Hozzánk került egy ilyen, a címben szereplő cucc the little stromtrooper nevezetű olvasónktól. Az ő blogjáról idézve a szabályokat:

A sorozat második részében a hadviselési formák a népi támogatás és a felkelők sebezhetőségei kerülnek terítékre. Az első részt lásd itt.

Hadviselési mátrix

Az olvasónak gondolom feltűnt, hogy ezidáig felkelőkről beszéltem, és nem gerillákról vagy terroristákról. Ez azért van, mert a felkelők által követett hadviselési mód csupán a felkelések egyik paramétere, és nem lehet kizárólagosan ez alapján csoportosítani őket.

(az előző rész itt olvasható)

Tibet 1950-es megszállását követően megszűnt az a pontosan definiált határokkal nem rendelkező ütközőzóna, amely egészen a brit időktől fogva, sőt annál is régebben elválasztotta e két hatalmas államot (és ez esetben éppen a pontosan definiált határok hiánya okozta a problémát). Kína és India történelmük során először kerültek szuverén államokként közvetlen földrajzi kapcsolatba egymással, amely tény azért levon valamennyit a „kétezer éves békés egymás mellett élés” mindkét oldal által előszeretettel hangoztatott szlogenjéből.

A Civil Rádió jóvoltából megkaptuk a február 1-i Jemenről szóló adás felvételét - melynek Rammjaeger83 és SchA voltak vendégei - s ezennel blogunkon is elérhetővé tesszük. Tartalmas szórakozást mindenkinek.

A blogon elég régóta dobálózunk a "COIN", azaz counterinsurgency szóval anélkül, hogy bővebb magyarázattal szolgáltunk volna, mit is jelent tulajdonképpen. A rövid cikksorozat ezt a hiányosságot hivatott pótolni, áttekintést nyújtva a háborúk eme speciális típusáról. Az első két részt a felkelések kérdéskörének szenteljük,  a rákövetkezőket pedig a felkelések legyőzésének, tehát a tényleges a COIN-nak. A cikkben leírtak 90%-ban a  témában íródott művekből származó elméletek összesítése, a saját megjegyzéseimet külön zárójeles részben tűntettem fel. (A szövegben nem mindig fogok konkrét szerzőre hivatkozni, de a forrásjegyzék megtalálható a cikk végén).

Eljött az ideje, hogy barkácsoljunk egy keveset a blogon. Lássuk hát, mik az újdonságok.

Bizonyára másban is felmerült már a gondolat: mégis mi alapján határozzák meg a különböző fegyveres konfliktusok áldozatainak számát, s mennyire bízhatunk az effajta becslésekben? Egy nemrég megjelent kanadai tanulmány - ha meg nem is oldja - legalábbis új megvilágításba helyezi a régóta megválaszolatlan kérdést.

(Előző részt lásd itt.)

A leányvállalatok merényletei, kísérletei

Az al-Káida stratégiájának fontos része volt „márkanevének” kialakítása és terjesztése az iszlám világban, de az érintettek is gyorsan felismerték, hogy az al-Káida név több figyelmet és jelentősebb forrásokat vonz. Ezeket a szervezeteket szokták leányvállalatoknak vagy franchise-oknak nevezni. Az alábbiakban két olyan csoport tevékenységét mutatom be, amely az al-Káida márkanévhez csatlakozott, és hírek szerint megpróbált tömegpusztító fegyvereket készíteni. Az egyik az Iraki al-Káida (jelenlegi nevén Iraki Iszlám Állam), a másik az Al-Káida az Iszlám Mahgrebben (korábbi nevén Szalafista Csoport az Imáért és Harcért).

Mint ismeretes, kis hazánkban a (bal)liberális beállítottságú médiamunkások egyik, ha nem a legfontosabb feladatuknak tartják a lakosság figyelmének ráirányítását a (szerintük) mindenhol - és különösen az utóbbi időben - folyamatosan terjedő (szélső)jobboldali tendenciákra, nézetekre. Erre az egyik legutóbbi kísérletet a 168  Óra munkatársa, Bokor László tette Vaskereszt és selyemzsinór c. cikkével (az online verziót lásd itt), melynek témája a szerző gyanúja szerint nácibarát elhajlással gyanúsítható, Kurt Rieder és Torrente del Bosque álneveken író Géczi Zoltán munkássága, tágabb értelemben pedig magyar (had)történeti témájú ponyvairodalom.

(Az első rész itt olvasható.)

Az előkészületek

A „Kék Kanál” fedőnevű tervet az Egyesült Államok Déli Parancsnokságán (USSOUTHCOM) vetették papírra, de 1989 végén a 18. légideszant-hadtest tisztjei, akikre a majdani kivitelezés feladata hárult, a gyorsan változó politikai helyzet ismeretében jelentős módosításokat hajtottak végre azon. Tudták, hogy a hadművelet során az FDP reguláris egységei nem jelentenek majd különösebb fenyegetést – annak ellenére, hogy az 1989. októberi puccskísérlet során bizonyították a főparancsnokuk iránti hűségüket. Viszont számolniuk kellett a lehetőséggel, hogy a panamaiak elegendő ideig feltartóztatják majd a támadókat ahhoz, hogy a Noriega által mozgósított FDP zöme bevegye magát a dzsungelbe és ott gerillaháborút kezdjen, melynek következtében az egész ország káoszba és kezelhetetlen banditizmusba süllyed.