A militária-gyűjtők talán legkedveltebb témái szerte a világon a második világháborús német relikviák, fegyverek és egyenruhák. A reprodukált, utángyártott vagy átalakított uniformisok, kiegészítők sem kevésbé keresettek a piacon. Az egyik leggyakrabban előforduló, és talán legolcsóbban előállítható verziókat érdekes módon az ideológiailag egészen más hátterű Német Demokratikus Köztársaság (NDK) hadseregének (Nationale Volksarmee – Nemzeti Néphadsereg - NVA) egyenruháiból alakítják át (általában különféle repró harmadik birodalmi sasos jelvényekkel, vaskeresztekkel és váll-lapokkal feltupírozva) és árulják többszörös áron többek között magyar internetes aukciókon is. Noha a világháborús öltözetektől való különbségek rövidke szemlélődés után észrevehetőek, mégis a Reichswehr (1918-1935) és Wehrmacht (1935-45) uniformisokhoz való hasonlóság miatt van némi logika a repró-előállítók oldalán is. Épp ezért elgondolkodtató, hogy a keleti blokk talán legbigottabb, Moszkva legközelebbi csatlósának tartott rezsimje miért éppen az 1945 előtti viseletekhez erősen és szemmel láthatóan hasonló uniformisokat helyezett rendszerbe. Angyalbőrben... nevű sorozatunk negyedik része ezt a kérdést boncolgatja.

 Előzmények: a Kasernierte Volkspolizei (KVP) uniformisai
Nem célunk a NVA kialakulásának teljes történetének és minden egyes viseleti darabjának bemutatása, mindazonáltal érdemes a vizsgálódást a korai ötvenes évektől kezdeni, amikor már minkét német állam kialakult és igen erős volt a két blokk közötti szembenállás. Az ekkor még hivatalosan nem létező keletnémet hadsereg szerepét az NDK-ban a hivatalosan a rendvédelmi erők kötelékébe (a Német Népi Rendőrség - Deutsche Volkspolizei - DVP illetve a Kiképzési Főigazgatóság - Hauptverwaltung für Ausbildung - HVA) tartozó alakulatok töltötték be a nagy hidegháborús szembenállás és fegyverkezés (Magyarországon is ismerős) korában.
Ennek új és explicit szervezeti formáját az Állambiztonsági Minisztérium (Ministerium für Statssicherheit - MfS) alárendeltségében elsőként 1952. július 1-jével létrehozott Kasernierte Volkspolizei (szó szerint kaszárnyákban elhlyezett Népi Rendőrség - afféle készenléti rendőrség) emelte magasabb szintre, mely nevében ugyan rendőrségi feladatokat rejtett, a gyakorlatban azonban a hadsereg funkcióját és megjelenési formáját hordozta. A szárazföldi erők mellett ugyanis a másik két haderőnem (Volkspolizei-See – kvázi haditengerészet és Volkspolizei-Luft kvázi légierő) szervezeti formája is létrejött és ezek valódi funkcióját az októberben megjelenő, beszédes nevű „Előírás a Német Demokraitkus Köztársaság Fegyveres erőinek öltözetéről” szóló dokumentummal kialakított egyenruhák is hivatottak voltak tudatosítani. Ezen képes albummal is ellátott dokumentum minden részletre kiterjedően szabályozta a már említett haderőnemek öltözeteit. A nevezett dokumentum azonban felvetésjellegű volt és sosem lépett hatályba, téánylegesen 1953. februárjában jött ki az első hivatalos KVP-egyenruhaszabályzat.
Itt még nem találunk annyira meghökkentő dolgokat. A szovjet blokk többi országához hasonlóan hogy, hogy nem a „nagy testvér” öltözeti elemei és stílusa kerültek hangsúlyosan átvételre. Persze picit többről van szó annál, hogy a köznyelvben hamar „orosz egyenruhákként” emlegették a KVP uniformisait, de tény, hogy már a színválasztásnál is a német katonai viselettörténetben (a különféle trópusi klímán használatos öltözeteket kivéve) addig nem létező khakit vették át (persze a naivabbak gondolhatják, hogy a nemzetközi ármádiákban ekkor már domináns khaki eleve adta magát – de hát meglepő módon nem a szovjet hadsereg is ilyen színű öltözetben virított?), az időben még igen közeli második világháborúban kompromittálódott, az Elbától keletre politikailag kifejezetten vállalhatatlan - 1907 óta lényegében hagyományos -     Feldgrau (tábori szürke) szóba sem jöhetett.

Persze volt alapja is a lakossági elnevezésnek, hisz a német viseletnek számító, 1943M Feldkappéra igencsak hasonlító szolgálati sapka és a nemzetközi hagyománynak teljesen megfelelő tengerészöltözetek mellett a ruhatár része lett az egyértelműen 1943-as szovjet fazont utánzó keskeny és alacsony tányérsapka, a szovjet stílusú pilotkasapka, az ötgombos zárt nyakú díszzsebbel ellátott kimenőzubbony, a kétsoros négygombos szolgálati, a tábori zubbony valamint a vállszíjas derékszíj is, akárcsak a szovjet rohamsisakok, és a női barettek átvétele – noha különféle kísérleti sisakok is megjelentek. A hibridkategóriába sorolható a német trikolóros kokárda és a háború előtti szimbolikát mutató stilizált tölgyfalevél-díszítésű tiszti és tábornoki sapkarózsa, valamint sapkazsinór szerepeltetése a tányérsapkákon, valamint a korábbi rendfokozati jelzések (váll-lapok és rombusz alakú csillagok) keverése a szovjetek rendfokozati hierarchiája-rendszerével és azok jelölési szimbolikájának átvételével. Újítás volt viszont a lehajtható füles téli sapka (Schimütze). Az egyenruhák egy részéről ezen a gyűjtői oldalon kapunk pár érdekes képet (5. sor)
A KVP-ben csak három egyenruhatípus létezett: a szolgálati, a kimenő, és a tábori. Anyagi okokból ünnepi (díszelgő) uniformisokat nem állítottak rendszerbe. A keleti blokkban is megszokott fegyvernemi színek különböztették meg az egyébként egységes uniformist viselő KVP és VP-Luft katonákat. Utóbbiak viselete egyébként szintén szovjet mintára csak annyiban különbözött a szárazföldiekétől, hogy a tányérsapka állórésze és a vállapok világoskék színt és a korábbi Luftwaffe szimbolikáját kapta, illetve egy érdekes, stilizált korszorúba tett négyes propelleres sapkajelvényt.
A korábban már említett haditengerészet (VP-See) három részre tagolódott: a partiőrségre, a flottára és az igazgatóságra. Mindhárom alcsoport ugyanazt a nemzetközi haditengerészeti hagyományoknak megfelelő öltözetet viselte: sötétkék tányérsapka (altiszteknek matrózsapka), sötétkék kétsoros zubbony és sötétkék nadrág (a rendfokozati jelzések alapszíne különbözött csak: flotta sötétkék; partiőrség vörös; igazgatóság szürke). Az új, többi haderőnemnél megszokott rendfokozati jelzések (szovjet módra) megjelentek a váll-lapokon is, de a haditengerészeti karpaszományok is használatban voltak, mégpedig egyszerűsített, a szintén a szovjetre hasonlító formában (a VP-See-t még nem tették fel). A nyári öltözet fazonja megegyezett az átmenetiével, csak egyszínű fehér színében különbözött tőle.
A KVP-hez hasonlóan az MfS-hez tartózó említhető állambiztonságiak (Staatssicherheit- Stasi) és határőr (Grenzpolizei) öltözetei megegyeztek a KVP-ivel, előbbiek fegyvernemi színe a bordó, utóbbiaké a világoszöld volt (GP a már említett képsoron a 12-13. sor).
Az ötvenes évek eseményei azonban előrevetítették, hogy a KVP csak átmeneti megoldás lesz, és az események valóban 3-4 év alatt új struktúrákat és ebből következően uniformisokat követeltek.

1956: új hadsereg, új uniformisok
Amikor 1955. májusában az NSZK NATO-felvétele bekövetkezett, várható volt, hogy a keleti blokk sem marad adós a válasszal. A szintén májusban tartott Varsói Szerződés aláírásakor az NDK is képviseltette magát, és állítólag egy érdekes eset történt: Bulganyin szovjet miniszterelnök a KVP khaki öltözetét viselő Heinz Hoffman hadseregtábornoknak, KVP-főparancsnoknak megjegyezte, hogy ha már németek, miért nem hordanak német egyenruhát?

Hogy volt-e hatása a megjegyzésnek, maximum csak sejthető. 1955. novemberében született meg a döntés az egyenruhagyártásról és amikor 1956. januárjában Willy Stoph vezérezredes, miniszterelnök-helyettes tájékoztatta az NDK Minsiztertanácsát a Nemzeti Néphadsereg és a Védelmi Minisztérium létrehozásáról, az egyenruhákról elmondta:

"Mit der Nationalen Volksarmee soll auch eine neue Uniform eingeführt werden, die den alten deutschen Traditionen der Volksbefreiungsarmeen entspricht. Es kann kein Zweifel darüber bestehen, daß die westdeutschen Söldnerformationen, die unter amerikanischem Oberbefehl stehen, die amerikanische Uniform besitzen, über amerikanische Waffen verfügen und nach amerikanischem Muster ausgebildet werden, niemals die Interessen des deutschen Volkes vertreten können."

Vagyis az amerikai stílusú Bundeswehr-öltözetekkel szemben (amiben azért, tegyük hozzá, volt is valami, főleg a rövid szolgálati dzsekit, bakancsot és a rohamsisakot elnézve; lásd még: kép 1, kép 2, kép 3 ) épp a NVA hivatott megvédeni a német tradíciókat. A Volksbefreiungsarmee szó ("népfelszabadító hadsereg) ne tévesszen meg minket, nem holmi szocialista maszlagra utal, hanem az 1813-14-es Napóleon-elleni német felkelés /porosz/ hadseregére céloz (ami fából vaskarika, merthogy a parolidíszítésen kívül nyilvánvalóan semmilyen 19. századi viseleti elem nem található meg közvetlenül az NVA uniformisain. De ahogy látni fogjuk, annál inkább visszaköszön viszont az 1918-1945 közti időszak). Ezen nem is kell annyira csodálkozni, ha tudjuk, hogy az NDK hivatalos ideológiájában az 1950-es évek elején a távoli német múlt - főleg 1525, 1813-14, 1848 - felé fordulás következett be (a közvetlen 1945 utáni  teljes elutasítás helyett). A megjegyzés egyébként kihangsúlyozva látszik a már belinkelt korabeli filmfelvételen is, de a csúsztatás nyilvánvaló: a szocialista NDK nyilvánvalóan nem vállalhatta az 1945 előtti viseleti tradíciókat.

Végül az 1956. január 18-án kiadott törvényben megalakítják a NVA-t és ugyanitt rendelkeznek az egyenruhákról, fegyvernemi színekről és rendfokozatokról is.  Öt viselettípust különítenek el: tábori, téli, szolgálati, díszelgő és kimenő. Egy nappal később pedig megtörténik a hivatalos bemutató. Sokakat meglepett a hasonlóság a korábbi Wehrmacht-uniformisokkal, de azért néhány különbség is megfigyelhető volt.

A hasonlóságok közt mindenképp meg kell említeni az egyenruhák szabását, a tányérsapka formáját, a rendfokozati jelzéseket, a gallérdíszítéseket (legfeljebb ez 19. század eleji hagyomány), a paszpólózást, a zártnyakú zubbonyok szabását, a buggyos csizmanadrágot, a merev, térdig érő csizmát. A különbségek között mindenekelőtt a színt kell megemlítenünk: a Steingrau ("kőszürke") kellően elhatárolta az 1945 előtti   Feldgrautól ("tábori szürke"), de mégsem állt messze a német tradícióktól. A rendfokozati hierarchiát is a Varsói Szerződésével (és persze a szovjetekével) hozták összhangba, bár ennek kezdetei a KVP-nél is megfigyelhetők voltak.

Az 1956-ban bevezetett viseletek sajátosságai

Először is vegyük a (szolgálati és díszelgő viselethez is viselt) tányérsapkát. Mint már korábbi cikkünkben is szóltunk róla, a  weimari köztársaság hadserege, a Reichswehr 1919-ben a (1917M) tányérsapkát rendszeresítette szolgálati és ünnepi viseletnek is, amelyhez új sapkarózsa készült: tölgyfalombos koszorúban arany alapszínű pajzson a német sas volt látható. 1927-ben újraregulázták a Reichswehr viseleteit, melyen a korábban igen változatos formában és kivitelben megjelenő fejfedők paramétereit egységesítették. 1933-ban a nácik hatalomrajutásakor a sapkarózsa közepére sas helyett (ami náci sapkajelvényként került a tányérsapka koronájára) a kör alakú német trikolór került. Az NVA ezt vette át, amikor az 1927M alapján mintázott tányérsapka sapkarózsát kapott (a bal oldali képen már az 1962-es címeres változat látható). A tiszthelyettesi sapka műbőr viharszíjat, a tiszti ezüstszínű, tábornoki  arany  színű sapkazsinórt kapott. A sapkarózsa tiszthelyetteseknél és tiszteknél  ezüst színű préselt fém, tábornokoknál arany színű hímzett változat volt. A tányérsapkák paszpólózása egységesen fehér volt, a légierőé pedig világoskék. A szárazföldi tábornoki tányérsapkák állórésze vörös, a légierősöké szintén világoskék volt. A légierő tányérsapkáján a KVP által átvett 1945 előtti Luftwaffés szimbolika és a szintén KVP-s eredetű légierős fegyvernemi sapkajelvény volt látható.

A nők új egyenruhát kaptak, ami barettből, női gombolású egysoros háromgombos zubbonyból, szoknyából, szolgálatban csizmából, vagy kimenőruhánál cipőből állt. A téli viselet megegyezett a férfiakéval.

A télisapka (ez egy határőr) a KVP lehajtható fülű, 1943M tábori sapkára hasonlító változatának újított formája volt, a tábori sapka (matrózoknál fedélzeti sapka, mindkettő neve Schiffchen) pedig a szovjet eredetű pilotkára hasonlított és továbbra is német trikolórdíszítést kapott.

A zubbonyok (a tábori, a szolgálati, az altiszti kimenő és a díszelgő is) nemkülönben a Reichswehr és a Wehrmacht öltözeteit követték: zártnyakú, lehajtott (a zubbonynál sötétebb árnyalatú) állógallér, a tradicionális XIX. századi eredetű ezüstszínű parolival, (de új egyvernemi színekkel) a tábornoki paroli pedig szintén a XIX. századi vörös (illetve légierőnél világoskék) alapon stilizált tölgyfelevél volt. A zubbony egysoros és ötgombos volt, mell-és oldalzsebekkel. A NVA újítása volt, hogy a tisztek mandzsettáján a parolihoz hasonló mandzsettadíszítés volt megfigyelhető. A légierő zubbonya is megegyezett a szárazföldiekével, különbség a világoskék paszpólózás és haderőnemi alapszín volt, valamint a Luftwaffétól örökölt légierős paroli. A tábornokoknak volt még egy (szovjet és KVP eredet) kétsoros, hat gombos szolgálati viseletük is. A lengő rendfokozati jelzések szintén a KVP-hez nyúltak vissza (ami pedig a korábbi német hagyományokhoz).
A tiszti és tábornoki kimenőzubbony a KVP-nél is megszokott kétsoros, hatgombos változat volt. Ezen az 1971-es képen egy ezredest és egy tengernagyot látunk kimenőzubbonyban.
A télikabát kétsoros, nyolc gombos  volt, derékszíjjal viselték.

A haditengerészet egyenruhái nem sokban különböztek a KVP-nél látottaktól, és a későbbiekben is kevés változáson mentek át: a kétsoros zubbony még a KVP-től származott, a Sztálin zubbonyra hasonlító rejtett zsebes fedélzeti zubbony pedig szovjet eredetű volt. A KVP-től örökölt, 1956-ban kibővített rendfokozati jelzések megmaradtak, akárcsak a nemzetközi standardnak megfelelő matrózviseletek is. A tányérsapka szemernyőjére nemzetközi mintára a főtiszteknek egysoros, az admirálisoknak kétsoros aranyozott szemernyődísz került.

A buggyos díszelgő csizmanadrág és csizma szintén az 1945 előtti időket idézte (noha a csizmanadrág a szovjeteknél is használatos volt).

Ami viszont még hivatalosan kimondva is 1945 előtti átvétel volt, az az új NDK-s rohamsisak. Noha már a KVP idején is próbálkoztak saját fejlesztésű sisakkal, általánosan a szovjetek acélsisakjait használták. 1956-ban azonban a NVA vezetése elővett egy 1943-ban jegelt náci fejlesztést, mely az 1935M és 1942M rohamsisakok repesz-és lövésállóságán volt hivatott javítani. Az Erich Kiesan mérnök táltal 1943-ban terveztett , sajátos formájú, lapított sisakot tovább tökéletesíteték, és a belövési próbán is jól szerepelt, így 1956-ban azt is bevezették. E sisak a NVA védjegyévé vált. A sisakot viselték tábori, de díszelgő körülmének között is, és a zenészek által is gyakran hordott viselet volt.

A fenti, csak nagy vonalakban vázolt fejlesztéseket az 1957-ben kiadott Öltözködési szabályzat is taglalta.

1956 után

Az 1956-ban bevezetett egyenruhák alapvetően meghatározták a NVA egyenruhadivatját egészen 1990-ig. Kisebb változtatások azonban történtek, ezek azonban elsősorben szovjet mintát követtek, de találkozunk modernizációs célzatú módosítással is.

1961-ben új öltözködési szabályzatot adtak ki. Ebben megjelentek azok a módosítások, melyekre 1956-ban még nem került sor. Egyrészt rendszeresítették a már  1957 óta is használatos, négyszínű terepmintázatú gyakorlóruhát, ami lecserélte a korábbi vattakabátokat.
Továbbá bevezették (természetesen szovjet mintára) az NVA-ban később igen kedveltté vált szürke ingblúzt, (Hemdbluse) melyet nyári szolgálati és tábori viselethez lehetett hordani, akár zubbony helyett is.
Ugyanekkor egészítették ki a téli viseletet is a szintén nagy közkedveltségnek örvendő pullóverrel is.
Az újonnan létrehozott díszegység, az Őrezred (Wachregiment) viselete is megjelent a szabályzatban: a tiszti ruhák anyagából készült, és magán viselte a Wachregiment feliratú karpaszományt is.
Ugyanekkor került rendszerbe a tábornokok és tisztek számára a (szintán szovjet eredetű) aransysárga díszelgő övön csüngő dísztőr is.

1962-vel újabb változás történt. Egy 1961-es rendelet következtében a Határőrséget átsorolták az MfS-től a Honvédelmi Minisztériumhoz, bár szervezetileg továbbra is megőrizte különállását az NVA-tól. A határőrök egyenruhája ellenben hasonult a NVA-éhoz: a korábbi khaki helyett az ő uniformisaik is szürke színt kaptak, viszont védjegyükként megtarthatták a zöld fegyvernemi szint és paszpólózást, illetve a tányérsapka állórésze is zöld maradt.
Ugyanebben az évben az egy évvel korábban kialakított NDK-s állami címer váltotta a trikolórt a tölgyvaleveles koszorú közepén a sapkarózsán.

1964-ben a két évvel korábban a szárazföldiek keretében létrehozott ejtőernyősök is saját egyenruhát kaptak. Megkülönböztető jegyül szürke barettet biseltek, de az NVA többi egységével amúgy megegyező díszelgő és szolgálati öltözetükön fegyvernemi színük (és paszpólózásuk) a narancssárga lett.

1965-ben ismét újabb elemek kerültek az NVA ruhatárába: A korábbi terepszínű (a képsoron lásd a 17. sorban) gyakorlóöltözetet felváltotta a NVA jellegzetes, csíkmintás (strich-tarn) "terepmintájú" viselete. Az öltözet bevezetésének okát elsősorban a kifejlesztett anyag strapabíró-képessége és viszonylagos vízhatlansága adta. A tábornokok is új, modern szabású, cipzáros tábori dzsekit kaptak.
Ugyanebben az évben a kevésbé hatékony korábbi téli sapkát is lecserélték a szovjet eredetű, de kétségkívül - főleg nagy hidegben - igen hasznos usankára. A tiszthelyetteseknél csak az állami címer minijelvénye, a tiszteknél a tiszti sapkarózsa, a tábornokoknál a tábornokit (mely igencsak szovjet mintárjúra sikerült) hímzett sapkarózsa díszítette (a haditengerészeté szovjet mintára fekete volt).

1969-ben az elitalakulatnak számító ejtőernyősök kaptak először nyitott nyakú zubbonyt, és barettjük színe szürke helyett narancssárga lett.

Az 1972-es egyenruhaszabályzatban megjelent a szolgálati viselet modernebb formája: A Stabsdienstuniform-nak nevezett szolgálati viselet egy könyített viseletnek számított, ennél ugyanis a csizmanadrágot és csizmát felváltotta a pantalló és a félcipő.

A modernizáció követelménye miatt nem voltak elkerülhetőek a további változtatások sem. 1973-ban a Védelmi Minisztérium úgy döntött, hogy a katonáknak új, divatosabb és kénylemesebb viseletet biztosít, ezért az ejtőernyősöknél már bevált, nyitott nyakú, a zubbony színével megegyező árnyalatú gallérral gyártott, egysoros, négygombos szolgálati és díszelgő (a képen Heinz Keßler hadseregtábornok, védelmi miniszter díszelgő viseletben) - egyelőre tábornoki és tiszti - uniformisok bevezetése mellett döntöttek. A gyártás már ez évben beindult, és 1974. október 7-én az állam megalakulásának 25. jubielumán rendezett parádén már debütáltak is a nyitott nyakú zubbonyok, melyek 1979-re a tisztehelyetteseknél is felváltották a zártnyakú fazont. A díszelgő viselethez fehér ing, a szolgálatihoz világosszürke ing tartozott és mindkét viselettípushoz sötétszürke nyakkendőt adtak.

1976-ban reprezentációs célból döntöttek (mindhárom haderőnemhez) a világosszürke kis- és nagytársasági egyenruhák bevezetése mellett. A kétsoros, négygombos, szmokingszerű viseletet a tábornoki mellett a tiszti rendfokozatkategóriák is megkapták. A kis-és nagytársaságit lényegében csak az különbözettte meg egymástól, hogy a nagytársaságin a kitüntetések teljes fomráját viselték, valamint ide tartozott még egy diszes vállzsinórzat, míg a kistársaságinál a kitüntetések szalagsávos változatát viselték és nem tartozott e viselethez díszzsinór sem. Ezt az egyenruhatípust viselték többek között ünnepségeken, hangversenyeken, és a diplomáciai szolgálatot betöltők viseletévé is ez az öltözettípus vált. (Ezen a képen az MfS ura, Erich Mielke is a kistársaságit visel)

A későbbi években szinte 3-5 évente jöttek ki az új egyenruhaszabályzatok, melyek kisebb változtatásokat eredményeztek többek között a gyakorlóruhán, a hölgyek viseletén (pl 1983-ban új, szőrméből készült téli sapkát kaptak), és új kimenőruhát is kialakítottak, mely egyértelműen  a modern kor követelményeihez alkalmazkodott: tányérsapka, nyitott nyakú ing, öv, és fehér paszpólózású pantalló.

1985 után pedig gazdaságossági és praktikussági okokból elkezdtek gondolkodni egy nagyobb egyenruharevízión. El kívánták törölni többek között a csizmanadrágot és a csizmát, egyszerűsíteni kívánták a gyakorlóruhát, ötletek születtek a vállapok bal felkarra csatolható rendfokozati jelzésekkel való felváltására, és új, modernebb, szemernyővel ellátott gyakorlósapka (az 1943M-re hasonlító fazonnal) bevezetésére. A rendfokozati jelzések egyszerűsítése, modernizálása is komoly öszempntként szerepelt, az új rangjelzésekből minta is készült. Végül szintény anyagtakarékossági okokból felmerült a tányérsapka barettel való felcserélése is.

Az NDK és a NVA hattyúdalán, az 1989. október 7-i, az állam fennállásának 40. évfordulóját ünneplő katonai parádén (a videón a teljes díszszemle látható, mely a keleti blokk vezetőinek és nem kevésbé prominens barátaik utolsó "seregszemléje" is egyben) ezek a tervek még nem jelentek meg. A rendszer már ekkor is recsegett-ropogott, megkezdődtek a tüntetések, bő egy héttel később az 1972 óta szinte mindenhatónak tartott pártvezér, Erich Honecker átadta a posztját Egon Krenznek, november 9-én pedig leomlott a berlini fal. Az 1990-ben megválasztott új, CDU-többségű kabinet idején még kiadnak ugyan egy Öltözködési utasítást, ebben azonban a legfontosabb kérdés a hadsereg leválasztása a pártról és a hadsereg megtisztítása a "vörös porosz" hatásoktól, mely alatt az egyenruhák alapvető módosításait írják elő, például a díszelgő és a társasági öltözetek megszüntetését. Utóbbi dokumentumnak nagy jelentősége nincs, mert 1990. október 3-án az NDK mint entitás hivatalosan is megszűnt létezni.

Összefoglalás 

Az NDK, mint láttuk, paradox módon ideológiai okokból nyúlt vissza a Reichswehr és a Wehrmacht jellegzetességeihez, bár hivatalosan ezt palástolni szándékozták. A német történelem felé fordulással és az NSZK-nak az USA-hoz pártolásának szándékolt ellensúlyozásával az NDK kívánta kisajátítani a német államiságot és történelmi örökséget (ez amúgy az NSZK részéről is, másképpen, de kifejezett formában létezett, lásd Hallstein-doktrína), és ennek egyik legerőteljesebb bizonyítéka az 1956-as pálfordulás volt a KVP szovjet stílusú uniformisaitól a XX. század német design-ja felé. Érdekes módon így épp Moszkva legszorosabb (katonai és ideológiai) szövetségese viselte talán a nemzeti hagyományaihoz leginkább igazodó uniformisokat (hasonlóan kevés változásra még a lengyel egyenruhatervezők vállalkoztak). A későbbi modernizációs lépések sem változtattak érdemben az NVA egyenruhagarnitúráján, csupán modernizálták azt és ellátták pár szovjet eredetű elemmel. Amikor az NDK vezetése a több mint három évtizede az NVA-nál rendszerben lévő tradicionálisnak nevezhető öltözetekről praktikusságra és modernizációra helyezett volna nagyobb hangsúlyt, már késő volt.