A sorozat második részében a hadviselési formák a népi támogatás és a felkelők sebezhetőségei kerülnek terítékre. Az első részt lásd itt.

Hadviselési mátrix

Az olvasónak gondolom feltűnt, hogy ezidáig felkelőkről beszéltem, és nem gerillákról vagy terroristákról. Ez azért van, mert a felkelők által követett hadviselési mód csupán a felkelések egyik paramétere, és nem lehet kizárólagosan ez alapján csoportosítani őket.

Három alapvető hadviselési módot szokás megkülönböztetni: terrorizmus, gerillahadviselés, konvencionális hadviselés. Az utóbbit a felkelők csak a legritkább esetben használják, azon egyszerű ok miatt, hogy fegyverzetben, kiképzettségben, létszámban a kormányerők többszörös fölényben vannak, és seperc alatt elsöpörnék a felkelők konvencionális módon támadó seregét. Persze vannak rá történelmi példák, amikor a felkelők már oly mértékben megerősödtek, illetve a központi kormány oly mértékben szétesett, hogy felkelők konvencionális módon, "leháborúzzák"  kormány maradékát. (Lásd az előző részben a Mao Ce-tung féle stratégia utolsó lépcsői).

Általában azonban a felkelők megmaradnak a terrorizmus és a gerillahadviselés mellett. A COIN FM következő gondolatát ajánlanám mindenki figyelmébe:

"A felkelők nem azért használnak terrorista vagy gerilla taktikákat, mert gyávák, akik félnek a tisztességes küzdelemtől; azért használják ezeket a taktikákat, mert ezek a rendelkezésükre álló legjobb módjai a céljaik elérésének."

A három hadviselési módot egy sajátkezűleg  (sorry a minőségért, nem vagyok egy grafikai művész) alkotott ábrával szemléltetném:

Fontos megjegyezni, hogy nem létezik éles határ a hadviselési típusok között, sem olyan szigorú ismérvek, amik vízválasztóként működnének. Sokan a civil áldozatokat hozzák fel a gerilla - terrorista kettébontásra, ezzel azonban több probléma is akad.

Nem véletlenül használja az alábbi táblázat a "többnyire" kifejezést a célpontok megválasztásánál - a gerillák többnyire nem civil, a terroristák többnyire civil célpontokat támadnak, de egy - szigorúan csak elméletben létező -, a Genfi Egyezményeket betű szerint megtartó gerillasereg nem lényegül át egy pillanat alatt terrorszervezetté, ha pár fegyverese lelő néhány civilt, mert a gerilla fogalmát számos egyéb tényező is definiálja, nem csak a támadott céljai.

(forrás - A Military Guide to Terrorism in the Twenty-First Century)

Ráadásul a civil fogalma egy aszimmetrikus háború esetében maga sem definiálható egyértelműen, hiszen a konfliktus lényegéből fakadóan mind a felkelők, mind a COIN erők oldalán tevékenyen részt vesznek olyan emberek a háborúban, akik nem katonák. Az államközi háborúkra vonatkozó, nemzetközi jogban is kodifikált civil-kombattáns határvonal a legjobb esetben is elmosódik egy felkelés, és az ellen vívott harc során.

Ezen túl a média gyakran ró fel a felkelőknek olyan cselekményeket terrorizmusként, melyek felett a reguláris hadseregek esetében szemet hunynak.  Például "a Hezbollah válogatás  nélkül rakétázta Észak-Izraelt 2006-ban" - az MVH-ban még senki nem emelt volna kifogást az ilyen eljárás miatt egy hadsereg ellen, sőt a legutóbbi években is előfordultak "bocsánatos" esetek (Grúzia - Dél-Oszétia, Izrael - Gáza és Libanon, Etiópia - Szomália), hogy párat említsek. Az ilyen esetekben mentségként hozzák fel, hogy a hadseregnek 1) nem voltak eszközei a precíziós csapásmérésre 2) civilek is tartózkodtak a célok közelében, és a nehéztüzérség sajnos nem válogat. Ugyanezek az érvek nem szoktak felmerülni, ha felkelők használnak tüzérséget lakott területen, ők "terroristák". (Ami azért is furcsa, mert a szignifikáns tüzérség alkalmazása katonailag egy komoly lépcsőfok a gerilláknak a konvencionális hadviselés felé, mégis ez alapján minősítik őket vissza a hadviselés eggyel alacsonyabb szintjére.)

Vice versa, terrorcselekmény is irányulhat katonai célpontok ellen, mert az általa keltett médiavisszhang (ami sajnos jó eséllyel pozitív lesz, pont az átlagemberek civil/katona dichotómikus gondolkodása miatt) kifizetődő a terroristáknak. Egy példa, hogy világos legyen a helyzet: a tálibok kilőnek egy amerikai MRAP-ot Afganisztánban - GW, mert műveleti területen hajtották végre, a harcokban részt vevő, vagy legalábbis részt venni képes egységek ellen. Egy AQ sejt felrobbant egy katonákkal teli buszt Texas közepén - terrorizmus, a helyzet pontosan az előző eset ellentéte. 

A másik probléma, hogy az említett hadviselési módok nem zárják ki egymást kölcsönösen. Ahogy a felkelők egye több követőre találnak, egyre több területet ellenőriznek, a hadviselési lehetőségeik kiszélesednek, és egyre jobban közelíthetnek a konvencionális verzióhoz - ez azonban nem jelenti azt, hogy ne alkalmazhatnák a korábbi hadviselési módokat. A Tamil Tigriseknek annak idején légiereje, haditengerészete és páncélosai is voltak, de ez nem adott rá okot, hogy felhagyjanak az öngyilkos merényletekkel, ha adott helyzetben az utóbbi módszert tartották a leginkább célravezetőnek.

Átjárás nem csak a különböző hadviselési módok között létezik, de lehetséges maga a hadviselés és a bűnözés között is. A felkelők túlnyomó többsége kapcsolatban áll bűnözői körökkel és maga is aktívan részt vesz olyan tevékenységekben, mint a drogkereskedelem, védelmi pénzek ("forradalmi adó") szedése, csempészet, kizárólag a váltságdíj érdekében elkövetett emberrablások. Ez az anyagi források biztosításának könnyű és kifizetődő módja, de nem minősíti át, pláne nem "legitimálja" ezeket a cselekményeket, vagyis  például egy terrorista sejt által elkövetett bankrablás nem tekinthető terrorcselekménynek.

Személy szerint ezért tartom értelmetlennek a "cyberterrorizmus" kifejezést - majd ha valóban sikerül katasztrófát okozni egy szervezet hackereinek, na az terrorizmus. Oldalak feltörése, bankszámlák megcsapolása nem az.

A fentiekből következően nem lehet minden esetben a felkelőket egyfajta "fekete-fehér" szemlélettel terrorista vagy gerilla (esetleg konvencionális) kategóriába sorolni néhány kiválasztott akciójuk miatt,  és ezt követően minden egyes cselekedetüket ugyanennek minősíteni. Az egyes konkrét akciókat már el lehet helyezni az első ábrán szereplő egyenesen, de egyazon szervezet a spektrum különböző pontjain lévő akciókat is elkövethet. Ha konkrét szervezetet akarunk minősíteni, akkor célravezetőbb egyfajta "hadviselési mátrixban" gondolkodni, mely számbaveszi a felkelők erőszakalkalmazásának minden aspektusát.

A népi támogatás formája és megszerzése

Ahogy Mao Ce-tung mondta, "a nép tömegeiben rejlik a leggazdagabb forrása a hadviselés képességének". A nép támogatása a legfontosabb tényező a felkelők számára és a COIN erők számára egyaránt. Egy ilyen jelegű háborúban - jobb esetben csak ideológiai síkon - pont ezért célpont, harcos és csatatér minden egyes állampolgár, akár akarja, akár nem, mert mind a felkelőknek, mind a kormánynak a lehető legtöbb támogatóra van szüksége, és nem engedhetik meg, hogy az emberek semlegesek maradjanak a harcukkal szemben

A felkelés politikai harc. Bármilyen poltikai helyzetet veszünk alapul, találunk egy adott ügy érdekében akítvan tevékenykedő kisebbséget, egy aktív kisebbséget az ügy ellenében, és a közömbös többséget, amit a két aktív tábor megpróbál megnyerni magának. Magát a támogatást  passzív és aktív formára bonthatjuk ketté. A passzív támogatás csupán szimpátiát jelent, de nem a felkelők érdekében végzett tevékenységet. (Pl. ha egy helyi lakos tudja ugyan, hogy hol rejtőznek a felkelők, de nem értesíti róla a hatóságokat). Passzív támogatás ellen direkt módon fellépni nem mindig a legcélravezetőbb dolog. A kiszabott büntetés elrettentő erejű is lehet, ugyanakkor az egyszerű civil gyakran puszta félelemből nem kooperál a COIN erőkkel.

A felkelés  aktív támogatását 5 szintre oszhatjuk, melyből az első négy alkotja magát a felkelői szervezetet. Kisebb látszámú felkelői szervezeteknél, általában terroristáknál a szerepek nem feltétlenül különülnek így el.

A legmagasabb szint maga a vezetőség, az a szűk csoport, aki elindította a felkelést, meghatározta a fő ideológiai irányvonalat, a stratégiát és személyes motivációt biztosít. Nem szükséges, hogy belefolyjanak a szervezet mindennapi irányításába vagy az egyes akciók megtervezésébe és kivitelezésébe (lásd Oszama bin-Láden - Al Kaida). Bizonyos esetekben, ha fegyveres szárny elkülönül a politikai vezetéstől, akár legitim politikai szereplők is lehetnek.

Közvetlenül utánuk jön a politikai élcsapat, a még szintén szűkebb kör, akik a felkelés közvetlen irányításával, vagy nem túl szép szóval "menedzselésével" vannak megbízva. A meghatározott ideológia mentén kidolgozzák a propagandát, felügyelik a felkelők által esetlegesen kiépített közigazgatást, gondoskodnak a források, fegyverek, stb. beszerzéséről, hírszerzésről és elhárításról.

A harcoló egységek feladata gondolom nyilvánvaló. Ők a médiában is megjelenő fegyveresek/gerillák/terroristák, akik végrehajtják a támadásokat. Egy reguláris hadsereghez hasonlóan a felkelőknek is jóval több kisegítőre/kiszolgáló személyzetre van szükségük, mint harcosokra. Ők alkotják a negyedik szintet, és például fegyverraktárakat, műhelyeket, konspiratív találkozóhelyeket üzemeltetnek, figyelik a COIN erők mozgását, hírvivőként tevékenykednek.

A legalsó szint az úgynevezett tömegbázis, mely abban különbözik a passzív támogatóktól, hogy magának vallja a felkelők ideológiáját, és nyíltan vagy kevésbé nyíltan a felkelők támogatása felé próbálja orientálni a közömbös többséget. Közülük szervezik be a harcoló egységeket és a kisegítőket, de szigorúan véve ők még nem nevezhetők felkelőknek.

Mobilizációs módszerek (COIN FM & O'Neill alapján)

A népi támogatás megnyerésének az alábbi módszereit különböztethetjük meg:

1. - Karizmatikus vezető
   Ezt gondolom nem kell túlragozni. Egy született vezérfigura iránt érzett szimpátia/rajongás sok követőt csábíthat a felkelők táborába. Tradicionális társadalmakban különösen jól működik a módszer. Kisebb hatásfokú, de elképzelhető, hogy a vezető nem tartozik szorosan a szervezethez  (lokális AQ sejtek és Oszama bin Láden), vagy nem is él (Maoista szervezetek). Hátránya, hogy a karizmatikus vezért likvidálhatják, és még ha fenn is marad a kultusza, az már nem lesz az igazi.
    
2. - Meggyőzés
   A nép elégedetlenségére építve két különböző útja van a támogatás megnyerésének, melyeket O'Neill ezoterikus és exoterikus megközelítésnek nevez.
   
   Ezoterikus - ideológia, ami leírja az elégedetlenségük "valódi" okát, ami egy jól definiált ellenségképben testesít meg (személy, társ/pol csoport, etnikum, másik ország), ezáltal erre fókuszálhatja az erőszakot. Nem foglalkozik a nép konkrét problémáival, ehelyett minden probléma okát határozza meg, a propaganda célja, hogy az emberek egyenlőséget tegyenek az elégedetlenségük és a ideológia által kijelölt ellenség közé. /"Minden bajnak a mocskos ...-k az okai!"/
   
   Exoterikus - az előző ellentéte. Először tanulmányozza a nép problémáit, majd ennek alapján alakítja ki a propagandát. A tömegek sérelmei beépülnek az ideológiába, a nép nem politikai meggyőződésből, inkább saját sorsának javítása reményében hiszi el a propagandát.
   
   A különbség leginkább az ellenstratégia szempontjából lényeges - míg a második esetben elég életszínvonal-/hangulatjavító intézkedéseket hozni, és a propaganda hatásossága drámaian visszaesik (pl Dhofar), az első esetben komoly hangsúlyt kell fektetni az ellen-ideológia kialakítására és a politikai harcra is (információs műveletekre), mert a hangulatjavító intézkedések, gazdasági reformok rövid távú hatása önmagában nem fogja megkérdőjelezni propagandát.
    
3. - Terrorizmus/Harci cselekmények és ezzel összefüggésben a saját hatalom és a kormány gyengeségének demonstrálása
   A sikeres támadások nem csak a felkelők hírnevét erősítik, hanem átalakítják a nép percepcióját azt illetően, hogy kié is a tényleges irányítás adott területen. A támadások nem kell, hogy feltétlenül katonai célpontok ellen irányuljanak, a lakosság által gyűlölt etnikai/vallási/társadalmi/politikai csoportok elleni akciók civil áldozatok esetén is képesek szimpátiát ébreszteni a felkelők iránt. A saját hatalom demonstrálása azonban ölthet teljesen erőszakmentes formát is - egy párhuzamos közigazgatás kiépítése, iskolák, kórházak, bíróságok működtetése mind azt a képet erősítik, hogy a felkelők hosszú távon is maradni fognak és átveszik az állam feladatait.
    
4. - Megtorló akciók kiprovokálása
   A felkelők egyik fő célja a nép elidegenítése a kormánytól, és nincs jobb módszer erre, mint rávenni a kormányt/COIN erőket, hogy civileket öljenek. A konvencionális háborúk mentalitása az elsöprő tűzerővel ezért is tud rendkívül káros lenni a COIN során, mert ha magasak a járulékos veszteségek (collateral damage), akkor végső soron minden egyes megölt felkelő közvetve egy tucat újabbat eredményez. Ha az adott társadalomban még dívik a vérbosszú szokása,  vagy a COIN erők külföldiek, akik könnyebben pánikolnak be az ismeretlen terepen, ez a megközelítés aranyat ér.
   
   /Ezért értelmetlen az emberi pajzs taktika körüli felhajtás - egyrészről a felkelők gyakran tevékenykednek lakott területen, ami miatt önmagában illik visszafogni a tűzerőt. Ha pedig kifejezetten emberi pajzsot alkalmaznak - mint írtam, a felkelőké a kezdeményezés, és így ők diktálják a háború menetét. Nyilvánvalóan nem véletlenül rak valaki lőszerraktárat mondjuk egy kórház pincéjébe, hanem hideg, racionális számításból. A COIN erők ebben az esetben akkor járnak el helyesen, ha nem hajlandóak a felkelők diktálta szabályok szerint harcolni, és nem érvényesítik a nyers erőfölényüket./
    
5. - Kényszerítés
   Igen komoly problémák vannak egy felkeléssel, ha odáig süllyed, hogy erőszakkal kell toboroznia embereket, de ez korántsem példa nélküli jelenség - az LRA gyerekkatonái is így "csatlakoznak" a felkelőkhöz. Másik példa volt az FLN tevékenysége Algériában a lakosság megfélemlítésére, hogy elrettentse az embereket a franciákkal való kooperálástól - a franciák hiába osztottak földeket időnként a szegényebb rétegeknek, mert aki elfogadta, arra hamarosan jó eséllyel átvágott torokkal találtak rá.
    
6. - Apolitikus motivációk
   A háborúk mindig is vonzották a zsoldosokat és az egyszerű bűnözőket. Sokan csak a fosztogatás lehetőségéért csatlakoznak mozgalomhoz ("megélhetési felkelők"), és aszerint váltogatják lojalitásukat, hogy melyik oldal kínál több pénzt. A felkelők szempontjából ezek az emberek nem sokat érnek, hiszen megbízhatatlanok, de a COIN erőknek is  gondot okozhatnak, mert a felkelés leverése után ezek az emberek visszatérnek a "köztörvényes" foglalkozásukhoz, vagy egyszerűen új konfliktuszóna után néznek a világ más tájain.

A felkelők sebezhetőségei

Az embernek időnként az az érzése támad az iraki és afganisztáni harcokat elnézve, hogy egy felpörgött felkelést lehetetlen leverni, hiszen még a világ vezető katonai hatalma, az Egyesült Államok sem bír el a maga COIN háborúival. Ez azonban távolról sincs így.

A Counterinsurgency Guide, amit még a Bush kormányzat adott ki utolsó napjaiban, azt írja:
"A felkelések legbonyolultabb verziója, amikor a felkelés egy konvencionális háborút követ, mely során egy megszálló hatalom vagy koalíció megdöntötte az addigi kormányt, és a nulláról hozott létre egy új kormányt (vagy radikálisan átalakította a meglévő politikai rendszert). Ebben a forgatókönyvben a COIN megvívásának kihívásait nem vették figyelembe, amikor megszületett a döntés a támadásról. Azonban mire a felkelők jelentette fenyegetés megjelent, a beavatkozó kormányoknak már nincs más választásuk, mint továbbra is elkötelezni magukat a költséges és elhúzódó COIN hadjárat mellett. Fontos felismerni, hogy a döntéseket az afganisztáni és iraki beavatkozásról nem úgy hozták, mint döntéseket egy COIN hadjárat elindításáról."

A saját mentségükre felhozni, hogy nem is számoltak felkelésekkel, mikor pedig minden szükséges feltételt megteremtettek hozzá mindkét helyen, ejnye. Ennél szebben nem is lehet megfogalmazni, hogy "elqrtuk, nem kicsit, de ez nem a mi hibánk volt"...

Kezdetben a felkelők csupán két dologra támaszkodhatnak - a lépéselőnyükre, hiszen a kezdeményezés mindig az övék és az ideológiai dinamizmusukra. Közhely, de a felkeléseket mindig könnyebb (lenne) a kezdeti szakaszukban elfojtani, ugyanakkor mire a kormány felismeri a felkelés jelentette valós veszélyt, ez a kezdeti szakasz már régen elmúlt. Ehhez hasonlóan, mire egy kormány eljut arra a pontra, hogy külső segítséget kérjen a felkelők leveréséhez, már lehet, hogy a legprofibb COIN tanácsadók és a külső katonai támogatás is kevés a felkelés megállításához.

Csak felsorolásképpen megemlítenék néhányat a felkelők gyenge pontjai közül a COIN FM alapján:

- A felkelőknek titokban, konspiratív módon kell tevékenykednie, érthető okokból. Ezzel szemben a népi támogatás megszerzéséhez muszáj vállalniuk valamiféle nyilvánosságot is. A kettő között egyensúlyt kell teremteni, különben vagy nem halad előre a felkelés, vagy lelepleződik és felszámolják.

- A kommunikált üzenet ellentmondásokat hordozhat. A COIN erőknek nem csak katonai, de poltikai, ideológiai szinten is vívniuk kell a háborút. Ha "meg tudják semmisíteni" a nép szemében a felkelők eszméit, az többet ér, mint ha a harcoló egységeket semmisítik meg.

- Szükség van műveleti központra. A felkelők többsége az irányítása alatt tart területeket, ahol a vezetés viszonylagos biztonságban van, készleteket halmoz fel, dolgozik a propaganda csoport, stb. Még egy egyszerű terrorista sejtnek szüksége van konspiratív lakásokra, találkozóhelyekre a hatékony működés érdekében; a megfelelő  felkészültség megnehezíti az üldözők dolgát a szervezet tevékenységének zavarásában. Azonban ezek a fix pontok sebezhetőséget is jelentenek, melyeken keresztül a COIN erők elfoghatják/megölhetik a fontosabb felkelőket.

- Rászorulhatnak vagy egyenesen függhetnek a külső támogatástól. Egy kezdeti fázisban lévő felkelés még vígan elvan külső támogatás nélkül, azonban ahogy kiterjed a harc, a felkelőknek egyre több erőforrást kell bevonniuk. A külső támogatás elapasztása jelentős mértékben visszaszoríthatja a felkelést intenzitását.

- Pénzügyi forrásokat kell szerezniük. Lásd előző pont, valamint a felkelőket be lehet azonosítani a bűnözői körökkel ápolt kapcsolataik révén.

- Belső törésvonalak, megosztottság. A frakciózás a politikai tevékenység elkerülhetetlen velejárója. A COIN erők ezt szépen kihasználhatják.

- Lépéselőnyben kell maradniuk. Konvencionális háborúra is igaz, de talán az aszimmetrikus háborúkra még inkább, hogy akinél a kezdeményezés, az diktálja a háború menetét.

- Ki kell szűrniük a besúgókat. Egy újabb ellentmondás, amivel a felkelőknek meg kell birkózniuk - ahogy a felkelés kiterjed, egyre több és több embert kell bevonniuk, ezzel együtt megugrik a veszélye, hogy a titkosszolgálatok ügynököket építenek be a soraikba, akik fontos infromációkat szivárogtathatnak ki a COIN erőknek. Sőt, pénzzel, zsarolással, alkukkal és persze az amnesztia ígéretével az aktív felkelőket is meg lehet győzni, hogy árulják el a mozgalmukat.

Hogy mindezeket (és még sok egyebet) milyen módon lehet, és milyen módokon nem szabad kihasználni, arról a következő részben lesz szó.

Források - lásd előző rész.