„You have the watches, but we have the time.”
tálib mondás

Februárban indítottam el egy rövid cikksorozatot, melynek célja  a COIN (Counterinsurgency - a wiki szócikkével azért számos tekintetben nem értek egyet) fogalmi alapjainak tömör ismertetése volt.  Míg az első két rész (1. rész, 2. rész) elsősorban a felkelésekre fókuszált, addig a 3. és 4. rész már magával a COIN-nal foglalkozik. Lássunk tehát neki.

Definíció

"Counterinsurgency (COIN) is the blend of comprehensive civilian and military
efforts designed to simultaneously contain insurgency and address its root causes."

COIN FM 3-24

„In counterinsurgency, military forces are, in a sense, an enabling system for civil administration; their role is to afford sufficient protection and stability to allow the government to work safely with its population, for economic revival, political reconciliation and external non-government assistance to be effective.”

US COIN Guide

Annak tisztázása érdekében, hogy mit is jelent maga a COIN fogalma, meg kell említeni, hogy ezt a szót nem véletlenül nem fordították le magyarra, legalább is helyesen. A COIN végső soron egy felkelés leverése érdekében tett katonai, politikai, gazdasági, propaganda, és egyéb intézkedések összessége. A médiában gyakran szereplő "felkelésellenes hadviselés" (counterinsurgency warfare) csak a COIN egyik szegmensére vonatkozik. Ráadásul nem is feltétlenül a legdominánsabb részére - Galula képlete szerint a COIN 80% civil erőfeszítés és csak 20% katonai, mint ahogy maga  a felkelés is elsősorban politikai és nem katonai cselekmény. Szokták még tévesen egyfajta békefenntartó műveletnek is tekinteni, azonban a békefenntartás és a COIN két teljesen különböző dolog - míg az elsőnél létezik legalább egy formális tűzszüneti megegyezés a harcoló felek között, és a békefenntartók egy passzív, semleges szerepet töltenek be, addig a COIN egy proaktív tevékenység, ami a felkelés felszámolására irányul, és mindenképpen része a fegyveres harc is.

(forrás: COIN FM 3-24)

Az úgynevezett "államépítés" (state building) és a COIN viszonya már némileg bonyolultabb. Az ideális állam stabil, korrupciómentes, kezében tartja az erőszak monopóliumát és hatékonyan kezeli a felmerülő problémákat. Emiatt az ideális államban valószínűleg nem is lesznek felkelések, illetve ahol viszont vannak, az jó okkal nem egy ideális állam. A COIN célja az állam hatalmának stabilizálása, és a belpolitikai céljaikat erőszakosan megvalósítani kívánó felkelők leverése. Ha a politikai vezetés gyenge, korrupt, illegitim, vagy egész egyszerűen nem is létezik (mert egy külső invázió a "demokratizálás" jegyében felszámolta az egészet), az olyan problémákat teremt, ami általában kívül esik a COIN erők hatáskörén.

Afganisztán egy kiváló példa - a Hamid Karzai vezette afgán állam egész egyszerűen nem működik, átszövi a korrupció, képtelen ellenőrzése alatt tartani az országot, és érvényesíteni az akaratát. Ha elképzelünk egy hipotetikus esetet, ahol az utolsó tálibot is megölték/átállított az országban, és a nép többsége szimpatizál Karzaival, akkor is borítékolható, hogy 3-5 éven belül a maihoz hasonló állapotok fognak eluralkodni. Utalva a sorozat első részére, a felkelés, mint jelenség valamilyen szinten mindig az állam gyengeségéből fakad, és amíg ezt nem orvosolják, addig a COIN csak szélmalomharc. Az államgépezet radikális reformjára, illetve a politikai vezetés leváltására azonban csak magának a politikai vezetésnek van lehetősége, ami viszont borítékolhatóan ragaszkodni fog a hatalmához - és ezzel kapcsolatban a COIN tevékenységet irányító parancsnokok keveset tehetnek.

/A Rolling Stone magazinban megjelent interjú, ami McChrystal tábornok állásába került, is érdekesen fogalmaz : a COIN-t "ellentmondásos katonai stratégiának" nevezi, aminek a célja nem csak az ellenség elpusztítása, hanem "egy másik nemzet kormányának újjáépítése a nulláról". A COIN ezzel szemben tágabb fogalom, mint egy katonai stratégia, és az államépítés, főleg az alapoktól, csak a legrosszabb esetekben kapcsolódik hozzá./

A COIN kapcsán gyakran előkerülő kifejezés az úgynevezett "Hearts and Minds", egy tömör jól hangzó szlogen, ami a lakosság megnyerését takarja a COIN erők által képviselt ideológiának/ügynek/kormánynak. Sajnos tömörsége miatt gyakran félreértik, és nem csak az újságírók. Először is a COIN politikai harc, ezért nem elég, ha a lakosság szimpátiája a járőröző katonák felé irányul. Pozítív dolog, de a végső cél a lakosság kormány iránti politikai elköteleződése, vagy legalább is a felkelők képviselte politikai vonaltól való elfordulás kell, hogy legyen. Másodszor ha a COIN-t elsősorban külföldi erők végzik, akkor szép dolog, ha kedveli őket a lakosság, mert biztosítják számukra a békét és a közszolgáltatásokat, de ezzel együtt azt is demonstrálják, hogy a HN (Host Nation) kormány minderre képtelen. Ez utóbbi viszont elkényelmesedhet, és elhanyagolhatja a feladatait, mondván a külföldiek úgy is jobban csinálják, és még egy fillérbe sem kerül. Vietnámban ez végül keményen visszaütött.

Ezzel kapcsolatban már egy 1990-ben kiadott amerikai katonai kézikönyv (FM 100-20 - Katonai Műveletek Alacsony Intenzitású Konfliktusokban) is így fogalmazott:

"A konfliktus terheinek viselése a [HN] kormánynál kell, hogy maradjon. Másképpen a konfliktus "amerikanizálódna", lerombolva annak az entitásnak a legitimitását, amelyet segíteni igyekszünk."

Érdekes, hogy míg az amerikai szakirodalom, még a 2006-os COIN FM 3-24 előtt íródottak is, a minimális közvetlen beavatkozást és a háttérben maradást hirdeti, addig a jelenleg zajló két fő COIN műveletre (Irak és Afganisztán) ezek az elvek egyáltalán nem alkalmazhatóak. George W. Bush és neokon csapata olyan háborúkba vitte bele az Egyesült Államokat, melyek joggal nevezhetőek a COIN állatorvosi lovainak. Más kérdés, hogy például Kolumbiában sokkal körültekintőbben járnak el, támogatva Alvaro Uribe FARC elleni küzdelmét, de ahhoz a történethez az ifjabb Bushnak már kevesebb köze volt.

A Hearts & Minds mellett a COIN másik gyakori varázsigéje a "Unity of Effort", melynek lényege, hogy minden, COIN-ban részt vevő szereplőnek, legyenek civilek vagy katonák, hazaiak vagy külföldiek, a legalsó szintektől a főparancsnokokig és a politikai vezetőkig törekedni kell arra, hogy egy egységes stratégiát valósítsanak meg, és az egyes szereplők ne a saját fejük után menjenek,  külön-külön COIN-t végezve minden egyes régióban. Ezen felül fontos, hogy minden szereplőnek szinkronban legyenek a tettei szavakkal. Ha a hivatalos propaganda azt hirdeti, hogy egy területen már normalizálódott a helyzet, akkor a hadsereg ne kezdjen ott nagyszabású search & destroy műveletbe. Ha a COIN felső vezetése folyamatosan hangsúlyozza, hogy milyen fontos a kulturális érzékenység, akkor az egyszeri kiskatonák ne kezdjék el kereszténységre téríteni lakosságot, vagy puszta tudatlanságból megzavarni a helyi ünnepeket. /Galula egyébként amellett érvel, hogy a COIN legfelső irányítása civil kézben kell, hogy legyen./ Minél többen vesznek részt a COIN-ban, annál nehezebb ezt összehozni, Afganisztán - természetesen egyéb tényezők mellett - ezért is annyira problémás eset.

Ebben rejlik a COIN egyik fő nehézsége vagy ellentmondása - katonai téren a sikeres COIN-hoz elsősorban nagy számú, könnyűfegyverzetű gyalogság szükséges. (Erről bővebben a köv. cikkben.) Viszont a gyakorlatban nem lehet elvárni, hogy minden egyes katona megértse az adott helyzetben követett - ráadásul időnként változó - stratégia lényegét, és folyamatosan "COIN-tudatosan" viselkedjen. Ez gyakran jóval magasabb szinteken sem megy az embereknek. A probléma nem csak akkor áll fenn, ha elsősorban külföldi katonák végzik a COIN-t, az "őslakos" katonák is viselkedhetnek arrogáns, nemtörődöm módon. Az amerikai hadsereg ugyan rendszeresen tart COIN-oktatást a katonáinak, de mire a számos szinten keresztül eljut az üzenet a közlegényekhez, sokat torzulhat. Én személy szerint Edward Lansdale tábornok Fülöp-szigeteken követett gyakorlatát tartom jó példának - ő kommunista mintára politikai tiszteket rendelt minden egyes szakaszhoz, akik azután ügyeltek arra, hogy a katonák "politikailag megfelelő módon" viselkedjenek (ugyanakkor a tisztán katonai kérdésekbe már nem nagyon volt beleszólásuk).

A COIN során a propaganda és a hadműveletek viszonya  fordított a konvencionális hadviseléshez képest. Az utóbbi esetében a propaganda támogatja a katonai műveleteket, segít pozitív képet kialakítani a hadseregről, illetve "elmaszatolni" az esetleges baklövéseket (pl. egy nagyobb járulékos veszteséget okozó akció esetében), de a háborút a hadsereg nyeri meg. A COIN-nál prioritás megcserélődik, és a népi támogatás megnyeréséért folytatott politikai propagandát támogatják a katonai műveletek. A politika a konvencionális háborúkban a háttérből irányít, miután kijelölte a célokat a hadseregnek. A COIN esetében a politika nem csak azt dönti el, hogy ki ellen viselnek háborút, és hogy mekkora erőket lehet bevetni, hanem a háború megvívásának aktív, szerves része lesz. Minden egyes katonai művelet tervezésekor, legyen az egy egész régióra kiterjedő, átfogó offenzíva, vagy egy házkutatás a felkelők feltételezett búvóhelyén, különleges figyelmet kell fordítani az akciók politikai következményeire is.

 „Gyorsabbnak lenni az ellenség döntéshozási ciklusánál (az ún. OODA [Observe, Orient, Decide, Act] kör) irreleváns a COIN során, mivel az egy alacsony intenzitású konfliktus. Ami számít, az az, hogy ki tud gyorsabb lenni a másik "tanulási ciklusánál": kinek van a legjobban tanuló szervezete, ami rövid idő alatt képes változtatni a stratégiáján, a szervezeti felépítésén és a taktikáján a friss tapasztalatai alapján."

Havoll

A győzelem kérdése a COIN műveletek során mindig is egy kritikus kérdés volt. A közvélemény hozzá van szokva, hogy a háborúknak van egy kezdő és egy befejező dátumuk, az egyik nap még dúl a háború, a következőben pedig Mission Accomplished, kitör a béke, és ilyen logika alapján követelik a COIN lezárását is. A konfliktus kezdetéhez hasonlóan - amit mindig a felkelők kezdeményeznek - a befejezésnek sincs egy egyértelmű dátuma. Az élet fokozatosan vált át békéből háborúba, és vissza, és legfeljebb utólag lehet egy-egy szimbolikus eseményhez kötni a konfliktus kirobbanását, illetve lezárását. A COIN győzelem ezért sosem a felkelők 100%-os felszámolása, csupán olyan szintre marginalizálása, amikor többé már nem jelentenek veszélyt a kormányra. Terrorszervezetként még tovább élhet a mozgalom, jóval azután, hogy a felkelés kifulladt. Ez még nem akkora probléma, ha a kormány és a felkelők maguk között "játsszák le" a konfliktust, de ha harmadik fél nyújt segítséget a kormánynak, az ő csapatainak kivonását nehéz előre tervezni, vagy valós sikert jelentő feltételekhez kötni.

A COIN paradoxonjai

A COIN logikája számos tekintetben különbözik a konvencionális háborúk logikájától. Ez a különbség látszólagos ellentmondásokat eredményez, melyek megértése azonban fontos a COIN lényegének megértéséhez, ezért a COIN FM 3-24-ből idéznék néhányat belőlük:

• "Néha minél jobban véded a saját erőidet, annál kevésbé vagy biztonságban" - A COIN erőknek elsősorban nem a saját maguk biztonságára kell gondolni. Védeniük kell a lakosságot és agresszív járőrözéssel zavarni a felkelők tevékenységét. Ha elszeparálják magukat a lakosságtól és bezárkóznak a jól védett helyőrségekbe azzal elidegenítik magukat ("lám ők biztonságban vannak, az egyszerű nép meg ki van szolgáltatva a felkelőknek") és hasznos információktól is megfoszthatják a hírszerzést.
   
• "Néha minél több erőt alkalmazol, annál kevesebb hatást érsz el" - A felkelők gyakori módszere az eltúlzott erőalkalmazás kiprovokálása, mert ezzel támogatókat szereznek bel- és külföldön, és elidegenítik a lakosságot a COIN erőktől.
   
• "Néha minél sikeresebb a COIN, annál kevesebb erőt lehet alkalmazni és annál több kockázatot kell vállalni" - Ha a felkelőket sikeresen visszaszorítják, akkor a COIN erőknek is kisebb mértékben kell a katonai eszközökre támaszkodniuk, hogy a civilekben megerősítsék a normalizáció érzését. A marginalizált felkelők politikai szervezete viszont még feltehetőleg működik, és szórványos terrortámadásokra is képesek, és a felszámolásuk utolsó fázisában ez akár megnövekedett kockázatot is jelenthet a COIN erők számára.
   
• "Néha semmit sem csinálni a legjobb reakció" - Lásd kettővel ezelőtti pont.
   
• "Néha a legjobb fegyver a COIN erők számára, ha nem lőnek" - A COIN elsősorban nem a harcról szól, ezért a katonákat fel kell készíteni, hogy idejük nagy részében egyáltalán nem katonai feladatokat látnak el.
  (Ez alatt szvsz azt is lehet érteni, hogy a konvencionális konfliktusokhoz képest sokkal fontosabb a felkelők foglyul ejtése, mint a megsemmisítése. Egy fegyveresekkel teli ház kiiktatására lehet, hogy a JDAM a leggyorsabb és legkockázatmentesebb megoldás, de ha élve kerülnek kézre, olyan információkat is szolgáltathatnak más felkelőkről, támadási tervekről, fegyverlerakatokról, ami miatt megéri bevállalni némi kockázatot.)
   
• "Ha a HN valamit tűrhetően csinál, általában jobb, mint ha mi csinálnánk ugyanazt kiválóan" - Ha a COIN-t másodlagos erők végzik (lásd a cikk második fele), akkor is szem előtt kell tartaniuk, hogy az elsődleges cél a HN kormány iránti támogatás visszaszerzése, hadseregének, közigazgatásának megerősítése és nem aa saját maguk "népszerűsítése". Hosszútávon visszaüt, ha a nép azt látja, hogy saját kormánya helyett a külföldiek csinálnak mindent, mert a másodlagos erők nem maradhatnak örökké az országban, hogy a HN kormány helyett működtessék azt.
   
• "Ha egy taktikai működik ezen a héten, nem biztos, hogy működik a következő héten is; ha működik ebben a tartományban, nem biztos, hogy működik egy másikban is" - A COIN tevékenység a folyamatos tanulásról és a helyi körülményekhez való alkalmazkodásról szól. Alapelvei vannak, de 100 százalékosan biztos, mindenhol alkalmazható módszerei nincsenek.
   
• "A taktikai siker nem garantál semmit" - Felkelőket nem lehet döntő csatában legyőzni, sőt akár anélkül is elérhetik a céljaikat, hogy látványos harci sikereket aratnának a COIN erők felett. Nem szabad kizárólag a harcászati szintre fókuszálni, vagy a body count-ot a siker mércéjének tekinteni.
  
  
• "Számos fontos döntést nem a tábornokok hoznak" - A COIN alapelveivel és céljaival tisztában kell lennie a hadsereg minden szintjének, egészen a járőröző közlegényekig, mert ők is kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy a tetteik meghatározók lesznek a konfliktus kimenetelére. (Ez egy jó filmes példa a konfliktus meg nem értéséről, de valós esetként idézhető pl. az Abu Ghraib-ban tevékenykedő "fotóművészek" tevékenysége.)

Kétszereplős (COIN – Ins) és többszereplős (COIN – HN – Ins) alapverziók

A COIN alapesetben egy ország politikai vezetésének harca a hatalmát megkérdőjelező felkelőkkel szemben. Az utóbbi időben ez a kép jóval összetettebbé vált, mert borítékolhatóan számtalan különböző aktor avatkozik be a küzdelembe saját érdekeik által vezérelve. A résztvevő felek számának növekedésével a háború is egyre kaotikusabbá válik, ami megnehezíti a COIN erők, de akár a felkelők dolgát is. Egy teljesen kibontakozott háborúban megkülönböztethetünk ún. elsődleges, másodlagos, harmadlagos és negyedleges erőket is.

Az elsődleges erők kifejezés a már említett felkelőket és a kormányt takarja. Ők alkotják aszimmetrikus háború magját, a felkelők harcolnak a politikai céljaik eléréséért, a kormány pedig megpróbálja elfojtani ezeket a törekvéseket. Már az olyan klasszikus felkeléseknél, mint Algéria és Malajzia megjelentek a másodlagos erők, vagyis egyéb államok, melyek a felkelőket vagy a kormányt segítve, nyíltan vagy titokban bevatkoznak a háborúba. Az első részben említettem, hogy a felkelés kitöréséhez az egyik - de nem feltétlenül szükséges - körülmény a külső támogatás. Ugyanígy a kormány is beláthatja, hogy egyedül nem bír el a felkelőkkel és másik államhoz fordul segítségért.

Ha a realista biztonságpolitikai gondolkodás felől közelítjük meg a kérdést, elméletben az amerikai kormány/intervenciós erők nem a felkelőket akarják leverni és a HN kormány túlélését biztosítani. Stabilitást akarnak, hogy a bukott államok ne válhassanak a terrorizmus és/vagy a szervezett bűnözés hátországává. Ebből következően lehetnek olyan esetek, amikor érdemes a felkelést győzni hagyni, még egy félig-meddig demokratikusan hatalomra jutott kormány ellenében is, ha ez jobban szolgálná a stabilitást. Sajátos módon azonban a jelenlegi nemzetközi rendszer számára gyakran fontosabb a status quo, mint a stabilitás, lásd Szomália.

Az utóbbi időben egyre fontosabb szerep jut a harmad- és negyedleges erőknek. Az előbbieknek azokat a fegyveres csoportokat nevezzük, melyek sem az elsődleges, sem a másodlagos erőkhöz nem tartoznak - ezek a konfliktus következtében létrejött  önvédelmi milíciák, a szervezett bűnözés, a harcok hírére külföldről érkező zsoldosok/terroristák, és a PMC-k. Az utóbbiak pedig a konfliktus által sújtott területen tevékenykedő humanitárius NGO-k és végső soron maga a média. Habár a negyedleges erők a fegyveres harcokba nem avatkoznak bele, mégis komolyan képesek befolyásolni a konfliktus menetét, már csak azért is, mert mind a felkelők tevékenysége, mind a COIN komolyan támaszkodik a médiára és függ tőle.

Ha külső beavatkozók segítenek egy államot a COIN műveleteiben, megfordulhat a fejükben, hogy közös szövetségként lépjenek föl - ezt nevezzük multilaterális COIN-nak. Szép kifejezés, melynek előnyei és hátrányai egyaránt akadnak. A koalícióban végzett COIN egyrészről növeli a legitimációt, így PR szempontból igen hasznos. A közvélemény kevésbé fogja azt gondolni, hogy egy hódító háború zajlik, vagy erőszakosan folynak bele egy másik ország belügyeibe, és a beavatkozó államok lakossága is türelmesebbé válik az elhúzódó háború iránt, mert azt látja, hogy annak terheit nem csak az ő országuk, de a szövetségeseik is viselik. Emiatt a COIN-t végző külső államok számára a pusztán szimbolikus szövetségesek is sokat érnek. Ezzel szemben ez a felállás gyakran szembemegy a COIN egyik alapelvével (Unity of Effort) - minél több szövetséges tevékenységét kell összehangolni, annál nehézkesebb bármit is kivitelezni, és ezzel együtt annál kisebb a hatékonyság is.

Ehhez kapcsolódóan az Afganisztánban tevékenykedő PRT-k (Provincial Reconstruction Teams) megítélése sem feltétlenül pozitív. Az általános vélemények szerint a PRT-k egész jó munkát végeznek a civil kapcsolatok és az újjáépítés/fejlesztés terén, de ezzel együtt negatív hatásuk is van. Az afgán lakosság szemében, mint külföldiek jelennek meg, és akármilyen jó dolgokat is tesznek, azt a lakosság nem fogja a kabuli kormánnyal összekapcsolni. Másodszor a PRT-k különböző nemzetek vezetése alatt tevékenykednek, akiknek az elképzeléseik a háborúról igen komolyan eltérhetnek. Egyes vélemények (pl: ICG) szerint hasznosabb volna, ha a PRT-k elsősorban a biztonsági kérdésekre fókuszálnának és az újjáépítést és humanitárius feladatokat teljes egészében az NGO-kra hagynák.

Ezen felül a 2008-as állapotok szerint nem volt olyan testület, ami az egyes PRT-k tevékenységének prioritásait koordinálta volna. Az ISAF ugyan beleszólt a munkájukba, de legalább ekkora, ha nem nagyobb hatása volt az egyes PRT-ket vezető országok belpolitikájának. (Havoll, 2008)

Ez ugyan egy két évvel ezelőtti állapot, de szkeptikus vagyok annak tekintetében, hogy mára mennyit javult, ha egyáltalán javult a helyzet.

A PRT-rendszer alapgondolata tehát ellentétben áll a Galula-féle irányvonallal (bővebben köv. cikk). Az egyes PRT-k lokálisan gondolkoznak, és túlságosan is nagy hangsúlyt fektetnek az "osztogatásra", mert céljuk, hogy a helyi lakosság barátságosan viszonyuljon hozzájuk, és ne a megszállókat lássa bennük. Ez a hozzáállás gyakran belpolitikai indittatásból származik - elsősorban  nem az afgánoknak, hanem a hazai lakosságnak kell "fegyveres békefenntartót" látniuk a katonáikban, hogy a háborúellenes érzelmek ne menjenek a kormányzó pártok, politikusok népszerűségi indexeinek rovására. Félrertés ne essék, nem magával az elképzeléssel van baj, hanem azzal, hogy háttérbe szorítja a politikai harcot. (A magyar PRT például folytat propaganda-tevékenységet Afganisztánban, de ahányszor ennek utána kérdeztem, mindig azt a választ kaptam, hogy csak magunkról, illetve az ISAF-ról terjesztünk pozitív propagandát. A tálibellenes negatív, vagy általában az afgán politikai  propagandát és a pszichológiai hadviselést nem tekintjük a feladatunknak.) Ez a hozzáállás akár ahhoz is vezethet, hogy az egyes külső bevatkozó államok csak a saját PRT-jük által felügyelt területen lesznek hajlandóak katonai műveletekre, mintegy védve a "befektetést" amit addig az adott tartományba invesztáltak.

Folyt köv.

Források - lásd első rész.