Ha az ember Isztambulban jár s kel, miután letudta a kötelező köröket a Kék Mecsetnél és az Hagia Sofiánál és a benne lakozó militarista többre vágyik, mint a Topkapi palotában látható, elég szegényes fegyverkiállítás - melyet amúgy fotózni sem szabad - akkor érdemes az irányt a Harbiye negyed felé venni, ahol tárt kapukkal vár mindenkit az Askerî Müze ve Kültür Sitesi Komutanlığı, avagy a Katonai Múzeum és Kulturális Központ Parancsnokság. A gazdag beltéri és a valamivel szerényebb kültéri tárlatok a török hadtörténetet mutatják be a hazai és a hadizsákmányként megszerzett fegyvereken keresztül, elsősorban a dicsőségesebb középkori - kora újkori történelemre, illetve Kemal Atatürkre és a Függetlenségi Háborúra fókuszálva.

Kültéri kiállítás

Az egyik legimpozánsabb darab a modern hardver terén ez a CF-104G kanadai gyártású Starfighter. A némileg tört angolsággal írt információs tábla szerint 1986. márciusában került a Török Légierőhöz, és 1247 repóra után 1993. augusztusában vonták ki a hadrendből, hogy elfoglalhassa jelenlegi helyét.

A további modern hardvert egy bokrok közé rejtett Cessna 185 Skywagon, egy Bell OH-13 Sioux helikopter és egy szovjet gyártmányú T-26 harckocsi képviseli.

A kültéri kiállítás nagy része azonban ágyúkból áll, régi és modern, török és egyéb nemzetek ágyúiból vegyesen.

Az előtérben Konstantinápoly 1453-as ostromához használt óriási bronzágyú látható, mellette szemléltetésként egy rekonstruált kő ágyúgolyó. Az ágyút vagy maga Orbán (ez volt a neve, nem akarok emiatt a kommenteknél aktuálpolitikai áthallásokat!) magyar ágyúöntő mester készítette, vagy az egyik eredeti ágyújának korabeli török másolata. Orbán érdekes módon először a bizánci császár szolgálatába akart állni, de a jobb anyagi kilátások miatt végül mégis csak II. Mehmedhez szegődött és jelentős szerepet játszott a város bevételében. Pontosabban ágyúi és a törököknek átadott szaktudás, mert vele még az ostrom alatt végzett egy felrobbanó ágyú. A háttérben a Dardanellákat védő Krupp-ágyúk egyike, mely tevőlegesen kivette a részét a Gallipoli-hadjáratban. Az ágyú mellett ott áll Seyit Çabuk tizedes szobra, aki a csatában egymaga hordott fel három 275 kilogrammos (!) lövedéket az emelődaru meghibásodása után, hogy az üteg továbbra is tudjon tüzelni.

Középkori ágyúkból és mozsárágyúkból rengeteg van kiállítva, sajnos elég kevés információval az eredetükről. Középen egy osztrák, jobb oldalt pedig egy francia mozsárágyú látható.


Modernebb tüzérségi eszközökből sincs hiány. Baloldalt a géppuska közvetlen elődje, egy belga gyártmányú Montigny mitrailleuse golyószóró látható. Az ésszerűtlen használata, valamint a Gatling-géppuska megjelenése miatt nem játszott fontos szerepet az európai harctereken. Mindenesetre érdekesség, már csak működési elve miatt is. Középen egy többcsövű ágyú, mellyel sok nemzet kísérletezett a 19. században, jobb oldalt pedig egy kiforrott, első világháborús avagy "békebeli" tarack az Osztrák-Magyar Monarchiától. 

Beltéri kiállítás

Az ingyenesen megtekinthető kültéri résszel szemben a magában az épületben található kiállítás megtekintéséért már 1000-1600 forintnak megfelelő belépődíjat kell kicsengetni, attól függően, hogy az ember akar-e fényképezni. A vendégcsalogatónak kirakott előtéri fegyvervitrinek és a kötelező szuvenírbolt után a látogatókat két oszmán katonának beöltöztetett bábu köszönti.

Mögöttük pedig  - egy nem túl izgalmas, hun-türk eredetet bemutató szekció után - következnek a fegyverek és páncélok, méghozzá igen komoly mennyiségben. Mint a kültéri ágyúknál, itt is különválik a török fegyverzet a legyőzött népektől zsákmányolt fegyverzettől.

A civilizált Európa fegyverei. (de persze a törökök is használták őket)

Az egzotikusabb pengék kedvelőinek: baloldalt a klasszikus, csontmarkolatú török jatagánok láthatóak, jobboldalt a Kaukázusok közkedvelt káma-tőre (ezek pont hullámos pengéjű verziók, de a kámából létezik egyenes pengéjű is) és középen az afrikai őslakosok valami elborzasztó stílusban megalkotott pengéi.



Európai, oszmán és perzsa sisakok. A perzsákról még pár kép, mert a páncéljaik igencsak különlegesek voltak.

Egy fantasyban is simán megállná a helyét az ördögszarvakkal ellátott perzsa sisak és a hozzá tartozó sötétvörös páncélzat, melyből sajnos csak a pajzs és az  egyik karvédő van kiállítva. De a teknőspáncélból, illetve krokodilbőrből készült pajzsok is kuriózumnak számítanak. Jobboldalt Yakub szultán, a Fehér Birka oguz türk állam uralkodójának láncinge található, aki Perzsia nagy részét is ellenőrzése alatt tartotta. Érdekes idők, érdekes emberek.












A 19. századi pisztolygyártás remek darabjai. Baloldalt a konvencionális, máig ismerősnek ható revolverek láthatóak, ezek a darabok konkrétan belga és német mesterektől származnak, igazolva eme két népnek a máig közismert tehetségét a fegyvergyártás terén. Középen az úgynevezett zsebpisztolyok - kis kaliberű, könnyen elrejthető, csak közvetlen közelre, ezáltal elsősorban önvédelemre vagy merényletekre használható fegyverek, érdekes, de ergonomikus tervezéssel. Jobboldalt a pisztolygyártás egyik zsákutcája, a többcsövű pisztoly néhány példánya található.

Egylövetű sétapálca-puskák (ma már miért nem gyártanak ilyeneket?), középen feldíszített török muskéták (háborúba csak stílusosan menjen az ember), illetve jobbra az a két aranyozott Walther PPK, melyeket Asim Gündüz török vezérkari főnök kapott a német kormánytól Adolf Hitler 50. születésnapja alkalmából.

A XX. századdal foglakozó tárlatokból némileg kevesebb akad. Törökország első világháborús szereplése meglehetősen dicstelen volt, a második világháborúból pedig rendkívül bölcsen kimaradtak. Az érdekesebb bemutatók a török függetlenségi háborúval (1919 - 1923. Erről talán valamikor külön cikk is fog születni), illetve a modern török hadsereg koreai vendégszereplésével és a ciprusi invázióval foglalkoznak. Középen a koreai háborúban szolgált török hadtest lobogója, a széleken pedig az 1974-es invázió során zsákmányolt görög hadilobogó, egyenruha és fegyverek.  Így belegondolva, ez a konfliktus is megérne egy cikket itt a blogon.

Egyes képek minősége hagy némi kívánnivalót maga után, de a szerző gépe beltéren, mesterséges világítás mellett csak ennyit tud, szóval ha valaki hozzánk vágna egy tükörreflexes Canon-csodát, ne fogja vissza magát.  A cikkben szereplő és további képek:

UI: Egyébként tudja valaki, hogy a magyar nyelv mi a halálért nevezi IsztaNbult IsztaMbulnak?