Illetve csak a lehetséges támadási tervek, hiszen az IDF-ből senki sem szivárogtatta ki az igazi terveket, de a Center for Strategic and International Studies egy munkatársa volt olyan kedves, hogy összeszedte egy PDF-be, amit erről az opcióról tudni kell, az okoktól a rendelkezésre álló eszközökön át a lehetséges megvalósítási verziókig.
Előrebocsátom személyes megjegyzésként, hogy a két ország már annyit fenyegette egymást mindenféle katonai csapással, hogy egyre hiteltelenebbé válik a támadás, lásd Osiraknál vagy a 2007-ben lerombolt (állítólagos atomprogramhoz tartozó) szíriai létesítménynél sem pofáztak annyit, hanem bombáztak és kész. Maga a tanulmány kimerítő térképeket, táblázatokat és grafikonokat tartalmaz mind az iráni, mind az izraeli légierőről, légvédelemről és nukleáris programról és a különböző forgatókönyvekhez tartozó egyéb részletekről, ezeket én nem másolnám mind ide, csak utalni fogok rájuk, de érdemes átböngészni őket. Lássuk ehelyett a két fél motivációit, Iránét az atomra, Izraelét a támadásra. (folyt. =>)
Az izraeli nemzetbiztonsági doktrína úgy szól, hogy Izraelnek nincs megbízható szövetségese - bezony, még az USA sem - és hát sajnos az arab világ eltökélt, hogy megsemmisítse őket, mert az arab világ már csak ilyen rosszindulatú. Ráadásul ezek az arab országok több erőforrással, sokkal nagyobb népességgel, hadseregekkel rendelkeznek, ezért ezt az aszimmetrikus állapotot ki kell egyenlíteni valamiféle hiteles elrettentéssel. Ezt az elrettentést egyrészről a térség legerősebb konvencionális hadserege, az IDF szolgáltatja, másrészről az atomfegyverek, azaz ha bukna Izrael, bukna az egész térség is. (Sőt, sokan mások is...).
Ebből kifolyólag a puszta létüket fenyegető veszélyként tekintenek a lehetőségre, hogy egy másik állam is nukleáris fegyverekhez jut a térségben, és ezért minden eszközzel igyekeznek ezt megakadályozni. Kis kitérő - igazán nem attól félnek, hogy atomcsapást mér rájuk az első arab állam (vagy Irán), amint összetörték a felavató pezsgőt a friss atombombán, ugyanis könnyen belátható, hogy ez a támadó állam megsemmisülését is magával vonná. Az igazi probléma Izrael domináns pozíciójának elvesztése lenne, hiszen mindaz, amit nekik a saját nukleáris arzenáljuk nyújt (hiteles elrettentés, ezáltal a túlélés biztosítása), ugyanúgy megjelenne Iránnál, és előbb vagy utóbb az arab államoknál is, mert többségük be fogja indítani (vagy már be is indította) a saját nemzeti atomprogramját.
Vagyis nem az izraeli elrettentés válna hiteltelenné, hanem az Izraellel ellenséges államok tennének szert hiteles elrettentésre, amit a hadseregeik soha nem tudnának garantálni nekik. Ez a helyzetkiegyenlítődés ugyan végképp ellehetetlenítené a konvencionális háborúkat a Közel-Keleten, de Izrael többé már nem tárgyalhatna erőpozícióból, és nem hajthatna végre katonai akciókat szomszédai területén, vagyis nagyban csökkenne a mozgástere. Ez pedig előbb vagy utóbb, de be fog következni, mert az atombomba több, mint 60 éves technológia, és speciel Izraelnek is jóval előbb volt atomfegyvere, mint önállóan kifejlesztett MBT-je, illetve máig nem gyártott saját, modern harci repülőt (a Kfir a Mirage alapján épült, a Lavi projektet leállították és lepasszolták Kínának). Kitérő over, vissza a CSIS-es anyaghoz.
Iránnak meglepően hasonló indokok miatt van szüksége az atomra: vezető szerepre vágyik a Perzsa-öböl térségében, és úgy általában a Közel-Keleten, egy ellenséges állam (USA) tartja megszállás alatt két szomszédját és nyíltan kifejezte óhaját az iráni rezsim megbuktatására, valamint erős az amerikai katonai jelenlét az Öbölben is. Egy másik ellenséges állam (Izrael) is rendszeresen támadással fenyegeti, és ha ez nem volna elég, szintén szomszédja egy szélsőségesekkel teli, instabil Pakisztán, ami bizony rendelkezik nukleáris fegyverekkel, valamint én még megemlíteném, hogy a szaúdiak szintén nem a legbarátibb érzelmekkel viseltetnek Irán, vagy úgy általában a síiták iránt, és ők is pályáznak az Öböl nagykutyájának szerepére.
Egy izraeli támadás célja, hogy komoly mértékben visszavesse az iráni atomprogramot, vagy akár el is tántorítsa Teheránt annak folytatásától. Mint a képen látható, az iráni létesítmények elég elszórtan helyzkednek el, de a tanulmány szerint a megfelelő hatáshoz elég volna hármat szétkapni belőlük, amik az egész program szívét alkotják: a nehézvizes reaktort Arakban, a dúsítóművet Natanzban (itt vannak azok a híres centrifugák, amikkel Ahmadinedzsád fotózkodni szokott) és az urán-hexafluoridot (UF6) előállító üzemet Iszfahánban. A Bushehrben található könnyűvizes reaktor nem lenne elsődleges célpont, egyrészről kevésbé hasznosítható egy atomfegyver előállításához, másrészről az oroszok építik, és mint azt tavaly augusztusban Grúzia kapcsán láthattuk, ők mostanában elég önérzetes népként viselkednek.
Irán kétféleképpen juthat atomfegyverhez: vagy plutóniumból állítja elő - ez a nehézvizes reaktor működése során keletkezik, és technológiától függően 2-6 kg szükséges belőle egy bombához, (ha beüzemelik a reaktort Arakban, kb. évente 1 bombához elegendő plutóniumot fog termelni) - vagy 90% körüli szintre dúsított uránból, ebből 9-20 kg ad ki egy bombát. Iránnak elég bonyolult lesz az első atombomba megépítése, ha nem csökkenti/mondja fel az együttműködést az IAEA-val, mert ők észreveszik, ha túl magas szintre dúsítják az UF6-ot, vagy eltűnik némi hasadóanyag innen-onnan. Natanzban jelenleg mintegy 3000 centrifuga üzemel, de ezt a számot 50000-re tervezik növelni, amikkel már évi 25-30 robbanófejhez elegendő dúsított urán is előállítható (már ha 100%-ban erre a célra használnák az egész üzemet) A tanulmány az első iráni atomfegyver kifejlesztésének várható időpontját 2013-ra teszi. (Akiket bővebben érdekel az iráni atomprogram, de nem tudnak angolul, magyar nyelvű forrásként ajánlanám ezt a blogot.)
Izrael előtt alapvetően két támadási opció áll, ezekből lássuk elsőként a légicsapást. A szerző akkurátusan végigvezeti, hogy milyen rombolóerőre van szükség a fenti célok elpusztításához, ezt milyen típusú bombákkal lehet elérni, ehhez milyen repülőgépek kellenek, és máris megkapjuk potenciális támadó köteléket (vadászbombázók + kíséret) - összesen mintegy 70 F-15 és F-16. Majd hozzáveszi, hogy az elsődleges célok környékén lévő rakétaüzemeket is lebombázzák, ez még plusz 10 felfegyverzett F-16-ost igényelne, amivel 80 gépre nő a kötelék mérete.
Amint látható, alapvetően három útvonalon közelíthetik meg az IAF gépei az iráni céljaikat: Északról a török-szír, majd az iraki határ mentén repülve, vagy többé kevésbé egyenesen át Szírián és Irakon (esetleg Jordánián is), valamint délről, Szaúd-Arábián keresztül, majd attól függően, hogy hol fordulnak északkeletnek, át Irakon/Kuvaiton/a Perzsa-öblön.
Mindhárom útvonal elég kockázatos, mivel az útba eső országok nem fognak beleegyezni a légtérhasználatba. Sőt, első ránézésre nyilvánvaló, hogy a középső és a déli útvonal esetében szükséges Amerika legalább hallgatólagos beleegyezése, amit nem valószínű, hogy megkapnának. De ettől függetlenül Izrael simán vállalhatja a politikai következményeket, mert a katonai kockázat elég csekély - az amerikaiak nem lőnének a légterüket megsértő, utasításaiknak nem engedelmeskedő izraeli gépekre, mert... nos mert izraeliek, és ugye speciális viszony, örök barátság, ha egyenesen jenkiket gyilkolnának, akkor sem csapnának vissza, lásd a USS Liberty esetét.
Az északi útvonal ezzel szemben kisebb politikai kockázattal járna, és nem is lenne olyan veszélyes, mint ahogy azt elsőre gondolná az ember. A szíriai légvédelem és légierő fényévekkel van lemaradva, az izraeli gépek könnyen meg tudnák zavarni a radarjaikat, és gyakorlatilag észrevétlenül átcsúszhatnának. Törökország már problémásabb eset, velük nem lenne jó konfrontálódni, de az ő radarjaik is zavarhatóak, továbbá a feltételezés szerint az izraeli gépek szorosan a határ mentén, át-átcsúszva a szír légtérbe repülnének, és ilyen körülmények között kétséges, hogy a törökök tüzet nyitnának rájuk.
Az iráni légelhárítás még nem rendelkezik a korszerű S-300-kal, ehelyett öreg SA-2/5-kre és könnyebb légvédelmi rakétákra támaszkodhatna, amik szerző szerint nem tudnának komoly gondokat okozni (csak 10% veszteséggel számol, az összes lehetséges okból kifolyólag). A fő probléma nem Irán katonai képességeiben, hanem a távolságban rejlik. Bármelyik útvonalat is választják, a repülőgépeket kétszer is tankolni kell, amihez szükség volna Izrael teljes légi utántöltő-flottájára, az odaúton és visszaúton is, ami elég veszélyes feladat lenne ezen gépek számára. Sokat segítene, ha az izraeli kötelék le tudna valahol szállni és megtankolni, de valószínűleg ehhez semelyik ország nem járulna hozzá. Itt megjegyezném, hogy szerintem lenne egy pont, ahol mégiscsak meg lehetne oldani a tankolást, mégpedig az északi út mentén, Irak kurdok uralta részén. A kurdokkal meg tudnának egyezni (van az a pénz és fegyver), és mivel ők nem számítanak államnak, legfeljebb a térség országainak rosszallásával kell szembenézniük, azt meg valahogy csak elviselik. Ha bármilyen katonai akciót indítana ellenük Irán, azt nem a kurdok, hanem egész Irak elleni támadásként értékelné a világ, és főleg az Egyesült Államok.
Mindenesetre a légicsapás terve túlságosan is összetett és kockázatos, azaz igen sok tényező elromolhat benne, ami a 10%-os kalkulált veszteségi rátát sokkal feljebb is tornázhatja. Viszont ha az izraeli vezetés eléggé elkeseredett és elvakult, simán meglépheti ezt az opciót, mert az idő nem nekik, hanem Iránnak dolgozik.
Mint még az elején említettem, Izrael előtt egy másik út is van az iráni létesítmények lerombolásához a légicsapásokon kívül, mégpedig ballisztikus rakéták, egészen pontosan a Jericho III bevetése. Ezek a rakéták 4800-6500 kilométeres hatótávolsággal rendelkeznek, és 750 kilós - esetünkben nem nukleráris - robbanófejet tudnak célba juttatni. Elvileg tavaly kellett hadrendbe állniuk, vagyis Izrael mostanra már be tudná őket vetni. (Ja, megjegyzem, nem emlékszem, hogy a magyar sajtó lehozott volna olyan híreket, hogy "Jájájáj, Izraelnek már olyan rakétái vannak, amikkel elérik egész Magyarországot és Európa nagy részét, rettegj paraszt!", pedig az iráni hadiipar minden ócska rakétáját vezércikkben hozzák le, hozzátéve, hogy egyszer lesz majd olyan is - gőzerővel dolgoznak rajta - amivel nem csak a román tengerpartig lehet ellőni erős hátszélben.)
A ballisztikus rakéták használata Izrael szempontjából tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés, és megfelelő mennyiségben ezek is rendelkeznek a szükséges rombolóerővel az elsődleges iráni célok elpusztításához. Összesen 20-50 Jericho III-at igényelne az egész akció, iráni ABM rendszer pedig nem létezik. Viszont ezzel a tervvel is van egy-két apró gond. Először is, mint említettem, a Jericho III-at a feltételezések szerint állították hadrendbe, és nem vehető biztosra, hogy ma Izraelnek több tucatnyi működőképes példány áll belőle rendelkezésre. Másodszor, ha van is nekik ennyi rakétájuk, akkor sem lehet sokkal több a teljes készlet, és nem biztos, hogy el akarják lőni az egészet Iránra. Harmadszor, ugyan a tervek szerint a Jericho III igen szép találati pontossággal rendelkezik, de a tervek ugye nem mindig fedik a valóságot, ezért kétséges, hogy a ballisztikus rakéta-opció mennyire megbízható.
A tanulmány még röviden kitér a támadás várható következményeire, egyrészről a környezetire - itt bushehr-i erőmű lerombolásával járó katasztrófát ecseteli, több ezer ember halna meg azonnal és további százezrek kapnának kisebb-nagyobb sugárdózist, nem csak Iránban, de szerte az öböl menti országokban, Bahreinben, Katarban és az Emirátusokban. De ugye abból a feltételezésből indultunk ki, hogy Bushehr nem elsődleges célpont. Az nem derül ki, hogy Arak, Natanz és Iszfahán létesítményeinek megsemmisítése pontosan milyen negatív hatásokkal járna a környékbeli lakosságra.
A katonai és politikai következmények is elég súlyosak lennének. Irán azonnal visszavágna, és akár 100+ Shahab-3-at lőne ki Izraelre a dimonai atomerőművet és a nagyobb városokat célozva. Ezek többségét (de nem 100%-át) a Patriot-3 és Arrow-2 rakétavédelmi rendszerek valószínűleg megsemmisítenék, de ami átjutna az elhárítótűzön az látványosabb lenne, mint a Hamasz összes kasszámja együttvéve. A tanulmány szerint fennáll az lehetőség, hogy Irán vegyi/biológiai/radiológiai töltetet is használ, de szerintem ez kizárt, WMD-re WMD a válasz, ezért ilyet nem mernének meglépni. A szerző szerint a Hezbollaht és a Hamaszt is ráuszítanák Izraelre, ami megint csak érdekes elképzelés - a Hezbollah valószínűleg kénytelen-kelletlen, de elkezdené lőni Észak-Izraelt, viszont mesélje már el nekem valaki, hogy néz ki, amikor a Hamasz "támad", merthogy nem is olyan rég erre minden oka és lehetősége megvolt, megsem lett belőle semmi. Summa summarum, rövid távon nem biztos, hogy Izrael olyan nagy árat fizetne a támadásért.
Igazán Amerika járna rosszul a támadás miatt, mert Irán biztosan feltételezné, hogy Amerika is benne volt az akcióban, akár jóváhagyta azt a valóságban, akár nem, és beváltaná a fenyegetéseit az iraki helyzet felborításáról, a tálibok támogatásáról, és a Perzsa-öböl lezárásáról és csatatérré változtatásáról. Igen szép kis háború alakulna ki ott a térségben, és kétlem, hogy az amerikai vezérkart különösebb öröm töltené el a gondolatra, hogy Szíriától Kínáig egyetlen, hatalmas, kaotikus konfliktuszónában kellene valami rendet vágniuk. Azt hiszem Barack Obama meglepő gyorsasággal gazdagodna egy-két(ezer) ősz hajszállal. Az olajár megugrása pedig az egész világot érintené kellemetlenül.
További következmény lenne, hogy Irán felmondana mindenféle együttműködést az IAEA-val (magyar nevén NAÜ), kilépne az NPT-ből, és immáron minden álcát félretéve, teljes erejével elkezdene az atomfegyveren dolgozni. (Ebből a szempontból ami időt Izrael nyerhet az iráni nukleáris létesítmények elleni támadással, azt azonnal el is veszítheti.) Sőt, az arab államok, amiknek már a tökü elegük van a nyugat kettős mércéjéből a Közel-Keleten, felgyorsíthatják a saját atomprogramjukat. Ja, a közel-keleti béketerveket el lehet felejteni, ha valakinek ez még nem esett le.
Hogy Izrael pontosan mit nyerne az így kialakult helyzettel, azt nem lehet megjósolni. A tanulmány csak a támadási opciókat vázolta fel, azt nem mondta, hogy ezek valamelyikét végre is fogják hajtani. Ha támadnak, gyakorlatilag megpörgetnék a rulettkereket, miután mindenki igen komoly téteket pakolt az asztalra. A többség valószínűleg veszíteni fog, de megvan az esély, hogy egyesek mégis jól járnak. De ha visszatérünk a kiindulóponthoz, vagyis hogy Izrael a puszta létét veszélyeztető fenyegetésnek fogja fel az iráni nukleáris törekvéseket, akkor minden egyéb eset csak jobb lehet. Persze ez nem azt jelenti, hogy Irán megtámadásával biztosítani tudná a túlélését, vagy hogy soha nem lesz iráni atombomba.
Utolsó kommentek