T-72 / BMP / MT-LB / BTR-60 / 2Sz1 kategóriákból kerülnek ki csak úgy, mint a régi szép időkben.  S bár minden kategóriából akár több százas nagyságrendben áll rendelkezésre vas (a lekonzervált tartalékokat is beszámítva), a bolgár honvédelmi stratégián alapuló fejlesztési terv 2014 végére egy 80 harckocsiból, 280 lövészpáncélosból és kb. 100 tüzérség egységből (ideértve a csöves és rakétás egységeket is) álló erőt irányoz elő.

Az önálló tüzéralakulatot a változatos, kizárólag szovjet eredetű, BRDM-alapú páncéltörő rakétákon és a “jó öreg”, szintén klasszikusnak számító BM-21 sorozatvetőkön kívül kuriózumként egy ütegre való SS-21-es föld-föld taktikai rakétás egység is erősíti - annak a VSz-en belül is figyelemre méltó taktikai rakétás kapacitásnak a maradványaként, mely a szocialista fénykorban önálló szervezeti egységet formált a szárazföldi erők keretein belül, egyebek mellett Scudokkal és SS-23-asokkal volt felszerelve, és amelyeket Bulgária korábbi szövetségeseivel ellentétben viszonylag későn, a 2000-es évek elején épített csak le, nem kis részben amerikai nyomásra.

Légvédelmi és taktikai rakéták a szófiai honvédelmi múzeum kiállító udvarán.

Nyugati eredetű technikát csak elvétve látunk a szárazföldi arzenálban, egyelőre a terepjáró-teherszállító kapacitás cseréje zajlik (a hazánkban is ismert Mercedesekkel). Ezen felül az afganisztáni szerepvállalás elősegítésére került Bulgáriába, pontosabban az afgán hadszíntéren tevékenykedő csapatokhoz pár tucat Humwee, illetve néhány M1117 Guardian páncélozott kerekes jármű, bár ez utóbbiak más használóiknál (így például Irak, Afganisztán, USA Nemzeti Gárda) szinte kizárólag katonai rendészeti és járőrfeladatokat látnak el, szóval nem biztos, hogy minden jövőbeli missziós feladatban is megállják majd a helyüket.

Légierő

A bolgár légierő - mely nem győzi felemlegetni azt a fegyvertényt, hogy Európában először Bulgária alkalmazott katonai repülőgépet a XX. század háborúiban - létszáma az új várható struktúrában 6500 fő, s ezzel a második legnagyobb létszámú haderőnemnek számít. A szervezeti átalakítás és összevonások természetesen a légierőt is érintik; a fő katonai légibázisok számát kettőre kívánják redukálni.

Ez utóbbiak a Plovdidvtól nem messze elhelyezkedő, a légvédelmi feladatú vadászoknak otthont adó Graf Ignatievo, illetve a helikoptereknek otthont adó Krumovo - mindkettő szintén alig karnyújtásnyira a központi fekvésű Plovdivtól. Másodlagos bázisként funkcionál a kelet-bulgáriai Bezmer, amelynek csatarepülőit várhatóan áttelepítik a központi, merev szárnyú gépeket kiszolgáló bázisra, hogy azt ezután kizárólag az amerikai-bolgár együttműködés keretein belül használják, például afganisztáni transzferek átrakó pontjaként. Emellett Szófia repülőterén is sűrűn megfordulnak elsősorban a szállítóalakulathoz tartozó gépek, egy kisebb északi repülőtéren pedig a kiképzőalakulat gépei találhatóak.

Összességében két vadászrepülő- és egy csatarepülő-század (MiG-21, MiG-29, Szu-25), valamint egy harci- és egy szállítóhelikopteres alakulat, továbbá egy merev szárnyú szállítógépeket üzemeltető egység és a kiképző alakulatok alkotják a légierő igencsak népes légi komponensét.  

A légvédelmet Bulgáriában a mai napig az SA-család szinte összes tagja aktív szolgálatban erősíti (elképzelhető, hogy kissé hiányzik a koncepció arra nézve, mely típusokra van, és melyekre nincs szükség), egyebek mellett Bulgária a második ország a NATO-n belül Szlovákia mellett, amelyik az ország méretéhez képest kissé túlzásnak tűnő Sz-300-asokat tart fent. Ezek, és a kisebb Nyeva-osztályú ütegek elsősorban a főváros, illetve a tengerparti Burgasz védelméért felelnek, míg a többi üteg (főképp Kub-ok) a bázisok és a szárazföldi alakulatok védelméért.

A szárazföldi csapatokhoz hasonlóan a bolgár légierő harci komponense finoman szólva is avítt, VSz-korabeli eszközöket vonultat fel az ország légvédelmének biztosítása céljából. Bár a MiG-21bisz-ekből és MiG-29-esekből még elegendő áll rendelkezésre, alaposabb modernizációs programot egyik esetben sem terveznek, és vélhetően néhány éven belül már csak a 29-esek állnak majd rendelkezésre, amíg meg nem születik a döntés egy új, vélhetően nyugati vadászgép beszerzéséről. Utóbbi már a 2000-es évek eleje óta a kormány napirendjén van, de megfelelő finanszírozás hiányában mindig le is került onnan.

A Szu-25-ös csatarepülőkből és Mi-24-es harci helikopterekből álló taktikai csapásmérő kapacitás helyzete legalább ennyire bizonytalan, előbbiek közül egyes hírek szerint már egy sem működőképes, sőt tízet eladtak Grúziának (ott mondjuk van mit pótolni). Erre ugyanakkor rácáfol, hogy az idei kecskeméti repülőnapon mégis megjelent egy bolgár Szu-25-ös (lásd korábbi cikkünket). A Mi-24-esek helyzete ennél is bizonytalanabb, vélhetően jelenleg egyetlen egy sem repülőképes, bár ezt (bizonyos, nem túl messzi országokhoz hasonlóan) itt sem erősítették meg. Sőt, a harci helikopterek közül néhány a bolgár hadiipari export sikereként egyenesen Maliban landolt. 

A légierő egyik legnagyobb kérdése a bolgár honvédelmi költségvetés számára - és vélhetően a legnagyobb fejfájása - tehát az, hogy mikor és mennyiért sikerül új, NATO-kompatibilis többfeladatú repülőgépeket beszerezni; lehetőleg még azelőtt, hogy a teljes MiG-flotta a földre kerül. (Így múlna el a világ dicsősége abban a légierőben, amelyik a Szovjetunión kívül a VSz-ben egyedülálló módon még MiG-25-ös felderítőket is alkalmazott)

Amit Bulgária légiereje elvesztegetett, illetve elhalasztott a harci kapacitás terén, azt bőven behozta a szállító- és kiképző gépek terén, legyen szó akár merev, akár forgószárnyúakról. A pilóták képzéséről a mai napig repülő L-39-esek mellett a gázturbinás, máshol is népszerű Pilatus PC-9-esek gondoskodnak, emellett Bulgária jelentős VIP-szállító kapacitást tart fent a vezető elit számára (egy A-319 kormánygép és számos kisebb egység). A szállító repülőkapacitásuk ékkövét az a három darab olasz gyártású C-27 Spartan jelenti, melyeket 2007-től kezdve szereztek be. Néhány lengyel gyártású közepes szállítógép és pár kivonásra váró An-26/An-30 mellett ezek a gépek a bolgár missziós szerepvállalás legjelentősebb kiszolgálói.

Helikopterek terén a még mindig nagy számban szolgáló Mi-17-esek mellé szereztek be összesen 12 Eurocopter Cougar-t mentési és szállítási feladatokra, a Mi-17-eket azonban üzemeltetni tervezik akár ezzel párhuzamosan is, amíg technikailag lehetséges.

Mindkét új beszerzés magasabb célszámról indult és végül az eredeti tervhez képest kevesebb gép került leszállításra költségvetési okokból, ezzel együtt tény, hogy szállító kapacitás terén Bulgária legalább annyira NATO-kompatibilis, mint amennyire harci gépek terén nem.

Haditengerészet

Számos más, tengerparttal rendelkező egykori VSz-tagállamhoz hasonlóan a haditengerészet Bulgáriában is mostohagyermeknek számít, a fejlesztések és finanszírozás tekintetében leginkább elmaradott helyzetben lévő haderőnem annak dacára, hogy Bulgária jelentős fekete-tengeri partvonala azért bír némi stratégiai jelentőséggel. A haditengerészet létszáma közelítőleg 3500 fő, fő bázisai Várna, illetve Burgasz (pontosabban egy utóbbival szomszédos kisebb város).

A bolgár flotta a másik két haderőnemhez hasonlóan jelentős mértékben támaszkodik a volt szovjet eredetű eszközökre, a kiszolgáló hajókon és kötelezőnek számító aknakeresőkön kívül egy fregatt, három korvett és néhány rakétás naszád erősíti a mai napig ebből a forrásból a bolgár partok védelmét. Ezek többé-kevésbé aktív szolgálatot látnak el a mai napig, ellentétben a tengeralattjáró fegyvernemmel, melynek szovjet egységeit leszerelték és eladták - vélhetően ócskavasnak (az utolsót épp nemrég).

A nemzetközi műveletekben való részvétel elősegítéséhez és saját képességeik növelése céljából 2004-2008 között további három használt fregattot szereztek be Belgiumból. Ezek egyike, a Drazki 2011-ben részt vett a líbiai partoknál indított egyesített NATO-műveletben, egészen addig, amíg pénzhiány miatt idő előtt haza nem rendelték.

A haditengerészet saját helikopteres erői nemrég jutottak hozzá három darab Eurocopter Pantherhez, melyek a kiöregedett, és valószínűleg kivont Mi-14-esek pótlására érkeztek. Ugyanakkor nem találtunk egyelőre olyan fotót, amelyen az új helikopterek hajófedélzeti üzem közben is láthatóak. 

Fejlesztési program 2020-ig

A legújabb fejlesztési kezdeményezés a már korábban említett stratégiai dokumentumok folyományaként 2013-ban látott napvilágot. S bár - angolul legalábbis - nem áll rendelkezésre olyan részletes leírás a várható tervekről, mint az előző dokumentumokban láttuk, a média információi alapján a következő fejlesztési tervek körvonalazódnak a bolgár honvédelmi vezetés fejében, melyeket (valami okból) 2020-ig szeretnének realizálni:

• új vadászgépek beszerzése (nem túl meglepő módon ez a legjelentősebb tétel)
• MiG-29 modernizáció (vélhetően átmeneti megoldásként, amíg az előző tétel nem realizálódik)
• az újonnan beszerzett helikopterek karbantartása, képességfejlesztése
• a Belgiumtól beszerzett fregattok modernizálása (fegyverzet, navigációs rendszer stb.)
• a különleges erők új szervezetének véglegesítése
• információs fejlesztések (pl. a ma slágernek számító “kibervédelem”)
• felderítőképesség fejlesztése (pl. UAV-k formájában)
• új központ kialakítása az egyesített erők parancsnoksága részére (a takarékosság jegyében remélhetőleg a meglévő infrastruktúrák alapján, és nem egy befejezetlen zöldmezős beruházással, mint legutóbb)

Említést érdemel, hogy a szárazföldi erők kapacitásának fejlesztésére külön kiemelt tétel nem szerepel a listában, ahogyan a légierő taktikai csapásmérő képességének fejlesztésére sem. Valószínűsíthető az is, hogy a felsorolt projektek beszállítói jelentős arányban külföldi vállalatok lesznek, így az ország saját, mai napig számos vállalatot tömörítő hadiipari komplexuma számára ezek nem kecsegtetnek jelentősebb megrendelésekkel.

A bolgár hadiipar dicsősége és leépülése

Bár saját fejlesztésekkel, vagy komplex rendszerek előállítására alkalmas kapacitásokkal Bulgária nem rendelkezett a VSz-ben, ezzel együtt az ország méretéhez és gazdaságához képest igen jelentős hadiipart tartott fent, mely elsősorban kézifegyverek, lőszerek gyártására, illetve javításra-karbantartásra szakosodott. A rendszerváltás előtti évekre Bulgária összes exportjának 7%-át adta a hadiipar, mely viszonylag jelentős piacokkal is rendelkezett elsősorban a harmadik világban - nyugati valutából származó bevételének például 60%-a a hadiiparból származott. A VSz felbomlása után azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a saját technológiai fejlesztések és know-how nélküli, (mind tudás, mind alapanyagok terén) szinte kizárólag szovjet eredetű importból dolgozó, nem kis részben reexportot folytató bolgár hadiipari vállalatok nem vehetik fel a versenyt sem a nyugati cégekkel, sem a keleti blokk más, saját fejlesztések terén jobban álló országaival. 

Mivel a '90-es években kormányzati stratégia legalább annyira nem létezett a hadiipar terén, mint a honvédelem kérdésében, a finanszírozási gondokkal küszködő haderő pedig nagyon szűk belső piacot jelentett, ezért a legtöbb vállalat a termelés leállításával, koncepció nélküli civil konverziókkal, vagy éppen a feketepiacra betöréssel igyekezett “túlélni”. Ezzel együtt a szocialista időszak végén több, mint 150 ezer főt alkalmazottal rendelkező hadiipari ágazat mérete a negyedére csökkent.

Mivel a kormányzat egyrészt nem siette el a privatizációt, másrészt a viszonylag “primitív” gyártósorokkal rendelkező vállalkozások amúgy sem voltak vonzóak a nyugati befektetők számára, ezért a bolgár hadiipari komplexum ugyanúgy jó tíz éves késéssel látott neki a megújulásnak, mint maga a haderő. Még a 2000-es évek elején is jórészt állami tulajdonú, korszerűtlen technológiákkal rendelkező vállalatok alkották, amelyek maximum a szárazföldi erők kapacitásának ráncfelvarrására vállalkozhattak volna - ha lett volna rá igény és pénz a kormányzat részéről. Ezzel együtt a Bolgár Védelmiipari Szövetség a mai napig számos, a szocialista időkre visszanyúló múltú termelő-javító nagyvállalatokat tömörít, mint az Arsenal, a Kintex vagy a TEREM. 

A bolgár hadiipar jelentős termelési kapacitásának egyik "mellékhatása" az a raktáron álló nagy mennyiségű kézifegyver és lőszer, ami a '90-es években az illegális kereskedelem, majd később a leszerelési-megsemmisítési programok kedvelt alanya volt. A mai napig előfordul, hogy az utóbbi folyamatot a régóta raktáron álló lőszerek felrobbanásával járó balesetek is gyorsítják.

A problémákon túl Bulgária elvétve hadiipari exportsikereket is elkönyvelhet, ahogyan a szocialista időkben stabil partnernek számító arab célországai egyre nagyobb arányban válnak "szövetséges" állammá. Nemrég sikerült például megállapodniuk Irakkal félezer MT-LB típusú lánctalpas eladásáról. A szovjet hadiipar '60-as évekből származó, azóta ráncfelvarráson átesett terméke a bolgár hadiipar egyik "nagyágyúja", a szárazföldi haderő is jelentős számban tart rendszerben belőle.

Az igazi hadviselés a bankok ellen. A bolgárok különösen szeretnek a piros-fehér bank fiókjai előtt páncélosokkal vonulni.

Külföldi missziók és együttműködés

Bár a nyugati szövetségi rendszerbe formálisan csak jóval a leggyakoribban említett (Nyugat-Balkán - Irak - Afganisztán) missziós célok “elözönlése” után lépett be Bulgária, ez nem akadályozta meg abban, hogy elkötelezettségét bizonyítandó már ezt megelőzően is kivegye a részét a kontingensek biztosításából.

Különösen igaz ez a posztjugoszláv térségre, ahol a konfliktusok nem csak a szomszédos Macedónia és a kereskedelmi kapcsolatok megszakadása miatt érintették Bulgáriát - az esetleges határon átnyúló eszkalációról nem is beszélve -, hanem a logisztikai kihívás is kisebb volt egy-egy békefenntartó alakulat kiküldése esetén. A bolgárok így aztán jelentősebb erővel jelen voltak és vannak Boszniában (műszaki, logisztikai és őrző-védő egységek), továbbá egy műszaki alakulattal Koszovóban. Macedónia saját haderejének felállítását pedig egyebek mellett harckocsikkal (mármint ajándék harckocsikkal) segítették. Jelenleg is 120 bolgár katona teljesít szolgálatot Boszniában.

Irakban öt váltáson keresztül, 2003-2008 között voltak jelen egy lövészzászlóaljnyi erővel, melynek során összesen 13 főt veszítettek. Afganisztánban elsősorban a 2000-es évek második felében vált egyre intenzívebbé a bolgár jelenlét. Bár saját PRT-vel, vagy jelentősebb harcoló csoportosítással nem rendelkeznek, a szinte kötelezőnek számító egészségügyi és kiképző hozzájáruláson kívül a bolgár gépesített alakulatok kivették a részüket többek között a kabuli és kandahari repterek őrzéséből. 2011 végén még mindig kb. 600 fős kontingens állomásozott bolgár zászló alatt Afganisztánban, 2014-es, fokozatos kivonulási céldátummal, bár az aktuális létszám is még majdnem 400 fő körül van. Említésre érdemes, hogy az afganisztáni misszió eddig egyetlen bolgár katona életét sem követelte, ez vélhetően a viszonylag alacsony veszélyességű feladataiknak is betudható.

A globális és regionális együttműködés jegyében Bulgária természetesen más, az USA-hoz kevésbé szorosan kötődő nemzetközi műveletekben is szerepet vállalt. Így például a '90-es évek elején az ENSZ kambodzsai misszióját segítették jelentős erőkkel - bár ez utóbbiról nem minden forrás nyilatkozik túl hízelgően. Regionális szinten központú szerepük van egy többnemzetiségű "balkáni dandár", a SEEBRIG fenntartásában, melybe szinte a térség összes országa delegál békefenntartókat.

Jelenleg összesen kb. 7-800 bolgár katona szolgál külföldön, ez a többi térségbeli NATO-szövetségeshez képest is némiképp alacsony arányt jelent, legalábbis a haderő nominális méretéhez képest. Ezt a bolgárok is elismerik, stratégiai célkitűzésük az arány növelése és az ezer fős missziós állomány fenntartása. S bár ehhez a szárazföldi erők felszerelésében, szervezetében még jelentős fejlesztésekre van szükség, Szófiának lehetősége van rá, hogy ezt a hiányt katonai helikopterek és egy fregatt potenciális felajánlásával kompenzálja.

A viszonylag alacsony külföldi missziós jelenlétet Bulgária lényegében saját területének felajánlásával egyensúlyozza, hogy javítsa a "segítőkész szövetséges" képet új partnere és védelmezője, az USA szemében. A NATO egyik legdélkeletibb tagjaként így nem csak a új amerikai rakétavédelmi program lehetséges helyszíneként volt versenyben (melyet végül elbukott) más kelet-európai államokkal, hanem külön megállapodása van az USA-val gyakorló- és repülőterek használatáról is. Utóbbiak hasznos átrakó bázist jelentenek az Afganisztán-Európa útvonalon, míg az gyakorlóterek kapcsán már felmerültek olyan hírek is, hogy a szocialista időkbeli szoros együttműködés után most Bulgáriában képeznének ki több ezer líbiai katonát. Az együttműködés akár ahhoz is vezethet, amire még a VSz-időkben sem volt ott példa; állandó szövetségi (ti. amerikai) katonai jelenléthez az ország területén. 

Összegzés - erődünk düledezik, de még áll

Ahogy cikkünk első részében bemutattuk, Bulgária hazánkhoz sok tekintetben hasonló utat járt be modern állami léte során. Egyrészt XX. századi "karrierjét" inkább vereségek és területveszteségek jellemzik, mint dicsőséges győzelmek, másrészt rossz tapasztalatai voltak az Európa-központú szövetségi rendszerekkel. Ennek következtében szövetségesi hozzáállásuk erőteljesebben épít a potyautas magatartásra, mint néhány szomszédjuké, igyekeznek minél kisebb ráfordítás és erőfeszítések mellett minél több előnyt kovácsolni a szövetségesi együttműködésből. Például úgy, hogy a szövetségi rendszer hegemón hatalmával jó kapcsolatokra törekszenek, míg közvetlen szomszédaikra viszonylag kevesebb figyelmet fordítanak. (Hiszen a velük szembeni védelmet a szövetségi struktúra eleve garantálja.) Ez utóbbi szempontból az euroatlanti integráció egyértelműen jobb helyzetbe hozta Bulgáriát, hiszen "utolsó bástyából" egy többé-kevésbé homogén blokk tagjává vált - más kérdés, hogy ez együtt járt egyfajta relatív leértékelődéssel, már csak azért is, mert a VSz-ben hét tag volt, míg a NATO-ban perpillanat 28.  

A hasonlóságok mellett azonban különbségek is vannak, melyek Bulgáriát nem csak hazánkhoz, de a volt szocialista blokk legtöbb ex-tagjához képest is egyedivé teszik. Így például a többi tagországhoz képest viszonylag későn indult el náluk mind az integráció, mind a tényleges haderőreform, ezért aktuális védelmi struktúrájuk (és felszerelésük) sokban hasonlít közép-európai szövetségeseik nagyjából tíz évvel ezelőtti állapotára. Szintén különbség, hogy a történelmileg ellenséges, de egy szövetségi rendszerbe tagolt szomszédaikon kívül határosak egy olyan, jóval kisebb országgal is, amellyel szemben kvázi "nagyhatalmi" politikát folytathatnak a méretkülönbségből adódóan. (Képzeljük el viszonyításként, hogy milyen lenne hazánk és egy független vajdasági állam viszonya.) A bolgár-macedón viszony minden aspektusát természetesen nem jártuk körül, de érdeklődésre számot tarthat például ez az összefoglaló.

Még egy hasonlóság megállapítható hazánk és Bulgária között, mely nagyban kihathat a fegyveres erőik fejlődésére is a következő években. Nevezetesen az, hogy a politikai-gazdasági instabilitás növekedésével jellemzően csökken a védelempolitika finanszírozása, és ezzel együtt nő a "potyautasság" mértéke. A korrupciótól, elvándorlástól, gazdasági problémáktól, 2013 óta pedig kormányválságtól és tüntetésektől szenvedő ország számára jelentős kihívást jelent az ambiciózus fejlesztési tervek és a még mindig folyamatban lévő haderőreform összeegyeztetése a rendelkezésre álló forrásokkal és az alacsony társadalmi támogatottsággal. E tekintetben tehát a szövetséghez tartozás belső stabilizációs funkciója sem becsülendő le. Csak remélni lehet, hogy a Balkán bástyájából az elkövetkező években több marad egy omladozó kőhalomnál.

Zárásképpen emlékezzünk meg a bolgár haderő napjáról, május 6-ról, némi felvonulással és történelmi ismertetővel egybekötve - a bolgár védelmi minisztérium videocsatornájának jóvoltából:

És ráadásként tekintsünk meg egy valamivel több új "szerzeményt" is felvonultató videomontázst is.

Legfőbb források

Eredeti dokumentumok:

- fehér könyv a bolgár honvédelemről (2002)

- fehér könyv a bolgár honvédelemről (2010)

- a bolgár haderő fejlesztési terve (2010)

- Bulgária Nemzeti Biztonsági Stratégiája (2011)

- jelentés a bolgár haderő és honvédelem állapotáról a 2011-es évben (2012)

Tanulmányok és cikkek:

- Gordon Rottman: Warsaw Pact Ground Forces (könyvkivonat)

- tanulmány Bulgária viszonyáról a jugoszláv válsághoz és a NATO-beavatkozáshoz

- egy a számos hivatkozott országtanulmány közül, amelyet amerikai posztgrad. képzésen részt vevő bolgár tisztek írtak a 90-es / 2000-es években

- tanulmány a bolgár hadiipar helyzetéről

- médiaösszefoglaló a bolgár honvédelem 2011-es történéseiről

- médiaösszefoglaló a 2020-ig tervezett katonai eszközbeszerzésekről

Szervezetek:

- Védelmi Minisztérium

- Bolgár Védelmiipari Szövetség