Ma megint konzerv recenzió a menü - a Svéd Védelmi Kutatóintézet számára még 2010. márciusában írt az amerikai légierő nyá. ezredese, Sam Gardiner egy tanulmányt a halhatatlan slágertémáról, az Irán elleni izraeli légicsapásról és lehetséges következményeiről. Az ezredes lényegében történelmi események, Izrael, USA és Irán megnyilatkozásai, sajtóhírek, elemzések, és amerikai diplomáciai és háborús szimulációk alapján állított fel egy forgatókönyvet a konfliktus valószínű kibontakozásáról. Tessék észben tartani, hogy ez csak egy korlátozottan megbízható előrejelzés, jobban megalapozott, mint egy Tom Clancy regény, de akkor is csak spekuláció. Az alábbi cikk a tanulmány tömör összefoglalása, a saját vélemény dőlt betűvel szerepel.

Az alaptétel a következő: Izrael egyedül is megtámadja Iránt, hogy leállítsa annak nukleáris programját. Az izraeli csapás nem éri el a célját, de a lehetséges következményeket mérlegelve az amerikai vezetés úgy dönt, hogy csatlakozik a támadáshoz, és befejezi, amit Izrael elkezdett. Amerika sikeresen kiiktatja megmaradt iráni nukleáris létesítményeket és a komolyabb iráni hardvert, de a háború elhúzódik, ezért végül már a teljes rezsim megdöntését tűzik ki célnak.

Gearing up for war

Izrael már bizonyította, hogy önállóan is képes végrehajtani vakmerő akciókat,  Washingtont meg legfeljebb utólag értesítik róluk (lásd Entebbe, Osirak, Tunisz, Szudán). Másrészről izraeli megítélés szerint az Egyesült Államok egyre inkább hajlamos elfogadni egy nukleáris Irán létét, és az elszigetelés és elrettentés politikáját követné vele szemben, mert ez a perzsa állammal szemben is működne:

In discussing a nuclear-armed Iran at a conference, retired General John Abizaid, the former head of U.S. Central Command, has said, “The historical evidence would suggest that Iran is not a suicide state.” He went on, “So, it is my military belief that Iran can be deterred.”

Az izraelpárti oldal viszont már annyira beleélte magát az Iránról szóló negatív propagandába, (lásd az "ezek fanatikus őrültek, gonoszak, a teljes népességüket feláldoznák, hogy megsemmisítsék Izraelt", kezdetű népi ballada) hogy maga is elhiszi azt, ezért számára az elrettentés politikája elfogadhatatlan. Jelenleg az AIPAC és az izraeli lobbi minden erejével azon munkálkodik, hogy az amerikai politikai vezetés és közvélemény soha se békéljen meg egy nukleáris Irán gondolatával.  Az üzenetük a következő: "Irán veszélyt jelent nem csak Izraelre, de az USA-ra és az egész világra!" Csakhogy manapság az amerikai közvéleményt jobban lekötik a belügyek és Afganisztán, ezért Izraelen kívül senki nem favorizálja a katonai megoldást.

Be kell látni, hogy a fenyegetés kölcsönös – Irán is fenyegetve érzi magát Izrael és az USA által, és ésszerű módon lépéseket tesz, hogy felkészüljön egy lehetséges támadásra, valamint ő is próbálkozik valamiféle elrettentéssel. (szájkarate, hadgyakorlatok) Gardiner még elvileg azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Izrael preventív háborút indít Libanon ellen, mielőtt elszánja magát az Irán elleni akcióra, hogy elejét vegye a várható Hezbollah támadásnak, de a 2006-os háború fényében ezt azért elég kétségesnek tartja, mind kül-, mind belpolitikai okokból.

Én is kétlem, keresztülrongyolni az UNIFIL katonákon elég problémás, a légierő meg nem tud önmagában megoldani semmit. Egy ilyen preventív háború (azaz Libanon elleni agresszió) mélyebbre taszítaná Izrael megítélését, mint a gázai háború. De lehet, hogy a SCUD-affér már az ürügykeresés része, az UNIFIL-nek meg mintha 2010. augusztus végén lejárna a mandátuma...

Propaganda – hangoztatni fogják, hogy Izrael célja megelőzni egy újabb (nukleáris) holokausztot. A holokausztra való hivatkozás megjelent Beginnél is 1981-ben Osirak kapcsán, és amúgy is gyakori eleme az izraeli propagandának. (Mély emocionális tartalma és átpolitizáltsága, valamint Guinness-rekordot tartó trollbait jellege miatt.) Izrael dolgát jelentősen megkönnyítené, ha igénybe tudna venni egy Iránhoz közel eső repteret és számos találgatás létezik, hogy melyik állam engedné át a reptereit egy ilyen támadáshoz,  Irak az amerikaiak miatt kézenfekvő, említették már 2008. augusztusa előtt Grúziát, de felmerült már India és Szaúd-Arábia neve is. Gardiner feltételezése szerint, ha Irakon keresztül közelítenék meg Iránt, az amerikaiak hallgatólagosan átengednék őket.

Ez a valószínűbb eset, de nem teljesen kizárható, hogy mégis csak erővel tartóztatják fel az IAF köteléket.

Miután az Irán elleni szankciók nem járnak sikerrel, Izrael nem lát más megoldást az iráni nukeáris program leállítására, mint hogy maga vegye kezébe az ügyet.

Közvetlenül a támadás után…

Az izraeli támadás komoly pusztítást okoz a felszínen, de a földalatti erődített létesítményekben keletkezett kárt csak megbecsülni lehetne. Az iráni nukleáris program megakasztásának mértéke bizonytalan. Az ENSZ BT tárgyalná az ügyet, elítélné Izraelt, valamint a harcok befejezésére szólítana fel. Az USA nem vétózna, csak tartózkodna.

Maximális fordulatszámon pörögne az izraeli propagandagépezet Európában és Amerikában, nagyban magyaráznák, hogy miért voltak kénytelenek megtenni ezt a lépést, hogy a terrorizmus legnagyobb támogatója, a világra leselkedő legnagyobb veszély ellen cselekedtek, és hogy nem hagyhatták, hogy megtörténjen az „újabb holokauszt”. Az internetes PR csapatok támadásba lendülnének, és tele lennének blogok, a Youtube, a Twitter és a Facebook az izraeli agressziót magyarázó, pozitív fényben feltüntető bejegyzésekkel. (A trollhadosztály felállításáról mi is megemlékeztünk.)

Az iráni reakció nem lenne azonnali. Az olyan súlyú döntésekhez , mint a háború indítása és a korábbi fenyegetések esetleges beváltása, konszenzusra van szükség a felső vezetésben (Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács, IRGC vezérkar, Khamenei, etc) ami időbe telik. Az IRGC mindenképpen a megtorlást erőltetné, és esetleg önálló akciókba is belevágna. Az Egyesült Államokban eközben összeülne a Nemzetbiztonsági Tanács. Az amerikai elnöknek alapvetően három lehetőséget vázolnának fel az iráni reakció tekintetében:

1. Irán nem vág vissza, hanem az áldozat szerepében támogatást szerez a Közel-keleten és az iszlám világban.
2. Irán idővel, közvetve vág vissza amerikai és izraeli érdekeltségek ellen terrortámadásokkal, felkelők támogatásával, stb.
3. Irán nyílt katonai ellencsapásra készül.

Az elnök tanácsadói hozzáteszik, hogy az iráni reakció nem jelezhető előre, de  számítani kell arra is, hogy beválthatják az eddigi fenyegetéseiket (Hormuzi-szoros lezárása, elaknásítása, csapásmérés a közel-keleti amerikai támaszpontokra, az Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok megtámadása, stb). Ugyanakkor figyelmeztetik Obamát, hogy belpolitikai támadás várható ellene a neokonok részéről, amiért a "puhány" politikájával hagyta idáig fajulni a dolgokat. (appeasement, új Chamberlain) Persze már a támadás hírére megugrana az olaj ára, anélkül hogy Irán bármilyen ellenintézkedést tenne, vagyis Obama gazdasági válság maradékait eltakarító terveinek annyi, továbbá az afganisztáni műveletek költségei az egekbe szállnának. Obamának 3 opciója lenne:

1. Elhatárolódni Izraeltől, és szankciókat vezetni be vele szemben - ezzel csak annyi a gond, hogy nem lesz hiteles a világ, és különösen Irán szemében, valamint hogy belpolitikai okok miatt nem is igazán lehetséges.
2. Újabb csapatokat irányítani át a térségbe, de megvárni, hogy Irán lépjen először - ez azért problémás, mert így a kezdeményezést átengedik Iránnak, és ha Irán mégis nyílt ellentámadást választja, akkor amerikai katonákra zúdulhat mindaz a hardver, amit a preemptív csapásokkal ki lehetne iktatni.
3. Befejezni az elkezdett támadást.

Obama utasítást ad a felkészülésre, esetleg plusz rakétavédelmi képességeket vezényeltet a térségbe Izrael védelmére, de az USA még nem támadja meg Iránt. Az újabb csapatok átirányítása azonban időt vesz igénybe, illetve a már meglévő hadszínterekről kell elvonni csapatokat – a legközelebbi hordozócsoport az afganisztáni harcokban van lekötve CAS-re, egy újabb hordozó térségbe küldése pedig legalább 2 hét. Földi telepítésű légierőt átvezényelni megint csak korlátozottan lehet, mert a befogadó államok (Öböl-mentiek, Irak, Törökország) tiltakoznának az adott helyzetben a plusz amerikai csapatok ellen. Románia és Diego Garcia viszont szóba jöhetnének.

Az izraeli támadást követően az iráni ellenzék úja kivonulhat az utcára és tüntethet a rezsim ellen, amit ezúttal súlyosabb megtorlás követhet az IRGC és a Basij részéről.

Ez speciel a legnagyobb ökörség az egész tanulmányban. Ha bekövetkezik a támadás, ellenzék és kormányszimpatizánsok egyként fognak Izrael és az USA ellen tüntetni, mert a külső agresszió egy csapásra háttérbe szorítaná a belső ellentéteket. Az egy dolog, hogy a teheráni fiatalok unják Ahmadinedzsád fejét és szeretnének rockzenét hallgatni, és egy sokkal súlyosabb, ha egy másik - az általuk valószínűleg leggyűlöltebb - állam megtámadja a hazájukat.

Egy nappal később

Akármi is az iráni reakció, Amerika hajlamos lesz azt egy nagyszabású ellencsapás előkészületeként interpretálni. Biztosan megélénkülne a kommunikáció a Hezbollah, iraki sejtek, stb és Irán között, de még ha az is lenne Teherán üzenete, hogy egyelőre maradjanak nyugton, és ne vágjanak önálló akciókba, azt is a támadás szervezésének tekintenék. Ha újabb légicsapásoktól tartva Irán szétszórná rakétaerejét és haditengerészetét, abból szintén hasonló következtetéseket szűrnének le.

Kiegészítő info: az amerikai hírszerzésnek még néhány éve (de már poszt-9/11) sem volt kapacitása lefordítani az összes lehallgatott kommunikációt, és kétlem, hogy most sokkal jobban állnának. De még ha az összes arab és perzsa fordítójukat erre használnák, akkor is időbe telne, míg tiszta képet kapnának Teherán terveiről.

Emiatt az USA egyértelműen fenyegetve érezné magát, és úgy vélné, hogy elveszíti a kezdeményezés lehetőségét. Amerika nem nézheti tétlenül, míg amerikai áldozatok lesznek – vagy akár izraeliek. A DoD értékelése szerint, ha időben lecsapnak Iránra, még mindig kevesebb amerikai katona fog meghalni, mint ha hagyják, hogy az események maguktól menjenek. (Ebből ugye az is következik, hogy Gardiner feltételezése szerint az izraeli támadástól számított 24 órán belül nem eszkalálódik a konfliktus, és Irán legfeljebb korlátozott válaszcsapást mér, kizárólag izraeli célpontokra a Shahab-3-kal.)

A tanulmány szerint még nemzetközi jogi alapot is találnak a támadásra, ezért Obama úgy dönt, hogy az Egyesült Államok megtámadja Iránt.

Az említett NK jogi alap az lenne, hogy az 1996-os  Khobar Towers vagy 1983-as libanoni haditengerészeti támaszpont elleni merényletek mögött Irán állt – én ugyan nem vagyok NK jogász, de ez az érvelés több ponton sántít (nincs bizonyítva, eltelt idő, arányos válasz). A szerző által ezen a ponton hivatkozott jogi szimpózium 2007-es, és erős a gyanúm, hogy az ifjabbik Bush politikájának alátámasztására volt rendelve.

Krieg

Első körben az izraeli támadást követően megmaradt iráni légvédelmet és a légierőt iktatnák ki F-22-k, B-2-k és cirkálórakéták, majd sorra kerülnének a mobil rakétaindító állások, rakétasilók és a haditengerészet támaszpontjai. Miután a közvetlen veszély elhárult,  és az amerikai légierő szabadon tevékenykedhet Irán felett, végeznének a megmaradt iráni nukleáris létesítményekkel, és egyéb célpontokkal, mint terrorista kiképzőtáborok, IRGC barakkok, különleges egységek támaszpontjai. Ahogy elhúzódik a háború, célpontokká válhatnak az olajfinomítók is. Nagy-Britannia és Franciaország vonakodva, de  bekapcsolódna a támadásba.

Nettó hülyeség. Komolyan gondolja valaki, hogy az új brit kormány és Sarkozy kéz a kézben csatlakoznának az Izrael által elindított lavinához? Csak végig kell gondolni, hogy mit nyerhet és mit bukhat az ügyön a két ország.

Az iráni ellentámadást furcsa módon elég minimális szinten kezeli Gardiner – pár rakéta itt meg ott, pár tankert elsüllyesztenek, pár zsinagógánál robbantanának Európában, pár rakéta a Hezbollahtól is átröppen Izraelbe.

Alábecsüli az iráni ellentámadást, és szinte teljesen szimmetrikus módon képzeli azt el. Előzőleg megállapította, hogy Irán/IRGC kommunikációja megugrana az iraki, afganisztáni és a világ minden táján lévő sejtjeivel és a HA-val, de nem biztos, hogy támadási utasításokat osztogatnának. Ha az USA nyíltan csatlakozik a támadáshoz, ez azért változik, nem? A zsinagógás kitétel meg elég naív – önmagában a rongálások, gyújtogatások száma megugorhat Izrael negatív megítélése miatt (lásd gázai háború), amit az európai zsidóság szív meg. Ha Irán ellencsapásként egy ilyen jellegű terrortámadást rendelne meg, az nem is feltétlenül zsinagógák ellen irányulna, hanem pl. izraeli nagykövetségek ellen, már a dolgok a puszta szimbolikája miatt. Mindenesetre magas számú áldozattal járó akciók lennének, ami alapvetően eltérne az eddig tapasztalt, rongálás kategóriájú bűncselekményektől.

A területét ért rakéták és az ebből eredő civil áldozatok miatt Izrael hamar fordítani tudná a  médiában kialakult képet a konfliktusról, és magát helyezné az áldozat szerepébe.

Megint csak leegyszerűsítő feltételezés – teljesen kihagyja a számításból az iráni médiakampányt (Iránban is lennének civil halottak.) Ez az áldozatszerep amúgy sem nagyon ment Izraelnek az utolsó 2 háborújában (2006. Libanon, 2008/2009 Gáza), vagyis nem tudta hatékonyan az áldozat szerepébe helyezni magát azok szemében, akik nem már eleve vele szimpatizáltak.

Oroszország és Kína elítélné az egész konfliktust és a harcok mielőbbi lezárására törekedne. Kínát különösen érzékenyen érintené a megugrott olajár, és a kieső iráni/arab olaj. (De nem tennének semmit? Ez megint csak kétséges leegyszerűsítés.) A harcok elhúzódásával az olajár és a dollárinfláció elszabadulna, de Irán ellenállását nem lehetne rövid távon belül megtörni. Amerikának viszont semmiképp nem érdeke egy hosszú háború, és mután "dolga végeztével" nem tudna fegyverszünetet erőltetni Teheránra, előbb vagy utóbb a politikai vezetés elleni támadással próbálná a harcok beszüntetésére kényszeríteni Iránt. Szóba kerülhet a teljes rezsimváltás és a szárazföldi támadás is...

Hogy lehetne megállítani az események sorozatát?

Izrael kényszerítése, hogy törődjön bele a megváltozott regionális politikai helyzetbe, nem lehetséges. Egyrészről olyan szankciók kilátásba helyezése, ami komolyan érintené őket, belpolitikailag lehetetlen az USA-ban. Ha az Egyesült Államok mégis nyomást gyakorolna az izraeli vezetésre, akkor ez csak még inkább a támadás irányába terelné őket. És érdekes módon hiába hangoztatja az USA, hogy minden körülmények között kiáll Izrael mellett, és akár kiterjeszti rá is a nukleáris védőernyőjét, mert ezt úgy értékelik Tel-Avivban, hogy  Amerika kész elfogadni a nukleáris Iránt és az elrettentés politikáját akarja folytatni, ami számukra megint csak elfogadhatatlan. Izraelt nem érdekli, és nem is érdekelte soha, hogy valamilyen lépése keresztbe tesz az USA biztonságpolitikai érdekeinek, ha viszont a sajátjait szolgálja. (nem meglepő módon, ez csak puszta politikai realizmus) Emiatt Gardiner szerint sajnos Iráné a fő felelősség ezért a lehetséges regionális clusterfuck-ért.

***

Véleményem szerint a tanulmány érdekes gondolatébresztő, és akadnak benne olyan részletek, melyeket a szerző valószínűleg igen valósághűen fest le, de ettől még az efféle háborús forgatókönyvek legnagyobb hibája itt is megjelenik: minél jobban eltávolodik a jelentől, annál kevésbé megbízható, mert nem számol a rengeteg felmerülő körülménnyel és lehetséges eseménnyel és egyre több leegyszerűsítéssel él. A vége már csak military porn - a háborút így meg úgy vívja az USA, Irán semmi lényegeset nem képes lépni, a nagyhatalmak vagy passzívak, vagy támogatják a háborút, a közvéleményt meg meggyőzte az propagandagépezet. Pedig számos opció van még, amit Gardiner nem vesz figyelembe - például, hogy az Irak fölött átrepülő izraeli támadó köteléket az amerikaiak akár erővel is visszafordíthatják. Ezt nem én mondtam, hanem Zbigniew Brzezinski.

Az alapgondolat ettől függetlenül igencsak valószínű: egy Irán elleni izraeli támadás nyomán kibontakozó konfliktus magával sodorhatja az USA-t, és így akaratlanul is háborúba fog keveredni Iránnal. Ezt pedig Izraelben is sejtik - van annak értelme, hogy egy nagyot rúgsz a darázsfészekbe, ha tudod, hogy a kirajzó darazsak elsősorban nem téged fognak összecsípni, hanem azt a valakit, aki egyedül képes elpusztítani a darázsfészket.

A T. olvasónak mi a véleménye? Hogyan bontakozna ki a háború az iráni nukleáris létesítmények elleni támadás után, és mennyire helytállóak a tanulmány felvetései?