5.g & CN & Rammjaeger83
A katonai hegemóniára alapozott intervencionista amerikai külpolitikát rendszerint a neokonzervatív érdekcsoportokhoz szokás kötni. Azonban egyre több higgadt szemlélőnek tűnik fel, hogy bizony a velük szembehelyezkedő számos - és nem kevésbé befolyásos - megmondóember a liberális világnézet alapján valójában ugyanezt a hozzáállást képviseli. A neokonokkal ugyan nem sok mindenben értenek egyet, de hozzájuk hasonlóan szilárdan hisznek az amerikai katonai erő alkalmazásának áldásos hatásaiban még akkor is, ha az nem az USA szűkebb értelemben vett nemzetbiztonsági érdekeiért történik, és nem is teljesen világos, hogy azok a bizonyos áldásos hatások mégis hogyan és miért fognak érvényesülni.
A Harvard nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora és a Foreign Policy egyik "bloggere" - a már nálunk is többször idézett - Stephen M. Walt szerint a washingtoni kormány olyan ellentmondásos húzásaiért, mint a 2003-as iraki háború, az afganisztáni "nemzetépítés" vagy a szíriai kormányellenes felkelők támogatása, főleg az efféle neokonzervatív és liberális "héják" közötti érdekszövetség okolható. Mivel az utóbbi csoport kevesebb figyelmet kap, Walt nemrég felsorolta tíz főbb ismertetőjegyüket. A felsorolás szerintünk igen találó, ezért az alábbiakban fordításban közöljük azt.
Szóval, kedves olvasó, te is a liberális imperialisták közé tartozol, ha...
- Gyakran síkraszállsz amellett, hogy az Egyesült Államok csapatokat, UAV-kat, fegyvereket, különleges erőket vagy légi harci járőröket küldjön egy olyan országba, ahol sosem jártál, aminek a nyelvét/nyelveit nem beszéled és amire sosem figyeltél fel addig, amíg ott rossz dolgok nem kezdtek el történni.
- Hajlamos vagy azzal érvelni, hogy az Egyesült Államoknak erkölcsi kötelessége "tenni valamit" ahelyett, hogy csak úgy kimaradna a távoli országokban zajló véres perpatvarokból. Az osztályteremben, ami a jelenlegi digitalizált világunk, azt hiszed, hogy tétlen szemlélőnek lenni – még több ezer kilométer távolságból is – ugyanolyan rossz, mint erőszakos verekedőnek. Így aztán szinte soha nem mondod, hogy "ezt inkább ki kellene hagynunk”.
- Globálisan gondolkodsz, és ami azt illeti, globálisan is beszélsz. Azonnal elítéled, ha más kormányok megsértik az emberi jogokat, de Amerikának és szövetségeseinek elnézed a kihágásokat (kínzás, titkos kiadatás, célzott likvidálások, Guantánamo stb.). Magadban (és helyesen) persze amiatt aggódsz, hogy a hazára irányuló kritikád az elhelyezkedési esélyeidet rontaná.
- Erős támogatója vagy a nemzetközi jognak, kivéve amikor a Helyes Cselekvés útjában áll. Akkor hangsúlyozod a korlátait és elmagyarázod, hogy az Egyesült Államokat nem köti ebben az esetben.
- Azok tiszteletre méltó kórusához tartozol, akik nyilvánosan dicsérik bárkinek a szolgálatát az amerikai fegyveres erőkben, de a saját csemetéidet valószínűleg lebeszélnéd a katonai karriertől.
- Még ha nem is tudsz sokat a hadtörténelemről, logisztikáról vagy a modern katonai műveletekről, meg vagy győződve arról, hogy a katonai erő elérhet összetett politikai célokat aránylag alacsony költségek mellett.
- Javadra kell írni, hogy bárkivel szimpatizálsz, aki egy zsarnok ellensége. Sajnos azonban nem szoktad feltenni a kérdést, hogy vajon a lázadók, a száműzöttek és más rendszerellenes erők úgy akarják-e elnyerni a támogatásodat, hogy azt mondják, amit hallani akarsz. (Lásd: Ahmed Chalabi.)
- Meg vagy győződve arról, hogy a szabadság iránti vágy mélyen kódolva van az emberi DNS-be, és hogy a nyugati típusú demokrácia az egyetlen legitim kormányzati forma. Ennek megfelelően hiszel benne, hogy a demokrácia bárhol győzhet – még mélyen megosztott társadalmakban is, amik sosem gyakorolták korábban – ha a kívülállók eleget segítenek.
- Tiszteletben tartod azoknak az érveit, akik szkeptikusak a beavatkozást illetően, de magadban úgy véled, hogy igazából nem is törődnek az emberi életek megmentésével.
- Hiszed, hogy ha az Egyesült Államok nem próbálja megakadályozni a humanitárius értékek letiprását, a szövetségesi hitelessége össze fog omlani, és tekintélye az emberi szabadság védelmezőjeként elhomályosul, még akkor is, ha semmilyen fontos nemzeti érdeke nem forog veszélyben.
Bár Walt érvelése alapvetően az amerikai közvéleményre vonatkozik, némi elvonatkoztató képességgel mindenki magára ismerhet, aki valamely felsőbbrendű(nek vélt) eszme beavatkozásában véli megtalálni a világ minden bajának orvosságát. A fenti tünetek némelyikétől vagy akár mindegyikétől szenvedő paciens előtt Walt két utat lát. Egy: ragaszkodhat a fegyvereikhez (szó szerint) és büszkén kiállhat intervencionista nézetei mellett. Kettő: beláthatja, hogy magával ragadta egy intervencionista hullám és segítséget kérhet. Ez utóbbi esetben első lépésként Walt az alábbi néhány olvasmány áttanulmányozását ajánlja:
- Alexander Downes, Jonathan Monten: Forced to Be Free?: Why Foreign-Imposed Regime Change Rarely Leads to Democratization;
- Rajiv Chandrasekaran: Little America: The War Within the War for Afghanistan;
- Peter Van Buren: We Meant Well: How I Helped Lose the Battle for the Hearts and Minds of the Iraqi People.
És ha ez sem válna be, komolyabb elvonókúrára lesz szükség…
Az utolsó 100 komment: