Annak idején egy cikkel megemlékeztünk Chareles Freeman megbuktatásáról az NIC elnöki posztjáért folyó versenyben. Most egy hasonló helyzetre hívta fel a figyelmet Stephen  M. Walt, a Foreign Policy egyik szerkesztője. Az alaphelyzet a következő: létezik egy olyan hivatal az amerikai államigazgatásban, hogy "Office to Combat and Monitor Anti-Semitism". Elbüvölő kis, a politikai korrektség által életre hívott iroda lehet, valószínűleg a jövőben errefelé is elszaporodnak az ilyen PC intézmények, amik harcolnak például a gender mainstreamingért és a többi, civilizált ember számára oly nélkülözhetetlen vívmányért. Obama a hivatal élére Hannah Rosenthalt akarja kinevezni, amit támogatnak a baloldali, és elleneznek a jobboldali amerikai zsidó szervezetek.

Amin Stephen M. Walt kiakadt, az a mód, ahogy a Rosenthal érvelni akart a saját kinevezése mellett, ugyanis röviden és tömören, elkezdett áradozni, hogy mennyire szereti Izraelt, ő élt ott, a szíve csücske, imádja, stb. Mi ezzel a baj?

Ezek szép érzések, de nem furcsa egy kicsit, hogy azzal kell megvédenie a jelöltségét egy pozícióra az Egyesült Államok kormányzatában, hogy elmondja, mennyire szeret egy idegen országot? Egy amerikai tisztviselőnek az ő pozíciójában az számít, hogy szereti Amerikát, és hogy hiszi, hogy az antiszemitizmus egy gyűlöletes filozófia, ami ellen erőteljesen fel kell lépni. Az, hogy szereti Izraelt vagy Franciaországot vagy Thaiföldet vagy Namíbiát, stb, lényegtelen. (És igen, teljeséggel elképzlehető, hogy valaki ki nem állhatja az antiszemitizmust, de nem szereti Izraelt)

(És akkor itt én is megjegyezném bizonyos kommentek megelőzése végett: izraeli =/= zsidó, cionista meg pláne nem. Danke.)

Ha ez még kevés lenne, Walt idéz egy elég erős cikket a Haareztől - már az első mondat is kedves:

Minden kinevezett személynek az amerikai kormányzatban ki kell állnia egy alapos háttérvizsgálatot az amerikai zsidó közöség által.

A Haaretz is megemlíti Freeman esetét, továbbá egy hasonló esetet Chuck Hagel szenátorral, akinek volt mersze kijelenteni, hogy az USA kapcsolata Izraellel és az arabokkal nem vagy-vagy alapon kellene, hogy működjön, és végül eljut Hannah Rosenthalhoz, akit konzervatív körök (valószínűleg a ZOA) "Izrael-ellenesnek" bélyegeztek, csak mert a vetélytárs szervezettől - ami egyébként ugyanolyan cionista - kerül ki. Az egész folyamat eredménye, hogy az amerikai politika, különösen a külpolitika, erősen (kontra)szelektált lesz, már ami a Közel-keletet illeti, és jöhet akár republikánus, akár demokrata kormányzat, a fő csapásirány soha nem fog változni, mindegy mennyibe is kerül ez Amerikának. Az eredmény pedig, ahogy :

Az USA politikája a "szakértők" ugyanazon csoportjánál marad, akiknek a politikája az elmúlt tizenhét évben (vagy régebb óta) biztos recept volt a kudarcra.

Persze - a fair play kedvéért - nézzük meg az érem másik oldalát. Egy kis, közel-keleti államnak órási húzás, ha ilyen durva mértékben tudja befolyásolni a világ vezető szuperhatalmát - meg is tesz mindent, hogy ez így maradjon. Az izraeliek és cionista eszméket valló amerikai zsidók szempontjából ez több mint, logikus - ez oldschool, klasszikus nacionalizmus (még mielőtt vki félreérti - a nacionalizmus szónak nálam kizárólag pozitív jelentése létezik). Őszintén, melyik ország nem szeretné, ha mindig lenne mellette egy nagyhatalom, ami ellátja fegyverrel, pénzzel, megvédi a nemzetközi politikai színtéren, és háborút is indít az ellenségei ellen, főleg egy olyan ingatag térségben, mint a Közel-kelet? Akad olyan olvasó, ki pl. tiltakozna abban az esetben, ha Magyarország (menetrend szerinti) diplomáciai összetűzésbe kerülne Szlovákiával, Moszkva azonnal megcsörgetné Robert Fico mobilját, hogy kushadjon, mert "a magyarok Oroszország különleges szövetségesei" és benéz egy pofon, ha tovább szórakoznak ott Pozsonyban? Én nem hiszem. Az izraeli lobby sem egy misztikus összeesküvés, hanem, ahogy azt Walt hires/hírhedt könyvében leírja, szervezetek és egyének laza szövetsége egy közös politikai irányvonal mentén. Sok ilyen létezik, csak éppen ők mind közül a leghatékonyabbak.

Nem az az elképesztő tehát, amit az izraeli lobby megengedhet magának, hanem az, hogy Amerika ezt eltűri - ezt a PC számlájára lehet írni - , illetve egyenesen támogatja. Ezt az utóbbi állatfajtát hívjuk úgy hogy keresztény cionista, és erős átfedést mutat a neokonokkal. Amikor én először hallottam, hogy egyes amerikai politikusok azért állnak ki fanatikusan Izrael mellett, mert Biblia szerint Jézus második eljövetelének előfeltétele egy zsidó állam, egyszerűen nem hittem el. Erre külpolitikát alapozni és dollármilliárdokat, katonák életeit kidobni? És akkor készülnek a csatára is Armageddonnál? Vajon terveznek titokban fegyvereket külön arra az alkalomra, valami extrém durva cuccot? És ez sajnos nem vicc, ahogy azt az előző amerikai elnök is bizonyította.

A hozzájuk hasonló emberekről jegyezte meg annak idején egy Vlagyimir Iljics nevezetű úriember, hogy  "poleznye idioty", azaz "hasznos idióták" (a mondák szerint, mert nem bizonyított hogy valóban tőle származik a kifejezés). Különféle politikai/vallási/egyéb világnézeti motivációktól vezérelve munkálkodnak valamiféle egyetemes "Jó" céljából, miközben nem veszik észre, hogy egy másik állam/politikai entitás nagyonis evilági érdekeit szolgálják. Rosszabbak, mint az azok, akik ilyen-vagy olyan, általában anyagi okok miatt idegen államokat segítenek a sajátjukkal szemben, mert a "hasznos idióták" ezt nem csak, hogy nyíltan felvállalják, de  tevékenységüket egyenesen az erkölcsi felsőbbrendűség és patriotizmus köntösébe bújtatják, és úgy érzik, követendő példával szolgálnak minden állampolgár számára. Kár, hogy a világ már megfeledkezett az alábbi szavakról:

... semmi nem fontosabb, minthogy kizárjuk a permanens, meggyökeresedett ellenszenvet bizonyos nemzetek,  és a szenvedélyes ragaszkodást mások iránt; és hogy ehelyett igazságos és baráti érzelmekkel viseltessünk mindenkivel szemben. Az a nemzet, mely megrögzött gyűlölettel vagy megrögzött elfogultsággal viseltetik egy másik iránt, valamilyen szinten egy rabszolga. Rabszolgája a saját gyűlöletének vagy a saját vonzódásának, melyek mindegyike elég ahhoz, hogy tévútra vezesse kötelességeitől és érdekeitől.

Ezt George Washington mondta 1796-ban. Ő még a frissen született USA, illetve Nagy-Britannia és Franciaország viszonylatában gondolta ezeket, de véleményem szerint szavai minden korra és minden államra igazak. Persze a XVIII. században még születtek sogenannte "államférfiak", és nem létezett az elmebeteg politikai korrektség.