13 szomáliai kalóz – egy balul sikerült támadás folyományaként – december eleje óta raboskodott a Hr. Ms. Evertsen holland fregatt fedélzetén. Nemrég azonban a holland legénység vízre bocsátotta lepukkant csónakjukat, ellátta őket üzemanyaggal és élelemmel, majd minden különösebb felhajtás nélkül szabadon engedte őket. Az indok: senkinek sem volt kedve perbe fogni őket. Abszurd? Biztosíthatok mindenkit, a helyzet még ennél is sokkal siralmasabb.
2008 decemberében kezdte meg tevékenységét Szomália partjainál az EU bimbódzó biztonság- és védelempolitikájának egyik legújabb büszkesége, az EUNAVFOR (a.k.a. Atalanta) haditengerészeti művelet. A vállalkozás egy rakás ENSZ BT határozat (1814, 1816, 1838 és 1846) támogatásával három fő célt tűzött ki maga elé (és azóta két újabb témába vágó határozat is született, nevezetesen a 1851 és a 1853):
- Biztosítani a Világélelmezési Program tengeren érkező segélyszállítmányainak bejutását Szomáliába.
- Megvédeni az Ádeni öböl és a szomáliai partok mentén közlekedő sebezhető hajókat.
- Minden lehetséges eszköz – így a fegyveres erő – igénybe vételével megelőzni a kalóztámadásokat és fegyveres rablásokat az általuk ellenőrzött területen.
8 EU-tag (Olaszország, Hollandia, Németország, Franciaország, Spanyolország, Belgium, Luxemburg és Görögország – na melyik a kakukktojás?) és néhány külső állam (pl. Norvégia) ajánlott fel erőket, pár további tagállam pedig a művelet irányítását végző northwoodi brit/NATO parancsnokságra delegált személyzetet. A misszió napokban megünnepelt születésnapjának alkalmából az EU illetékes képviselői egy éves sikertörténetről számolhattak be: több mint 300 ezer tonna élelmiszersegély érte el sértetlenül Szomália partjait, az Ádeni öbölben biztonságosan használható közlekedőfolyosót létesítettek, és egy szépséges "honlap-rendszert" (akármit jelentsen is az) dobtak össze, ami sok-sok hasznos információval látja el kalózkodás-ügyben a kereskedelmi hajózás képviselőit (valamint minden bizonnyal az internet-hozzáféréssel rendelkező kalózokat is).
A művelet jelentős mérföldkő a közös európai védelempolitika gyakorlati megvalósítása és az EU-NATO együttműködés történetében, minket ez most mégis teljességgel hidegen hagy. Az európai biztonságpolitika eme fényes diadalát ugyanis némiképp beárnyékolja az az aligha elhanyagolható tény, hogy a kalóztámadások száma Szomália partjainál az EUNAVFOR (nomeg az amerikai, orosz, kínai, indiai és ki tudja még milyen flották) áldásos tevékenysége ellenére folyamatosan növekszik. Csak a szemléltetés végett:
INternational Maritime Bureau - Piracy Map 2008:
International Maritime Bureau - Live Piracy Map (2009):
Nem tudom, mi lehet Szomáliában, ami újra és újra kihozza a modern nyugati hadviselés legszánalmasabb vonásait, de ha jobban belegondolunk, az EUNAVFOR sem elsősorban azt bizonyítja, hogy az EU igenis képes komoly fegyveres erőt felvonultatni, sokkal inkább azt, hogy kivételes képességei ellenére sem tudja azt értelmes célokra, hatékonyan felhasználni. A pénz, a haditechnika nem minden, ha a világ legmodernebb legjobban felszerelt és legjobban képzett haderői képtelenek mihez kezdeni egy rakás, rozzant ladikokon közlekedő, Kalasnyikovot és RPG-t lóbáló koszos paraszttal (igen, tudom, hogy a kalózok is a 21. század gyermekei - internet, GPS meg minden - a hasonlat csupán a felek közti kontrasztot hivatott érzékeltetni).
Mert hát miről is van szó? Pillanatnyilag az európai adófizetők évi 8,3 millió eurója (durván 2,3 milliárd Ft, és ez csak a parancsnoki szervezetet finanszírozó, GDP-alapú befizetés, a felajánlott erők fenntartását és ellátását ki-ki maga fedezi) fejében egyszerre akár 12 EU-s hadihajó járőrözhet Szomália partjainál. Ha kalóztevékenység nyomaira bukkannak - pl. fogják az áldozat segélyhívását, vagy alulkvalifikált kalózok épp egy hadihajót (pl. a francia Nivose fregattot, vagy a német Spessart tankert) támadnak meg - rögvest lecsapnak. Ha elkéstek, tárgyalásokra kerül sor, melyek végén rendszerint nyugati valutával tömött sporttáskák cserélnek gazdát. Ha ellenben időben érkeztek, komikus üldözési jelenetek következnek, melyekben több ezer tonnás, euró százmilliókat érő hadihajók (valamint helikopterek és kisebb csónakok) kergetőznek egy-egy motorcsónakra való kalózzal, vélhetően a Benny Hill révén közismertté vált melódia aláfestésével (szemléltető videó). Aztán vagy elfogják őket, vagy – ami nem egyszer megesett – így is meglógnak valahogy.
A rabul ejtett kalózokat a tengerek ősi szokásjoga szerint felakasztják - ja nem, inkább megpróbálják perbe fogni. Merthogy az EU megállapodást kötött pár környékbeli országgal (pl. Kenyával, vagy a Seychelle szigetekkel) az elfogott kalózok elleni eljárásról. Ez dióhéjban annyit tesz, hogy ilyenkor EU-s diplomaták kezdenek el kilincselni a környéken: ugyan valaki állítsa már bíróság elé őket. Márpedig az effajta helyek jól fejlett igazságszolgáltatása egy raklap román Kalasnyikovért jó eséllyel magát Gandhit is máglyára küldené emberiesség elleni bűnökért, szóval el lehet képzelni, milyen hatékony az EU érdekérvényesítése, ha még a Seychelle szigetekre sem sikerült 13 nyomorult kalózt rásóznunk.
Eurómilliókért tehát kapunk egy látványos tengeri seregszemlét (persze akad, aki épp erre gerjed), pár kalóz világvégi börtönökbe kerül (ahonnan alig várom, hogy élelmes jogászok segítségével bepereljék az EU-t embertelen bánásmód miatt*), és újabb euró-százmilliókat érő segélyszállítmányokat küldhetünk Szomáliába. Amit persze lenyúlnak, kifosztanak, vagy legalábbis keményen megvámolnak a helyi hadurak (el lehet képzelni, mennyire súlyos a helyzet, ha már az ENSZ segélyműveletekért felelős főtitkárhelyettese is bevallja: olykor bizony le kell fizetni a helyi ellenséget). Amivel ezzel szemben nem foglalkozunk, azok olyan bagatell kérdések, mint pl. a probléma gyökere. Szomáliában továbbra sincs, aki rendet vágjon, a mindenkori kormány hihetetlen mértékben korrupt és töketlen**, a békefenntartók tehetetlenek, az iszlamistákat meg senki sem hagyja kibontakozni. Így a kalózok nem csak hogy büntetlenül tevékenykedhetnek, de egyben az egyik legígéretesebb karrierlehetőséget is kínálják a helyi fiatalok számára.
Évekkel ezelőtt Etiópia próbált meg rendet tenni Szomáliában. Komoly erőkkel vonultak be, a terület nagy részét elfoglalták, s visszaszorították az iszlamista erőket. Elvégezhették volna a piszkos munkát, amihez a nyugatnak se kedve, se gyomra nincs, de támogatás helyett persze csak letolást kaptak az emberi jogok ilyen-olyan megsértése okán. Mára a helyzet megfordult, Etiópia kivonult, sőt védekezésbe szorult, miközben ogadeni felkelők sorra foglalják el városait. Pedig egy kis anyagi támogatás, némi haditechnika és pár szakértő nem csak a konfliktus mielőbbi megoldásához járulhatott volna hozzá, de értékes tapasztalatokkal és vaskos hadiipari megrendelésekkel gazdagíthatta volna a nagylelkű felajánlót is.
Mindeközben persze - ahogy az rendszerint lenni szokott - élelmes vállalkozók rég megoldásokat kínálnak olyan problémákra, melyek felett az állam napirendre sem tudott térni. A tengerészeti biztonsági szolgáltatók piaca virágzik (hogy azt ne mondjam: dübörög). És még csak nem is kell rögtön marcona zsoldosok véres kegyetlenkedéseit vizionálni. A bevezetőben említett kalózok például azon buktak el, hogy a kiszemelt hajó oldalán valamiféle szögesdrótból emelt akadály nehezítette a feljutást. De számos hírt olvashattunk olyan esetekről is, amikor a felbérelt biztonsági cégek alkalmazottai - vagy akár maguk az élelmes tengerészek - kézifegyverekkel, a fedélzeten sebtében összedobott Molotov-koktélokkal, vagy egyszerűen vízágyúval zavarták el a támadóikat.
Persze ez csak rövid távú, tüneti kezelés, és azzal is tisztában vagyok, hogy a korszellem nem kedvez az olyan drasztikus intézkedéseknek, mint amit egykori interjúalanyunk, John Derbyshire javasol rádióműsorában (hogy t.i. a szomáliai partvidéket haditengerészeti lőgyakorlatok színterévé minősítsék). De azért mégiscsak ki lehetne lépni a méregdrága, röhejes és teljességgel haszontalan megoldások bűvköréből. Előbb-utóbb - ha nem magunktól, hát a történelem unszolására - kénytelenek leszünk belátni, hogy a béke nem a nemzetközi rendszer kényelmes alaphelyzete, hanem kivételes állapot, melyet fegyverrel kell kikényszeríteni. A modern biztonságpolitika pedig nem jelenthet egyet a fegyveres erőszak hatékony alkalmazásának feladásával. Na nem mintha ezzel a felfedezéssel most egy csapásra megváltottam volna a világot. Egy Robert Cooper nevezetű úriember már 2000-ben megírta:
"A posztmodern rendnek [kb. a nyugati demokráciák - 5.g] három fenyegetéssel kell szembenéznie. Ezek közt első a premodern [kb. a "failed state" kategória Coopernél, mint pl. Afganisztán vagy Szomália - 5.g]. Fennáll ugyanis a kockázata, hogy lelkiismereti okokból olyan konfliktusokba keveredjünk, melyekben aztán sem a hódítást, sem a kivonulást nem akarjuk majd felvállalni. A folyamat erkölcsileg végzetes, a katonai készenlétre nézve pedig kockázatos lehet.
A kegyelemdöfést ebben az esetben a modern világ [a klasszikus, erős (nemzet)államok, kb. mint a 19. századi Anglia, vagy a mai Kína - 5.g] fogja megadni. Az államérdek és a hatalmi politika eszméin nevelkedett államok igencsak kellemetlen szomszédnak bizonyulnak a posztmodern demokratikus lelkiismeret számára, különösen ha a világ az interkontinentális küzdelem felé halad (ahogy azt Kissinger is felvetette). Európa felkészült erre? Ez a második - a modern fenyegetés.
A harmadik fenyegetés belülről fakad. A posztmodern gazdaság elvezethet oda, hogy az egyén kizárólag saját maga, s a legkisebb mértékben sem a közösség érdekeinek szentelje életét - a születésszám csökkenése nyugaton már e folyamatot igazolja. Fennáll annak is a kockázata, hogy az állam lebontása átbillen a társadalom lebontásába. Politikai értelemben a túlzott átláthatóság és a hatalom túlzott megosztása olyan államot, vagy olyan nemzetközi rendszert eredményezhet, ahol semmi sem kivitelezhető, mert sem a hatalom, sem a felelősség nem összpontosul sehol. Belefulladhatunk az összetettségbe."
/Robert Cooper: The post-modern state and world order/
Nem is tudom, bíztató, vagy inkább kiábrándító-e, hogy az Európai Tanács főtitkárságán 2002 óta ugyanez a Robert Cooper tölti be a kül- és politikai-katonai ügyekért felelős főigazgató szerepét.
Utolsó kommentek